Várostervezés vagy kreatív várostervezés — kinek nem mindegy?

„Kreatív várostervezés” címmel rendezett urbanisztikai konferenciát a Magyar Urbanisztikai Társaság szakmai támogatásával a Heti Válasz. Az egész napos előadás- és beszélgetéssorozat végén egy komoly hiányérzetem van: nem értem miért „kreatív” az a várostervezés, ami pedig semmi több, mint egyszerűen „jó”, „helyes”, „hatékony” – vagy még egyszerűbben: „várostervezés”.
Szokolay Örs írása.

„Kreatív várostervezés” címmel rendezett urbanisztikai konferenciát a Magyar Urbanisztikai Társaság szakmai támogatásával a Heti Válasz. Izgalmas, tartalmas, gondolatébresztő előadásokat hallgathatott a szép számú közönség a MÜPÁ-ban.

 

 

Az egész napos előadás- és beszélgetéssorozat végén egy komoly hiányérzetem van: nem értem miért „kreatív” az a várostervezés, ami pedig semmi több, mint egyszerűen „jó”, „helyes”, „hatékony” – vagy még egyszerűbben: „várostervezés”. Az előadók egyöntetű véleménye szerint olyan paradigma-váltásra van szükség, ami elvezethet – többek között – egy egyszerű, céltudatos, a felesleges szószaporítás vagy túlszabályozás bűnétől megszabadított városépítéshez.

A trendi kifejezés használata azt sejteti, mintha a konferencia szervezőinek az lett volna a prekoncepciója, hogy a „várostervezés” már (még?) nem elég, ahhoz kreativitás is kell. A dolgok természeténél fogva a várostervezés ab ovo kreatív folyamat. Nem állítom, hogy a sokszor túlszabályozott, bürokratikus, a – „szakma” (van olyan szakma, hogy várostervezés?) által – alaposan lejáratott, hitelét vesztett, ráadásul konkrét eredményt, végterméket felmutatni alig tudó várostervezéssel kapcsolatban nem szükséges extra kreativitás. Azt gondolom azonban, hogy különösen e válságos időszakban ne a jelzőkkel való megkülönböztetés legyen a célunk. Sokkal inkább szükség van a „szakma” öndefiniálására, „best practice” alapú demonstrációjára, a hiteles, a város hosszú távú fejlődésére hatni tudó egységes, érdekeket integráló várostervezésre.

Hála a konferencia szervezőinek, támogatóinak – és legfőképpen az előadóknak, úgy látszik, elindult a megújulási folyamat!

 

 

Aczél Gábor bevezető előadását azzal kezdte, hogy a vetítő vászonra sejtelmesen beúsztatta a jelenkor várostervezésének legtrendibb kifejezéseit, mint a „fenntarthatóság”, „kreatív folyamatok”, „helyi önkormányzás”, „energiatudatosság”, „versenyképesség”. Hozzátette: ezekkel a kifejezésekkel nem kíván foglalkozni. A várostervezés fogalomhasználatának kontrapunktját Lukovich Tamás előadása végén említett következő – hangsúlyozom: várostervezési – fogalmak jelentették: „bizalom”, „őszinteség”, „megbízhatóság”, „nyitottság” és „elfogadás”. Pár éve még eretnekségnek számított volna egy „szakmai” konferencián ilyen fogalmakat megemlíteni.

„Nyelvében él a nemzet urbanisztikája”, ezért nagyon fontos, hogy megtaláljuk azokat a szavakat, amelyek használata által tudatunk átáll egy más gondolkodásra. (Még jobb, ha a már átállt tudattal használjuk a helyes kifejezéseket – de aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli...)

Meggyőződésem, hogy a várostervezés komplex folyamatában óhatatlanul előforduló konfliktusok, érdekellentétek kezeléséhez olyan szakmai és kommunikációs felkészültségű emberekre (urbanista moderátorokra) van szükség, akik a fejlesztő – tervező – hatóság – lakosság kommunikációját moderálva orvosolhatják a konfliktusokat, jobb esetben megelőzhetik azok keletkezését. Egy ilyen folyamatban minden szónak különös jelentősége van (pl. Hollandiában „lefordítják” a szakmai szabályozási, jogi szövegeket hétköznapi nyelvre, az Egyesült Királyság „plain English” kampánya rendszerszerűen ad útmutatást a szövegek használatához). Ugyanakkor a sokszor nálunk csak formálisan alkalmazott „kommunikációs technikák” valós, a helyzethez alkalmazott módjai megoldást jelenthetnek a legkilátástalanabb esetekben is. (persze ezekről sokszor csak utólag derül ki, hogy kilátástalanok)

A továbbiakban a konferenciának a – hazánkban – újnak számító városfejlesztési fogalomhasználata alapján tekintem át az elhangzottakat, szubjektív válogatást adva az előadásokból.

 

 

Nagy örömmel hallgattam a továbbiakban is a „komplex városfejlesztési és építészeti elemzésről” és „humánus megközelítésről” szóló Dános Pált, a rendezvény fő támogatója, az SCD Group ingatlanfejlesztési igazgatóját, a várostervezés és ingatlanfejlesztés „együttműködési-kommunikációs folyamatáról” szóló Gulyás-Kovács Gergelyt a Duna-City képviseletében. Beleznay Éva a várostervezési folyamatokhoz nélkülözhetetlen „megegyezést irányító szereplő tudásának, moderátori kvalitásainak hiányára”, illetve az „alulról jövő, civil kezdeményezések fontosságára” hívta fel a figyelmet – rögtön feltéve a kérdést, hogy a tervezési rendszer alkalmas-e ezek kezelésére?

Zoboki Gábor a Budapest Esszencia (BESSZ) csoport képviseletében az „építési kultúra rendszerváltását” sürgette, a „városalakító erők együttműködésében” látja a megoldást, egy nagyjából 25 fős „várostervező szakértői testületet” gondol (a mindenkori városirányítás támogatásához?). Betegesnek nevezte, hogy az „építészek csak projektekben gondolkodnak, holott a városnak stratégiára lenne szüksége”. A BESSZ várostervező szakértőjeként Liszkay Krisztina a „fontos helyek” meghatározására, és az építészek és várostervezők közötti párbeszédre, megértésre hívta fel a figyelmet. Illy Péter ingatlanfejlesztő mondandójában jó volt hallani a „türelem”, „kommunikáció”, „bizalmi válság”, „mediátor” kifejezéseket. Arról beszélt, hogy a városnak („vagy akármilyen szellemi közösségnek”) vissza kell venni a kezdeményező pozíciót, és a követő magatartásról proaktívvá kell váltania.

 

 

Többen, köztük Gauder Péter hangsúlyozták, hogy a várostervezés jelenlegi struktúrája, szabályrendszere, módszerei nem teszik lehetővé a komplex, stratégiai alapú tervezést. „Bónuszrendszert”, „városfejlesztési társaságokat”, „fejlesztési alku intézményét” emlegettek, miután Aczél Gábor Verne Gyula utópiáit hozta inspirációul…

Nekem meg Arkagyij Rajkin híres mondása jutott eszembe: „válámi ván – de még nem áz igázi”.

A konferencián kérdésekre, hozzászólásokra nem volt mód, ezért javaslom, hogy használjuk fel a támogató Építészfórum lehetőségeit, és itt vitassuk meg a hallottakat – hogy előbb-utóbb „igázi” lehessen.

Utóirat:
A konferencián hallottakon fellelkesülve megírtam ezt a cikket, amikor az m2 Zárórájában a Kortárs Építészeti Központ vezetőjeként Finta Sándor egészen más fogalomrendszerrel és nézőpontból beszélt – többek között – a budapesti várostervezésről (két szó szerinti mondat):

„Ez egy nagyon furcsa helyzet, mert alapvetően nem létezik várostervezés Budapesten sem. A kutatásra épülő várostervezés helyett inkább egy spontán városfejlődési folyamat van, amelyben nagyon erős szerepe van az ingatlanfejlesztők által diktált tempónak, vagy lobbinak ha úgy tetszik. Telekről-telekre alakuló városfejlődés tapasztalható, és nem túlzás azt mondani, hogy ez esetleges.”

Szokolay Örs
várostervező építész