Látványos látványrombolás - Duna-Pest Rezidenciák a Millenniumi Városközpontban
„...az egykori rendező-pályaudvar és roncstelep helyén ma arctalan ingatlanfejlesztői épülettömegek magasodnak-terebélyesednek évtizedekre elcsúfítván a Petőfi-híd és a Lágymányosi-híd közé eső pesti Duna-partot.” - Szentpéteri Márton írása.
Tervező: Csomay Zsófia és munkatársai - CET Budapest Rt.
A Trigránit-érdekeltségű ingatlanos cég zengzetes PR-anyagaiban úgy hirdeti a Soroksári úti épületegyüttest, mint egyedülálló panorámával megáldott, különleges szolgáltatású lakóingatlant. Szó se róla, a dél-pesti Duna-part e fertályáról valóban lenyűgöző kilátás nyílik a Világörökség részét képező Budai folyópart épületeire, s természeti csodáira. Gond ezzel egy szál se volna, ha cserébe viszont átellenből is hasonlóan megnyerő látványt nyújtana a Millenniumi Városközpont immár felépült monstrumaival. Ám megsúgom a "becsületes építőmestereknek", épp ellenkező a helyzet, az egykori rendező-pályaudvar és roncstelep helyén ugyanis ma arctalan ingatlanfejlesztői épülettömegek magasodnak-terebélyesednek évtizedekre elcsúfítván a Petőfi-híd és a Lágymányosi-híd közé eső pesti Duna-partot.
Ez a látványos látványrombolás még a Corona Szállót tervező (?!) Kálvin téri rém, Csontos Csaba, vulgár posztmodern Duna Házával (1995-1997) kezdődött, aztán jött a Nemzeti ízlésmeteorja, majd a Duna-Pest Rezidenciák és a Művészetek Palotájának nevezett kultúrerőmű gőgös kulisszái. A Csomay Zsófia és kollégái (CET) tervezte rezidenciák tömegei egyébként remekül oldják meg a területbeépítés feladatát, amennyiben azt puszta térkitöltésként tételezzük, illetve jelen esetben a Duna Ház párkánymagasságához és tömegéhez történő rigorózus igazodás pontos megvalósításaként. Azok számára, akik más irodák idevágó terveit is ismerik - jelesül Koris Jánosékét (Budai Építész Műhely) például -, önkéntelenül felidéződik egy korábbi Duna-part ellenes merénylet is: Finta József esete a Hotel Intercontinentállal. Pontosabban a történet, ahogy Finta eredetileg sokkal megnyerőbb terve a befektetők bevétel-orientált "panorámakényszerének" köszönhetően átalakult igazi Krím-félszigeti szállodává, mindörökké hátat fordítván a Belvárosnak. Nyilván cseppet sem meglepő, hogy a teljességgel jellegtelen tengerparti szállodaarculathoz párosuló épülettájolás valós motiváló erejét a Duna-Pest Rezidenciák esetében is az ún. ingatlanfejlesztők immár tehát régről ismerős panorámakényszere vezérelte.
A ház kikötői raktárépület-arculatára ez azonban önmagában még nem ad kellő magyarázatot, különösen nem az épület tetején megtalálható ormótlan gépészeti elemekre és rettenetes hajókéményekre. Persze tudjuk, a ház szokás szerint itt is a tervezők szándékától eltérő módon épült fel, de vajon meddig lehet kies kis hazánkban építészként a megrendelői kényszert korholni a végtermék minőségéért? Hát nem az olvasható az Építész Kamara Etikai-fegyelmi Szabályzatában (I. fej., 3. 3), hogy az építész "személyes előnyökért nem tehet (...) szakmailag kifogásolható engedményt a megbízója részére"? Mikor lesz vége már az eredeti tőkefelhalmozás korának, mikor engedheti meg már végre egy magára valamit is adó építésziroda, hogy elutasít egy szakmailag elfogadhatatlan kompromisszumot, vállaljon is ezzel akármekkora üzleti veszteséget.
Szentpéteri Márton
A cikk megjelent a Magyar Narancs 2005. február 17-i számában.
