Holczer Veronika első díjat, Mészáros Zsuzsanna kiemelt dicséretet kapott a Blue Awardon
A bécsi Műegyetem által meghirdetett Blue Award nemzetközi környezettudatos építészeti hallgatói pályázaton diplomamunkájukkal Mészáros Zsuzsanna kiemelt dicséretet kapott ökologikus épület kategóriában, Holczer Veronika pedig 1. díjat a meglévő struktúrák beépítése kategóriában.
A bécsi Műegyetem által meghirdetett Blue Award nemzetközi környezettudatos építészeti hallgatói pályázaton diplomamunkájukkal Mészáros Zsuzsanna kiemelt dicséretet kapott ökologikus épület kategóriában, Holczer Veronika pedig 1. díjat a meglévő struktúrák beépítése kategóriában.
Interjút készített a győztesekkel a helyszínen Guba Sándor építész.
Françoise-Hélène Jourda annyi energiával rendelkezik, hogy ha ezt valamiféleképpen elektromos árammá lehetne alakítani, nem aggódnánk a fosszilis energiahordozók rohamos csökkenése miatt. Ez volt az első benyomásom a 2009-ben őáltala életre hívott Blue Award idei díjkiosztó ünnepségén. Bevezetőjén kívül csak a bécsi Műegyetem kupolatermének óriási látszógerendás födémjére, meg arra emlékszem, hogy úgy izgulok, mint a tegnapelőtti BL meccs tizenegyes rúgásainál, ugyanis két magyar építész terve is bekerült az idei legjobb tizenegybe.
39 ország 240 építészhallgatójának pályázata közül ez nem kis teljesítmény, főleg úgy, hogy egyikőjük sem valamelyik magyar világörökségi helyszín közelébe, hanem a Magyarország legelmaradottabb falui között számon tartott Markócra és Uszkára terveztek valami olyat, amivel kiérdemelték a világ építészhallgatóit megmozgató, a fenntartható építészet egyik legrangosabb elismerését.ˇ
Holczer Veronika, az összesen 20.000 eurós öszdíjazású Blue Award-on a „Building in Existing Structures” kategóriában első díjas lett; Mészáros Zsuzsanna az „Ecological Building” kategóriában speciális elismerést kapott. Közvetlenül a díjátadó után készült velük a villáminterjú.
Holczer Veronika: A tervem egy pajta átalakítása közösségi térré, ami egy nagyon pici faluba, a horvát határ közelében lévő Markócra készült. Ez egy egyutcás falu, összesen hatvan ember lakja. Az a lényege, hogy egy régi pajtából egy mai közösségi teret varázsoljunk, ami a falu számára a legélhetőbb és ehhez a legkevesebb, legolcsóbb építészeti eszközt alkalmazzuk.
Belmondo: Hogyan találtál rá a falura?
H.V.: Teljesen véletlenül! Egy másik faluba készültem önkéntesnek, valaki ajánlotta, hogy nézzem meg ezt is, mert jó fej a polgármester és jó kezdeményezések vannak benne. Amikor elmentem és találkoztam a polgármesterrel, mondta, hogy van ez a pajta, amit építészhallgatókkal szeretne átterveztetni. Ekkor mondtam, hogy én szívesen vállalom.
B.: Mitől különleges ez a terv?
H.V.: Markócra költöztem egy hónapra felmérni az épületet, megismerni a települést és tervezni. Diplomakonzulensem, Balázs Mihály éppen Pécsre építette a könyvtárat, így ott tudtunk találkozni, konzultálni. Ez vicces volt, mivel Markóc nincs Pécstől annyira messze. A vázlattervig hezitáltam a helyszínt illetően, de végül azért is döntöttem így, mert itt már volt egy kezdeményezés, meg volt ágyazva egy építészeti projektnek.
B.: Akkor a diplomaterved megvalósulhat?
H.V.: A diplomavédésem után odaköltöztem önkéntesnek és két hónap kerti munka után nekiláttunk megvalósítani a pajtának a felújítását. Ez volt az első üteme a kivitelezésnek. Ezzel szerkezetkész állapotig jutottunk.
B.: Hogyan szereztetek pénzt az építkezésre ebben az igen szűkös forrásokkal rendelkező faluban?
H.V.: Erre a falu már korábban megpályázott egy TÁMOP-os pályázatot, így amikor én ebbe belekerültem, már volt rá 4 millió forint. Ezt az összeget 2011 júliusáig kellett befektetni, és szerencsésen jött ki, mert februárban védtem a diplomámat, így pont elegendő idő állt rendelkezésre, hogy megszervezzük a kivitelezést. Építészhallgatókat toboroztunk, nagyon jó fej emberek jöttek, így egy kaláka része is volt a munkának, végeztünk mindazzal, amit megterveztem első fázisként.
B.: A díj átvételekor azt mondtad, hogy az elismeréssel járó pénzjutalom egy részét felajánlod a pajta további munkálataihoz, mire lesz elég ez?
H.V.: Úgy terveztem az építést, hogy nagyon ütemezhető. Hiányzik még egy vizesblokk, amit meg kellene építeni, illetve kint egy aszalónk is és be kéne fejezni a nyílászárókat is a pajtán. Azt gondolom, hogy az összeg a nyílászárókra lesz épp elegendő.
B.: Hogyan fogadták a faluban a felújítást?
H.V.: Nagyon-nagyon örültek neki, amikor eljöttem, meg is tartották az első eseményt benne. Megismerkedtem az ottani emberekkel, a helyi kőművessel pertut ittunk, de tulajdonképpen szó szerint a fél faluval jóba lettem.
B.: És mit mondanak a szomszéd falvak?
H.V.: Nem tudom, erről nincsen információm... De Ormánságban, vagyis tájegységi szinten van egy összefogási kezdeményezés, nekik ez az egész nagyon tetszett, azt hiszem irigység nélkül.
Mészáros Zsuzsanna: A szakdogámmal kezdődött, vidékfejlesztésről írtam, ekkor elkezdtem tájékozódni, mert szerettem volna valami olyasmihez kapcsolódni, ami valóságos, amiből lehet is tanulni.
Belmondo: Hogyan kerültél Uszkára?
Mészáros Zsuzsanna : A szakdogám írása alatt találkoztam Puskás Ferenc agrármérnökkel, korábbi ENSZ-szakértővel a budapesti biopiacon, ahol az FNPE (Falufejlesztési Népjóléti Program Egyesület) kertjében termett gyógyteákat árulta. Elmesélte, hogy az Egyesület célja az, hogy a földdel rendelkező, de elszegényedett, munkanélküli vidéki lakosságot segítse új lehetőségekkel, oktatással és tanácsadással. Ehhez mintául a Gandhi-tanítvány Swaminatan professzor által életre hívott indiai képességfejlesztő centrumok szolgálnak. Feri bácsi jelenleg az saját, uszkai telkén dolgozik a környékbeliekkel, de szeretné kiterjeszteni tevékenységét más településekre is. Uszka 360 lelkes falu az ukrán határ mellett, lakosságának 80%-a cigány származású.
B.: Hogyan kapcsolódik a terved ehhez a programhoz?
M. Zs.: Félig a valóságra, félig fikcióra épül az alapötletem, megépülni valószínűleg nem fog, de az FNPE felhasználja a tervemet a későbbiekben. Sajnos az anyagiak közbeszólnak. Feri bácsinak a telkén már elkezdődött ez a program, de sajnos csak kidőlt-bedőlt házak vannak rajta. Így kézenfekvő volt az alapötlet. Közösen összeszedtük, hogy mi az, amire szükség lenne. Végül is két hosszú házat terveztem, de úgy, hogy nem fixáltuk le, hogy pontosan mi hol legyen. Csak annyit határoztunk meg, hogy elöl legyen valami bolthelyiség, aztán szükség lenne egy feldolgozóra, ahol lekvárt főznek, savanyítanak, gyógynövényeket szárítanak. Illetve ezentúl mindenféle tárolóhelyiségre is. Ezenkívül szükség van egy olyan előadóteremre, ami közösségi házként is működhet, mert ez eléggé hiányzik a faluból. Lenne egy gondnok, aki itt lakik, ideális esetben egy fiatal agrármérnök a családjával, aki folyamatosan üzemelteti a létesítményt és tanítja az embereket. Ezeknek a funkcióknak kellett keretet biztosítani. Mivel szezonálisan folyamatosan változó követelményeknek kell eleget tenni, sok flexibilis teret terveztem.
B.: Mennyire illenek bele a falu képébe ezek a hosszú házak?
M. ZS.: Körbejártam a falut és kutattam a népi építészetét. Végül megtaláltam a faluban a tökéletes hozzáépítést. Klasszikus helyzet: van egy parasztház, aztán kicsit hozzáépítettek a tornáchoz, majd mögé egy házat, majd később egy tyúkólat. Szóval szépen hátranyúlik ez a ház, persze rengeteg anyagból készült, de a végén mindent lemeszeltek fehérre. Így jött létre ez a számomra gyönyörű struktúra. Innen inspirálódtam. A diplomatervem szerint egy profi szerkezet készül először, mondjuk pályázati pénzből, ez tudná befogadni a többi dolgot; azt, ami éppen van. Mondjuk lebontott házaknak az anyagát is be tudnák így építeni. Tulajdonképpen egy oszloperdőt kell elképzelni, ezt töltik ki a tervezett funkcióknak megfelelően azzal, ami éppen kéznél van.
Az interjú az elmondo.blog.hu oldalon jelent meg.
