Sirály repül

Mi szeretnénk tiszta helyzetet, s reméljük, módunk lesz – tisztességes, nyílt pályázatban – jelentkezni a Király utca 50. használati, vagy akár tulajdoni jogáért, egyenlő feltételekkel versenyezve.

A Király utcában Sirály néven megnyitott hely gazdái folyamatosan támadják a Budapesti Városvédő Egyesületet, mintha ennek a civil szervezetnek bármi köze lehetne ahhoz, hogy ők a „házfoglalással” hozzájutott ingatlanban véglegesen ott maradhassanak. Érdekérvényesítő képességük elég erős – úgy tűnik. Mi is történt tényszerűen?

1. A Héttorony – könyvkiadással foglalkozó – Kft, ill. vezetője, Verő László ötlete volt a Budapest Székesfőváros Könyvesháza életre hívása. Létrehozott egy alapítványt a fenti elnevezéssel, s felkérte a kuratórium tagjait, köztük e sorok szerzőjét is. Megállapodást kötött a Fővárosi Önkormányzattal a Király utca 50. alatti klasszicista bérház kaputól balra eső fele (a jobboldali rész a VI. Kerület tulajdona!) hasznosításáról. A fővárosi testület költségvetési pénzből is segítette a helyreállítást. A házban új- és antikvár könyveket, hangzó anyagokat, egyéb nyomtatványokat árultak az akkor – értelmiségi körökben – legnépszerűbb könyvesbolti (a Váci utcai antikváriumot addig) vezető, Simó Jenőné, Judit irányításával. A pincében – akkor még úttörő kezdeményezésként - kávéház működött. Az alapító egy idő után kiszállt az „üzletből”, s átadta az alapítvány vezetésével együtt Bátki Mihálynak. (Akkor léptem ki a kuratóriumból. RM) Aztán ő valamilyen tartozásokra hivatkozva, pénzt követelt a Fővárostól, bezárta a háromszintes boltot. A Fővárosi Önkormányzat beperelte Bátkit, s a per nyolc éve folyik.
Érdekes, hogy – a hivatalosan még mindig kezelő, hasznosító, avagy bérlő Bátki neve egyetlen egy nyilatkozatban, újságcikkben sem szerepel a Magyar Narancstól a Népszabadságig!

2. A Budapesti Városvédő Egyesület alapítóinak egyes tagjai részt vettek a Könyvesház létrehozásában, mely akkor egy valódi közösségi térré, találkozási ponttá vált, még úgy is, hogy akkor a Király utca nem is volt még annyira (újra) divatban, mint egykor és most. Ezért újra és újra érdeklődtünk a fővárosi illetékeseknél, mikor lehetne átvenni a Könyvesházat, további működtetésre, s egyben a civil szervezet otthonaként hasznosítva. A válasz mindig is egyértelmű volt: csak a per befejezése után! 2006 közepén kiderült, hogy a bíróság a perből kivette a ház pincéjét (Bátki „visszaadta” azt a szintet), s így azt a Fővárosi Önkormányzat újra hasznosíthatja. Ki is írták rá a pályázatot. Az Egyesület pályázott, s nyert. Mindenki jól járt: a tulajdonos biztos lehetett abban, hogy a ház – legalább részben – jó kezekbe kerül, az Egyesület Választmánya pedig úgy gondolkodott: egy kicsit beljebb vagyunk, őrizzük, védjük, azt a ház-harmadot rendbe tesszük, használjuk, s ha lehet, ha itt az ideje, majd megpályázzuk az egész házat, a másik kétharmadot. A Tulajdonosi Bizottság döntése után a BVE titkára megkapta a Főváros vagyona feletti tulajdonosi jogokat gyakorló ügyosztálytól a kulcsokat, s a Válaszmány kivonult testületileg a helyszínre, megvizsgálandó, mik az első elvégzendő feladatok. A Király utca 50. tárva-nyitva állt, ott szorgos kezek alakították át éppen mind a három szintet! Kérdésünkre, mit csinálnak a per alatt lévő házban, beleértve a nekünk ítélt szintet is, azt a választ kaptuk, hogy csupa jó dolgot, majd meglátjuk!
A kulcsokat visszaadtuk, s tudomásul vettük, hogy tehetetlenek vagyunk, a továbbiakban a tulajdonos dolga, kezdeményez-e jogi-, avagy rendészeti lépéseket.

3. A sajtóorgánumok szinte mindegyike beállt a Sirály néven megnyitott vendéglátóhely népszerűsítésébe, Rendkívül sikeres a lobbizás, olyannyira, hogy alapvető kérdéseket egyik újságíró sem tesz fel, sem a Kossuth Rádióban, sem a Magyar Televízióban, sem a lapokban, folyóiratokban:

4. Több lobbista telefon, levél és újságcikk vádolja a Budapesti Városvédő Egyesületet, hogy nem egyezkedik a Sirály vezetőivel, szervezőivel. (Pl. a Népszabadság Fórum rovatában is május 16-án.) Hiszen ők annyi jó kezdeményezésnek, valamint további civil szervezeteknek biztosítanak helyet. A kérdésben nem perdöntő talán, hogy ugyanezt tette 1983-as létrejötte óta folyamatosan a „közhasznú” Városvédő Egyesület is, a másik, immár közel negyedszázada működő polgári szerveződés. A lényeges szempont az, hogy a Király utcában a BVE nem tulajdonos, nem tárgyalhat más(!) tulajdonáról, annak kezeléséről, annak használatról.

Az illetéktelen behatolás jogi helyzetet teremt. Nem kulturális kérdés! A jogcím nélküli lakóra és az elfoglalt ingatlan tulajdonosára tartozik. S – persze – a közvéleményre is, amely elvárhatja a teljes, s nem csak az elfogult, egyoldalú tájékoztatást.

Az, hogy a házfoglalás jutalma folyamatos jogviszonnyá lesz-e, vagy a Bátkival folytatott nyolc éves per véget érvén, megnyílik a ház használatának lehetősége valamelyik (akár több másikat is befogadó anya-) civil szervezet számára, még kérdés. Az, hogy kocsma lesz-e, vagy könyvesbolt, s kávéház, alternatív színház, vagy zenés klub, vagy kiállítások, építészeti, városrendezési viták otthona a következő évtizedben, ez még nem dőlt el. Egy biztos csak: nem a ház egy részének jogos, de kitúrt kezelőjének a dolga a tulajdonos érdekeit megvédeni, s a jogcímnélkülivel egyezkedni a használat mikéntjéről.

Mi szeretnénk tiszta helyzetet, s reméljük, módunk lesz – tisztességes, nyílt pályázatban – jelentkezni a Király utca 50. használati, vagy akár tulajdoni jogáért, egyenlő feltételekkel versenyezve.