”Terepen” – épületkutatási feladatok az építészettörténet és műemléki helyreállítás szolgálatában

Egy múzeum nem csak a gyűjteményében található tárgyak gondozásával foglalkozik, de fontos kutatási tevékenységet is végez. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Kutatási Osztályán sincs ez másként, az osztály által végzett tudományos munka pedig nem csak a múzeum gyűjteményének gyarapodásához járul hozzá. Épületkutatás a gyakorlatban – Héczey-Markó Ágnes írása.

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Kutatási Osztályának feladatai elsősorban még álló épületekkel kapcsolatos, különböző szintű és jellegű, adatgyűjtést célzó kutatásokból állnak: a munkának azt a "terepi" részét végezzük, melyet más múzeumokban az ásató régész, a gyűjtőutakat szervező néprajzos, terepet járó geológus. A terepi kutatás, a gyűjteménygyarapítás, a gyűjteménykezelés, végül a kiállítás "négyese" esetünkben is szorosan egymásra épül, így mi sem csupán tudományos dokumentációkkal gyarapítjuk gyűjteményünket, hanem a terepi munka során beszállított, megmentett fragmentumokkal is.

Az Osztályunk által végezett feladatok egyik körében inventarizációs és topográfiai jellegű munkát végzünk amikor nagyobb tájegységek, vagy egy-egy város, esetleg városrész épületállományának vizsgálatával foglalkozunk – példaként a készülőben lévő, Veszprém város építészeti topográfiáját, vagy a Tokaj-hegyaljai Tállya már kiállításokon is bemutatott feldolgozását említhetjük. Tevékenységünk e részéről bővebben szól majd Jankovics Norbert írása (lásd: Építészeti topográfia, inventarizálás avagy "épületgyűjtés" tudományos céllal).

A feladatok másik körét egyes álló, néha elhagyott, néha még javában használatban levő műemléképületek helyreállításához kapcsolódó építéstörténeti kutatási feladatok alkotják, melyeket alább részletesebben szeretnék bemutatni.

Tevékenységünk e két nagyobb csoportja meglehetősen sokféle konkrét részfeladatot ad a munkatársainknak, akik ezek megoldásához egyrészt szakértői jogosultsággal (műemléki érték dokumentálása és műemléki épületkutatás szakterületen), másrészt sokféle képzettséggel (régész, művészettörténész, építészmérnök és geodéta) rendelkeznek, néha mindjárt kettővel az utóbbiakból is. E sokféleségből a szemléletmódok különbözősége is adódik, amit azonban "stábként" együttműködve, integrálni igyekszünk az egyes kutatások legjobb színvonalú megvalósításának érdekében. A legjobb színvonalat pedig azon közös kutatási elvek és módszerek alkalmazása biztosítja, melyek hosszú idő alatt, jelentős szemléletbeli fordulatokat is megtéve kristályosodtak ki a tudományág megszületése óta (lásd FülöpAndrás írását honlapunkon: https://memmdk.hu/a-muemleki-kutatasok-tortenete-diohejban.)

Megbízóink köre széles, a legtöbb kutatási feladatot azonban egyházi vagy állami beruházásokhoz kapcsolódva végezzük. Előbbire példa a veszprémi Nagypréposti palota, vagy ugyanott, az ún. Püspöki alkalmazottak házának kutatása, utóbbira, sok közül kiragadva, a közelmúltban átadott dégi Festetics kastélyt említhetjük. "Belsős" munkaként foglalkoztunk a Városligeti fasor 9-13. sz. alatti épületegyüttes, volt BM kórház területén álló historizáló klinikaépületekkel, aktuálisan a Műcsarnok helyreállítási munkái adnak feladatot.

A konkrét kutatási feladatok attól függenek, hogy az adott épület helyreállításának a tervezés előkészítésétől a kivitelezésig tartó folyamatába hol kapcsolódunk be.

A jó helyreállítás érdekében (mely alatt értsünk építészetileg színvonalast és egyben történetileg hitelest) végzett műemléki kutatás egyik célja – a falkutatás iskolateremtő kutatója, Dávid Ferenc művészettörténész 1977-ben, az Egri Nyári Egyetemen elhangzott gondolatait idézve – "…hogy az épület minden fontos korszakáról rekonstrukciót tudjon adni, hiszen a meglevő részek értékelése csak az eredeti elképzelés ismeretében lehetséges." Az általa az épületek, az építészet régészetének is nevezett falkutatás "feladata és lehetősége a felálló épületek … minden szerkezetének és beépített tartozékának megismerése és történeti interpretációja." Elvben és (soha létre nem jövő) ideális esetben az építéstörténet megismerhető önmagában az épületnek természetbeni vizsgálatával, hiszen az építéstörténet elsődleges forrása maga az épület. A helyes történeti interpretációhoz azonban a kutatást nem a helyszínen, hanem alapos forráskutatással kell kezdeni. Ennek a munkarésznek a ma már törvényben szabályozott formája (68/2018. (IV.9.) Korm rendelet) az építéstörténeti tudományos dokumentáció. Ez a gyakorlatban, első lépésben levéltári és könyvtári kutatást, azaz, az épületre vonatkozó archív térképek, építési- és korábbi helyreállítási tervanyagok, leltárak, szerződések, archív ábrázolások, fényképek felderítését, valamint a fellelhető szakirodalom alapos áttanulmányozását jelenti. Ez a munkarész sok esetben már online elvégezhető, mi azonban különösen szerencsés helyzetben vagyunk, mert a MÉM MDK Műemléki Dokumentációs Osztályán belül működő (a mi kutatásaink által is bővülő) Tudományos Irattár, Tervtár, Könyvtár és Fotótár szó szerint körbevesz minket.

Az építéstörténeti tudományos dokumentáció következő kötelező eleme az épületleírás és a műemléki értékleltár is. Utóbbi fényképes dokumentációt és az értékeket leíró, keltező és értelmező részt tartalmaz. Célja az épület roncsolásos kutatás nélkül felderíthető, védendő értékeinek összegyűjtése, lehetőséget ad azonban arra is, hogy a későbbi roncsolásos kutatás startégiájához támpontokat találjunk: eltérő nyílászárótípusok, falelválást sejtető repedések, indokolatlannak tűnő padló- vagy falsíkváltások, vagy más, szokatlan szerkezeti megoldások különböző átépítésekre utalhatnak.

A forráskutatás és értékleltár adatainak összegzéseként születhet meg az építéstörténet és telektörténet összefoglalása és a további tudományos vagy roncsolásos kutatásra, kutatói megfigyelésre, illetve a védett műemléki érték megőrzésére és fenntartására vonatkozó, már a helyreállítás szempontjait is meghatározó szakértői javaslat.

Az épületleírás és értékleltár készítése már terepi munka: be kell járni az épületet. Mivel ilyenkor még a helyreállítás előkészítési fázisában járunk, könnyen előfordul, hogy működő irodában, szaladgáló óvodások vagy rendelésre váró betegek között dolgozunk. 2012-ben a volt Ludovika Akadémia értékleltárának felvételekor a kiürített, felbontott padozatú, levert vakolatú épületben falkutatás-mélységű megfigyeléseket tehettünk. Ez év tavaszán, az értékleltár felújítás utáni revíziója során már komoly előzetes egyeztetéseket igényelt a már Nemzeti Közszolgálati Egyetemként működő épület bejárása.

Ideális esetben a helyreállítást tervező építész már a fent említett dokumentáció, és az elvégzett falkutatás eredményeinek ismeretében kezd gondolkozni az épületről. A falkutatás azonban már nagyobb "bonyodalmakkal" járó munka, melyet használatban levő épületek esetén nehezen lehet kivitelezni. Ezért ad lehetőséget a törvény arra is, hogy végső esetben a kivitelezés megkezdésekor kerüljön rá sor. Ennek a falkutató számára is vannak előnyei: nem szükséges saját építési állványok biztosítása, vagy a kutatás során keletkező sitt elszállítása, alkalmasint a kutatás fizikai részéhez (vakolatleverés) szükséges segéderő biztosítása is könnyebben megoldható. Egy-egy falkutatás terepi feladatai kis épületek vagy kismértékű beavatkozások esetén egy-két nap alatt elvégezhetők, nagyobb épületek vagy teljes feltárást igénylő helyreállítások esetén több hét helyszínen tartózkodásra is szükség lehet. Az ilyen szálláskereséssel, utazásszervezéssel is járó feladatok néha terhesnek tűnnek, de a hivatásunknak egyik sajátos vonzerejét adó kalandot sem nehéz megtalálni benne.

A falkutató számára leginspirálóbb időszak azonban az, amikor megkezdődhet az a kérdésfeltevés-válaszkeresés folyamat, melynek eredményeképpen az épület legvalószínűbb építéstörténete felvázolható. Ismét Dávid Ferencet idézve: "A falkutatás témája az építészet története, tárgya viszont az építés és rombolás története." Az épületek nem egyszeri tervezés eredményeként, hanem az eredetit kiegészítő, módosító, bővítő vagy azt elfedő átépítések eredményeként létrejött használati tárgyak. Fennállásuk során az építtető, építész, építőmester szándéka szerint újra és újra átépülnek. Ezek a módosítások minden esetben logikusak, de a későbbi változtatások miatt mi már csak töredékesen látjuk őket. A kutatás során a feladatunk a változtatók szándékait, gondolatmenetét felismerni, és az annak nyomán létrejött állapotok (építési periódusok) nyomait felderíteni és dokumentálni. A falkutatás roncsolásos kutatás, a korábbi állapotok nyomainak (jelenségek) feltárásához mindenképpen el kell bontanunk azokból az információhordozó történeti rétegsorokból (vakolatrétegek), melynek megőrzésére kell törekednünk.  Van olyan, a kutató felé "előzékeny" épület, amelynek lepusztult külső vakolata hiányában a falszövetben megmutatkozó jelenségek összefüggően megmutatkoznak, de az is előfordul, kiváltképp belső térben, hogy nagy felületeket kell érintetlenül hagyni, értékesnek ítélt rétegsorok, vagy a falkutatást megelőzően végzendő restaurátori kutatás során előkerült díszítőfestés vagy falképek miatt. Ezért a szükségesnél nem nagyobb felületek feltárásával minél több információ megszerzésére törekszünk.

A kutatás megkezdésekor azokon a pontokon vizsgáljuk az épületet, ahol feltételezzük, hogy az előzetes felderítés (forráskutatás, értékleltár) alapján felmerülő kérdéseinkre választ kapunk. A feltárt jelenségek azonban újabb kérdéseket is felvetnek, melyekre a választ egyszer megkapjuk a kutatószonda tovább-bontásával, máskor az épületek teljesen más pontján kell a vizsgálódást folytatnunk. Fontos, hogy az épületről mindenkor legyen annak egészét értelmező elképzelésünk, mely a kutatás előrehaladtával természetesen formálódik. A kérdésfeltevés-válaszadás feladatával nem vagyunk magunkra hagyva. Fontos a folyamatos konzultáció az épület kutatásában résztvevő régészekkel, restaurátorokkal és a tervező építésszel is. Jó, ha a tervező építész nem csak az eredményeket összefoglaló kutatási dokumentációból, hanem a helyszínt a kutatóval együtt bejárva, a felmerülő kérdéseket ott megbeszélve ismerheti meg az építéstörténetet, illetve a feltárt anyagok, szerkezetek által magáról valló épületet.

Más jellegű kutatói munkamódszert és terepi jelenlétet követel az ún. kivitelezés közbeni megfigyelés (ami messze nem a legideálisabb kutatási módszer): nem folyamatosan, hanem a kivitelezés folyamatához kapcsolódva, szakaszokban végzünk kutatást. Ekkor kerülhet sor a már ismert, de csak a felújítás során feltáruló épületrészek vagy az újonnan előkerülő jelenségek vizsgálatára, és ekkor van utolsó esély a felújítás során elbontásra, eltakarásra kerülő szerkezetek dokumentálására. Az eltérő munkamódszer eltérő dokumentálást is igényel: a kivitelezés szereplői – tervező, műemlékfelügyelő, kivitelező – közötti hatékony kommunikáció érdekében rövid jelentések készülnek, melyekből a folyamat lezárultával készül összefoglaló dokumentáció.

Bár a bemutatott kutatási feladatok önállóan is végezhetők, szakmai szempontból a legjobb és számos példa van rá (az egri volt irgalmasrendi kolostor és kórház, a körmendi Batthyány kastély, a geszti Tisza kastély), hogy egy-egy műemléképület építéstörténetének megismerését mindhárom munkarésszel segíthetjük, lehetőséget adva ezzel a hiteles helyreállításra.

Héczey-Markó Ágnes, MÉM MDK Kutatási Osztály

Szerk.: Hulesch Máté

A cikksorozat megjelenését az Építészfórumon a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.