A sziléziai Wrocław (Bresslau, Boroszló) háborúban megsérült történeti piacterei közül kettőt még az ötvenes években megújítottak. A Piactér (Rynek) és a hozzá csatlakozó Sópiac (Plac Solny) barokkos házainak java része varsói mintára végrehajtott totális rekonstrukció. Ennek ellenére sem a helybelieknek, sem a turistáknak nincsenek komoly aggályaik a tér hitelességével kapcsolatban. Az újjáteremtett barokk Wrocław 2016-ban ráadásul Európa kulturális fővárosa is kíván lenni. Ehhez a történelem másolt kulisszái éppoly megfelelőnek tűnnek, mintha az eredeti várost pályáztatnák.
A lengyel iskola modorában végrehajtott újjáépítések a hatvanas évekre elvesztették szellemi és politikai legitimációjukat, ami a városrekonstrukció korszerű, a modern építészeti elvekhez alkalmazkodó forradalmát hozta magával. Wrocław óvárosának utolsóként helyreállított városképi együttese, az Új Piac (Plac Nowy Targ) már minden ízében korszerű kívánt lenni. Annak ellenére, hogy építészetileg érdekes, akár esztétikusnak is nevezhető megoldás született, az elmúlt évtizedekben az Új Piac mégsem tudta visszanyerni háború előtti urbanisztikai pozícióját. „Az emberek mindig is idegenül nézték ezt a pszeudomodern építészetet. A négyemeletes »toronyházak« és nyúlfarknyi sávházak szövetébe ékelődő Új Piac nem volt számukra egyéb, mint a szocialista városfejlesztés megannyi lakótelepének egyike. Most, hogy a térburkolatot megújítják, azon is el lehetne gondolkodni, nem volna-e érdemes a környező épületeket egyszerűen elbontani?” – teszi fel a választ is megelőlegező kérdést Rafał Eysymontt művészettörténész, egyetemi tanár, a sziléziai városatlasz-sorozat szerkesztője. Szerinte Wrocław elég gazdag ahhoz, hogy a drezdai Újpiac (Neumarkt) példáját követve újrateremtse sajátos történeti miliőjét.
A totális rekonstrukció ötlete egy olyan országban is szokatlan és heves kritikát vált ki, ahol valaha dogmatikus következetességgel alkalmazták azt. Dogmatikusan, hiszen a lengyel műemlékes iskola éppannyira volt politikai hitvallás, mint szakmai koncepció. Eszmei mondanivalójának központjában a fasizmus elleni tiltakozás és a lengyel nemzeti újjászületés álltak. A rekonstrukciók így valódi történetírói, azaz histográfiai feladatot kaptak: megmutatni Wrocław igazi, romlatlan arcát, azt a világot, amelyet még nem csúfított el az ötlettelen porosz-német militarizmus. Ennek az ideológiának a nevében nem is annyira a háború előtti állapotokat igyekeztek helyreállítani, hanem az évszázadokkal korábbi homlokzatokat.
A rekonstrukció tehát történetírás, amely a mindenkori politikai térhez és múltértelmezésekhez igazodik. De milyen önazonosságot szolgálna a 21. század elején az Új Piac totális rekonstrukciója? És ha volna is a városban megfelelő szellemi és társadalmi akarat, építészetileg lehetséges volna-e a régi atmoszférát a mai igényekhez igazodóan megidézni? „Természetesen nem építhetünk egy élő város közepére 1:1-es maketteket. A mai városközpontnak nagyméretű belső terekre, irodaházakra, üzlethelyiségekre, világos lakásokra van szüksége. Egy 18. századi, vagy még régebbi totális rekonstrukció ennek az igénynek aligha felelne meg. A régi telekstruktúra visszaállítása, a beépítés ritmusa azonban nem csak kívánatos, de minimálisan szükséges is ahhoz, hogy a tér újra részévé váljon a történeti belvárosnak” – folytatja gondolatait immár kevésbé radikális megfogalmazásban a művészettörténész.
A telekrend megtartása régóta minimális óhaja a településkép-védelemnek. A probléma azonban jóval amorfabb annál, semmint alapelvek mentén leírható és szabályozható volna. Ami azonban az építészeti kérdéseknél is problematikusabb, az a társadalmi legitimitás. A rekonstrukció óriási összegeket emészt fel. Még a szegénységgel nem vádolgató Frankfurt am Main is jó fél évtizede küszködik hivatali monstruma, a Technische Rathaus helyén kialakítandó régi-új történeti negyedének megvalósításával.
A rekonstrukciók melletti érvrendszerben még a sokat hivatkozott térhasználati intenzitás sem lehet mérvadó. Wrocław főtere valóban lüktető élettel teli, de kérdéses, hogy ezt a nyüzsgést a történeti hangulat generálja-e? A városközpont nehezen elmozdítható szerkezeti adottság, amelyet utak és külvárosok molekularendszere szabályoz. A térhasználat számára így kevésbé az esztétika, mintsem a szükségszerűség a szabályozó erő. Jól példázza ezt Wrocław műemlékekben leggazdagabb negyede, a Dóm-sziget (Ostrów Tumski). A területet a háború után éppolyan rekonstrukciós elvek alapján építették újjá, mint a főteret. A Dóm környéke azonban a belváros perifériája, így csöndes, sokszor kifejezetten kihalt, akárcsak az Új Piac megújításra érett alkotása.
Az is igaz persze, hogy a Dóm előtti kis utcában turistaszezonban rajokban áramlik a tömeg, a templomok kirajzolta sziluettre tekintő park padjain pedig alig kapni helyet. Hasonló tömegvonzást az Új Piac őszinte térfalai sosem produkáltak. „Tudomásul kell venni, hogy az építészet nem csak térformálás, hanem képszerű látvány is egyben, és ez a tulajdonsága vizuális világunkban egyre csak erősödik. Nem véletlen, hogy az amúgy formabontónak szánt épületeket is igyekeznek a történeti objektumok felé megnyitni. Nézzük csak meg az egyetem új belvárosi intézetét, amelynek több emelet magas reprezentatív üvegfala még véletlenül sem a hatvanas évek beépítései felé, hanem a jezsuiták egykori rendházára nyújt kilátást” – mutat rá a kortárs építészet sajátos nosztalgiáira Eysymontt.
Ha lehet hinni az aktuális látványterveknek, az Új Piacon mindez másképp lesz. A 2010-ben kiírt tervpályázat 1. díját a Roman Rutkowski Architects nyerte el. Az eredeti négyzethálós felülettagolást megtartó tér alá háromszintes mélygarázs épül 330 gépkocsi számára. A felújítás részeként a felszínen üvegkalitka-kávézót alakítanak majd ki, amelyből kitekintve azonban nem a hamiskásan is csábító történeti város, hanem a hatvanas évek retro hangulata köszönti majd a 21. századot.
Kapcsolódó oldalak:
Underground car park in Nowy Targ square
Jan Biernawski pályázati terve
VROA Architects pályázati terve