Újratervezés - Hétvégi ház Cserépfalun

Az építtető Egerhez közel egy elnéptelenedő faluban vásárolt meg egy hagyományos kicsi parasztházat. Fajcsák Dénes és Fábián Gábor a szomszédos telekkel összevonva, a melléképületekkel együtt alakította át az épületegyüttest. Az épület a MÉSZ Visegrádi Négyek Családi Házai pályázat nyertese. Csóka Balázs járt a helyszínen.

Vizes falak, lehajló gerendák és hengerrel festett belső. A sarokban még zománcvödör és a vizeskanna, a falról az örökösök már leszedték a néni és a bácsi megsárgult esküvői fotóját, ami így talán nem a konténerben végzi. Az udvaron derékig ér a gaz, a kapu nehezen nyílik és már csak a vékony léckerítés mutatja az udvaron belül, hogy melyik rész volt leválasztva a kerti veteménynek.

És ha egy kicsit még távolabb lépünk az utcában már csak 8 házban élnek, 5 elsőssel még éppen indult első osztály és a polgármester is csak mellékállásban vállalta már a település vezetését…

Egyre több ilyen ház, utca és falu van az országban. A 2000-es évek közepén élt egyenlő számban városban és falun a föld népessége, azóta a városban lakók száma növekedett, a vidék és különösen a falvak megtartó ereje folyamatosan csökken. A kiüresedő települések továbbélését jelenleg a turizmus biztosítja, vagy ha a falu elég közel van egy-egy nagyvároshoz, akkor a kertes házba vágyó kiköltözők, esetleg nyaraló céljára vesznek meg egy-egy házat.Hétvégi háznak vásárolta az Egerhez közeli faluban az apró parasztházat az építtető, aki ebben az esetben az egyik tervező is egyben. Az épület klasszikus oldalhatáron álló házként épült, azonban furcsa mód az egykori telek közepén állt, amit most az új tulajdonos a szomszédos telek megvásárlásával helyreállított. Így aztán lett egy apró parasztháza, két melléképülettel, feleséggel és négy gyerekkel.  Mit tesz hát ilyenkor az építész, ha felelősen gondolkozik az épített környezetről és a faluképről, emellett az ökológiai lábnyomát is szeretné minél kisebbnek látni?

A szoba-pitvar, pitvar-szoba alaprajzú épület két családnak adott otthont valamikor, és mindkét lakáshoz tartozott egy-egy nyári konyha az udvarban. Megépültekor a lakók számára a fő használati tér az udvar, a külső tér volt, a belső tereket szinte csak alvásra, illetve télen használták. Ez az épületeken is látszott: kis belmagasság, apró ablakok, kevés helyiség… Lakóépületeknél a használati arány mostanra megváltozott. Több időt töltünk a házakban, mint a szabadban, azonban a házban élve intenzívebben szeretnénk a külső teret a ház részévé tenni. A tervező az új alaprajzzal csak a szükséges helyeken nyúlt bele az épületbe, a meglévő adottságokhoz igazodott. Egy apró konyhát és fürdőszobát épített bele a házba, valamint az egyik helyiség oldalát megnyitotta a külső tér felé, hogy bentről is élvezhessék a természetet. Ezzel a meglepő megnyitással az apró belső teret vizuálisan jelentősen megnövelte, és a hátsó kertet is bevonta a lakótérbe. A széles teraszajtó körül a belső tértől szokatlan kőfalat látunk, a vizesedő belső vakolatot ugyanis leverték, visszavakolás helyett azonban a tervezők néhány helyen meghagyták a látszó kőfalat. A fehérre festett vakolatot festővászonként használták, az egyes helyiségekben a funkcióhoz, a nyílásokhoz és a kompozícióhoz igazítva látunk vakolatot illetve követ A belső térben megmaradtak az eredeti beton- és cementlap burkolatok, csak a hálószobákba került új hajópadló. A megmaradó burkolatok első pillantásra kopottnak tűnnek, azonban a ház egészét nézve egységes az összkép. A látszó kőfalak, a megmaradó cementlap, illetve betonburkolatok, és a falakon kívül vezetett elektromos vezetékek az épület százéves történetét rétegenként mutatják meg. A tervezők az épület minden rétegéből találtak megtartásra méltó elemeket, amelyek nélkül nem lenne teljes a ház története.

A meglévő, a felújítással megmutatott rétegek számát növelik a részben régi, részben új bútorok. A bútorok színezése láthatóan tudatos: a régi bútorok zöldek, pirosak, színesek, az új darabok fehérek, natúrfa-színűek. Ez a koncepció egységesen vonul végig az egész házon.

Az épület külső is a belsőhöz hasonlóan alakult át. Csak a bejárati oldalhomlokzaton maradt meg a lábazat nélküli fehér vakolat, a többi homlokzaton előbújt a kő falazat. Nyomát sem látjuk díszes vakolathímeknek, minden homlokzaton csak egy-egy plusz réteget találunk a kő felületen. A főhomlokzaton két kis íves padlásszellőző, a hátsó homlokzaton a megtartott zöld fa zsalugáterek, a harmadik homlokzaton a hármas osztatú, mélyen üvegezett teraszajtó.

Az udvart elkerülte a manapság mindent elöntő térkő burkolatok tengere, megmaradtak az eredeti keskeny betonjárdák. Az autókkal a fűre állnak be, és a házig is a füvön kell végigsétálni, hisz az egész hetes munka után azért jönnek ide a tulajdonosok, hogy kiszakadjanak az urbánus mindennapokból.

Ha a beavatkozás az épületen és a kertben is minimális, akkor fel lehet tenni a kérdést, hogy miért méltó ez a kis épület arra, hogy bemutassuk? Az országban számos ilyen parasztház van, amelyek eltorzított állapotukban is fontos részét képezik az adott településnek. Az utcaképben és a településszerkezetben több száz év lenyomatát hordozzák, léptékük, karakterük és anyaghasználatuk fontos rétegét képezi a település történetének. Ez az átalakítás példát mutat, hogy mértékadó programmal és átgondoltsággal apró beavatkozásokkal a mai kor igényeinek megfelelővé lehet tenni egy-egy régi épületet. A ház, az udvar és a melléképületek egységes átalakításával minden funkció megtalálja a helyét, az épület értékeinek megerősítésével pedig nem csak a használók gazdagodnak és válhatnak részeseivé egy akár több száz éves történetnek, hanem a település is megtarthatja egy apró, de fontos alkotórétegét.

Csóka Balázs

Az írás megjelent az Országépítő 2019/4 számában.

Szerk: Somogyi Krisztina