Városszív (Jørn Utzon, a kardiológus)
Budapest Szíve, Földalatti beszélgetések, április 6.
Április 6-án a Budapest szíve pályázat volt a témája a Földalatti beszélgetéseknek. Talán a téma diffúz mivolta okozta, hogy a vita nem bizonyult túlságosan termékenynek, a különböző álláspontok ütköztetése nem vezetett revelatív eredményre.
A díjazott pályaművek (első, két második, harmadik, két megvétel – Egeraat-iroda, Zsuffa és Kalmár) bemutatása az egyes pályázók erősen eltérő koncepciói mögött érzékelhető bizonytalanságra derített fényt (amely javarészt mégis hasonló megoldásokat szült). Ennek megfelelően Szemerey Samu moderátor körkérdésére is, miszerint ez a hely-e a város szíve, a legkülönbözőbb válaszok születtek. A zsűri jelenlévő tagjai (Puhl Antal, Reimholz Péter, Schneller István) maguk is eltérő módon vélekedtek a dologról. Egyes vélemények szerint ez a város szíve, mások szerint nem ez az, de azzá válhat, megint mások úgy gondolták, a városnak Budán is van egy szíve, illetve hogy egyáltalán nincs neki.
A pályázatot és a pályaműveket illető vita szintén a széttartó irányok jegyében zajlott. Szóba került a kiírás megalapozottsága pro és kontra, az ötletpályázat-tervpályázat dilemma, a „városszív” kiterjedésének mértéke, a Belváros-Duna-kapcsolat a Nagykörút irányába tett lépésekkel szemben, az építészek szerepe a stratégiai döntésekben.
Schneller István, mint a pályázat egyik szellemi atyja, azt mondta, a későbbi beruházások számára akarták megteremteni az alapot, ezért hirdettek ötlet- és nem tervpályázatot. Az elhangzó bírálatok egy része pedig pont azt kérte számon a pályázókon, hogy az építészeti tervezést a városi összefüggések megragadásának rovására gyakorolták (a zsűri egyébként pont azokat a pályaműveket díjazta, ahol a kettő közötti egyensúlyt vélte felfedezni). Szemerey Samu ezzel kapcsolatban az egyetemi építészképzést bírálta, ahol szerinte az építész kompetenciája nem terjed túl a telekhatáron (igaz is, általában miért nincsenek jelen az építészkari oktatás döntéshozói a Földalatti beszélgetésekhez hasonló szakmai-közéleti eseményeken?) .
Egy hozzászóló a közönség soraiból keményen fogalmazott: szerinte senki nem adott jó megoldást, pocsék épületek kaptak díjat, sem városépítészeti, sem építészeti szempontból nem születtek kielégítő eredmények. Erre rímelt a zsűritagok véleménye, midőn hiányérzetről számoltak be a felhozatalt illetően. Reimholz Péter egyenesen a Sydney-i Operaházat, vagyis a remekműveket hiányolta a pályamunkák közül.
Ez viszont nem csak ennek a pályázatnak, hanem a mai magyar építészet egészének hiányossága.
Török Tamás
