Hugyecz László Sanghajban és Rómában

A két háború közti Sanghaj nagy modernista építésze, a magyar Hugyecz László magyarországi hagyatékának feldolgozása jelentős új eredményeket hozott.

A magyarországi hagyaték feldolgozásának néhány eredménye

Hugyecz László Ede (L. E.  Hudec), akit ma a modern építészeti formanyelv egyik legjelesebb képviselőjeként tisztelnek Kínában, csak az utóbbi évben került  Magyarországon a szakmai közönség érdeklődésének középpontjába. Ugyanakkor a Sanghaj építészetét vagy a kínai modernizmust bemutató kiadványokban kiemelkedő helyen szerepel életműve és az elmúlt évtizedben több idegen nyelvű MA és PhD dolgozat is született építészeti tevékenységéről.

Bár elképesztően termékeny, tragikus fordulatokban is bővelkedő élete, amely a Monarchiában egy békés, polgári miliőből indult és az I. világháború vérzivatarán keresztül Sanghajban, a legpezsgőbb gazdasági boom idején folytatódott, önmagában is épp elég „színes”, mégis számtalan kiszínezett, az életút egyes mozzanatait felnagyító életrajzi vázlat jelent meg róla folyóiratokban és a világhálón is. Csak egyet lehet érteni Bak Árpád nemrég az NKA kritikai portálján megjelent cikkével, amelyben figyelmeztet  „….nem mindegy, hogy a precízen művelt történettudomány, a szertelenségekre hajló szórakoztatóipar, vagy a kultúrpolitika  - legyen az bármilyen előjelű – értékvezérelt retorikája „teszi majd rá a kezét” elsőnek a személyére.”

Valóban nem mindegy. Épp ezért határozta el néhány Magyarországon élő oldalági leszármazott (Hugyecz László gyermekei és unokái mind külföldön élnek), hogy a család tulajdonában lévő, nemrég rendszerezett és áttekintett dokumentumok alapján állítja össze a hiteles életutat. Ez elvégezhető a Hugyecz László  által 1910 és 1958 között írt több ezer levél, a megvalósult munkáiról, utazásairól készült fotók és egyéb dokumentumok alapján, amelyek nyolc év kivételével (1922-1930), szinte hiánytalanul megmaradtak. (A dokumentumok, fotók egy része és néhány tanulmány ill. dolgozat tartalmi kivonata felkerült a család által létrehozott www.hudecproject.com és www.epiteszet.hudecproject.com oldalakra.) 

H. L. műegyetemi évei alatt (1910-1914), majd 1916-1918 között, hadifogsága alatt is szorgalmasan levelezett Besztercebányán élő családjával. 1918 után Sanghajból is folyamatosan küldte a leveleket, fotókat, elsősorban apjának, annak 1920-ban bekövetkezett halála után testvéreinek, leggyakrabban Jolánnak és férjének, Dr. Jánossy Istvánnak, a fasori evangélikus gimnázium latin-történelem szakos tanárának. Számos levelet írt unokaöccseinek, Jánossy István író-költőnek, J. György építésznek és J. Ferenc festőnek is. Szintén megmaradtak az európai utazásokról és az amerikai megtelepedés (1948) után írt levelek. A levelek változatos tematikájúak, szinte teljes képet kaphatunk belőlük írójuk intellektuális fejlődéséről, szakmai és magánéletéről; az egyetemi kurzusok tematikájáról, a diákéletről, az I. világháború nyomorúságairól, a sanghaji külföldi és kínai kolóniákról, az építész hivatásáról, és a későbbiekben egyre növekvő érdeklődéséről a régészet, a teológia és a történettudomány iránt. Ugyanakkor értesülünk utazásairól, családi eseményekről, konzuli működéséről, a világpolitika történéseiről is.

Ebben a rövid cikkben nem térhetek ki minden, az eddig feltárt tények fényében a lektűrök vagy az álomgyár forgatókönyveinek hitelességét idéző túlzásra. A történettudomány, a művészettörténet és az építészettörténet kutatási módszereit alkalmazva egy több szerzős művet készülünk kiadni, amelyben Hugyecz László építészeti munkásságát Luca Poncellini fogja feldolgozni, aki 2006-ban fejezte be a témában írt PhD dolgozatát. Mégis álljon itt  néhány jellemző momentum, amely megvilágítja H.L. megalkuvást nem ismerő, embertársait önfeláldozóan segítő személyiségét és szerteágazó intellektuális érdeklődését.

 

 

Bár leveleiből nem derül ki hogy „a pápa építésze” lett volna, ugyanakkor többször beszámol a vatikáni ásatások megtekintéséről,  a nekropolisz és Szent Péter sírjának feltárásáról. Hugyecz László és dr. Jánossy István 1947-ben római utat tettek, mindkettőjük tudományos érdeklődését kielégíteni. H. L.-t Róma topográfiája és építményei érdekelték, régi szenvedélye volt a Szent Péter bazilika és a nekropolisz történetének kutatása. Kísérettel megtekinthette  az apostol sírjának feltárását, amely a nagyközönség elől teljesen el volt zárva, sőt jegyzeteket is készíthetett. Már ez a tény önmagában jelzi, hogy megbecsült személyiség volt a katolikus egyháznál, ennek pedig az a magyarázata, hogy evangélikus létére Sanghajban a jezsuita misszió építésze volt. 1954-ben ismét alkalma volt a nekropolisz megtekintésére.

Egyetemi tanár sem volt a Berkeley-n, viszont 1948-as amerikai megtelepedése után a San Fransisco-i Jezsuita Egyetem professzorai gyakran konzultáltak vele a római régiségekkel kapcsolatban és  felkérésükre előadást is  tartott a vatikáni ásatásokról. 1952-ben publikálta cikkét e témában a Journal of Bible and Religion folyóiratban. Egy levelében írja, hogy a cikkben a sírral foglakozó rész csak spekuláció, mivel az ásatások eredményét akkor még nem tették közzé. Vallási elmélyülése sem a „Szent Péterrel való találkozás” eredménye, hiszen az is kiderült  írásaiból, hogy ifjúkorában leginkább a lelkészi pálya vonzotta és csak azért lett mérnök, hogy társa lehessen apjának, a besztercebányai sikeres építési vállalkozónak, aki erkölcsi és szellemi értelemben is legfontosabb példaképe volt.  Bár Hugyecz hatalmas munkabírása, tehetsége és nem utolsósorban szervezőképessége révén jó nevű építész-vállalkozó lett Sanghajban, igazi vonzalmai a történettudomány, a teológia és elsősorban a keresztény régészet voltak.

 

 

Azt sem támasztja alá semmi, hogy Sanghajban börtönben lett volna, az viszont tény, és számos, másolatban megmaradt zsidó származású magyar állampolgár tanúsító levele bizonyítja, hogy 1944-ben mint volt konzul és mint a Magyar Egyesület elnöke sokakat mentett meg a gettóba hurcolástól. Akkori léthelyzetét leginkább saját szavai világítják meg: „Láttam  a világot, nem hoztam szégyent Alma Materemre, a Műegyetemre, se hazámra, és amit igazán nem kerestem, hazámat képviselhettem nem könnyű helyzetben, úgy hogy nem kompromittáltam annak presztízsét. Jó atyád sokat mesélt nekem Bethlen Gáborról, hát én is úgy ültem itt a megszálló japán és német befolyás – amely a kínai kollaborationistákkkal csak súlyosbítva volt -, és a majd egyszer visszatérő jogos kormány és a nyugati hatalmak eljövendő befolyása között.”

 „Egy se tudta, hogy nem bírónak lett ő az életbe téve az Úrtól, de inkább szamaritánusnak; ha nem ezt az elvet tartottam volna magam előtt, mikor a sors játéka adott alkalmat nekem, hogy bebizonyítsam viselkedésemmel azt amit hiszek - a háborús években Sanghajban -, bizony akkor rossz lelkiismeretem nem hagyna aludni most.”

Csejdy Júlia