Közélet, hírek

Újabb fejlemény a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözésének ügyében

2023.09.19. 11:29

Bár februárban még arról szóltak a hírek, hogy egyelőre nem költözik a Természettudományi Múzeum, most részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére írtak ki közbeszerzést, amelynek témája az intézmény új épületegyüttesének kialakítása. 

A Magyar Természettudományi Múzeum költözésének terve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalakulásával és terjeszkedésével párhuzamosan évek óta terítéken van. Februárban számoltunk be róla az Index nyomán, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben egyelőre marad a jelenlegi helyén, a fővárosi Ludovika campuson a múzeum. A Kulturális és Innovációs Minisztérium a lap megkeresésére közölte, hogy a  geopolitikai eseményekre, valamint az energiaválság okozta költségnövekedésre válaszul a kormány a még kivitelezés alatt nem lévő állami beruházásokat felülvizsgálja, a múzeum ügyében pedig a koncepciótervezés zajlik.

A Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetésének híre nagy vihart kavart, a tervek ellen szót emelt egyebek mellett az MTA több tudományos osztálya és elnöksége, nemzetközileg elismert magyar kutatók és akadémikusok, és petíció is indult a múzeum dolgozói, látogatói és barátai nevében. Az egyik legfőbb ellenérv, hogy a gyűjtemény nehezen mozgatható, így aligha képzelhető el károsodás nélkül a költöztetése. 

2022 januárjában látott napvilágot, hogy az intézmény debreceni épületét kormányzati támogatásból készítik elő. Debrecen polgármestere, Papp László sajtóbejáráson erősítette meg, hogy önkormányzati javaslatra a volt Loki-pályán épülhet fel az új Természettudományi Múzeum.

Most a Menedzser Fórum vette észre, hogy úgy tűnik, a kormány nem tett le az ötletről, szeptember 18-án ugyanis kiírták a részletes megvalósíthatósági tanulmány (RMT) kidolgozására a közbeszerzést. 

A felhívásra október 13-ig lehet jelentkezni, az ajánlatkérő a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság. A dokumentum szerint a megvalósíthatósági tanulmány vizsgálja, elemzi és javaslatokat is tesz a kiállítóépületre, a gyűjteményi és kutatóközpont épületére és két alternatív helyszínére, a költözésre, az üzemeltetésre és a működésfejlesztésre vonatkozóan. Az elkészítésekor figyelembe kell venni a már meglévő múzeumszakmai koncepciót, a tervezetnek reflektálnia kell a mikrogazdasági környezetre, amelynek része például az alapanyag-ellátás, a munkaerő-kínálat és az inflációs környezet.

A tanulmány továbbá:

  • összhangban van a nemzetközi tervpályázat kiírásának alapelveivel, illeszkedik a vonatkozó, nemzeti és európai uniós stratégiai dokumentumokhoz;
  • átfogóan azonosítja mind a beruházás, mind az üzemeltetés szakaszában releváns kihívásokat és kidolgozza a működésfejlesztési stratégiát;
  • tartalmazza a teljes életciklus-elemzést és turisztikai modellezést;
  • figyelembe veszi a megváltozott fogyasztói elvárásokat a bevétel-maximalizálás érdekében;
  • felméri a megvalósítás során lehetséges kockázatokat és javaslatot ad a csökkentésükre, tartalmazza a jogszabályi hatásvizsgálatot;
  • melyeknek köszönhetően megalapozott döntés hozható a megvalósításról.

A kidolgozott RMT az ajánlatkérő óhaja szerint minden releváns üzleti aspektussal számol, így például a beruházási költségigényekkel, a kivitelezési kockázatokkal és keretekkel, az üzemeltetési kockázatokkal és a látogatottsággal is. A teljesítés időtartama a szerződés hatálybalépésétől számítva 90 nap.