Zalaváry - építészportré a Zugligetben
”Átfogó monográfia, életmű kiállítás ugyanúgy nem készült Zalaváry munkásságáról, ahogy az építész ´nagy generáció´ többi jelentős tagjáról sem, hiszen ennek előfeltétele lenne az időigényes, alapos kutatás, a pontos datálás.”
Branczik Márta művészettörténész tudósítása
Zalaváry Lajossal (1923), a KÖZTI vezető tervezőjével beszélgetett Turányi Gábor és Zoboki Gábor a Magyar Iparművészeti Egyetemen november 8-án. Bár mindketten jó régen ismerik és mesterüknek tekinthetik Zalaváry-t, mégis alaposan „felkészültek belőle”, előzőleg meglátogatták műtermében és családi fotóiból, rajzaiból, a munkáit bemutató tervekből, fotókból összefoglalót készítettek, amit a beszélgetés alatt levetítettek.
Zalaváry az 1940–1950-es évek fordulóján részt vett id. Janáky István mellett a Miskolci Egyetem épületeinek tervezésében, első nagy munkái a Csillagtelepi lakótelep Csepelen, és az óbudai Zsigmond téri háztömb (1957). Kiemelkedő tervezése a Jászberényi fürdő 1963-ban, majd a zuglói Nagyothallók Intézete. Budapesten naponta látjuk az 1982-ben épült egykori Atrium-Hyatt szállót, a Kelet-Nyugat Központot (1991), viszont kevésbé ismert munkája a Lukács utcában álló elegáns társasház (1958?), a Veszprémi Úttörőház, (1978?), vagy a kilencvenes években készült gödöllői Biotechnológiai Kutató és a Nagykanizsai Városi Könyvtár. Méltán kapott nagy hangsúlyt a beszélgetésben egy szép iskola Feldebrőn (építésének éve bizonytalan 1952? 1957? 1962?).
Több olyan épületet láthattuk a beszélgetés alatt, melynek tervezési időpontjára maga az építész sem jól emlékezett, és pontos adatokat az interneten sem lehet találni. Átfogó monográfia, életmű kiállítás ugyanúgy nem készült Zalaváry munkásságáról, ahogy az építész „nagy generáció” többi jelentős tagjáról sem, hiszen ennek előfeltétele lenne az időigényes, alapos kutatás, a pontos datálás. Ez rávilágít arra, hogy milyen eltérő módon történik az építészettörténeti korszakok feldolgozása: az építészek azonnal reagálnak arra, ha egy korszak újra izgalmassá válik. A látvány fontos, azonnal látni, megmutatni akarják az újra felfedezett épületeket, az adatoknak nincs sok jelentőségük ebből a szempontból. Már 1988-ban készült egy összeállítás a Magyar Építőművészetben a hatvanas évek kiemelkedő épületeiről. Az azóta eltelt csaknem húsz évben a magyar építészek feldolgozták a közelmúltukat, ikonná, állandó hivatkozási ponttá váltak egyes épületek (igaz, hogy a források és a dátumok pontos megjelölése gyakran elmarad), és ami a fő: a legfontosabb tanulságok az épületeken is megjelentek.
Ezzel szemben a művészettörténet csak a képzőművészetben tette meg ezt a lépést (Hatvanas évek, MNG, 1991), nyilván, mert a műkereskedelem háttériparaként erre lehetősége nyílt. A korszak építészeti vonatkozásairól nem készültek átfogó, az összefüggéseket megmutató kiállítások (kísérletek voltak: A Műemlékvédelem táguló körei, 2000., OMvH és az előzményekre vonatkozóan az Építészeti Múzeum szocreál-sorozata, 1994–2000), még nem íródtak meg a kutatásokra alapozott pontos monográfiák, de látványos albumok sem készültek. Ez viszont azt eredményezi, hogy a köznapi kultúrából, az ún. kulturális közéletből egyszerűen kimarad a hatvanas évek építészete, a hatvanas évek építészetének „megemésztése”. Miközben bulvár-szinten divat a retro - zenében, öltözködésben, lakberendezésben - addig ennek a korszaknak az építészetét még a különben művelt lények is csak a „kockaház” és „szocreál” fogalmával képesek leírni. (Ja, és még a „beton”.) Ez visszahat az épületek sorsára, mert hogy mi őrződik meg, mit bontanak le, mi lesz értékes eszmei, illetve befektetői, ingatlankereskedelmi szempontból, az inkább ennek a közmegítélésnek a függvénye, mint a szakemberek véleményének.
Az építészek folyamatos érdeklődését mutatja e korszak iránt, hogy milyen sokan jöttek erre az estére! A Zalaváry Lajossal folytatott hosszú beszélgetés alkalmat adott arra, hogy jobban megérthessük ezt a kort, akár a közelmúlt építészetének néhány kulisszatitkán keresztül. Szóba került a Műegyetem két évfolyamának 1944-es dániai evakuálása, az ott tett utazásaik, a dán építészet tudatos megismerése, aminek hatása érződik a hallgatók későbbi épületein. A kulisszatitkok közé tartozik, a budai Királyi Palota rekonstrukciója kapcsán elhangzott őszinte mondat is: „nem szerettük Ybl-t”. Ezt persze látjuk a Királyi Palota épületén, kívül-belül, de a tárgyilagos kijelentés rámutat, mennyire befolyásolja az adott korszak, hogy mihez vonzódunk, mivel nem tudunk azonosulni. Tapasztaljuk ezt Zalaváry épületeinek megítélésében is. Mai szemmel érdekesebb a Jászberényi fürdő mint a hűvös Kelet-Nyugat Központ és tisztább a Nagyothallók Intézetének homlokzati rendszere, mint a nagykanizsai könyvtáré, de objektív értékítéletet majd csak évtizedek múlva fogunk mondani róluk.
Miközben Zalaváry a mestereiről beszélt, beleláthattunk a korabeli tervezőirodák életébe. Ekkor még a nagyüzemi rendszerben is meg tudott maradni a jelentős személyiségek hatása, az irodavezetőket nem „főnöknek”, inkább mesternek nevezik a visszaemlékezők. Szemben a hetvenes évekkel, korábban még legalább alkalmanként mód és idő volt igényes munkát végezni, a részleteket is kidolgozni. Az irodák ekkor még műtermekként működtek, ami a 60-as évek egyes épületein máig látszik, megkülönböztetve őket egy későbbi, igénytelenebb kor termékeitől.
Branczik Márta művészettörténész,
Kiscelli Építészeti Gyűjtemény
fotó: Dömölky Dániel építészhallgató (MOME)
A következő este programja a MOME-n:
2007. november 22.
Gőbölyös Kristóf és Kovács Csaba belsőépítész-építész: Bemutatkozás
Moderátor: Göde András egyetemi adjunktus
