A MÉM MDK „Magyar Építész Nők" kutatási projekt kapcsán márciusban olvashattunk arról, mennyire nem egyértelmű a válasz arra a kérdésre, hogy ki is volt az első magyar építésznő. Idén, a Nemzetközi Nőnap alkalmából ugyanezen projekt, valamint a KÉK Városi Séták keretében egy olyan tematikus városnézésre invitálták a szakmabelieket és érdeklődőket, melynek középpontjában magyar építésznők megvalósult épületei álltak. Böröndy Júlia, a séta vezetőjének írása.
Férfiak egymás között – Felülvizsgálható-e a status quo?
A hazai építészeti kánont jegyző tervezők köre nem túl változatos: jobbára férfiakat találunk közöttük. Pedig az elgondolás, hogy a férfiak jobban teljesítenének a műszaki gondolkodást igénylő területeken, már számtalanszor megcáfolt hipotézis. Ahogy a nemzetközi színtéren az egyre több, “nőügyet" felkaroló építészeti szervezet megjelenése (pl. ufvAb, Belgium; Parlour, Ausztrália) is azt sugallja: itt vannak a nők és készek kezükbe venni előmenetelüket, karrierjük alakulását.
Mégis, itthon mintha az építészet macsó, maszkulin értelmezése maradt volna a köztudatban, melyről kiváló látleletet szolgáltat a nők alulreprezentáltsága a szakmai-tudományos közéletben, az építészeti díjazottak köreiben, médiában és az építészet oktatását szolgáló tananyagban egyaránt.
Mindeközben az üvegplafon* jelensége, bújtatott és/vagy szalonszexista megjegyzések még mindig a hazai szakmagyakorlás szerves részei, és minden hétre jut legalább egy all-male panel** építészeti témákban - ilyen adottságok mellett a nők helyzetére és láthatóságára koncentráló törekvésekről beszélni továbbra is széllel szembeni küzdelem. (Nemhogy érvényesíteni őket!) Van azonban ok a bizakodásra: az utóbbi időben mintha valami megmozdult volna, és látszólag felélénkült a diskurzus a témát illetően, akár a Nanavízió születésnapjához kapcsolódó kiállítást vesszük alapul, akár a spontán kibontakozó beszélgetéseket idézzük fel. (Ez utóbbiról a területhez való kötődésem miatt én is egyre gyakrabban hallok élménybeszámolókat ismerősi körökből.)
A társadalmi nemek tematizálásának nehézségei a hazai építésztársadalomban
A körülményeket tovább nehezíti az “építésznő" kifejezéssel szembeni ellenállás. Sokan éreznek benne pejoratív, lekicsinylő jelentéstartamot, ami miatt nem meglepő, hogy a szakmában tevékenykedő nők egy része eltökélten küzd az építésznő megnevezés ellen. Ha a szakmai esélyegyenlőség elérése a cél, nem lehet homogén halmazként tekinteni a teljes építésztársadalomra, hiszen pont ennek a szemléletnek az eredménye a nők láthatatlansága. Az “építésznő" kifejezés használata mindaddig indokolt marad, míg nem válik magától értetődővé a nők reprezentációja a szakmai fórumokon és érdekképviseletben.
A kedvezőtlen kiindulási feltételek dacára is szükséges megnyitni a nők helyzetére reflektáló párbeszédet, mivel az elmúlt években érdekes, új jelenség ütötte fel a fejét az építészetoktatásban. A tanulmányaikat frissen megkezdő hallgatók között a nemek aránya a lányok többsége felé tolódik – ezzel a téma egyre sürgetőbbé válik és érdemi válaszokat követel. Hogyan biztosítható a méltányos szakmagyakorlás a nők számára? Miképp teremthetők meg szélesebb körben a feltételei annak, hogy a család és karrier megférjen egymás mellett? Miképp számolhatók fel az építésznőket övező, gyakorta káros sztereotípiák?
Városi séta mint gondolatébresztő
2023 márciusában a Nemzetközi Nőnap alkalmából a KÉK Városi Sétákkal és MÉM MDK „Magyar Építész Nők" kutatási projektjével közös sétára invitáltuk az építésznők kérdésében elkötelezett vagy kíváncsi szakmabelieket és laikusokat.
A séta kiváló módszer az élményalapú megismerésre, miközben egy új tudásréteget húzunk mindennapi városi tereinkre, esetünkben az építésznők munkásságának kézzelfogható lenyomataiból. Az átadott tudást a kutatási projekt időközi eredményeire alapoztuk, közben arról is gondoskodtunk, hogy az építésznők témája minél gyakrabban napirendre kerüljön. Annak tudatában, hogy egy városi sétával a fent felvetett kérdések egyikére sem fogunk teljeskörű választ kínálni, kísérletet tettünk rá, hogy felhívjuk a figyelmet a körvonalazott problémakörre.
Hogy mi lehet a szerepe egy sétának az építészként tevékenykedő nők helyzetének javításában? Egyrészt befoltozza a korábban említett építészeti kánon után maradó fájó hiányok egy (csekély) részét, röviden összefoglal néhány szakmai életutat, közelebb hozza a korábban esetlegesen csak hallomásból ismert tervezők munkásságát.
Másik fontos szerepe a sztereotípiák oszlatásában mutatkozik meg: a közösen felkeresett épületek léptékükben és funkcióikban is sokszínűek, melynek köszönhetően kritikai álláspontot tudunk felvenni az általánosítással szemben, miszerint a nők inkább a privát terek (lakhatás), míg a férfiak a reprezentatív, publikus terek (középületek) tervezésében tudnak igazán kiteljesedni.
Harmadszor pedig, ami egyben az egyik legfontosabb célkitűzés is lehet, hogy kiterjessze a megkezdett diskurzust, és minél többeket vonjon be a témáról való közös gondolkodásba.
A két nőnapi séta közvetlen hatását lemérni sajnos nem tudjuk, de a hatalmas érdeklődés és a kétszeres “teltház" azt mutatja, a kezdeményezéssel egy olyan kérdésre tapintottunk rá, mely sokakat megmozgat szakmán innen és túl, több korcsoportot lefedve. A tapasztalatok alapján ezenfelül úgy tűnik, a sétát érdemes megismételni, esetlegesen a jövőben jó gyakorlatként alkalmazni, és más építésznők által tervezett épületeket is felfűzni egy-egy sétaútvonalra.
Apró lépések
A nőnapi sétákkal minden kétséget kizárólag csak a problémahalmaz felszínét kapargathattuk meg, a valódi válaszok megtalálásához (és további releváns kérdések felkutatásához) komoly szemléletváltásra lesz szükségünk a hazai építésztársadalomban. Azt gondolom, a táptalaj megvan hozzá: a sétavezetés és a Women in Architecture projekt mögöttünk lévő egy éve alatt rengeteg elhivatott szövetségest ismerhettem meg, és számtalanszor megtapasztalhattam a kezdeményezést fogadó szimpátiát és támogatást. A bárminemű változás eléréséhez azonban elengedhetetlen a problémák azonosítása és nevén nevezése, akkor is, ha ezek a kritikák a jelenlegi status quo fontos pilléreit kérdőjelezik meg.
Böröndy Júlia
építész, az ELTE Szociológia Doktori Iskola Interdiszciplináris Társadalomkutatások képzésének PhD-hallgatója, a Women in Architecture Instagram projekt kezdeményezője, a KÉK Városi Séták projektmunkatársa
*üvegplafon: Az a jelenség, mikor a szükséges képzettség és tapasztalat birtokában lévő személy szakmai előmenetele csak bizonyos szintig lehetséges. Az előmenetelt akadályozó tényezők nincsenek rögzítve vagy előre kimondva, csak láthatatlanul akadályozzák a feljebblépést a hierarchiában.
** all-male panel: Olyan kerekasztal-beszélgetés, szakmai diskurzus, vita stb., melynek meghívott résztvevői kizárólag férfiak.
Szerk.: Kovács Dániel, Pleskovics Viola
A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
