Merre tovább Hunyadi tér?

A Studio Metropolitana által letett, kevesek által támogatott tervvel pályázik a VI. kerület az uniós pénzekre. A Kincsünk a Piac - Hunyadi tér csoport aktivistája, Bartha Gabó attól tart, hogy a kerületvezetés nem tett le a Hunyadi téri őstermelői piac megszüntetésének tervéről.

A Studio Metropolitana által letett, kevesek által támogatott tervvel pályázik a VI. kerület az uniós pénzekre. A Kincsünk a Piac - Hunyadi tér csoport aktivistája, Bartha Gabó attól tart, hogy a kerületvezetés nem tett le a Hunyadi téri őstermelői piac megszüntetésének tervéről.

„Nem volt semmilyen aktivista múltam csak piac-szeretetem”- kezdi a beszélgetést Gabó, aki nem gondolta, hogy ilyen mozgalommá növi ki magát a kezdeményezésük. „Apámat gyakran kísértem el a piacra már gyerekkoromban, és a hunyadizás óta művészeti kutatásomban is szó szerint piackutató lettem. Budapesten is szemmel tartok egyszerre több piacot. Külföldi utazásaim során is állandóan a piacokat járom, több, mint két tucat ország piacán megfordultam. Azt látom Nyugat- és Dél-Európában, Angliában vagy az Egyesült Államokban, hogy reneszánszukat élik a termelői piacok. A tranzícióban levő országokban viszont rosszul értelmezett modernizáló lendülettel és gyakran  korrupciógyanus körülmények között egyre-másra tűnnek el  a  termelői piacok.“ Gabó több mint tíz éve vásárol a Hunyadin, ott szerzi be a zöldséget, gyümölcsöt. „Soha nem áruházláncokból, közértekből, hanem a piacról.”

A történet egészen 2005-ig nyúlik vissza, amikor azt pletykálták, hogy az önkormányzat meg akarja szüntetni a szabadtéri piacot úgy, hogy a föld alá költözteti. „Az a perspektíva, hogy pincében kell vásárolni zöldséget és gyümölcsöt, teljesen kiborított, és brutális beavatkozásnak éreztem. Az volt az első reakcióm, hogy dokumentálni kellene a piacot, az árusokat, mert egyik pillanatról a másikra eltűnhetnek. Volt bennem egy olyan érzés is, hogy a lakossággal nem beszélik meg a dolgokat, egyik napról a másikra megtörténhet, hogy kimész a piacra, közben már nincs is piac.”

 

 

Gabó ekkor elkezdte fotózni az árusokat. „Legalább egy portré erejéig legyenek meg nekem, vagy mások számára is, ha kiállítom.” A híresztelés időközben elhalt. Két évig nem történt semmi, és Gabó sem foglalkozott azzal, hogy utána járjon, vajon milyen tervei vannak az önkormányzatnak.

A véletlen azonban úgy hozta, hogy két évvel később Gabó nyakig belemerült a piac dolgaiba. „2007 nyarán az IMPEX hirdetett egy nemzetközi workshopot, köztéri művészet, várostervezés, kollektív és egyéni beavatkozási technikák témában. Egy hetet arra szántam, hogy utánanézzek, hogy mi is van ezzel a Hunyadi tér dologgal. Éppen azon a héten volt kerületi képviselőtestületi ülés, és a csarnok kapujára kifüggesztett napirendi pontok szerint a Hunyadi teret érintő szerződés módosítását is tárgyalták. Ha nincs ez a véletlen egybeesés, akkor lehet, hogy nem járok utána a dolgoknak.” Ekkor derült ki, meséli Gabó, hogy már 2005-ben volt egy szerződés az önkormányzat és egy befektető között, amit 2007-ben módosítottak. Tehát a két évvel korábbi híreszteléseknek volt alapja.

„Kellett némi kitartás a szerződés megszerzéséhez annak ellenére, hogy nyilvános dokumentumról van szó. Valóban a föld alá költöztették volna a piacot, lett volna egy Európa Ház, ötszáz férőhelyes mélygarázzsal. Az Európa Háznak semmi köze nem volt ahhoz, amit az ember esetleg fantáziál egy kulturális központról. Ez tulajdonképpen egy kis pláza fedőneve volt. Ha két éve volt egy szerződés, akkor szerettem volna megtudni, hogy pontosan mit takar ez az elnevezés, de az önkormányzat nem tudta, és a befektetőhöz küldött érdeklődni.”

Gabó úgy érezte, hogy nagy a felelőssége: valószínüleg rajta kívül nincs más civil, akinek tudomása lenne erről a ketyegő bombáról. Az Óvás! és a Védegylet mutatta meg számára, hogy „nem kell tétlenül nézni ezeket a folyamatokat, hogy fogy el a levegőnk, csökken a köztér, kiszorul a helyi lakosság, eltűnnek értékek. A művészet is muníciót adott, például a szituacionisták máig érvényes felvetései, a most magyarul válogatásban is megjelent Hakim Bey írásai “

A következő hetek azzal teltek, hogy Gabó minden ismerősének, barátjának és a piaci árusoknak arról mesélt, hogy mi áll a szerződésben. „Nem gondoltam, hogy ebből ilyen mozgalom lesz, de azt mindenképpen éreztem, hogy nagyon sokan elleneznék, ha eltűnne ez a piac. Valahogy működnek a kapcsolatok és kb. egy hónap múlva már alakuló gyűlést tartottunk.”

 

 

Rengeteg energiát pakol bele az aktivista életbe, bár ő ennél lényegesen szerényebben úgy fogalmaz: „változó, valamikor nagyon sokat. A hunyadizás óta teljesen félretettem a fétis és pszichopatológia divatkollekcióm , hatalmas újrahasznosítandó anyaggyűjteményemmel sem foglalkozom. A „We Cook“ házivendéglő sorozat is abbamaradt, szinte minden időmet ez tölti ki. Időnként kiállítom a piacos vagy Kincsünk a piac-os fotókat.“ Alapvetően a piacra próbál koncentrálni, hiszen eredetileg is ez izgatta. „Az, hogy milyen korrupció van az egész körül, hogy a lakosságot nem tájékoztatják, ez mind felmerül, és óriási probléma, de igazából én a piaccal akarok foglalkozni. Ami igazán érdekel, hogy legyen egy jó piacunk. Az önkormányzat egyébként gyorsan átvette a gondolatainkat, egyik nap a főépítész mint balkanizmust tüntetné el a szabadtéri piacot, másnap a polgármester bécsi és párizsi stílusú piacot akar inkább. Szakadatlanul nyilatkozzák, hogy megmarad a kistermelői piac, de sajnos a háttérdokumentáció ezt nem támasztja alá. Tudom, hogy fantasztikus piacunk lehetne sok-sok munkával persze. Úgy látom, hogy egyre többen fogják a kistermelőket választani, és ezt szeretném valamilyen módon serkenteni is.”

És hogy miért olyan fontos ez a piac? „Ha nem lenne ez a piac, akkor el kellene költöznöm egy olyan országba, ahol ez magától értetődő. Ott boldogabbak az emberek. Persze értem a kérdést, mert felmerülhet, hogy ha nincs piac, akkor mi van. A termelőtől vásárolt zöldség, gyümölcs friss, és összehasonlíthatatlanul jobb ízű az iparilag előállítottnál, vagy a messziről utaztatott „fárasztott“ árunál. A piacon árulnak olyasmit is, amit a boltokban egyáltalán nem vagy ritkán. Van akinek az is fontos, hogy a termelővel személyesen találkozik, vagy a hangulatáért szereti.” A szavak mellett saját hunyadis fotógyűjteményével is válaszol. „Hát, mond meg, hogy hol találsz ilyen dolgokat más piacokon?”- mutatja a képeket, amiken váratlan érdekességek bukkannak föl: csodás zöldfűszerek, csicsóka, elképesztően szép virágcsokrok, bodza-akác szörp, mángold, rebarbara, bébicékla, szárított rózsaszirom. „Rothadt, büdös, fonnyadt gyümölcsöket árulnak a boltok és ezeket még meg is veszik az emberek. A piacon jobb a minőség, a frissesség sokat számít.”

Én még mindig magyarázatot keresek, valami nagy eszmét, világmegváltó szándékot, de Gabó határozottan elutasít. „Nem szeretem ezt az őstermelők megmentése szöveget. Legyünk önzők, egyszerűen csak a jó minőséget keressük. Ragaszkodjunk a finomhoz, a széphez. Nézd meg, hogy a Garay piacot bedugták egy monstrum aljába, a föld alá. Az árusoknak alig  negyede ha visszatért az új piacra. Azok a legvédtelenebbek, akik a legjobb cuccot hordják – a ritkaságokat, a régi almafáról azt a kis fölösleges fahéjízű almát, a csipkebogyólekvárt.. Akik ott árulnak, elmondják, hogy nincs levegő, túl meleg van az árunak. Én csak nézem a ronda laminált lapokból álló asztalokat, és azon gondolkozom, vajon miért nincs peremük, mint a piaci padoknak, hogy ne guruljon le az a feketeretek. És azt is eldöntöttem, hogy a következő művészeti projektemben indítványozni fogom, nevezzék át a Garay teret Garay köznek, hisz nincs ott már tér.“

A sajtóhírekből úgy tűnik, a csoport nagyon erős és kitartó. A hivatásos aktivistákon túl, a környéken élők, a piacot rendszeresen látogatók adják a mozgalom magját. A piacosok ennek örülnek, és amiben tudnak, segítenek. De ahogy Gabó fogalmaz, aki reggeltől estig zöldségeket termeszt, annak sem ideje, sem rálátása, sem ismeretei nincsenek ahhoz, hogy aktívan részt vállaljon a folyamatban. Rengeteg energia, idő és bizonyos jártasság szükséges ahhoz, hogy valaki képes legyen ilyen munkát végezni.

Az elmúlt évek önkormányzati döntései után megszűnt a bizalom. A környéken lakók nagy része úgy gondolkozik, minek tenni bármit is, úgy is minden úgy alakul, ahogy a hatalom akarja - régi tapasztalat ez. „Az eddigi tapasztalat az, hogy az önkormányzat mond valamit és mást csinál. A nagy alkalom az egyeztetés lett volna, amit az önkormányzat nagyon helyesen rábízott egy külső cégre. Csak nem sikerült bizonyítaniuk a semlegességüket. Ott veszett el a bizalom.” Gabó nem szívesen mesél a külső cégről, azaz a Studio Metropolitánáról. Annyit mond csupán, hogy az egyeztetés elején még optimista volt. „Nagyon fontos, hogy legyen egy szélesebb körű egyeztetés, amibe bevonnák a lehető legtöbb érintetett. És ehhez persze, jöjjön egy független, külső csapat. Persze ehhez az kell, hogy teljesen semlegesen történjen és egy nyílt végű eredményre lehessen jutni, annak alapján, amit megtapasztalnak az egyeztetések, felmérések kapcsán.” Nem így történt.

 

 

Közben fákat akarnak kivágni a Hunyadi téren, nem teljesen világos, hogy milyen céllal. A hunyadisok által felkért egyetemi szakemberek műszeres mérései alapján egy fát kellene kivágni. A csoport úgy érzi, hogy a civileket még mindig kihagyják a döntésekből, sőt a média politikai ellenfelek csatározásaiként írják le ezt a történetet. Pedig a civilek indították el ezt a dolgot. „Nem tudni, hogy hol tart a dolog. A Studio Metropolitana által letett, kevesek által támogatott tervvel pályáznak az uniós pénzre. A befektetői pályázatra jelentkezett egyetlen céget síri csend övezi. A polgármester legutóbb azt mondta a rádióban, hogy a volt őstermelői piac helyén lesz a mélygarázs. Mobilpiac lesz, vagy semmi nem lesz. Bármi megtörténhet. A legbiztosabb pontnak a már hétszáz férőhelyesre nőtt mélygarázs tűnik. Várjuk, hogy az üres nyilatkozatokon kívül valami konkrét, kézzelfogható dolog jelenjen meg a projektet illetően. Akkor majd lépünk. Továbbra is reaktív helyzetben vagyunk. Sem bizalomról sem kooperációról nincs szó.”

Gabó közben tovább mutogatja a fotóit. „Elkezdtem kertbemutatókat írni. Egy pár termelőnél már voltam. Most nem igen van mit fotózni, nyáron pedig arra is alig érnek rá, hogy egy órára leüljenek beszélgetni, vagy hogy bemutassák a földjüket. Nem könnyű összehozni.” Mert a piac az, ami még mindig izgatja. „Virágzik a paszuly”- mutat egy képet. Nézem a képeit, idős emberek kertjeibe járok, minden csupa szín, érzem az illatokat, összefut a nyál a számban.

Biczó Gabriella
fotók: Bartha Gabó