Válaszlevél Vadász György barátomhoz - Jelzés a jelenből a jelenbe

Válaszlevél Vadász Györgynek Komjáthy Attilától.

A korábban számodra fogalmazott levelem címzésében ma már változtatnom kellene, hiszen a szobor áthelyezésének – mint válaszleveledben írod – részese Tima Zoltán barátunk is.

Csak megerősítem, hogy azért mertem hozzád fordulni a kérésemmel, mert bizalmam irányodba határtalan. Téged és Tima Zoltán építész kollégánkat kiváló szakembernek ismerlek.

Ennek a szobornak a helyét Marton Laci bácsi és Te találtad meg annak idején. Laci bácsi így emlékezett erre az önéletrajzi könyvében:

„Ezekben az időkben József Attila verseinek világa kötött le. Leginkább a Dunánál című verse, aminek a mélysége valóban megrendítő.

Kis vázlatban felraktam a költő alakját, a Duna-parti lépcsőn ülve, filozofikus merengésben, depressziósan ábrázolva.

Hamarosan megrendelést kaptam: születésének 80. évfordulójára el kellett készítenem nagyban. Rövid volt az idő, de én azért alig több mint egy hónap alatt elkészítettem a szobrot, igen nagy gyorsasággal, a munka hevében. Vadász Gyuri építész barátommal közben megfelelő helyet kerestünk az alkotásnak. A Parlament déli homlokzata előtt találtunk igazán jó helyet a szobornak.” (Marton László: Életutam, Marton Galéria, Budapest, 2010)

A jelenlegi hely, ma már úgy tűnhet Neked, talán nem a legjobb, de a szobor alkotójának ez tökéletesen megfelelt. Nem gondolom, hogy egy szobor elmozdíthatatlan, bár nem tagadom, hogy az én viszonyulásomat még a mester iránti barátság és tisztelet, és a családhoz fűződő kapcsolat is befolyásolja.

A kérésem az volt hozzád, hogy az áthelyezést „e formában” ne támogasd! A levelem kapcsán kialakult polémia döntően azt jelezte, hogy a nyilvános diskurzus, alapvetően a diskurzus hiányzik az életünkből. Ezt a kérdést is ki lehetett, ki kellett volna beszélni.

Ez irányú igyekezetemet fémjelzik a korábban az építészfórumon megjelent írásaim is ( „Nyílt levél a MÉK elnökéhez (a tervpályázati rendszer megtartása érdekében)”, „Tervpályázat? Tervpályázat…” c írásom, amelyben már érintettem a Kossuth tér kérdését, valamint a „Levél Vadász György barátomhoz”, vagyis a Hozzád írt soraim). Ezekben a szorosan vett szakmai kérdéseken túl az építésztársadalom feladataira és felelősségére is próbáltam a figyelmet felhívni.

Ezért is, fenntartva a korábbiakban írtakat, sajnálkozva tudomásul veszem, hogy a szobor „jelen helyéről mindenképpen elvétetik”, hiszen ez eldöntetett.

Tegyétek azt, amit a szívetek diktál, tudom és hiszem – mint ahogy írtad is -, hogy nem a képességeitekkel van a baj.

Tegyétek azt, amit a szívetek diktál, a „kézfogásomat és köszöntő ölelésemet” előre megadom.

Budapest, 2012-05-15

dr. Komjáthy Attila
építész