Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központ
Kívülről a négy, más-más formálású homlokzat sokat mutat a belsőből is. A bejárati főhomlokzat a legmozgalmasabb, kompozíciójával voltaképpen előkészíti a belső nagy tér tagoltságát. A Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központ építészei Mikó László és Szántó Tibor, a belsőépítészetért Plachtovics Vilmos felelt.
Nyílt középület nyílt – Egyetemi Könyvtár és Kongresszusi Központ, Szeged
Új egyetemi könyvtár, sőt annál sokkal több, ami most nyílt meg Szegeden: könnyed, világos, áttört, szinte szárnyaló új középület. Sok-sok üveg burkolja oldalt, felül sőt még belül is - igen, a hármas tagolású, hosszúkás kompozíció középső traktusa külső teret formál a belsőben. Átlátható, áttört, néhol csupán áttetsző, divatos idegen szóval transzparens épület a közelmúltban egyesített egyetem új központi könyvtára, oktatási és dokumentációs központja. Határozott továbblépés mind tudományszervezés, mind építészet szempontjából - amiről persze csak használat közben derülhet majd ki egyértelműen, hogy mennyire válik be a gyakorlatban. A bizonytalanság azt hiszem talán érthető egy ekkora épületnél (25000 m2), ami egyben kongresszusi központ is, s ahol a könyvtárban épp a legköztesebb állapot tapasztalható: a hagyományos Gutenberg-galaxis könyvei - a kb. 1,7 millió férőhelyből indulásnál kb. 1 milliót használnak ki - együtt laknak itt az információs technológia nem is tudom hány számítógépével.
Az építészek, Mikó László és Szántó Tibor, akik négy évvel ezelőtt pályázaton nyerték el a tervezési megbízást, mindenesetre igyekeztek mindenben megfelelni a megrendelői elvárásoknak, és emellett áldozni óhajtottak az architektúra oltárán is, miközben ez egyre nehezebb a napról-napra kergetőzőbb biznisz-világban - lásd az irodaházak, lakóparkok, vásárló- és raktár-dobozok dömpingáradatát. Remélhetőleg az egyetemi fejlesztések nagy lendülettel beindított sorozata nem csúszik bele a közvélemény előtt is egyre nyilvánvalóbb örvénybe, ami a közberuházások gátlástalan kihasználását jelenti a költségvetési pénzek pumpolására, és ezzel párhuzamosan a "klasszikus" telekspekuláció új-virágzására. Még akkor sem, ha a hírek szerint állami beruházások helyett a mifelénk még igencsak korrupciószagúnak tűnő PPP (public private partnership) finanszírozással kívánnak megvalósítani például kollégiumi építkezéseket. (Hírek szerint uniós csatlakozásunk azzal indul, hogy át kell dolgozni a közbeszerzési törvényt...)
A beruházás még világbanki konstrukcióban indult, a tervezetet Mader Béla könyvtárigazgató dolgozta ki, és a pályázat előkészítésében Borvendég Béla is részt vett. Végül is állami, részben városi finanszírozással valósult meg, és összesen bruttó 7,5 milliárd forintba került, ami 300 ezer forintos négyzetméterárnak felel meg. Összehasonlításul közel 3 éve a Nemzeti Színház 20800 m2 alapterülettel 19,3 milliárdba került (928000 ft/m2), amiről mostmár biztosan tudjuk, hogy teljes egészében hajmeresztő ügy(menet) volt. Az Állami Számvevőszék 2004. évi jelentése bárki számára elérhető...
A történet persze itt sem nélkülöz néhány különös epizódot, volt például némi program-módosítás, ebből eredően komoly áttervezés, majd közel a befejezés előtt kb. féléves leállás is. Most mégis elkészült, megtörtént az ünnepélyes avatás. Diákok és oktatók birtokba vehetik az új komplexumot, melyben könyvtári belépés nélkül megközelíthetők az egyetemi előadótermek. Így ezek tömbje kongresszusi központként használható, sőt a 750 fős nagyteremben akár hangversenyeket, díszletet nem igénylő színházi esteket is rendezhetnek. Az egyetem vezetése például már a farsangi bált is legszívesebben itt tartaná.
Az említett transzparencia, mely már a pályázat győztes tervéről leolvasható, határozott építészeti gazdagodást jelent. Eddig ilyen, külsőt a belsőben megvalósító tér-struktúra alig épült nálunk. A közelmúltból talán a Dózsa György úti, EEA irodaház említhető, ahol a két bejárati aula épületmagas és légtérben is kötődik az irodákhoz. Technikai extrákban az a ház többet is mutat, "összhangban" a főhomlokzati bolondozással - míg a szegedi épület ennél sokkal nyugodtabb, nagyvonalúbb, szabadon álló lévén impozánsabb, de lehet hogy sokak számára ebből eredően unalmasabb is lesz - ami persze relatív. Miután ezt főként fiatalok és az őket oktatók fogják tömegesen látogatni, szerintem mindezen differenciák éppen erénynek és hosszú távon nagy haszonnak foghatók föl.
Kívülről a négy, más-más formálású homlokzat sokat mutat a belsőből is. A bejárati főhomlokzat a legmozgalmasabb, kompozíciójával voltaképpen előkészíti a belső nagy tér tagoltságát. A főhomlokzati balszárny téglaburkolatú tömör tömb és üvegfal vegyítéke, a jobb oldali, szinte tiszta üveg burkolta tömeg pedig már pont abban a tagolásban mutatkozik, mint két hosszoldalának végigfutó üvegfala, szélesen kiülő párkányaival. E kettő között a kinti fogadócsarnok "csupán" egy vízszintes tető a magas, karcsú oszlopokon. Hirtelen véget is ér - azazhogy a teteje lyukas -, mielőtt a bejárati forgóajtóhoz érünk. Mellesleg ez utóbbi ajtó katalógus-ízű sorozatgyártmány, mely - nálunk ma még elég gyakran - nem túl színvonalas tucattermék, és határozottan rontja az összképet. Nem tehetünk mást, most mégis ezen át lépünk be az épületmagas, végigfutó központi csarnokba - a többi homlokzatra még röviden visszatérek.
Mert mégiscsak ez a központi tér az épület fő attrakciója. Impozáns, hosszú üvegtetejű csarnok, ahonnan minden látható és minden elérhető. Mégsem hodály, mert nem sokkal a beérkezés után, valamint a végében is 4-4 keresztbe futó híd tagolja. Elöl a hidakhoz kapcsolódik a főlépcső belépő-szintjeit takaró, kecses "kulissza-fal", valamint egy látványlift ajtajai is a hídakról érhetők el. Kellemes látvány e nagy aula attól is, hogy falai nem párhuzamosak, a tér enyhén szűkül. Az egyik fal ferdeségét az épület mellett álló régi egyetemi épület, a Bölcsészkar állása adta, a két épület között pedig parkot alakítottak ki. E parkra néz az a bizonyos hosszoldalon végigfutó üvegfal, szélesen kiülő párkányaival - ami érzésem szerint az egyetlen gyengébb homlokzat a négy közül. Bár árnyékolók kicsit mozgalmassá teszik majd, mégis kissé túlontúl hosszas, valamilyen tagolást függőlegesen megérdemelt volna. A hátsó homlokzat két zárt tömb között az aula hátsó üvegfalával korrekt, és ugyanez mondható el a másik hosszhomlokzatról, mely az irodatraktust illetve a zárt könyvraktárak tömegét rejti, a már említett vörös téglával burkoltan, arányos, nem túljátszott nyílásképletekkel. Elöl a nagyelőadó félhengeres kilógása ráadásul jó fordulat a fő- és oldalhomlokzat látványkapcsolatában.
Hatalmas épület, aminek az üzemeltetése bizonyára nem lesz olcsó, és láthatólag élőmunkában is jelentős ráfordítást igényel, ha például a takarítást és karbantartást tekintjük. Hiszen a nagy üvegfalakat muszáj rendszeresen mosni - ehhez belül egy végiggördülő szervízhidat építettek be -, és például a külső árnyékoló-redőnyök remélhetőleg megbízhatóan működnek majd, nem öregednek el idő előtt. Őszintén szólva én mindig a kisebb méretek híve lennék, például kedvtelve néztem a Magyar Építőművészet 1972. évi lapszámában a sóskúti községi klubkönyvtár épületét. Tervezője a közelmúltban elhunyt Szabados László volt, a könyvtárépítés építész szakértője. Harminc éve a kicsiny sóskúti épülettel egy olyasféle komplex létesítményt tervezett, mint a szegedi - egészen más léptékben.
Vargha Mihály