„Pont mint amikor a társasház beépíti a tetőteret” — BÉK tisztújító közgyűlés a Gödörben

Két órával a szavazás megkezdése után még csak az elnök és az alelnök nevére derült fény, amely a korábbi vezetés diadalával zárult: elnök Bálint Imre, alelnök Mónus János. Az elnökségi első fordulót eredménytelennek nyilvánították (egyik jelölt sem kapta meg az 50+1 szavazatot), így második fordulót hirdettek.
Bardóczi Sándor beszámolója a Budapesti Építész Kamara tisztújításáról

„Pont mint amikor a társasház beépíti a tetőteret”

A jelölőbizottság elnökeként Kruppa Gábor jellemezte így a Budapesti Építészkamara 2008. október 15-ére, a Gödörbe összehívott Tisztújító Közgyűlését. Ő elsősorban a Budapesti Építészeti Központ (FUGA) létrehozása körüli izgalommal magyarázta a közgyűlést megelőző felfokozott várakozást és a megjelentek számát, ami a hasonlat szerint a BÉK nevet viselő társasház tetőterének minősül. A közgyűlés azonban inkább szólt demokrácia-tanulgatásról, frontvonalakról és nem utolsó sorban potya pontszerzésről.

Építész és demokrácia – még tanulmányozzák egymást

Négyezerből négyszázötvenhárom fő. Alig több mint 10 százalék. A legnépesebb területi építészkamaránkból ennyien éltek tisztújító jogukkal, ennyien voltak kíváncsiak arra, hogy hol tart ma és mi lesz, mi lehet az iránya a budapesti építészeti érdekképviseletnek. Kritika ez a tagságra nézve, amely megszólíthatatlannak tűnik önrendelkezési kérdéseiben. Vagy máshonnan nézve kritika lehetne ez a vezetőséggel szemben is, hisz ezek szerint ennyi tagjukat tudják megszólítani, aktivizálni.

Lehetne, de most nem lehetett. Hiszen a Mónus János és Szoják Balázs között az Építészfórumon, kamarai hírlevelekben, honlapon is megjelent nyílt levelezésekből mindenki számára kiderülhetett, hogy ezúttal egy csoport, eddig tisztséget be nem töltő építész gyökeres tisztújítást akar elérni. Tehát ez esetben a távolmaradást nem lehet az eddigi vezetőséggel szembeni bizalmatlanságnak vagy elégedetlenségnek tulajdonítani. A Gödör, mint helyszín a maga 500 fős befogadó képességével a vezetőségnek azt a prekoncepcióját jelzi, hogy eleve nem vártak nagy tömeget. Sajnos abszolút igazuk lett. Még a taggyűlést megelőző üzenetváltások és a kétségkívül jó szervezési érzékre valló két kredit pontot érő, a szavazatszámlás szünetében megtartott előadás-mézesmadzag sem tudta a budapesti építészeti közéletet annyira felborzolni, hogy a hely szűknek bizonyuljon. Annyira azért igen, hogy Bálint Imre köszöntőjében pozitív meglepetésként értékelte, hogy legalább ennyien eljöttek.

A gyűlés első felében kiderülhetett a tagság számára, hogy a Jelölő Bizottság bizony nem állt a helyzet magaslatán, hiszen kínkeserves munkával is mindössze 1 elnökjelöltet, 1 alelnökjelöltet, 6 elnökségi tagot, 7 felügyelő bizottsági tagot, 12 etikai bizottsági tagot és 198 küldöttet tudtak jelölni munkájuk augusztus végi lezárásáig. Azaz vezető tisztségekből a minimumot, bizottsági tagokból alig a minimumon túlit, küldöttekből viszont még a minimum létszámot (209) sem teljesítették. (Utóbbit 40 db helyszínen tett hivatalos, és majd három tucatnyi ad-hoc helyszíni jelöléssel sikerült orvosolni.) Saját bevallásuk szerint ez csapta ki a biztosítékot Szoják Balázsnál és Csapó Balázsnál annyira, hogy helyszíni jelöléssel – amelyet végül a Jelölő Bizottság tagja, Kapy Jenő tett meg – jelöltessék magukat az elnöki és alelnöki posztra.

Eddig a pozitív történet, ami végül is a választás lehetőségével és a demokráciába vetett hittel ajándékozhatta meg a jelenlévőket, ám a folytatás már korántsem az érett demokráciáról tanúskodik. A helyben jelölt elnökségi tagoknál kitört a polémia O. Ecker Judit jogos felvetésére, miszerint a helyszínen jelöltek azért mondhatnának pár szót magukról, hogy a tagság tudja, kire szavaz. Ugyanezt az óhajt Gábor Péter is megfogalmazta, a levezető elnök és a kamarai ügyvéd elvetették a felvetést arra hivatkozva, hogy ez egy szavazás közepén nem tehető meg. Az első helyszínen jelölt tehát bemutatás nélkül került a listára. Még nagyobb felháborodást váltott ki, hogy ezután a felügyelő bizottság egyik tagjának javaslatára a beregisztrált 453 tagot tekintve „bázisszámnak”, elkezdődött a Szoják-csoport jelölőlistára kerülésének ellehetetlenítése azzal, hogy a levezető elnök (időspórolásra hivatkozva) csak az igen szavazatok megszámlálását végeztette el. Többen a tagok közül (maga Szoják Balázs is) ezt elfogadhatatlan gyakorlatnak minősítették, hiszen a szavazásokban a beregisztrálás ellenére változó létszámmal vettek részt, a „büfé frakció” láthatóan csak a pogácsára és a kreditre gyúrt szavazás helyett. Az elnöktől azt kérték, a bázisszámos szavazás le nem rögzített gyakorlatától térjen vissza az igen-nem-tartózkodott számlálásos gyakorlatra és ebből állapítsa meg az alapszabály normaszövegében szereplő nyílt, egyszerű többséget. Újra felszínre került az is, hogy a helyszínen jelöltnek javasoltak kapjanak megszólalási, bemutatkozás lehetőséget. A kamarai ügyvéd leszögezte, hogy az alapszabály erről nem rendelkezik és saját értelmezése szerinti ez szükségtelen. A tagság azonban ezt nem fogadta el, majd végül szavazásra bocsátották a megszólalás kérdését, így megtörténhetett, ami eddig kamarai taggyűlésen talán még soha: a helyben jelöltek bemutatkozhattak.

Ha ezt a négy évvel ezelőtti taggyűlés távlatából nézem, akkor óriási demokratizálódási folyamatként értékelhető, hiszen négy éve az ilyen kísérletek még merevebb elzárkózás kíséretében futottak zátonyra az akkori tisztújítás során. A számos elkövetett hiba mellett kétségkívül a levezető elnök mellett szól, hogy az érvek súlya alatt képes volt revideálni álláspontját, és a jelöltállítás szavazásait a megszavazott feltételekkel újra kezdte, vagyis Borsay Attila, a helyszínen elnökségi jelöltnek javasolt első jelölt már szót kaphatott 2 perc erejéig. A demokrácia-szekér nagyot zöttyenve ismét a helyes kerékvágásban haladhatott tovább a kissé kátyús úton.

Alelnök jelöltek: a stratéga és az esszéista

Csapó Balázs alelnök jelölt első néhány percében egy teljes négyes metró tervezői stáblistát ledarált, amitől kezdtek kissé kínosan feszengeni a taggyűlés résztvevői, de végül az indoka nagyon ült: aki képes egy ilyen projektben egyről a kettőre jutni, az talán – fiatalsága ellenére – alelnökként is megállhatja a helyét. Expozéjában megköszönte a jelölti támogatást, amit nem a személyének, hanem a demokráciába vetett hitnek tulajdonított. Volt megfontolást érdemlő abban, amit elmondott program-elképzeléseiben. Véleménye szerint a szakmai szövetségek és szakmán belüli civil csoportosulások, mint a kamara ideológiai, művészeti, szellemi bázisai, a kamarai költségvetés terhére, pályázható összegekkel támogatottan kellene, hogy munkájukat végezzék. Értékelése szerint a társadalmi érzékenység kikopott az építészekből, ezért a kommunikáció mellett a képzési, továbbképzési rendszerben az építészet újbóli társadalmi beágyazódása érdekében e készségek fejlesztését ítélte égetően fontosnak. Emellett a kamara tevékenységében véleménye szerint sokkal hatékonyabb együttműködésre van szükség a mérnökkamarával, illetve a városvezetéssel. Utóbbinál a városfejlesztési stratégiában szánna nagyobb szerepet a kamarának, illetve a tervpályázati rendszert minden közberuházásra kiterjesztené – mondta.

Mónus János alelnök jelölt egy 800 oldalas paksamétát dobott az asztalra, amelyet csak így jellemzett: „a csomag”. Na nem a megszorító: a 800 oldalban ott van a négy év terhe, ami eddig nyomta a vállát. Közte fekszenek – mint temetetlen holtak – a Kormányzati Negyedről, a Szent György térről és a Szépművészeti Múzeumról írt feljegyzései és piszkozatai. Kínos kis csomag lehet, a kamarai működés hiányosságait is jól illusztrálják az elmúlt évekből. Ő is kritikusan szólt az építészetről, amelyet a „távol egymástól” (építész az építésztől, építész a társadalomtól) szlogennel érzékeltetett. Véleménye szerint a kamara azért van, mert az állam kimenekült bizonyos közfeladatok elvégzése alól és ezt a kamarákra hagyta – pénz nélkül. A kamarai működés tehát nem más, mint „közfeladat végzése tagdíjból”. Programjában kiemelt szerepet kapott a FUGA, amelyet a társadalmi kommunikáció legjobb eszközének tekint, ahol „a tervek kiáltványai” beszélgetnek a szavak helyett, ahol az építész nem verbálisan, hanem terveivel kommunikál, mond véleményt, cserél eszmét. Olyan ügyvivői kamaráról álmodik, ami a küldöttek problémafeltáró tevékenységén, az „alulról jövő kezdeményhullámon” alapul, nem pedig a vezetők tehetségén. Építészeti szaksegély szolgálat beindítását tervezi, ami tervezési díj vitákban állásfoglalást, teljesítési vitában alkalmassági állásfoglalást jelent a kamarához fordulóknak, amelyet a szakosodott küldöttek hatáskörébe utalna, díjazás ellenében. Programbeszédének végén a „fiatal” és az „öreg” definícióját adta meg a Magyar Értelmező Szótár segítségével, utalva a „fiatalítás” igényére. Kijelentette, hogy számára diszkrimináció az építészeti szakmai életben fiatalról és öregről beszélni. A lélekben fiatal öregek és a lélekben öreg fiatalok létező kategóriáira figyelmeztetett számos hazai és külföldi építész példával. „Mikor fiatal egy költő? A költő akkor fiatal, ha költészete lépést tart a korral” – üzente záró akkordként.

Elnök jelöltek: a misszionárius és a nagycsalád tagja

Szoják Balázs elnök jelölt egy robogó vonathoz hasonlította a kamarát, amit ő személy szerint lefékezne egy kicsit, vagy meg is állítana, csak hogy megnézze, mi is van mögöttünk. Ennek a szemlélődésnek véleménye szerint egyre kevesebbet szentelünk, holott egyre nagyobb szükségünk lenne rá – az élet minden területén. Ő megállt. És a kamara mostani közgyűlésén történtek is alátámasztják azt, hogy a rendszerben van felfedezhető hiba. Valóban be kell darálnia az idő- és szavazómalomnak azokat, akik jelöltként kétpercnyi fontos dolgot akarnak a tagság elé tárni? Nincs ott demokratikus deficit, ahol a Jelölő Bizottság egy-egy posztra csak egy jelöltet tud állítani? – tette fel a kérdést a helyszínen jelölést övező közjátékra és a rendszerváltás előtti időket idéző egy jelölt állításra utalva. A programjáról elismerte, hogy bizonyosan csiszolható és nem teljes, de ő három nagy csoportot különített el a megoldandó feladatokból, és ehhez rendelné a háromtagú elnökségi szerepeket is. Az Érdekképviselet – Kommunikáció – Jövőkép főcímeket viselő program minden megjelent székén ott várakozott már érkezéskor, ezekből a legfontosabbakat emelte ki. A tagdíj differenciálás kapcsán kifejtette, hogy a kamara sok tagja érzi úgy: nem kap a befizetésért cserébe semmit. Az E-ügyintézés építészeti folyamatokban való bevezetést a következő 4 év nagy céljának tekinti mind hatósági, mind kamarai szinteken. A városi fejlesztéspolitikát tulajdonképpen uraló fejlesztő cégek és a kamara kapcsolatát erősítené, egyszerűbb (regionális alapon működő) kamarát képzel el professzionális elnökséggel, amely értelmezésében azt jelenti, hogy az elnök, az alelnök és az elnökségi tagok főállásban végzik a tevékenységüket. Az építész nem ért mindenhez – mondja, így a kommunikációhoz sem. Ezért van szüksége egy olyan, szakemberekkel kidolgozott kommunikációs stratégiára, ami a társadalom és az építészet közötti szakadékot áthidalja. A FUGÁ-val kapcsolatban annak létjogosultsági felülvizsgálatát és az Építészek Házáról való felelős gondolkodást ígérte az őket támogatóknak, szó szerint idézve saját programjából. Példaértékűnek az Építész Kamaránál véleménye szerint sokkal professzionálisabban működő Mérnök Kamarát emelte ki, mellyel szorosabbra fűzné az együttműködést.

Bálint Imre elnök jelölt expozéját azzal kezdte, hogy egy nagy család tagjának érzi magát. Egy olyan családénak, ahol az évtizedes elfojtás épp egy semmiségen tör ki Szent Este. Elmondta, hogy számára nagy tapasztalás volt, hogy sokat markolás esetén a keveset fogás konklúziója forog fenn, és hogy a BÉK a MÉK tagja, és habár a legnagyobb taglétszámú területi kamara, bizonyos dolgokban ez igencsak megköti a vezetés kezét. A kamara szerepét úgy fogja fel némi szójátékkal, hogy az egy „köztes testület”, aminek közvetítő szerepe van a törvényhozás és a szakma között. Az elmúlt négy évben a legbüszkébb a kamarára törvényileg ráhárított képzés megoldására, a kredit rendszeres képzés és a Továbbképző Kht. megalakítására és jó működésére. Az elnökjelölt a FUGA létrehozásának részleteibe avatta be a megjelenteket, kijelentette, hogy ez áll a terveinek fókuszában, és nem csak kommunikációs, hanem oktatási bázisként, vitafórumként, szakpolitikai és szakmaképviseleti helyként is definiálná.

Néma üzenetek

A közel 4 órás szavazási procedúra rendesen megszórta a jelenléti arányt. Ez is egy üzenet. Két órával a szavazás megkezdése után még csak az elnök és az alelnök nevére derült fény, amely a jelenlegi vezetés diadalával zárult: elnök Bálint Imre, alelnök Mónus János. A jelenlévő tagság a Szoják-csoportnak nemet üzent. Ez is egy üzenet. Az elnökségi első fordulót eredménytelennek nyilvánították (egyik jelölt sem kapta meg az 50+1 szavazatot), így második fordulót hirdettek, amely előtt Szoják Balázs és Dékány Tibor visszalépett a jelöléstől, elkövetve ezzel a második kommunikációs hibát.

Az első hiba az öregek és fiatalok ellentét kiélezése volt, amelyet Mónus expozéjában egy nyesett labdával csapott le. E második lépés pedig sajnos azt üzente, hogy Szoják nem tudja elképzelni az elnökségi munkát a jelenlegi vezetéssel együttműködve, azaz részéről ez egy mindent vagy semmit akció volt. Ez is egy üzenet. Nagy kár, pedig valóban értékes programpontok és fontos kérdések kerülhetnek így le az asztalról. Az elnökségi szavazás második fordulójának eredménye már borítékolható volt: a kamarai vérfrissítésért ringbe szálló csoport még állva maradt tagjai, Borsay Attila, Csapó Balázs, Herceg László és Muzsai István alulmaradtak a küzdelemben. Ez is egy üzenet. (De legalább volt küzdelem!) Bizottságok tekintetében nem született végső eredmény (időközben a második fordulóra elapadt a határozatképesség). Ez is egy üzenet. A küldöttek eredményeit a levezető elnök 15 napon belüli időpontra ígérte.

Bálint Imre megköszönve az újabb négy év bizalmat nagyon munkás és kemény éveket vizionált magának, azzal az ígérettel, hogy a fiatalítást a kamarai szervezeten belül maga is szükségszerűnek érzi és azon lesz, hogy ezt a fiatalok intenzívebb bevonásával megoldja. „Ha ez sikertelen lesz” – mondta – „akkor a most ránk szavazóknak volt igazuk”. Ez is egy üzenet. A maratoni tisztújító közgyűlés néhány perccel 6 óra után ért véget. A két kreditet – revideálva korábbi álláspontomat – abszolút jogosnak vélem. Ebből a közgyűlésből tanulni lehetett. Ez is egy üzenet.

Bardóczi Sándor