Találkozások a térben – Óvoda és minibölcsőde, Debrecen-Tégláskert

Az erdélyi fatemplomok hagyományát újrafogalmazó tégláskerti toronytemplom meghatározó pontja a csöndes kertvárosi résznek. Komoly kihívás ebbe a környezetbe egy olyan épületet tervezni, amely az egyházhoz tartozik, de nem szakrális szerepet lát el, egységet alkot a Csete-féle unikális művel, mégis a saját nyelvén szólal meg. Ráadásul a templom a hátoldalát fordítja az utca felé, vagyis a megérkezéshez, ráhangolódáshoz szükséges külső tér ezen az oldalon hiányzik, és ezáltal a kapcsolódás élménye is. Vajon lehet-e ebből a helyzetből egy olyan együttest létrehozni, amelynek egyik tagja sem kerül alárendelt szerepbe, a maga feladatára egyéni építészeti eszközökkel reagál, ugyanakkor nyíltan jelzik az összetartozásukat?

China Tibor, az óvoda tervezője úgy döntött, hogy a Csete-épület primer érvényesülését nem érintve, így annak egyedi karakterét, anyaghasználatát tiszteletben tartva hoz létre olyan önálló építészeti gesztust, amelynek alapvetéseit a templom határozza meg, mintegy eligazodási pontként szolgálva a tervezéshez. Így a két épület képes lehet több szállal kötődni egymáshoz. Az alkalmazott téri eszközökkel, a kialakított összefüggésekkel az óvoda kifejezi az együvé tartozást. Az óvoda bejáratát, egyben a tört síkokból összeálló tömeg legmagasabban futó élét a templomot átszelő főtengelyre helyezte, és előtte egy teresedést nyitott, hátrébb húzva az épülettömböt. Így jött létre az a szabad tér, ami mélységet ad mindkét tömegnek és ezáltal össze is köti őket. A környező családi házak nyeregtetőit visszhangozzák a monolit födém cikcakk alakban egymás után sorakozó tetőgerincei, melyek – akárcsak a szomszédos házakéi – az utcára merőlegesek. Ezáltal egy vidám, aszimmetrikusan tört vonalú tetőzet zárja a fehér vakolt homlokzatot, felélénkítve a puritán, hosszanti épülettömb megjelenését. Egyszerre tradicionális és mai, így hordozza a református egyház mai karakterét. A tetősíkok alsó pontjait tornácosan alakított sűrű, hófehér árnyékoló lamellla-oszlopsorok támasztják alá, melyeket  pirosra, zöldre, élénksárgára festett fa keretek törnek át, mintha az óvoda mozgalmas belső élete ezeken kukucska-lyukakon kíváncsiskodna ki az utcára. Valójában kis mászókák ezek, amíg délután a gyerekekért érkező szülők még beszélgetnek egymással, az ovisok játszhatnak ezeken, beleülhetnek a nyílásokba, amolyan kint-is-bent-is tér alakul ki, átmenet a napközbeli együttlét és a hazaindulás között.

A bejárat mögött, a kis előtérből nyílva feltárul az épület teljes hosszában végigfutó középfolyosó, ami a kötött költségek és a menet közbeni áremelkedések miatt többszörösen redukált építészeti programból adódó minimálisra optimalizált méretei ellenére is a tágasság érzetét kelti, mivel a változó magasságú tetőegységeken üvegfelület fut végig – ami a térből hiányzott, azt a légtér bőven visszaadja, ráadásul télen napcsapdaként működik és néhány nyitható eleme révén a szellőzést is biztosítja. A térrel való érzékeny bánásmód a funkciók telepítésében is megmutatkozik. Az utcafrontra kerültek a szociális, közösségi, oktatási-nevelési és adminisztrációs helyiségek: étkező és tornaterem, hozzá kapcsolódó szertárral és vizesblokkal – ez az egység önállóan is használható kulturális rendezvényekhez –, melegítőkonyha, dolgozói öltözők. A gyerekek helyiségei az udvar felé fésű alakban kinyúló szárnyakat foglalják el. A folyosóról balra nyílik a minibölcsőde két csoportszobával, irodával, beteg-elkülönítővel; ez az egység hamarosan az udvar mögött épülő önálló bölcsődeépületbe költözik, és átadja a helyet az óvodának. Jobbra az ovi két nagy csoportszobáját, illetve a jobboldali szélső szárnyban fejlesztőszobát, irodákat és raktárakat alakítottak ki, ez utóbbiak az udvar felől külön is megközelíthetők.

A folyosón feltűnik, hogy a két óvodai csoportszoba fala felül kitüremkedik, és mint egy belső zárt erkély, ablakot nyit a folyosóra. Belépve értjük meg a gondolatot: a teremben ezen az oldalon egy kis galéria van, ide fölsétálva az ovisok ki tudnak lesni a ház hosszanti főtengelyét képező folyosóra. Itt köszön vissza a homlokzat kukucskalyuk-megoldása mögötti elv: szabadon hagyni az átlátást, hogy a zárt terek ne legyenek teljesen zártak, vizuális értelemben kommunikálhassanak egymással. Ráadásul nem csak a folyosóra lehet kilesni, hanem a csoportszobák oldalfalain nyitott ablakok és ajtók révén az udvari részen az épület „fésűfogai" teljes hosszában átláthatók. A csoportszobák ezáltal vizuálisan megnyílnak a folyosó, az udvar és a többi terem felé is, a gyerekcsoportok nincsenek elszigetelve egymástól. A csoportszobák és az udvar kapcsolata is árnyaltan van megfogalmazva: az udvarra néznek, de nem közvetlenül arra nyílnak, hanem egy-egy fedett tornácrészre az egyes szobák között. Ezen az esőtől, széltől védett helyen lehet hagyni a játékokat, egy újabb kedves és jól használható átmeneti tér alakult ki a kint és a bent között.Egyszerű tömegformálású és jól átgondolt, vizuális kapcsolatokban gazdag óvoda született a debreceni kertvárosban, amelynek fontos eleme a természetes fény, a visszafogott, mégis derűs környezet, és mindenekelőtt a védett szabadság érzete. A teljes hosszban végigfutó folyosó egyszerű tájékozódást biztosít, a tömör térelrendezés minden lehetséges helyet okosan kihasznál, mégsem szorítja össze a tereket. A külső és belső közötti átmeneti zónák, a horizontális és vertikális térbővületek pedig az építészet eszközeivel tanítják a kicsiket a kommunikáció sokféle lehetőségére.

Götz Eszter