Romváros a dzsungelben
A folyosók, kamrák, udvarok, lépcsők és alagutak zegzugos szövevényéből álló palenquei palota a klasszikus maja építészet egyik legnagyszerűbb alkotása. A palenquei építészek számos teherkönnyítő leleményt találtak ki, hogy növelni tudják az álboltozat, más néven 'maja boltív' fesztávolságát.Látványos fényképsorozat az ősi maja építészet remekéről.
PalenqueA chiapasi hegyvidék északi szegélyén fekvő Palenque egy mészkő plató peremén épült, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik az Usumacinta folyó völgyéig és azon túl elnyúló, tágas síkságra. A várost híressé teszi kifinomult stílusú szobrászata, harmonikus arányú építészeti emlékei és mindenekelőtt a 7. században élt K’inich Janaab Pakal király pompázatos sírja – az ősi Mezoamerika egyik igazi csodája. Palenque különlegessége, hogy a más maja városokban megszokott monolit sztélék helyett a helyi uralkodók minden figyelmüket az épületszobrászatra fordították. Alkotásaik finom szemcsés mészkőből vagy stukkóból készültek, a kifakult köveket egykor burjánzó, élénk vörös színű figurális és növényi ornamentika borította. Az összhatás már-már barokkosan nagyszerű lehetett.
A palenquei királyság – ősi nevén Baakal vagyis „Csont” – története ugyanolyan viszontagságos, mint kortársaié. Fénykorában Palenque hatalmi szférája észak felé a mai Tabascói-síkságig, míg déli irányban az Usumacinta folyóig terjedt.
A palenquei palota
A klasszikus kori maja városok közül Palenque az egyetlen, ahol a városközpont meghatározó épülete a királyi rezidencia. Lakói ellenőrizhettek minden mozgást a központban, és belátták a Mexikói-öbölig elnyúló, hatalmas síkságot.
A folyosók, kamrák, udvarok, lépcsők és alagutak zegzugos szövevényéből álló palenquei palota a klasszikus maja építészet egyik legnagyszerűbb alkotása. A 97×73 m alapterületű komplexum másfél évszázadon keresztül folyamatosan növekedett. Az első építési fázisok nyomai a 10 m magas terasz belsejében rejtőznek.
A palota fontos szerkezeti jellegzetessége az álboltozat vagy „maja boltív” mesteri alkalmazása. A palenquei építészek számos teherkönnyítő leleményt találtak ki, hogy növelni tudják az álboltozat fesztávolságát, például lejtős „manzárd” tetőket és könnyű, áttört szerkezetű oromdíszeket terveztek. Ennek eredményeként tágas és világos belső terek jöttek létre, miközben a maja épületek többnyire homályos, szűk helyiségekből álltak. Az évszázadok óta tartó pusztulás ellenére fennmaradtak a palota egykor gazdag díszítésének nyomai. Az épületet kívül-belül vastag stukkódíszítés borította, természetfölötti motívumok és figurális jelenetek gazdag tárházaként. Az uralkodó vörös szín mellett egyes részleteket zölddel, sárgával és kékkel emeltek ki, ahogy azt Merle Greene Robertson gondos kutatásai kimutatták.
Az épületegyüttes nem csupán hivatalos fogadásoknak otthont adó kormányzati és közigazgatási központ volt, hanem a királyi család magánrezidenciája is, ahogy azt a máig megtekinthető, jól megtervezett, személyes szükségleteket kielégítő létesítmények tanúsítják: hat latrina és két gőzfürdő, ahonnan a városon átfolyó földalatti csatornába engedték le a vizet.
A nagy sír
1949-ben Alberto Ruz Lhuillier mexikói régész helyreállítási munkákat végzett a Feliratok templomának belső szentélyében, amikor észrevette, hogy a padló egyik nagy kőlapját tizenkét helyen átfúrták, és a lyukakat kődugókkal elzárták. A dugókat kiszedték, és a lyukak segítségével felemelték a kőlapot (az eredeti mesterek szándékának megfelelően).
A régészek egy omladékkal teli aknára bukkantak, ami valójában a piramis szívébe vezető lépcső bejárata volt. Az összetömörödött törmelék eltávolítása négy ásatási idényen át tartott. A régészek 25 méteres mélységig hatoltak le a lépcsőt követve, amely egy ponton irányt váltott, és egy rövid folyosóba torkollott. A folyosó végén egy kő ládában öt vagy hat szétesett csontvázra bukkantak. A ládától balra egy háromszög alakú kőajtó nyílt. A lepecsételt ajtó 1952. június 13-án tárult fel. Az elemlámpák fénycsóvái behatoltak a kamra sötétjébe – a kutatók előtt a maja régészet világában páratlan látvány tárult fel.
A 9×4 méteres, boltozatos kamra közepén egy hatalmas szarkofág feküdt. Gazdagon faragott fedele a leghíresebb maja szobrászati alkotás, az alvilág torkából kiszabaduló király újjászületésének fenséges ábrázolása. Az uralkodó egy áldozati oltáron fekszik, az oltárból világfa nő ki, a maja kozmológia axis mundija, a létra, amin keresztül az uralkodó feljut a mennybe. A koporsófedelet keretező „égi sáv”-ban a Nap, a Hold és a csillagok szimbólumai láthatók.
A Kereszt-csoport
A 692-ben egyszerre felavatott Naptemplom, a Kereszt temploma és a Leveles kereszt temploma rendkívül összetett ikonográfiai és narratív együttest alkot, amely az anyagok és formák szédítően változatos kavalkádjában jeleníti meg a mitikus és a történelmi mondanivalót. Kan Bahlam király a palenquei istentriász mindhárom tagját saját spirituális székhellyel ajándékozta meg. A három templom szívében kicsiny, tetővel ellátott belső szentélyeket alakítottak ki. A szűk kamrák jelképes „gőzfürdők”, a megtisztulás helyszínei. A szentek szentjében egy-egy domborműves táblát helyeztek el. A reliefek a királyt gyermek és érett férfi formájában ábrázolják, amint lerója hódolatát az adott templom szent ikonja előtt.
A templomok ezekről kapták mai nevüket. A feliratok megemlékeznek a Jupiter, a Mars, a Szaturnusz és a Hold különleges együttállásáról 690 júliusában. A csillagászati eseményt az egyik templomban égetési rítussal, másnap egy másik szentély, a „Ragyogó Quetzal Ház” (k’inich k’uk’ naah) felavatásával ünnepelték meg. Ugyanezt az emlékezetes dátumot vésték rá a király portréját viselő nagy jádedarabra, amit a régészek a Chichén Itzá-i kútban találtak meg.
Részletek Simon Martin és Nikolai Grube: A maja királyok és királynők krónikája című művéből. A kötet magyar fordítása 2010 tavaszán jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában.
fotók: Rab Hajnalka (építészforum)
fordította: Zsuppán András
