Programok

Walter Benjamin olvasókört indít az ELTE és a Bázis könyvek

2024.09.10. 15:06

Szeptember 18-án Somlyó Bálint fog beszélni Benjamin tapasztalatfogalmáról. Az olvasókör minden alkalmán bárki szabadon részt vehet. 

Walter Benjamin a XX. század egyik legjelentősebb művészetteoretikusa-filozófusa volt, a Frankfurti Iskola tagja. Művei gyakran kiindulópontjai az építészetről való gondolkodásnak is. 

A Bázis Könyvek sorozatban jelenik meg Walter Benjamin 1913 és 1939 között írt cikkeinek, tanulmányainak, feljegyzéseinek újabb magyar nyelvű gyűjteménye, amely régebbi – javított – és új fordításokat is tartalmaz. Ebből az alkalomból indít az Elte Esztétika Tanszék és a Bázis Könyvek egy rendhagyó olvasószemináriumot, amelyre egyetemi hallgatókat és a kötet iránt érdeklődőket egyaránt várják.

A gyűjteményben olvasható egy-egy szövegről meghívott előadóink tartanak bevezetőt-vitaindítót, amelyből kiindulva a résztvevőkkel közösen elemezzük az adott írást. Kitérünk olyan, az életmű szempontjából lényeges mozzanatokra, mint a benjamini tapasztalat- és kapitalizmusfogalom, majd szó lesz a sztálini Oroszországhoz fűződő ellentmondásos viszonyról és a korabeli amerikai kapitalizmusellenes művészeti vitákról csakúgy, mint a brechti epikus színház Benjamin-féle értelmezéseiről.

Az első alkalom programja: 

Déri Ákos – A kiadó bevezetője (A kiadóházak kritikája)
Somlyó Bálint – Benjamin tapasztalatfogalma (Tapasztalat és szegénység)

Helyszín: 1088 Budapest, Múzeum krt. 6–8., fszt. 34-es terem

Esemény kezdete:
2024.09.18. 18:00
Esemény vége:
2024.09.18. 19:30

Időtartam: 1 óra 30 perc