Ügyeljünk a tisztaságra!

Belsőépítészet helyett arculatot tervezett Kiss Miklós, amikor Mátraszentimre egykori postamesterének távoli unokahúga a segítségét kérte apartmanháza átalakításához. Egyikük sem gondolta volna akkor, hogy a végeredmény körbejárja majd a világhálót. Bemutatjuk a postamester régi-új házát, Mizsei Anett írásával.

A postamester vályogból és kőből rakott házát kétszer is megörökölték. Először a tulajdonos, nagymamájának bátyjától, másodszor Kiss Miklós egy félig befejezett átalakítás után. Maga az épület akkorra már kissé jellegét vesztett, egykor szép, tornácos parasztház volt. A legfontosabb kérdés a munka kezdetekor, hogy miben tud ez az apartmanház más lenni, mint bármelyik hasonló hely a kategóriájában. Az erős identitáshoz érdekes történet kellett, szerencsére adódott az is.

A postamester, s általánosságban a falusi posta bőven elegendő háttéranyagot szolgáltatott a szállás tematizálásához. Az egész arculat három fontos alappillére egyrészt a hely, az erdőszéli lét, másrészt a parasztház, mint alapanyag, harmadrészt pedig a fenti történet. Mindez egy következetesen, szívvel-lélekkel végiggondolt vizuális világgá állt össze, ami a berendezésekre, színekre, anyagokra, de az internetes megjelenésre is kiterjedt.

A ház alapvető karakterét világos színek, a fa melegsége és textúrája, és - jelentős mértékben - azok a különböző személyes tárgyak határozzák meg, amelyeket a család gyűjtögetett össze évtizedek alatt, és amelyek most felújítva és helyenként újraértelmezve a projekt lelkét adták. A posta világa önmagában is kincsesbánya volt. A falra bekeretezve száz éves képeslapok kerültek, a legváratlanabb helyeken bukkan fel egy-egy muzeális telefonkészülék, s megérkezve a nagykabátot postai páncélszekrénybe akaszthatjuk.

Felfedezhetünk ugyanakkor olyan egyszerű használati tárgyakat is, amelyek legtöbbünk nagymamájánál előfordultak. A zománcozott tésztaszűrő, a bádog locsolókanna gyerekkori ismerősünk, még ha most szokatlan módon világításra is szolgálnak. No és gyanúsak lehetnek az étkező design-székei is: vázukat kényelmetlen, kimustrált iskolai bútoroktól kapták, s a tervező kezei között nyerték el új, immár ergonomikus ülőfelületeiket.

De nem csak a székek esetében vált a tervező kivitelezővé. A tulajdonossal és egy francia gyakornokkal együtt készítették ugyanis a legtöbb berendezési tárgyat, de még a lépcsőt, vagy az apácarácsos padlásra emlékeztető tetőtéri helyiség elválasztó falát is. A postamester története hitelesíti a felhasznált régi elemeket, a saját maguk által végzett kétkezi kisiparos munka pedig valódi eszmei visszatérés nagyszüleink portájára.

Van itt ugyanis "meghekkelt" skandináv konfekcióbútor, vágási hulladékból és három kóbor lábból megszerelt kisasztal, háromlábú állványból átalakított állólámpa és deszkából összerótt tolóajtó. Igaz, a szarvas-és őz trófeák nem maiak: azokat bizony még maga a néhai postamester lőtte a közeli erdőben. Régiek a szőnyegek is, az éjjeliszekrényeken pedig a családi polcról elhozott könyvek fekszenek.

A kis költségvetés csak jót tett ezzel a házzal. Útjára indította azt a józan, egyszerű találékonyságot, ami mára a falusi környezetben is kezd veszendőbe menni. A múltat idéző apróbb-nagyobb tárgyak pedig nemcsak felfedezésre csábítják, de a hazaérkezés élményével is megajándékozzák az ide látogató vendéget.

Mizsei Anett