Pályázatok/Magyar

Ötletpályázat a Budai Arborétum fejlesztésére

2024.08.14. 11:46

Ötletpályázatot írt ki a Zöld Kerekasztal és a MATE a Budai Arborétum fejlesztésére. A pályázat célja a szakma széles körű bevonásával és innovatív ötletekkel segíteni a Budai Arborétum fejlesztési stratégiájának kialakítását. A pályázat beadási határideje szeptember 19, az eredményhirdetésre november 21-én kerül sor.

A pályázat aktualitását az adja, hogy a 2023-ban megalakult Zöld Kerekasztal, a hazai tájépítész és kertész szakma minden jelentősebb oktatási, tudományos, kormányzati és szakmai szervezetét tömörítő platform, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusával (MATE BC), valamint Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézetével karöltve célul tűzte ki a Budai Arborétum fejlesztésének elősegítését minden rendelkezésre álló forrással. A pályázatot e három szervezet írta ki.

A Budai Arborétum 1975 óta természetvédelmi terület, 2005 óta országos műemléki védettséget élvez. Az Arborétum és a Budai Campus, mint oktatási intézmény, egységet képez, egymás funkcióját erősíti. Az Arborétum nem csak a XI. kerület jelentős zöldfelületi eleme, hanem oktatási és kutatási helyszín, növénygyűjteményi terület és nem utolsó sorban több, mint 170 év felsőoktatási múlttal rendelkező intézményi terület is.

A fejlesztés során az Arborétum alapfunkcióihoz kapcsolódva a következő elemeket kiemelten kell figyelembe venni, védeni:

  • Növényállomány
  • Kertépítészeti kompozíció, térszerkezet, térstruktúra, vizuális kapcsolatok
  • Természetvédelmi és műemléki oltalom
  • Használat és funkciók
  • Bejáratok, belső közlekedési rendszer (gyalogos/gépkocsi/kerékpár)
  • Arculati elemek
  • Információs fejlesztések
  • Társadalmi beágyazódás

Az Arborétum fő fejlesztési elveit és irányvonalait a Fejlesztési koncepció, valamint a Kerttörténeti Tudományos Dokumentáció határozza meg. Ezek az elvek az alábbiak szerint foglalhatók össze:

  • A különböző kerttörténeti rétegek figyelembevétele, megőrizve az értékes szerkezeti, funkcionális, növényi és díszítő elemeket, amelyek az arborétum szerves fejlődése nyomán alakultak ki, és amelyek egy adott kertépítészeti stíluskorszakra vagy alkotóra utalnak.
  • A gyűjteményes kert jelleg erősítése; a dendrológiai és edukációs szempontok (növénygyűjtemény és oktatási-kutatási terület) kiemelése.
  • A természeti és műemléki védettség adott esetben ellentétes érdekeiből adódó speciális helyzetek, konfliktusok mérséklése, kezelése.
  • A fenntarthatóság, az oktatás, kutatás és környezeti nevelés szempontjából fontos új funkciók elhelyezésének mérlegelése.
  • A biodiverzitás és a klímaadaptációs, innovatív zöldfelület-tervezési ötletek és megoldások szakszerű és érzékeny alkalmazása.
  • Az arborétum nyitott, nyilvános kert (korlátozott használatú, a nagyközönség számára részben nyitott intézménykert) jellegének megőrzése, fejlesztése.
  • Új, erősebb társadalmi kommunikáció és beágyazódás kialakítása (pl. a kerület közoktatási intézményeivel, óvodáival minden fél számára előnyös, hivatalos együttműködési formák meghatározása; önkéntesség erősítése)
  • Az arborétum alapinfrastruktúráinak fejlesztése (ellenőrzött beléptetés, őrzés-védelem, parkolás, közvilágítás, kültéri berendezés, tájékoztatás, étkeztetés stb.)

A beadandó pályamű tartalmi és formai követelményeiről, a részvételi feltételekről ezen a linken lehet tájékozódni. A pályázat beadási határideje szeptember 19., az eredményhirdetésre november 21-én kerül sor.