Még egyszer a Budai Várról

A Budapesti Építész Kamara 2016. május 12-i Küldöttgyűlése adta e pár sor megírásának aktualitását. A kormányzati munkában való szakmai részvételt vállaló Köztestület ülésén elhangzó beszámolók semmilyen formában sem érintették a közvéleményt és a legtágabban értelmezett építészszakmát is megosztó két kérdést, a Városliget és a Budai Vár kérdéskörét. Roth János írása. 

Mintha az állásfoglalás csak személyes kérdés lenne!

Ezért tavaly decemberben írt cikkemet, mely a „Metszet” 2016/1. számában (az utolsó oldalakon), Schneller István és Lővei Pál kiváló írásai kíséretében már megjelent, az Építészfórum nyilvánossága előtt is közzéteszem.

Azóta ugyan történt egy s más – most csak a Várra koncentrálva – de gondolataimat csak további gondok felsorolásával tudnám kiegészíteni. Lemondott a Hauszmann Bizottság három tagja. Március végén Lázár János miniszter úr a MÉSZ-ben ismertette a Miniszterelnökség vári építési elképzeléseit, a Várnegyed kormányzati célú átformálásával együtt. Azóta csak az újabb döntéseket halljuk, a Karmelita kolostor dunai erkélyét, az itten Bástyasétány teljes ellehetetlenülését, a Tabán felőli oldalon nem csak a Lovarda és egyéb díszletek visszaépítését, hanem a hajdani istállókét is!

Gondolatok a Hauszmann terv kapcsán
Kísérlet egy díszlet építészeti értelmezésére

A közvélemény, beleértve a szakmait is, kevéssé tájékozott a Nemzeti Hauszmann Terv kapcsán. Ez év tavaszán ugyan szakmai konferenciát szervezett a Metszet nevű folyóirat a Miniszterelnökség vezetésével, valamint az MMA és a MÉK közreműködésével „Budai Vár-Nemzeti Hauszmann Terv” címmel, de a terv megvitatása elmaradt. Mi, építészek, elámulva hallgattuk a százmilliárdos tervek ismertetését, begyűjtöttük a kamarai kreditpontokat, és élveztük a pazar vendéglátást. Talán még pár bátortalan ellenvélemény is elhangzott. Ennyi.

A tájékozottabbak arról is tudnak, hogy létezik Hauszmann Bizottság, melyben építészek, művészettörténészek, műemlékvédelmi szakértők, régészek és politikai döntéshozók vesznek részt. Véleményüket azonban a közvélemény nem ismeri, kívülről így a Bizottság a „díszlet” látszatát kelti.

Az említett folyóirat, megint csak a Miniszterelnökség támogatásával, szócsőként ismertette 2015 október-novemberi számában főtémaként a Tervet. Ebből kiderül, hogy ez lényegében a Várpalota rekonstrukciója. A Bizottság elnökével készült interjú ugyan utal arra, hogy vannak ellenvélemények, de azok lényegéről nem esik szó. Ezekről a folyóirat a továbbiakban sem számol be.

Ellenvéleményként az „Élet és Irodalom” 2015. november 13-i számában közölte György Péter „A neonacionalista díszlet” c. írását. A szerző leszögezi, hogy „a Vár-elsődleges,eredeti-kontextusából ma már semmi sem érvényes…..épp az a társadalmi valóság nincs többé, amelyben az eredeti épületek működtek”. Építész számára ez nyilvánvalóvá tehetné „a látványosságorientált múltteremtés” képtelenségét. Végső következtetésként „A budai Vár nem lehet a történetvesztett illuzionista hazugság tere, amely lehetetlenné teszi, hogy az új nemzedékek visszaemlékezzenek arra, milyen sors jutott elődeiknek” - idézem újra a glosszát.

Ezek az evidenciák késztetnek arra, hogy építészeti indíttatású gondolatokkal bíráljam a Várpalota rekonstrukciójának díszlet építészetét.

1. A Budai Várpalota kérdésköre.

Meggyőződéssel vallom Marosi Ernő akadémikus véleményét ¹, mely szerint a volt uralkodói székhelyek „republikánus” átalakulását természetes folyamatnak tartja. A Louvre, az Ermitázs mellé mára a Berliner Schloss is ide sorolható. Az előbbiek múzeum tartalma jól tükrözi a hajdani kincseskamrák, magángyűjtemények közgyűjteménnyé alakulását, az utóbbi pedig tényleges 21. századi felvetéssel a nemzetek és kultúrák közötti párbeszéd Humboldt Fórumává épül újjá.

Ebben az értelemben a Várpalota mai használata megnyugtató. Az 1980-as évek közepére az épületegyüttes múzeum, képtár, könyvtár funkciója megvalósult. Más kérdés, hogy ezek korszerűsítésére sort kell keríteni. A Széchenyi Könyvtár bejárata - komoly beavatkozásokkal ugyan - de kialakítható lehetne a Palota tér felől is, ahogy egykor eltervezték. Értő rendező kezében még a hajdani Munkásmozgalmi Múzeum, a Ludwig gyűjtemény volt épülete - a mindent beborító tardosi vörös belső burkolat ellenére - alkalmas akár hatásos El Kazovszkij kiállítás rendezésére is.

Építészként a negyven esztendővel ezelőtt tervezett tömegképzést, a Hidasi-féle kupolát, Janáky közreműködésével megvalósított egyszerű barokk homlokzati kialakítást sokkal inkább magaménak érzem, mint a Hauszmann által tervezett eklektikus homlokzatokat, belső tér nélküli kupolát² még akkor is, ha a mai kupola klasszicista előképekre utal, akár a „szocialista realizmus” formavilágát idézve.

A napi hírek szerint Kormányhatározatok szólnak a Palota A-B-C-D épületéből az Új Nemzeti Galéria, az F épületből pedig a Széchenyi Könyvtár kitelepítéséről.
A KÖZTI javaslatai szerint a Galéria területén a Hauszmann-féle reprezentatív terek (fogadótér, bál- és büfé terem, Habsburg terem, Trónterem) helyreállítását célozza meg a rekonstrukció építészeti programja, a több tízezer négyzetméteres egyéb területről nem történik említés. A BTM-ben helyreállítanák a Szent István termet. Az F épületből kibontanák az udvarokba beépült repositoriumokat, helyreállítanák a főlépcsőházat és a Hunyadi termet, de ugyancsak semmit sem lehet tudni a hatalmas tömb további funkcióiról.





Mi célt szolgál ez a pusztán hajdani, monarchikus céloknak megfelelő reprezentáció és pompa rekonstrukciója? Már ha egyáltalán megvalósítható fényképek és töredékes tervrajzok alapján, a 19. század designer tudása, mintakönyvei, kézműves háttere és anyagai hiányában? Ráadásul a hatvanas évek átalakításai szerkezeti átépítéseket, a lépcsőrendszerek, az ablakosztás módosítását, a kupola áthelyezését, valamint a jelenlegi funkciókat kiszolgáló gépészeti hálózatok, csőcsatornák kialakítását eredményezték. Mindezt el kellene felejteni, pusztán azért, hogy a Hauszmann féle épület visszaépíthető legyen? Újra egy kibelezett romból kellene új épületet alakítani,
ahogy ez a háborús pusztítások után történt?

Ezek a vélt műemléki, restaurációs beavatkozások olyan építészeti, építész-etika kérdéseket vetnek fel, melyek nem prognosztizálható nehézségek elé állíthatják az ilyesfajta vállalkozások eltervezőit ( Megrendelőt és tervezőt egyaránt). Nem talmi díszlet készülne itt (persze hihetetlen pénzért), melynek látványa talán valami régi dicsőséget ugyan kifejezhetne, de silánysága, értelmetlensége csak a legpopulistább befogadás előtt maradna rejtve?

2. Térfalak kérdésköre

A Várpalota környékének térfalairól vetnék fel néhány gondolatot.
Közismert építészeti kérdés a Szent György tér nyugati lezárása és a Dísz térrel történő kapcsolata. „A Palota kiegészítésének, előterének tekintendő a Szent György tér. Nemcsak a helyzete folytán fontos, nem csak szép arányú tér, hanem a maga nemében szinte páratlan fekvésű. Egyik oldalán felnyílik a legszebb budapesti panoráma felé – éppen a Lánchíd fölött -, másik oldalán pedig megnyitható a hasonlóképpen nagyszabású látvány, a budai hegykoszorú felé” - idézem a már említett építészeket. A tér eredeti, zárt, alakjának helyreállításáról, a nyugati térfal kérdésében rengeteg tervpályázat született. Legutóbb a Nemzeti Galéria itteni megvalósítására láttunk építészetileg kiérleletlen javaslatot, de a Hauszmann terv érdemben nem foglalkozik ezzel a kérdéssel: a háború előtti állapot, a főhercegi palota rekonstrukcióját vizionálja. Pedig az elfelejtett pályázatok között Gulyás Zoltán 1962-es pályázati I. díjas terve, korszerű építészetével, amely valamiképp a középkori állapotot idézi, ma is helytálló javaslat lehetne. A Szent György tér és a kapcsolódó területek rendezésével napirendre került a Várgarázs építése és a Nyugati sétány megépítése. Egyelőre egyes elemei is csak részben valósultak meg a Kortina-köz területén.(TAAT építész csoport 2001-2012 ) A Fehérvári rondellától a Déli kortina falig elkészült az újkori várfalak mentén futó felső sétány és az Anjou falak menti alsó sétány amely a kortinafalban nyitott átjáróval a Palota kerttel is kapcsolatot fog teremteni. Ezt a korszerű alkotást semmiképpen sem szabadna figyelmen kívül hagyni.³





A tér déli oldala, a Palota „A” épület szárnyának nyugat felé történt kiegészítésével részben megoldást nyert, de a térszint jobb és szebb kiképzése, esetleg itteni palota-bejárat kialakítása várat magára. A keleti oldalon a Sikló felső állomása a mainál méltóbb kialakítást igényelne. Az északi oldalon a volt Honvédelmi Minisztérium romjának kényes kérdése szintén válasz nélkül marad, vagy csak távlati célként szerepel a Hauszmann-tervben.

Ugyanekkor a Hunyadi udvar déli végén és a Csikós udvarban elhatározott „visszaépítések” – a Főőrség és a Lovarda épülete – semmilyen térfalképző szereppel nem bírnak. Nincs is erre szükség, itt a Palota cour d'honneur-ös nyugati homlokzata előtt, a Hunyadi udvar Naphegy felé történő megnyitása kívánatos. Az itteni melléképületek, melyek eredetileg a gazdasági udvar kiszolgálására épültek – a hauszmanni - palota-koncepció tömegformája érvényesülésének szerencséjére eltűntek. Semmi sem indokolja díszletszerű rekonstrukciójukat.

A Lovardát az erre a célra nem méretezett, szerkezetkész Várgarázsra kellene ráépíteni, de olyan módon, hogy kontúrjaik nem egyeznek meg. Mindkét épület csak a mai technikai lehetőségek figyelembevételével épült díszlet lehet, hiszen nagyméretű téglából épült vastag teherhordó szerkezeteket ma nem tudunk építeni.

Tartalmi vonatkozásaikban pedig híven tükrözik a korábban már kifogásolt, monarchikus céloknak megfelelő funkciókat, Potzner Ferenc tervezőt idézve „a valamikori lovasélet újjáélesztése az újjáépített lovardában”, vagy „a Hauszmann-terv keretében felállítandó Palotaőrség az 1904-ben felállított Magyar királyi Darabont Testőrség hagyományát folytatná”⁴ Még szerencse, hogy a Vérmező mára beállt szép parkját nem kell a '30-as évekbeli lovaspóló pályává visszaalakítani!

3. Gyalogos kapcsolatok kérdésköre

A Hauszmann-terv igen helyesen felveti a Várnegyed és a Várpalota magaslatának a környező városrészekkel történő szorosabb összekapcsolásának hiányát. Ez a régi probléma már a Víziváros és a Krisztinaváros intenzív 18-19. századi beépülése, de különösen a Vár erőd jellegének megszűnése óta napirenden van. A régi kapuk mellett először az Iskola-lépcső, a Gránit-lépcső, és a Sikló épültek ki, de a Várkertek elzártak maradtak. A Ferdinánd-kapu tabáni kapcsolata a Várpalota Ybl-Hauszmann-féle kiépülésekor szűnt meg. Valószínűleg tévesek azok az állítások, amelyek szerint az '50-es években tudatosan törekedtek a Várpalota izolálására. Korszerű műemlék helyreállítási gyakorlat szerint, nem pedig az erőd jelleg visszaállítása miatt zajlott a monarchikus gondolat jegyében eltüntetett, kerti építménnyé szelídített középkori maradványok Gerő László-féle rekonstrukciója.

Az utóbbi években több kedvező beavatkozás valósult meg: a Várnegyed peremén három felvonó épült, így kiépült a Várbazár felőli gyalogos kapcsolat. Mindezek mai építészeti, technikai megoldások szerint történtek, a kortárs formaképzés, anyaghasználat jegyében. Elkészült, de nem lett befejezve a Várgarázs felől a Hunyadi udvarba vezető felvonó (l. Többszörös torzó)
Továbbra is ilyen, építészetileg szerény, a Palotához és a középkori falakhoz egyaránt alkalmazkodó megoldásokat javasolok, nem pedig a KÖZTI tervtárában esetleg meglévő tervek szerinti, díszletszerű visszaépítéseket. Amit Hauszmann kialakított, a saját korában, adekvát megoldás volt, de eltűnt, lebontották. Pleçnik a prágai Hradsinban is bátran tervezett az 1920-as évek kortárs művészete által ihletett átalakításokat, kiegészítéseket. A Csehszlovák Köztársaság büszkén vállalta ezeket. Budapesten, a 21.században, miért nem vállaljuk a kortárs megoldást? Miért a 19.századot kívánnánk jól-rosszul restaurálni? 

Tényleges igény a Várpalota Dózsa György tér felőli gyalogos kapcsolatának kiépítése, különösen akkor, ha a turistabuszok Palota úti parkolása megszűnik. A nyomvonala a Könyvtár épületétől északra, a hajdani Stöckl-lépcső helyén reális javaslat, de építészeti kialakításáról tervpályázatnak kellene dönteni. Ugyancsak megérett az „F” épület már említett tabáni bejáratának megvalósítása. A Karakas pasa bástyája mellett a Várgarázst is kiszolgáló, már elkészült lépcsőt és felvonókat be kell fejezni. Legalábbis furcsa, hogy a Potzner-féle látványtervek ez utóbbiról semmilyen tájékozódást sem nyújtanak, egy gigantikus rámpa-rendszer helyettesíti ezt a kapcsolatot.





A déli oldalon, a Várbazár megépítésével biztosított gyalogos kapcsolatok tovább bővíthetők. Az Újvilág Kert felől az Oroszlános Udvarra történő felvezetés reális javaslatával már több terv is foglalkozott. Kérdés, hogy az Újvilág Kert alatt javasolt új mélygarázst a jelenlegi használat valóban indokolttá teszi? Esetleg csak a legújabban tudomásunkra jutott kormányzati döntések – a Miniszterelnökség mellett - a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium Várnegyedbe történő telepítése (összesen 2800 hivatalnok napi forgalma) követeli meg?

4. Végül, de nem utolsó sorban

Milyen építészeti etika jegyében készült a javaslat, amely meglévő értékek elbontásában, komoly szerkezeti, gépészeti átalakítások felvetésében látja javaslatának előfeltételét? Készült-e megalapozott költségbecslés? Lehet-e ár-érték arányt elemezni? Mibe kerül az indokolt ráfordításokon túlmenő díszletépítés?

Én, építészként és a magyar történelemben felnőtt állampolgárként is szomorúan csóválom a fejem. Az ilyen célokra pazarolt tízmilliárdok elköltésének számos fontosabb helyét látom és félreértésnek gondolom ennek építészeti támogatását!

Roth János DLA építész

1:  A hatalmi intézmények kulturális közcélra történő hasznosításának létező gyakorlatára Marosi Ernő többek között az Ermitázs példáját idézte, republikánus gesztusnak nevezve a magánpalota megnyitását a városlakók számára. A Budai Vár a Rákosi érában még lehetséges irányítási központként szerepelt, az 1956-os események azonban ezt felülírták, és az akkori hatalom a Várról lemondva kulturális közcél betelepítése mellett döntött – ennek folytán került a Nemzeti Galéria, a Történeti Múzeum, a hajdani Munkásmozgalmi Múzeum és később az Országos Széchényi Könyvtár a Palota épületébe.

2: Granasztói-Polónyi: Budapest holnap 1959 64.o. „Nem volna-e leghelyesebb és a legegyszerűbb a Palota egészében, kupolástul a rendelkezésre álló tervek, felvételek alapján eredeti, a Hauszmann Alajos tervezte alakjában visszaállítani? Úgy véljük, sőt határozottan állítjuk, hogy ez nem volna helyes, mert a múltat semmiképpen sem lehet visszaállítani, hanem a múlt értékeire kell a jelent építeni. Ez építészetileg azt jelenti, hogy a Palotának ma már nem a formanyelvét, a részletképzéseit értékeljük, hanem a tömegelosztását, az arányait. Legfőképpen nem értékelhetjük éppen magát, a kupolát. A kupola ugyanis álkupola volt, olyan – ha nagyobb is -, amilyet akkoriban, pöffeszkedésből csaknem minden sarokbérházra tettek”

3: Zöldi Anna: Többszörös torzó-Kortina köz: A liftakna legalábbis elkészült. A kortinafal megerősítése ugyanis lehetőséget adott egy újabb elem, az úgynevezett Kortina köz és a hozzá kapcsolódó beépítés kialakítására. A tervezőka megépült sétányszakasz architektúráját folytatva készítették el a leendő mélygarázs és a tér szintje között összeköttetést teremtő lift, illetve az ehhez vezető merőleges sétányszakaszok tervét. A most elkészült szakasz egy nagyobb léptékű beavatkozás része, a kortinafal mellett ugyanis lépcsősor vezetne le a Karakas pasa tornyához, majd tovább, le egészen az Attila útig. Ez a megnyitás a Várat a várfalon nyitott kapun keresztül összekapcsolná a Krisztinavárossal. Jelenleg azonban többszörösen falba ütközik, aki ilyesmivel próbálkozik. Az aknában értelemszerűen nincs lift.

4: Metszet 2015/5, 39.o, 41.o