Design/Formatervezés
Toronylakás a város fölött
2008.01.04. 11:54
"Mi rejlik a Deák tér pöffeszkedő, sárga bérház-palotájának kulisszája mögött? Unásig bámult térfal, amolyan eklektikus városnehezék, amelyet Alpár Ignác tervezett vagy 100 éve. Be kell ismerni, vannak jobban sikerült épületei is, akad azonban egy ok, amiért érdemes tovább fürkészni a felhizlalt palotát."generál tervező: Váncza Művek vezető tervező: Váncza László építész
Mi rejlik a Deák tér pöffeszkedő, sárga bérház-palotájának kulisszája mögött? Unásig bámult térfal, amolyan eklektikus városnehezék, amelyet Alpár Ignác tervezett vagy 100 éve. Be kell ismerni, vannak jobban sikerült épületei is, akad azonban egy ok, amiért érdemes tovább fürkészni a felhizlalt palotát.
Az elnehezült matróna
1/24
1907-ben úgy döntött az egyik neves Élet- és Járadékbiztosító Társaság, hogy prosperáló milánói, genovai, római, nápolyi székháza után a virágzó Budapesten is leteszi névjegyét egy markáns épülettel. A Váci körút (ma Károly körút) és a Király utca által közrefogott, szabálytalan ötszög alakú telken már a 19. század végén állt az épület tömege, de ennél hangsúlyosabb monstrumot akartak látni. Felkérték Lechner Ödönt, a bécsi Walther Sobotkát és Alpár Ignácot, hogy olyat tervezzenek, ami a társaság komolyságát és méreteit hűn tükrözi.
Egyiptomi tanulmányútjának friss élményeitől vezérelve Alpár egy piramisszerű középső felépítményt tervezett a homlokzatra, és két obeliszket, kiugratott oszlopsort timpanonnal. Tervének legeredetibb részlete azonban az volt, hogy az épületet középen megnyitotta egy passzázsos átjáróval, mely a tervek kidolgozása során önálló utcává vált. A beruházónak nemcsak a homlokzat kevély, oszlopsoros timpanonja nyerte el tetszését, de hamar felfedezte, hogy az utcává nyitott belső átjáró több, közvetlen utcakapcsolattal rendelkező bolt kialakítását teszi lehetővé – így még magasabb bérleti díjakat vethet ki.
1910 májusában adták át az Alpár féle épület, egy az eredeti piramisszerű építménynél csúcsosabb, hivalkodóbb, gúlával megspékelt tetődísszel. Az oszlopfőkön elhelyezett Zsolnay kerámiák sárga fénye tovább fokozta a pompát, a csúcsdíszként felhelyezett földgömbről és sasról, valamint a körbefutó hurkaszerű, levélmintás sárga kerámiafüzérről nem is beszélve – amivel talán a hatalmas szürke horganybádog tetőfelépítményeket szerette volna ellensúlyozni. Egyedül a bejárati kapu fekete gránit kerete, dór oszlopos, klasszikus vonalvezetése jelent nyugvópontot ebben a bizarr kavalkádban, ami az egész homlokzatnál többet mond Alpár építészetéről. Jól vázolja az átadás keltette döbbenetet Alpár feleségének elhíresült felkiáltása: „Ignác! Nem szégyelli magát? Mit csinált Ön itt?"
2/24
3/24
4/24
Olyannyira bejött a biztosító számítása, hogy a következő évek fővárosi üzleti sikerei sok esetben a Deák téri épülethez köthetők. Így például Agulár Ignác cipőboltja, melynek sajtóhirdetései mind az itteni boltba irányította az olvasókat a következővel: „Ezennel felhívom figyelmét fentnevezett uraknak cipőim kitűnő tulajdonságára, miután annak egyetlen dobbanására elhallgat az asszony. Anyósoknak 3 dobbanás szükséges. Dacára a sok dobbanásoknak a nálam vásárolt cipőért 1 évig jótállást vállalok". (A cikkrészleteken kívül felhasznált információk Rosch Gábor 2005-ben, az Enciklopédia Kiadó gondozásában megjelent Alpár Ignác c. könyvéből, valamint Hajós György-Kubinszky Mihály-Vámossy Ferenc 2005-ben megjelent Alpár Ignác élete és munkássága c. könyvéből származnak.)
Bár 1941-ben, a pesti belváros építészeti felülvizsgálatakor elbontandónak ítélték a ház teljes tetőfelépítményét, a háború gondoskodott róla, hogy feledésbe merüljön a várostervezők radikális elképzelése. Utoljára az 1960-as években végeztek jelentősebb felújítást az épületen, azóta a homlokzat konstans pusztulását követheti nyomon minden városlakó és turista.
Új élet a málló színfal mögött
Váncza László, Kiss Dániel és Földesi István Posti munkatársaival kapott megbízást 2004-ben, hogy a ház elhanyagolt tetőterében egy fitos lakást teremtsen. A korábban műteremként funkcionáló helyiség számos kérdést és problémát vetett fel – az engedélyezési nehézségekről nem is beszélve.
5/24
6/24
7/24
8/24
9/24
10/24
11/24
12/24
13/24
14/24
Az előszobába lépve nyitott tér fogad: dolgozósarok, melyet a tetőre megnyitott ablaksor természetes fénye világít meg, a másik irányba a gyerekszoba és az ipari anyagokkal burkolt fürdőszoba található, a térség végén pedig egy nagyvonalú nappali. Mindezt egy helyben állva méri fel a szem, elkalandozva a fenyő hajópadlón, a lecsiszolt, de nyersségében meghagyott tartógerendák durva felületén, és a kontraszton, ahogy mindez a keménység feloldódik a bükkel burkolt előszobafal selyemfényében. Vánczáék ezzel a kettősséggel játszanak végig a térben: a nyers elemek kifinomulttal való virtuóz társításával. Harmonikus házasság ez, ahol a szerkezet beszédesebb belsőépítészeti motívum bármely más eszköznél, az ipari műgyantával fedett lépcsők felmagasztosulnak, a meztelen fagerendák költészetté válnak.
15/24
16/24
17/24
A nappaliba érkezve indul a szerkezet legizgalmasabb szelete: a torony bejárása. A felfelé szűkülő hengeres tér emeletenként újabb harcot jelentett a fizikával és a négyzetméterekkel. Natúr kanapé, minimál bútorok és az egyszerű bükk, íves tolóajtó jól mutatják a nappaliban, hogy egy valóban igényes, részletekig végigvitt enteriőrrel áll szemben a látogató. Már itt beinteget az ablakok mögött elterülő páratlan pesti panoráma, amiről sejthető, hogy az emeleti szinten még letaglózóbb látványt tartogat. Az említett, ipari műgyantával burkolt lépcsősor innen a konyhába vezet, melynek piros-fekete bútorzata, és középen felfüggesztett, óriás ingafejre emlékeztető csillárja alól csak a 21. századi szabadkőműves társaság hiányzik. A csillagszerűen összekapaszkodó gerendák erővonalakká válnak, a csillár pedig egyfajta epicentrummá. Innen egy kis ajtó a teraszos tetőre vezet – melynek adottságára reflektálva Vánczáék lugassal ellátott kiülőt terveztek.
Az irigylésre méltó panoráma nem kevesebb 360 foknál, ami pesti viszonylatban legfeljebb a Bazilika körteraszáról mondható el. Markup Béla kiterjesztett karú nőszobra 100 éve néz innen minden napnyugtát és szemléli elégedett mosollyal, hogy végre nem hiába tartja a kezében a homokórát, az idő az ő malmára a hajtja a vizet. Noha a vakolathiányos homlokzatnak köszönhetően ugyan nem, de azért mégis jó környezetbe került.
18/24
19/24
20/24
21/24
24/24
22/24
23/24
A konyhába visszasétálva még egy csigalépcső hívogat, és bár elképzelhetetlen, hogy az ablaktalan toronycsúcsba bármi is beférjen, itt sikerült egy otthonos hálószobát kialakítani, aprócska fürdővel, amelyet az építész így fogalmaz meg: „Olyan ez a lakás, mint egy nagy bútor. A hálót cipőkanállal raktuk be." A fedélszéket feltárva, teljesen nyitottan hagyták az ágy felett összekapaszkodó gerendákat, a világítást pedig az erre felerősített ipari lámpák biztosítják. Brutális romantika.
Alpár Ignác talán értetlenül és keserűn pödörné meg harcsabajszát a lakás láttán, hogy akad olyan építész, aki ennyire a funkcióra és higgadtságra alapozza tervét, pláne egy ilyen nagystílű épületben, de ennél humánusabb és kortárs adaptációt nemigen lehetne itt elképzelni.
Szerző: Szépvölgyi Viktória
Fotó: Bujnovszky Tamás
Megjelent: OCTOGON architecture & design, 2007/2. (53.) lapszám 80-84. oldal; "Cseppet sem Alpári gyönyör" címmel
generál tervező: Váncza Művek
vezető tervező: Váncza László építész
munkatársak: Földesi István és Kiss Dániel építészek
tartószerkezet: Kiss Ervin statikus
kivitelezés: Bajka Pál
12:14
Gratulalok a szep kivitelezeshez .
15:29
Nem vagyok építész, csak végfelhasználó, úgyhogy a véleményem minden szakmaiságot nélkülöző. Egy tetőtér beépítéstől én mindenek előtt térélményt várnék, ami ebben az esetben a képek tanúsága szerint a teraszon kívül sehol nincs meg. A borzasztóan alacsony belmagasságon kívül rettentő zavaró lehet lépten-nyomon a tetőszerkezetbe ütközni. Ráadásul nekem ez a sötét tónusú monumentális szerkezet tovább nyomja az amúgy is szűkösnek ható teret. Azt hiszem még a terasz ellenére sem szeretnék ebben a lakásban élni.
11:32
Luxusgalambdúc
Ritkán szokás az itt bemutatott munkákat véleményezni, de most nem állhattam meg, hogy ne tegyem. Mind az építtető, mind a tervezők gondolhatják, hogy egy ilyen bravúros teljesítményt kritizálni csak irigységből lehet, és valóban, le sem akarom tagadni, hogy a képeket nézve szépen összekavarodik az emberben (bennem) az elutasítás és az irigység. Igen, savanyú a szőlő. De komolyan: csak nekem savanyú? Nem lehet, hogy a szőlővel is van egy kis baj :-)
Az első reakcióm - gyakorló építészként - az volt, hogy vajon hogyan reagáltam volna a felkérésre, ha engem kérnek fel, hogy egy ilyen lehetetlen helyszínre tervezzek lakást. Talán a megbízót és a vm-műveket is segíthette, hogy (ha jól értettem) nem egy galambszaros padlástérbe, hanem egy korábban műteremként használatos impozáns toronyba kellett egy lakást elképzelni. Ilyenkor az építész vagy rávágja, hogy persze, megoldom, és akkor már nem visszakozhat, vagy némi töprengés és több-kevesebb vázlat elkészítése után azt mondja, hogy bocs, de én ezt nem tudom - jól - megcsinálni. Az utóbbi eset velem már többször előfordult... úgyhogy, a végeredmény ismeretében is nagy valószínűséggel mondhatom, hogy igyekeztem volna lebeszélni a megrendelőt arról, hogy az Anker-ház tornyába - ilyen - lakást építsen.De nem is ez a fontos, a "ha" kérdéseknek úgysincs sok értelmük.Mi a bajom? A helyszín impozáns látványán kívül - amit megértek, hogy elvarázsolja az embert - szinte mindennel van bajom. Legfőképpen az, hogy a tornyot és környezetét meg kellett erőszakolni ahhoz, hogy egy ilyen, lényegében háromszobás lakást bele lehessen gyötörni. Ezért a nagyvonalúság és a kicsinyesség komikusan keveredik szinte minden részletében a megépült tervnek. A régi, brutális méretű szerkezetek és a kifinomult, minimalista design kontrasztja nem valami emelkedett kettősséget eredményez, mint például Zumthor híres faház-bővítése esetén, ahol a régi boronafalak kint és bent egyaránt szervesen lényegülnek át a mai kor takarékosabb építési módjának és esztétikájának megfelelően, hanem egyszerűen komikus helyzeteket eredményeznek. Mint például a konyhapult és a dúcok áthatása, vagy a fenti hálóban a dúcokra szögezett lcd-televízió az ágy felett. Ugyanilyen mókás (kényszer)megoldás, hogy a képek tanúsága szerint kb. 1,40-1,50m magas 'ajtón' kell kibújni a konyha-étkező teréből a teraszra, ahol a torony mögött - építészeti szempontból - erőltetetten kialakított pergolás teraszról gyönyörködhetünk a valóban páratlan látványban.A nappali belmagasságát meghatározta a 2,30m körüli magasságban húzódó vízszintes fa tartószerkezet, ami felett egy új acélgerendás födémet kellett kialakítani. A metszetet nézve jól olvasható, hogy az egykor impozáns faszerkezet hogyan lett az utólagos födémekkel - elnézést a kifejezésért - tönkretéve.Az eredeti faszerkezetet a használhatóság miatt több helyen ki kellett vágni és aládúcolni. A nappali szintről a konyhába vezető lépcső miatt elvágott fagerendát alátámasztó acélpillér aztán a konyha szintjén ferde dúcokat is alátámaszt, amit hiába erőlködöm, nem tudok szépnek látni. Annak ellenére, hogy az egész megoldás inkább tűnik mérnöki és műszaki, mint építészeti teljesítménynek.Félreértés ne essék, nem vagyok a tetőterek hasznosítása ellen. Valenciában napokig gyönyörködtünk egy építész ismerős tetőtéri lakásában, ahonnan jól látszott, hogy a város felett egy második város, egy kertváros él fenn a tetők magasságában úgy, hogy lentről mindebből szinte semmi sem látszik. Budapestnek is vannak még óriási tartalékai, tisztában vagyok vele.Mi közöm hozzá? Semmi. Nyilván. A megrendelő ezt akarta, nem zavarja a feltehetően állandó, erős szél, a fémlemez tetőn kopogó eső, az attikacsatorna esetleges sérülései néhány év elteltével, ami nem kevés beázási veszélyt jelenthet. Lsd. a metszetek ijesztő csomópontjait.Amit a legjobban sajnálok, az a szép tetőszerkezet és tér feldarabolása, valamint az a vizuális zűrzavar, ami a régi és új beszédes kontrasztja helyett inkább csak egy luxusigényekkel felturbózott kényszermegoldás-halmazt eredményezett.
Háát... bocs. A vm-művek munkáit ettől függetlenül is nagyra értékelem, csorbát sem szenvedett a teintélyük előttem. Nagyon tanulságos volt végignézni a fotókat és végigelemezgetni a rajzokat, köszönet érte.
Üdv!mcs
22:56
@Masznyik Csaba: Teoretikusan én is irigy vagyok: én is szivesen laknék ebben a galambdúcban. Igaz, magam nem szabdaltam volna fel apró terekre, de ez cseppet sem érdekes, hiszen a tetőtér nem az én tulajdonom volt, sajnos...:)
A város szempontjából viszont irigységet is mellőzve örülök, hogy a ma már akármilyen épitészeti bűnnek nevezett épület galambszaros tetőtere helyett egy a lakói számára minden bizonnyal szeretett lakás van ott. Bár lenne minden budapesti galambszaros tető helyett tiszta, és még némi zöldséggel is tupirozott lakás, ahol az emberek jól érzik magukat. Mert szerintem, ez a lényeg.
23:02
nagyon szép
már csak azt kell megélni, hogy a ház környéke is legalább ilyen minőséget képviseljen...talán lassacskán alakul: új burkolat, városháza környéki dolog (remélem megmarad a park), remélem Hadid kavicsa is látótávolságba kerül
utána meg jöhet a Kiskörút felújítása, biciklisávval, villamos meghosszabbítva a Nyugatiig stb. :)