Úgy maradt… zárt ajtók mögött Budapest első áruháza: a Párisi Nagy Áruház

Az Andrássy úti áruház története alapvetően jól ismert, de a pompás épület jelenlegi hányattatott sorsa miatt mindenképp sorozatunkba kívánkozik. Különösen annak a fényében, hogy legutóbb még egy lendületes, ígéretes újrakezdésről lehetett olvasni a sajtóban. A Tiba Építész Stúdió által végzett magas színvonalú felújításról az Építészfórumon is részletesen foglalkoztunk. Bán Dávid írása.

1911. március 3-án délelőtt 11 órakor mutatta be a szakmai közönség, a kereskedelmi, politikai elit és a sajtó meghívott képviselői számára a „főváros legújabb csodáját, a magyar méreteket szokatlan merészséggel átlépő és ez ideig példa nélkül állott vállalkozást", Goldberger S.G., azaz Goldberger Sámuel Gottlieb díszmű- és játékkereskedő új, Andrássy úti áruházát, amelyet a nap folyamán a nagyközönség is lelkes érdeklődés mellett vehetett birtokába. Az új Párisi Nagy Áruház (más írásmódban Párisi Nagyáruházként is szerepel) impozáns megjelenésében és funkciójában már egyaránt a modern világot, a megváltozó fogyasztói kultúrát képviseli; egy olyan palotát teremtett a pesti sugárúton, amelyben a vásárló egy helyen talál meg mindent, amire szüksége lehet és emellett számos további szolgáltatással is az épületen belül marasztalják.

Goldberger Sámuel vérbeli kereskedő volt, aki már fiatalon, még inasként tanulmányozta a külföldön bevált üzleti formákat, ezért az Andrássy útra fejlesztett áruháza bécsi, párizsi, berlini mintákat vett alapul. Már első, saját vállalkozásában megnyílt üzletében is arra törekedett, hogy ott mindent egy helyen és lehetőleg alacsony áron találjon meg a vevő. Az 1891-ben, a Kerepesi út és Klauzál utca sarkán megnyílt, a kereskedelem európai központjának számító francia főváros után Párisi Nagy Áruháznak nevezett, akkor még szerényebb méretű és leginkább egy bazárra emlékeztető iparcikk kereskedésében szinte minden kapható volt. A vásárlás élményét a jól képzett és barátságos személyzet erősítette, s azokat az árukat is igyekeztek beszerezni, amiket a vevő épp akkor nem talált meg az üzletben.

Az akkoriban kiépülő Józsefvárosban a korábbi évszázadokban is fontos kereskedelmi, szállító szerepet játszó Kerepesi országút, majd az abból létrejött Kerepesi út pozíciója a városfejlődéssel és a vasút, majd a Központi (mai Keleti) pályaudvar megjelenésével jelentősen megerősödött – a folyamatról részletesen írtunk az Építészfórumon a Baross tér történetét bemutató kétrészes cikkünkben is. A Kerepesi (mai Rákóczi) úti Párisi Nagy Áruháznak, amely a maga nemében az ország első ilyen jellegű kereskedelmi egysége volt, hamar a városhatárt is túlszárnyaló hírneve lett, sokan vidékről érkeztek, hogy ide ellátogassanak, s ezt könnyen megtehették a közeli két nagypályaudvarról. A vasút szerepe szintén elengedhetetlen volt az áruház ellátásában, hiszen az újonnan kiépülő és Európát is egyre jobban átszelő hálózat a korábbi korszakokhoz képest lényegesen olcsóbb, megbízhatóbb és nagyobb tömegű áruszállítást tett lehetővé, ezáltal a kereskedelem előtt teljesen új dimenziók nyíltak világszerte – nem véletlen, hogy a 19. század közepétől jelentek meg sokszínű választékot felvonultató első jelentős áruházak is.

„Mindazokat, akik Budapestre rándulnak, a legnagyobb áruház tulajdonosa meghívja a Párisi Nagy Áruház (Kerepesi út 38. a Népszínházzal szemben), megtekintésére. Itt a legkülönfélébb alkalmi és hasznos házicikkek, nászajándékul szánt diszmű és mindennemű használati cikkek, egyáltalán a háztartáshoz, piperéhez, ruházathoz és ajándékozáshoz szükséges összes tárgyak mind egy helyen, a legjutányosabb, olcsó árban beszerezhetők és meg van kimérve a vevő attól, hogy minden egyes cikkért más és más üzletbe fáradjon. Az előírt szigorúan szabott árak rendkívül olcsók és ki van zárva az, hogy a közönség 2-3-szoros árban fizesse a tárgyakat. Ha a vidéki közönség egy részének nincs alkalom a fővárosba rándulni, úgy azok a Párisi Nagy Áruháznagy képes díszes árjegyzékét megkérés folytán ingyen és bérmentve megkapják, amely az áruház cikkeinek legnagyobb részét magában foglalja, és a megrendelt áruk a legszolidabb ár mellett pontosan és lelkiismeretesen elküldetnek." – hirdeti szolgáltatásait az áruház a Budapesti Hírlap 1899. augusztus 15-i számában.

Az üzleti modell itthon is jól bevált, a vállalkozás hamarosan családi részvénytársasággá szerveződött át, amely az eredeti üzlethelyiség mellett idővel kibérelte az összes földszinti teret, az udvart, a pincét, később a teljes első emeletet, majd a bővítés miatt továbblépett a szomszédos épületbe is. Az udvar fölé üvegtető épült, az épület átalakítása üzletközponttá pedig gyorsan és célirányosan, ugyanakkor a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyásával zajlott, s végül ez okozta nem sokkal később az árukkal túlzsúfolt, levegőtlen, tömeges áruház vesztét.

A századfordulóra az áruháznak közel másfélszáz alkalmazottja volt, az utcai homlokzaton a magyar nyelvű cégér mellett a hangzatos „Grand Magazin de Paris" felirat is olvasható volt, ügyes reklámfogással csábítva a francia árubőségre számító vásárlókat. A mai Blaha Lujza térről is jól látható egymásba érő kirakatsor este villanyvilágítást kapott – közötte alig sikerült ráakadni az egyre jobban leszűkülő, kirakatokkal szintén teljesen körbevett bejáratra –, amely egy elektromos zárlat következtében 1903. augusztus 24-én kigyulladt és a zsúfolt, árukkal telepakolt eladótér pillanatok alatt lángra kapott. A tűz gyorsan átterjedt a szomszéd élületre is, ezért nemcsak az áruház vásárlóinak és alkalmazottainak kellett pánikszerűen menekülniük, hanem a felsőbb emeletek lakói is keresték a kiutat, amit a földszint túlzott beépítése lényegében teljesen elzárt. Adalékként említendő, hogy a fővárosi tűzoltóság itt alkalmazta először a mentéshez az ugróponyvát, sajnos nem teljes sikerrel. Az áruháztűznek végül tizennégy halálos áldozata volt, amiből tizenketten az elvétett ugrás miatt haltak szörnyen.

Noha az épület szinte teljesen kiégett és az árukészlet nagy része is megsemmisült a tűzvészben, Goldbergernek sikerült hamar talpra állnia és máris egy új, európai mintára létesítendő áruház tervét dédelgette, amelyben a széles választékban rendelkezésre álló árukat nemcsak eladni akarja, hanem a vásárlásnak élményt szeretne nyújtani. Az ipari forradalommal, valamint a gyarmatáru-kereskedelemmel eleinte Nagy-Britanniában új kereskedelmi forma jött létre a 18. század második felében, amely nem sokkal később, főleg a vasút megjelenésével hatalmas lendületet vett. A 19. század első felében megnyíltak az első olyan vegyeskereskedések, amelyekből később olyan nagyáruházak nőhettek ki, mint Londonban a Harrods, amelynek gyökerei 1834-ig vezethetők vissza, majd négy évvel később Párizsban megvalósult Au Bon Marché („jó árakhoz").

Ez utóbbit szokás a mai nagyáruházak előfutárának nevezni, főleg attól kezdve, hogy a század közepén egy Aristide Boucicaut nevű vállalkozó is beszállt az üzletbe, aki olyan marketing koncepciókkal állt elő, mint például a látványos kirakatok, a garantált árképzés és a jól látható árcédulák. A fellendült üzlet hamar kinőtte a rendelkezésre álló tereit és 1869-ben Louis-Auguste Boileau tervei alapján egy teljesen új, pompás és az alkalmazott acélszerkezetnek hála könnyed hatású, jól átlátható áruház épült Rue de Sévres-en. A vásárlás élményét olyan szolgáltatásokkal is tovább emelték, mint a férjek számára létesített olvasó- és pihenőszoba, ahol a vásárlást végző feleségekre várhattak kényelmesen, szórakoztató program a gyerekeknek, katalógus- és csomagküldés, valamint intenzív hirdetési kampány főleg az újságokban – maga az újságolvasás is ekkor kezdte aranykorát élni. Ekkor a kezdeti egy tucat alkalmazottal szemben immár 1880 főnél is több embert foglalkoztatott az Au Bon Marché.

Többek között ezeket a példákat is megismerve kezdett bele Goldberger Sámuel áruház-koncepciójának újragondolásába. Erre az időszakra így emlékezik vissza az alapító-tulajdonos az áruház negyvenéves jubileumán: