Revealing Chicago fotókiállítás - Terry Evans légifelvételei

Megnyitó: Október 9., kedd, 18.00Helyszín: Millenáris Teátrum, Piros-Fekete Galéria

Megnyitó: 2007. október 9., kedd, 18.00 óra
Helyszín: MillenárisTeátrum, Piros-Fekete Galéria (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20,)

Megnyitja: April H. Foley, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete

Nyitva: hétfő kivételével naponta 11.00–19.00
A kiállítás megtekintése díjtalan!

Terry Evans 1978-ban kezdte felfedezni a prérit a Kansas állambeli Salina városában. „Azt gondoltam, hogy mindent, amit tudni akarok, megtalálom az embereket fényképezve, de hirtelen elkezdtem meglátni a talpam alatt rejlő komplexitást” – emlékezik vissza. 1989 és 1994 között többször felszállt a magasba, hogy feltárja a prérin hagyott emberi nyomokat: mezőket, farmokat, olajszivattyúkat, temetőket, és a vidéki táj más-más elemeit.

CHICAGO
Chicagónak a világ vezető nagyvárosai közé történő emelkedése egyáltalán nem volt egyértelmű. A város egy sáros, barátságtalan mocsárból született. Még az egyik legnyilvánvalóbb értéke, a Nagy-tavak közelsége is veszélybe került: a kikötőt elzárta egy hatalmas homokföveny-torlódás.

Mégis, Chicago lakossága – ami 1848-ban csupán húszezret számlált – a XX. század elejére egy millióra nőtt, felülmúlva New York kivételével az összes amerikai várost. Ezzel Amerika második legfontosabb nagyvárosává vált. A XX. században, ahogy Chicago megérett, letisztult, kifinomult, és külvárosai kialakultak – pár jelentős akadály ellenére – a világ egyik legnagyszerűbb régiójává lett.

Terry Evans különleges képei a jelent ábrázolják. A város első százötven évének kulcsfontosságú leckéi azonban sokat elmondanak arról, hogy Chicagónak hogyan kell terveznie a következő száz évre.

Az a tény, hogy emberek milliói viszonylagos közelségben élnek egymáshoz, hatalmas gazdagságot eredményezhet, de logisztikája így is rémisztő lehet. Bár a kolera elmúlt, a nagy közlekedési forgalom nem. A XIX. században Chicago majdnem belefulladt a saját szennyvizébe. A XXI. században az adatok azt mutatják, hogy a régió lakói belefulladhatnak a gépkocsik által kibocsátott gázok mennyiségébe. Ez a régió, amely annyira függ a gépkocsiktól, egészen jól működött 50 évig. De ha még egymillió autó kerül az utakra – és ez vár a chicagói régióra a 2030-ra szóló előrejelzés szerint –, az utak és az autóutak, amelyek ezt a régiót összetartják, a szennyvíztől eldugult Chicago-folyó modern megfelelőjévé válhatnak.

Vajon Chicago mai lakóiban megvan-e az előrelátás és a politikai elhatározás, hogy egy jobb jövőt építsenek? Hogy továbbra is előnyt kovácsoljanak Chicago elhelyezkedéséből, amelyből kifolyólag a város az Egyesült Államok főbb útvonalainak kereszteződésében, és a világ keleti és nyugati kapujában fekszik? A városi vezetés folyamatos előrelátásával befolyásolja a város és a régió jövőjét. Kulcsfontosságú pillanatokban olyan közös döntéseket hoztak, amelyek megváltoztatták a város fejlődésének ívét. Ugyanígy volt a tóparttal. Már az 1830-as nagymértékű chicagói földszerzés idején is volt a városi hivatalnokoknak egy olyan elképzelése, hogy a tópartot köztérnek őrizzék meg.

Montgomery Ward iparmágnás volt annyira elszánt, hogy folyamatosan bepereljen mindenkit, aki meg akarta akadályozni, hogy a tópart szabad maradjon. A modern tervezés egyik nagyszerű vívmányaként Daniel Burnham, a híres amerikai építész és a „Gyönyörű város” elképzelés szülőatyja, az egész tópartot egy különleges látomás részeként beleszőtte abba a tervbe, amelynek kivitelezése Chicagót egyszerre tette funkcionálissá és csodálatossá. Vajon a chicagói régió – a város és külvárosai – tud-e egy ahhoz hasonló látomással és felvilágosult tervezéssel részt venni a XXI. századi növekedésben és fejlődésben, mint amilyennel korábban egy mocsarat nagyszerű metropolisszá változtatott?

Terry Evans Chicago városáról készített portréja jól visszatükrözi a régió kényelmetlen kapcsolatát a természetes környezettel – a folyamatos csatározást, ami Illinois északkeleti részének ökológiája és az itt élő, a környezetet megszelidíteni és átváltoztatni akaró emberek között zajlik.

A fontos élőhelyek elfoglalása folytatódni fog, legalábbis a földhasználatban és a közlekedés szabályozásában bekövetkező drámai változások nélkül. A földhasználat és a közlekedés jobb koordinációja, a meglévő tranzitállomások körüli fejlesztés, a tömegközlekedésre irányuló nagyobb mértékű befektetés és egyes városrészek átalakítására történő fókuszálás ettől eltérő fejlődési mintákhoz vezethet, mintegy háromszáz négyzetmérföld nyílt teret hagyva a fejlesztésnek.

A régió fejlődik. Terry Evans fotói elképesztő mértékben ragadják meg a régió fejlődésének dinamizmusát. A polgárok vagy ellenőrzésük alá vonják a változást, vagy pedig csak hagyják, hogy megtörténjen. Chicago történelme azt sugallja, hogy nemcsak a múltban tudott egy reménytelen mocsarat a világ egyik legnagyszerűbb metropoliszává emelni a jövő iránt érzett felelősség.

forrás: millenáris.hu