Hogyan lesz itt Hauszmann?

Kiállítás nyílik Hauszmann Alajos eredeti terveiből és a volt Királyi Palota utóbbi hónapokban előkerült és visszaszerzett berendezési tárgyaiból. A tárlat, ha nem is ad majd egyértelmű választ arra, hogy mit lehet rekonstruálni az egykori uralkodói rezidenciából, olyan rajzokat mutat be, amiket még a szakértők döntő többsége sem látott. Kelecsényi Kristóf írása.

Vágyak és realitások a budai vár tervezett rekonstrukciója kapcsán

A Nemzeti Hauszmann Terv célja a második világháborúban súlyosan sérült, többször kifosztott, majd radikális átépítéssel helyreállított egykori királyi palota századfordulós korszakának helyreállítása. Az ebből a szempontból kulcsfontosságúvá lett, a Forster Központban található tervanyag részleges nyilvánosság elé tárása azt eredményezheti, hogy az eddig elméleti síkon mozgó viták („szabad-e rekonstruálni?”), a konkrétumok mentén („mit lehetséges rekonstruálni?”) tovább folyhatnak. Kétségtelenül kedvező fejlemény a rekonstrukciópártiaknak. Meg kell jegyezni, hogy nem lehetnek perdöntőek e kérdésben a szerencsésen fennmaradt tervlapok. Egy-egy elpusztult részletet a semmiből előteremteni ennél sokkalta összetettebb feladat.

Elvileg

A fennmaradt és most részben kiállított tervanyag nagy valószínűséggel nem teljes – szinte kizárt, hogy így legyen. A lapokat 1944–45-ben az ostromtól szenvedő Palotában, az ott székelő Várkapitányságon őrizték. Ez már önmagában is nagy veszélynek tette ki az anyagot, de abból az azt követő 70 évben is tűnhettek el tervlapok. Előfordulhat ezért, hogy miközben alig van információ egy jelentős tér rekonstrukciójához, egy földszinti szolgálati lakás ajtókeretezésről több tervlap is fennmaradt. Ez utóbbit viszont senki sem akarná mutogatni, így rekonstruálni sem.

Egy másik fontos tényező a részletesség. Az egyes díszítőelemekről vajmi kevés segítséget nyújt egy-egy frontális falábrázolás – a tervek ilyenek. A geometrikus alapú, az építészeti formaalkotásban évezredes hagyományra visszatekintő díszek esetében persze jól lehet közelíteni, de a Palota barokkos és századfordulós belsőépítészeti kialakításában nagyon sok a természeti eredetű, organikus forma is. Ezeknél a mai szobrász tehetségén, felkészültségén és idején múlik, hogy meg tudja-e idézni bő évszázaddal előtte dolgozó kollégájának alkotását. Arról nem is szólva, hogy a kutatás sok esetben kénytelen azzal szembesülni, hogy az elméletileg kivitelezett tervektől a megvalósult állapot némileg eltér. Ezt azonban ma már csak fotókon láthatjuk.

Fotók

Bármilyen hihetetlen, de a Palota dísztereit magába foglaló I. emelet néhány helyiségéről egyetlen fotót sem ismerünk. És ezek nem félreeső, alárendelt szerepet betöltő szobácskák voltak, hanem a híres dunai teremsor egyes termei. De akkor sincs feltétlenül nyert ügyünk, ha van néhány fotónk. Egy teremnek ugyanis legalább négy oldalfala van, és kizárt, hogy egy-egy fényképen mindegyik szerepeljen. A fotósok pedig rendre ugyanazokat a szögeket találták meg, értelemszerűen az adott teret leglátványosabban mutató beállítást.

A viszonylag kevés használható fotóval azonban akad egy további probléma, aminek kapcsán a fennmaradt tervek sem adnak iránymutatást. Képzeljük magunk elé az úgynevezett Szent István-termet az alábbi fotóra támaszkodva. Mi az, amit nem látunk magunk előtt?

Színek! Pont a Szent István-teremmel szerencsénk van, hiszen részletei fennmaradtak, a berendezés gyártásában közreműködő Zsolnay gyárban őrzött mintadarabok is rendelkezésre állnak, és még a tapétából is fennmaradt ilyen. De máshol nincs ekkora szerencsénk. A Palotáról készült, ismert fotók döntő többsége ugyanis fekete-fehér. És hiába következtetjük ki éles logikával, hogy a korabeli megnevezése szerint Lila Szalonnak hívott teremben a tapéta lila volt, az árnyalatról már fogalmunk sem lesz. Ilyenkor esetleg segíthet az építészettörténeti kutatás, amely feltárhatja az eredeti tapéta beszállítóját, akár egy pontosabb színmegnevezést, még szerencsésebb esetben egy akkoriban készült mintadarabra is rábukkanhat, vagy az is kiderülhet, hogy az osztrák, vagy olasz gyár még mindig működik. Ilyenre láthatunk példát a Palota történetét bemutató kiállításon a Budapesti Történeti Múzeumban is. Azonban, hogy minden egyes helyiségnél ez így legyen, arra szintén igen kicsi az esély.

Nagy segítség lenne, ha a Palota háború előtti belsejéről minél több további fotó kerülne elő, és hogy ezek között lehetőleg színesek is legyenek. A színes fotózást szélesebb körben lehetővé tevő technológiát 1935-ben dobta piacra az amerikai Kodak és egy évvel később a német Agfa, de bizakodásra adhat okot, hogy 1944-ben, az ostrom előtt, kifejezetten dokumentatív céllal a Parlamentet színes filmet használva végigfotózták az esetleges háborús károk majdani helyreállításának segítésére. Miért ne történhetett volna meg ugyanez a Várban is? Ne feledjük azt sem, hogy az ’30-as évektől a Palota látogatható volt. Bár a könnyen hordozható fényképezőgép még ritkaság volt, elképzelhető hogy nyugat-európai, ausztráliai és amerikai otthonok elfeledett nagyszülői hagyatékában a budai királyi palota belsejéről készült fotók hevernek.

Töredékek

A terveknél és fotóknál is többet segíthetnének az egykori belsőépítészeti kialakítás töredékei. A Királyi Palota helyreállítását kísérő bontások során rengeteg eredeti építőanyag került ki az épületből. A fából készült díszek fennmaradására persze kevés az esély, de a tartósabb, nem szerves építőanyagok, egy-egy szép részlet kézen-közön eltűnhetett a Palotából és otthonokat, kerteket, de akár közintézményeket is díszíthet szinte bárhol az országban, anélkül, hogy az örökösök – a jelenlegi tulajdonosok – tisztában lennének azzal, hogy honnan származik az adott darab. Ezek előkerülésére van tehát a legkisebb esély, nem csak azért, mert számuk a lappangó fotókhoz és tervekhez képest elenyésző lehet, de azért is, mert ha mégis tudják, honnan származik, az örökösök talán félnének visszaszolgáltatni azt, amit voltaképpen egy állami építkezésről hozott el felmenőjük. És ebből a szempontból mindegy, hogy ennek köszönhette megmenekülését az adott darab attól, hogy a sittel együtt végleg megsemmisüljön.

A 21. századi technikai vívmányok használata

Az évtizedes elhanyagolás után a tervanyag restaurálása, feldolgozása és részleges bemutatása önmagában is nagy érdem. Ugyanígy minden egyes hosszú kutatással, utánajárással és néha talán szerencsével visszaszerzett eredeti részlet is az. Itt lenne azonban az ideje, hogy a Palota rekonstrukciójának hírét minél szélesebb körben terjesszék. Egy megfelelően informatív, legalább magyar és angol nyelvű weboldal és egy hozzá kapcsolódó facebook-csoport, ahol egy érdeklődő számára is átlátható, könnyen fogyasztható formában, logikusan rendszerezve szerepelnének a ma elérhető információk. A belső terek, az elveszett bútorok és műtárgyak képei, valamint egy látványosan megcsinált – akár bejárható – 3D-s makett.

A Palota története idehaza ugyanis nem közömbös szinte senkinek sem. Jól látszik ez az időről időre fellángoló társadalmi vitából is. Ez a történet, egybefonódva a magyar állam történetével, valójában remekül – csúnya szóval élve – eladható. A 19. század és a századforduló építészete iránt egyre növekvő és széleskörű rajongás pedig biztosan eljuttatná ennek hírét a világ olyan szegleteibe is, amiről nem is feltételeznénk. A meglevő tudásunk megosztása pedig segíthetne helyrerakni azoknak az értelmetlen és félresikló vitáknak a nagy részét is, hogy mit lehet, és mit nem lehet rekonstruálni.

Kelecsényi Kristóf
Másodközlés az örökségfigyelő blog cikke nyomán