Kortárs könyvtárépület aaltói környezetben
Nem mindennapi kihívással kellett megküzdenie az új városi könyvtár tervezését elnyerő építészcsapatnak Seinäjokiban. Az Alvar Aalto tervei szerint megvalósult, féltucat épületből álló városközpont mellé olyan házat kellett megálmodniuk, amely respektálja a funkcionalista mester örökségét, ugyanakkor önálló, kortárs karakterét is büszkén vállalja. Takács Gyula írása.
Seinäjoki városa regionális központ Közép-Finnországban, mintegy 60 ezer lakossal. Valószínűleg nem sokan ismernék – magam is beszéltem több finnel Helsinkiben, aki még sosem járt arrafelé és nem is látja okát, hogy megforduljon ott, ha a város nem dúskálna Alvar Aalto által tervezett épületekben. A mester innen egy kőhajításnyira, Kuortanéban született, és 1960 és 1987 között hat épületéből (templom, egyházközségi központ, városháza, könyvtár, hivatali épület, színház) valósult meg Seinäjoki kulturális és adminisztratív központja. Az egymás mellett elhelyezkedő házak között sétálva mély benyomást szerezhetünk Aalto építészeti látásmódjáról. Olyan hely ez, ahol minden építésznek és építészhallgatónak érdemes egyszer megfordulnia.
Az új igények miatt szükségessé vált az Aalto-féle régi könyvtár (1965) kibővítése. A helyi önkormányzat által 2008-ban kiírt tervpályázaton az egyik legismertebb finn építésziroda, a JKMM Architects nyerte el a megbízást. Seinäjoki új könyvtárat 2012-ben adták, és még abban az évben megválasztották az év vasbeton épületének.
Az építészeti terv célkitűzése a párbeszéd megteremtése volt a régi és az új között. Az új épületnek lehetőség szerint úgy kell respektálnia a védett épített környezetet, hogy büszkén vállalja kortárs építészeti jellegét is. Ha ma körbejárjuk a területet, akkor könnyű arra a következtetésre jutnunk, hogy ezt a célt az új épülettömb megvalósítja, mégpedig különleges alakjával és tömegformálásával. Az új könyvtár ugyanis kapcsolódási pontokat teremt és kínál fel az aaltói környezettel, viszont kifejezetten kerüli a direkt formai hivatkozásokat és az imitációt. Szervesen illeszkedik a korábban megteremtett építészeti formanyelvbe, amelyhez ugyanakkor hozzá is adja saját formavilágát. Ezt azonban szintén teljes természetességgel teszi, és így konstruktívan járul hozzá ahhoz a párbeszédhez, amelyben az Aalto tervezte házak 1987 óta definiálták magukat egymáshoz és a környezetükhöz képest.
Az épülettömeg háromosztatú, és ebben az elkülönülésben felfedezhető némi szoborjelleg is. A homlokzat eltérő irányokból teljesen különböző arcát mutatja. Meghatározó a zsindely- vagy inkább kígyópikkelyszerű egységekből álló vörösréz borítás, a széles keretként a bejáratot kiemelő fehér vakolat, valamint a hatalmas üvegfal, mögötte a nyitott központi térrel. Ez a hármas tagolás egyedi és élő megjelenést biztosít, és felfedezésre invitál.
A belsőépítészet vonatkozásában a flexibilitás volt a vezérelv. A tervezők biztosítani kívánták, hogy az épület akkor is megfeleljen a kihívásoknak, hogyha esetleg a jövőben módosul a ma ismert könyvtári funkció, például egy új médium esetleges térhódításával. Ennek érdekében egy hatalmas nyitott központi teret terveztek, amelynek átalakíthatósága maximális, a funkciók pedig könnyen módosíthatók a mobilis bútorzat átrendezésével. A berendezés túlnyomórészt a könyvtár számára lett megtervezve. A nyíltság az épületen kívülre is kiterjed: hatalmas ablakokon tudunk ki- és betekinteni. Ezzel pedig nemcsak a finn építészetben, hanem a finn társadalomban általában is kiemelt fontosságúnak tekintett fogalomhoz, az átláthatósághoz jutunk el. És könnyen beláthatjuk, hogy a nyitottság-átláthatóság elvénél nincs is természetesebben illeszkedő szemlélet, ha a könyvekhez és az olvasáshoz való viszonyulásról van szó.
A központi teret a hatalmas üvegfalon kívül a hullámalakban megtört nyers vasbeton mennyezet, illetve az úgynevezett olvasólépcső dominálja. Az elő-előbukkanó fehér falakon pasztellszínű nonfiguratív, fröcsköltnek tűnő festékfoltok tűnnek fel, ezzel játékosságot lopva a monumentális struktúrába.
Külön érdemes szólni a ház szívéről, a jelentős alapterületet elfoglaló olvasólépcsőről. Az elsőre talán furcsának tetsző megnevezés nagyon találó, mivel a szintkülönbséget áthidaló, haladást biztosító lépcső és a kényelmes olvasási pozíciót kínáló speciális párnák egy új funkcionális egységet hoznak létre. Az olvasólépcső könnyen alkalmassá tehető egyéb igények (előadások, egyéb események) kiszolgálására is.
A lépcsőn keresztül érjük el a könyvállomány nagyobbik részét őrző tárolóegységeket, valamint azt a folyosót is, amely az Aalto tervezte régi könyvtárral biztosít földalatti összeköttetést. Szintén itt találunk egy speciálisan kamaszok számára tervezett egységet, ahol a ragyogó fehér falakban barlangszerű, színes plüssel bélelt odúkba tudják befészkelni magukat a fiatalok. Itt található a könyvtár zenei és filmgyűjteménye is.
A finn könyvtár fogalom, elsősorban azért, mert kiemelt szerepe van a finn társadalmi eszmény támogatásában. Alapelv többek között, hogy az úgynevezett általános közkönyvtárak teljes állományához ingyenes hozzáférést biztosítanak minden állampolgárnak. Emellett ezen intézmények nemcsak könyveket és egyéb médiumokat tárolnak és kölcsönöznek, hanem fontos közösségi terek is az adott településen, városrészben. A finn könyvtárak kulturális funkciója sokrétű, és a felolvasóestektől a bevándorlók számára szervezett finn nyelvi klubig terjed.
A seinäjoki városi könyvtár új épülete sugározza ezt a könyvtári eszményt, és így nemcsak formavilágában, hanem a helyi közösség építéséhez való hozzájárulásában is abszolút kortárs.
Takács Gyula
okleveles építészmérnök
