Mi a baj a Sagrada Famíliával?
134 éve nincs hivatalos engedély a Sagrada Família építéséhez. Ez kétségtelen tény, de miért nem kapta meg Gaudí sem, és miért tíz évvel a tervezett befejezés előtt vált valós problémává, amikor megkezdődött az utolsó szakasz, a hat központi torony építése? Sobieski Tamás sajtószemléje.
Október elején Ada Colau, Barcelona főpolgármestere bizonyos szempontból teljesen jogosan kifogásolta a katalán székhely látóhatárát leginkább meghatározó épületet, a Gaudí tervei alapján 1883 óta, kizárólag adományokból épülő fogadalmi templomot. Colau a hiányzó építési engedély kérdésén kívül további két kényes ügyet is felvetett: kifogásolja, hogy eddig a templom, és az alapítvány semmilyen illetéket nem fizetett, illetve szóba hozta a Glóries-homlokzat közelében lakó mintegy két-háromezer lakost fenyegető kisajátítási terveket is. Felvetése nagy port kavart, amit az alábbiakban igyekszünk megismertetni a kedves Olvasóval.
A teológus Joan Rigol, a Sagrada Família Alapítvány volt elnöke (2005 és 2011 között) logikus magyarázatot igyekezett adni az építési engedély hiányára. Ha a hatóságok eddig nem tiltakoztak, akkor ezt ő úgy értelmezi, hogy hallgatólagosan beleegyeztek, hiszen nem titokban, hanem a város lakosainak, köztük a hatóságok, a városvezetés szeme láttára zajlott az építkezés. Az ő értelmezése szerint az engedély létezik és idő kérdése, mikor kerül pecsét az először 134 éve, majd három évvel később, 1885-ben Gaudí által beadott kérelemre, amely csak homályosan fogalmazta meg az akkor még önálló Sant Martí dels Provençals település vezetésének, mit akar: monumentális méretű templom építésére kérte a vezetés hozzájárulását.
Az igazi ok azonban ennél sokkal prózaibb. A templom ugyanis még nem Barcelona határain belül kezdett épülni, és csak 12 évvel később, 1897-ben lett a katalán székhely kerülete. Az egyesülés nem minden vita nélkül ment végbe, mert számos lakos ellenezte az egyesülést, ragaszkodott saját identitásához, illetve nem szívesen vállalták az egyesülés másik következményét, a magasabb adókat. Emellett van egy másik valószínű oka is az engedély hiányának: Gaudí módosította építész elődje eredetileg neogótikus terveit modernistára (ekkor Barcelonában nagy divat volt a historizáló stílus), sőt a tájolást is megváltoztatta az első tervekben, amikor egy névtelen személy nagyobb adományt ajánlott fel az új stílusú templom építéséhez.
Szeptember közepén ténylegesen is elkezdődött az utolsó építési szakasz Gaudí, a katalán építész remekművén. Jordi Faulí, a munkálatokat vezető főépítész elmondta, hogy 2020-ig megépül az utolsó hat torony, 2018-tól már jól fel lehet majd ismerni őket, és reményeik szerint 2026-ig végeznek a többi belső munkálattal is. Faulí egy rövid felvételen be is mutatta, hogyan zajlik majd az építés a digitális grafika felhasználásával, amely nagyon megkönnyíti a tervezést és a kivitelezést.
A heves és hirtelen széllökések, illetve az esetleges szeizmikus mozgások miatt utófeszített kövekből készítették a tornyok új paneleit. A kőpanelek a feszített és rozsdamentes acélrudak révén nagyon rugalmasak és erősek lesznek, tehát karcsú és magas tornyokat építhetnek belőlük. Először a 140 méteres Istenanya (Mare de Deu)-toronyra tették fel az előregyártott födémszerkezet elemeit, aztán az evangelisták egyenként 135 méteres négy tornya, majd a legmagasabb, Jézus-torony következik majd a maga 172,5 méterével.
Ide kívánkozik egy kis kitérő. Ugyanis Barcelonában pár éve a városvezetés meghátrálásra késztette a posztmodernista építészt, Ricardo Bofillt, aki W Barcelona nevű hoteljét az épülő új barcelonai kikötőben, a Sagrada Famíliától mintegy három kilométerre akarta megépíteni az eredetileg 179 méteres épületet. Az Ada Colau előtti városvezetés csak egy jóval alacsonyabb szállodába egyezett bele, így Bofillnak végül be kellett érnie 99 méterrel (a barcelonai toronyépületek magassági listája itt tekinthető meg). Vagyis a már álló és tervezett legmagasabb épületek listájából ítélve Barcelona városvezetése a Sagrada Família legmagasabb, de még megépítendő tornyához mérte a városban építhető mindenkori legmagasabb épület felső határát.
Az adók és illetékek ügyében Esteve Camps, az alapítvány jelenlegi elnöke hangsúlyozta, hogy természetesen nem zárkóznak el a fizetéstől, de csakis a hatályos törvények alapján (a katolikus egyház ugyanis mentes az ingatlanadó alól). November végén úgy tűnt, pont kerülhet az engedélyezési hercehurca végére, és az alapítvány megígérte, jövőre fizeti ki az engedélyezés illetékét.
A '80-as években még nagyon valószínűnek tartották, hogy a többi nagy katedrális sorsa vár Gaudí főművére, és még legalább száz év kell a befejezéséhez. 1992-ben, a barcelonai olimpia után ugrott meg a Sagrada Famíliába látogatók aránya az akkor még évi 385 ezerről a mai több, mint 3,5 millióra. Ennek is eredménye, hogy évente átlag 25 millió eurót tudnak az építkezésre fordítani, hiszen csak tavaly 66 millió euró bevétel folyt be a 18 eurós belépőkből.
Építészeti szempontból már csak egy, de nagyon nehéznek ígérkező, részben adminisztrációs akadályt kell leküzdenie az alapítványnak és a tervezőknek. Gaudí a délkeleti Glòries-homlokzat felőli oldalon 60 méter széles sétányt is tervezett, ezért ki kell sajátítani, majd lebontani a terv útjában álló két tömb házait a Glòries oldalától a Mallorca és az Aragó utca között egészen a Diagonal sugárútig. Már csak azért sem lesz egyszerű kivitelezni ezt az elképzelést, mert a terv nemcsak lakókat érint, hanem legalább tíz vendéglátóipari egységet is (erről bővebben itt olvashatnak). Az érintettek már platformot is alakítottak, egy hónapja pedig fel is jelentették az építtetőket. A városvezetés az ő oldalukra állt, amivel az El País szerint céljuk, hogy átvegyék az irányítást az építkezés felett.
Még októberben, majd november végén újabb és nem akármilyen nehézség merült fel. Barcelona városvezetése kétségbe vonta a Sagrada Família terveinek eredetiségét: azzal vádolta a főépítészt és a munkálatok vezetőit, hogy átdolgozták Gaudí terveit. Ezt az érvelést két körülmény is befolyásolja.
A spanyol polgárháború elején, 1936. július 20-án, három nappal a későbbi diktátor, Francisco Franco és társainak lázadása után az egyházellenes anarchisták feldúlták a kriptát. Felgyújtották a már tíz éve halott Gaudí műhelyét, összetörték makettjeit és modelljeit, így odaveszett sok vázlata is. Az akkori főépítész, Lluís Bonet i Garí megmentette és biztos helyre vitte a maradványokat, majd a polgárháború után kollégáival együtt igyekezett helyrehozni a súlyos károkat. Emellett maga Gaudí is alapot szolgáltatott az ilyen kifogásoknak, mert nem készített részletes terveket, így ami megépült, inkább vázlatainak utólagos értelmezése.
Kétségtelen tehát, hogy a jelenlegi barcelonai városvezetésben vannak ellenzői a Sagrada Famíliának, és csak remélni tudjuk, hogy a vita nem terelődik komolyabb politikai síkra.
Sobieski Tamás
