Kísérleti lakóház a Villányi úton

A budapesti, helyi védelem alatt álló, modern épületeket bemutató cikksorozatunk újabb részeként a Malomsoky József tervezte kísérleti lakóház múltjába tekinthetnek be az olvasók, így közelebb kerülve a meg nem értett emlékek értékeinek megismeréséhez.

A Malomsoky József által 1959-ben tervezett négyemeletes, lapostetős kísérleti lakóház 1961-ben épült föl az akkori Bartók park, mai Feneketlen tó mellett, a XI. kerületi Tas vezér utca és a Villányi út sarkán. A Villányi úti szomszédos ingatlanon már akkor állt a szocreál stílusban épült, öt lakóépületből álló lakótelep, aminek tervezésében Malomsoky József is részt vett, mint ahogy a Villányi út 55-65. alatti, 181 lakásos szocreál mintalakótelep tervezésében is, Solta Elemér tervezőtársaként. Ez utóbbi lakótelep az Építésügyi Tisztviselők számára 1954-ben épült.

A szocreálból „felszabadult" tervező a modern eszköztárával alkotta meg a kísérleti lakóházat, amiről a Magyar Építőművészet című folyóirat 1962-ben megjelent cikkében írja, hogy a kísérletnek szerkezeti, alaprajzi és szakipari céljai voltak. A Budapest Főváros Levéltárában fellelhető tervek műleírásában olvasható, hogy a megvalósított szerkezeti és alaprajzi rendszerekkel kapcsolatos tapasztalatgyűjtés is a kísérlet része volt. „A kísérlet célja a monolit vasbeton vázba szoba magasságú könnyű perlit panel műanyag burkoló anyagú, két hálófülkés alaprajzi rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok gyűjtése. A lakóház 32 ötfekhelyes és 16 kétfekhelyes lakást tartalmaz. Ez utóbbi lakásnál nincs meg a garcon lakás igény, mert a tárca áthelyezett dolgozóinak átmeneti szállásaként vendégszobákként kerülnek üzemeltetésre."

A monolit vasbeton oszlopokra harántgerendák, közéjük papírcső béléstestes födémpanelek kerültek. A határolófalak cementkötésű keramzit (duzzasztott agyagkavics) falpanelekből készültek. Az épület alagsorában óvóhelyet, mosókonyhát, szárítóhelyiségeket, távfűtési hőközpontot és 8 gépkocsi és 12 motorkerékpár számára garázst alakítottak ki. A klinkertégla burkolattal ellátott földszinten 16 ún. szállodalakás készült. A nyugati oldalon az oldalfolyosót északi irányból záró lamellasor biztosítja, hogy a lakásokat csak a lépcsőházon át lehessen megközelíteni, továbbá a földszintet zárt hatásúvá teszi, ami ebben a városi környezetben már akkor is kívánatos volt. A szinte önálló, szoborszerű vertikális tömegnek, azaz a lépcsőháznak a főtömegből kiemelt pozícióját jól átgondolt tervezési koncepció magyarázta: a főtömeg szerkezetétől eltérő szerkesztési elv és a zajvédelem. A lépcsőházi tömegben kapott helyet a felvonógépház, a tágulási tartály és a kijárat a lapostetőre. Nyilvánvalóan megmosolyogtató az az urbánus legenda, miszerint a lépcsőház, mint a tervezéskor „elfelejtett" funkció tömege utólag épült a házhoz… A Fővárosi Tervvéleményező Bizottság 1959. április 28-án engedélyezte a tervet.

A lakóépület kísérleti jellege talán azoknak az igényeknek a kielégítésében kereshető, ami egyrészt a lakások építésének – szerkezetileg – az addiginál gazdaságosabb eszközökkel történő megvalósítását célozta, másrészt a szocreál eszmék szerint épült lakásoknál lényegesen korszerűbb élettér létrehozására törekedett, jobb eredményt remélve. A szocialista realista eszmék diktálta tervezési szempontok szerint megvalósult épületek negatív tanulságairól 1980-ban a Kritika című, művelődéspolitikai és kritikai lap első számában Gábor Eszter így írt: „A klasszicizáló építőművészeti irány jellemző alkotása a Villányi út 55-65. szám alatti nyolc házból álló kis lakótelep (terv: Malomsoky József és Solta Elemér 1954). Az 1953/III. számú típusterv adaptálásával épült házakban a lakások rossz beosztásúak, az ablakok kicsik, kevés az erkély, viszont díszes a kapu és az erkélyen nagy a kőbáb. A tervezőknek nagyobb gondot kellett fordítaniuk a szimmetriára, az ablakok egyenletes elosztására és a főútvonalra néző házak homlokzati kiképzésére, mint a lakások funkciójára."

Az emeleteken 32 darab 2,5 szobás lakás készült. Az emeleti lakások loggiarendszere olyan alaprajzi megoldással valósult meg, amely az erkélyek maximális intimitását szolgálta. A loggiák tehát egymáshoz nem csatlakoznak, hiszen csak így válhattak a lakások – szomszédok által – zavartalan terévé, ahonnan egyébként szép kilátás nyílik a Feneketlen-tó melletti parkra. A lakások nyugati homlokzatára pozícionált nyitott-fedett oldalfolyosókról nyílnak, ahova az egyágyas félszobák ablaka is került. Ezek alsó bukószárnya nem átlátszó üvegezéssel készült, így megakadályozva a belátást. A folyosókról a Sas-hegy látványa tárul fel. A Villányi útra néző északi végfalon, a bütü-homlokzaton, ahogy a déli oldalon is, a födémsávok rajzolódnak ki, köztük a glettelt, festett falpanelek függőleges osztásai.

A homlokzatok a tartalom és a szerkezet őszinte kivetülései. A keleti homlokzaton a loggiák színesre – eredetileg sárga, most mályvaszínűre - dukkózott fémpanel mellvédekkel, a mellettük lévő szobák ablakai alatt a homlokzat rusztikus kerámialappal burkolt felülettel készült. A nyílászárók eredetileg fa és alumínium szerkezetűek, színük sötétbarna volt. Egy részük mára fehér színűre cserélt és külső redőnytokkal ellátott verziói, mely beavatkozások szerencsére nem visszafordíthatatlanok.

A társasház tulajdonosainak értékőrző hozzáállását dicséri, valamint a tervezői kísérletet hosszú távon is igazolja az a tény, hogy az eredeti koncepciót alapjaiban megőrző épületet nem alakították át és nem változtatták meg az „energetikai" megfontolásokat sem. Az épület kortörténeti érték, ami a 60-as évek építészetét hűen őrző architektúrája miatt fővárosi helyi védelem alatt áll.

Lantos Ágnes Virág okl. építészmérnök
Főpolgármesteri Hivatal, Várostervezési Főosztály, Építészeti Értékvédelmi Csoport

Szerk.: Borenich Levente

Felhasznált források:
Magyar Építőművészet 1960/1
Metszet 2020/1
Budapest Főváros Levéltára
Kritika 1980/1
Fortepan