Úgy maradt… A belvárosi elszállt Zeppelin története

Első pesti áruháznak épült, majd sorsát kis híján egy gigantikus luxus pláza pecsételte meg. Tíz évvel ezelőtt még a városvédők és a fejlesztés pártiak vitájától zengett a belvárosi Bécsi utca, ma szellemházakként állnak néma csendben a korábban lebontásra ítélt épületek. Bán Dávid írása.

A szebb napokat megélt korabeli Fischer üzlet- és bérházat a megboldogult Christo épületbecsomagoló munkásságára emlékeztető védőburkolatot zárja el a külvilágtól, bár az épület formáját szorosan lekövető ponyvát lassan kezdi kikezdeni az időjárás: foszlányok lobognak a szélben, rögzítők szabadulnak el. A jelenlegi kísértethatást csak fokozzák a homlokzatra ráfeszülő ponyva mögül átsejlő, kikandikálni próbáló ornamentikák, textúrák. Az épület eredeti arca kezd homályba veszni. Lassan generációk sétálhatnak el mellette úgy, hogy nem ismerhetik, mit is rejtenek az ideiglenességből állandósodó burkok.

A Bécsi és Harmincad utca sarkán álló kísértetház csak az egyik, de épp a legnagyobb vitát kiváltó eleme volt annak a hatalmas fejlesztési tervnek, amely a 2000-es évek első évtizedében borzolta a kedélyeket és egy ideig úgy tűnt, végérvényesen átalakítja a Belváros arculatát, arányrendszerét. A vihar egy 2011-es bírósági rendelettel ugyan elült, de az azóta eltelt lassan egy évtized alatt nem született megoldás arra, hogy mi történjen a Bécsi utca páros oldalán elhagyatottan álló épületekkel.

A pesti városfal elbontása után a 18. század második felétől kezdve élénkült meg az élet és a befektetőkedv a mai Belváros és Lipótváros határvidékén. A rövidke, eredetileg köznek kialakult Harmincad utcában először kisebb fogadók, egyszintes vendéglátóhelyek létesültek, majd a 19. század második felétől már ezt a területet is elkapta a bérpalota-építési láz. 1844-ben már Hild József épített Lyka Demeter Anasztáz, feltételezhetően görög származású kereskedő számára háromemeletes palotát a mai Vörösmarty tér és Harmincad utca sarkára. Földszintjét alig két évtizeddel később üzletekké alakították át: működött itt cukrászda, papírkereskedés, kalapbolt. A Bécsi utca sarkán, a Hild-féle házzal szomszédos, némi attikával is megfejelt eklektikus stílusú kétemeletes épületet megvásároló Fischer Simon női ruha és selyemkereskedő álmodott egy nagyot és a századfordulón egy olyan kereskedő- és lakóházat képzelt el az építmény helyére, amely a maga idejében nóvumként hatott a felélénkülő pesti belvárosban. Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula tervei alapján 1910-re készült el a mai is álló négyemeletes, magasföldszintes sarokház, amelynek alsó szintjeit már a modern kereskedelem igényei szerint, praktikusan és visszafogott eleganciával alakították ki. Az első fővárosi áruháznak is számon tartott Fischer Simon és társai-féle kereskedésekben minden divatkelléket megtalálhatott a korabeli női vásárló, külön részlegen találta meg a selyemárut, a divatáru, a harisnyát és „trickot" árut. A finom szecessziós jegyeket magán hordozó épület üzlethelyiségeiben jó kétszáz alkalmazott szolgálta ki a vevőket, akik mívesen tervezett, praktikus mahagóni bútorok, tároló rendszerek, üvegezett vitrinek között találták meg a portékákat. Az áruházban további többletszolgáltatásként fényképészet, biztosítási ügynökség és idegenforgalmi hivatal is működött.

Az áruház 1942-ben végleg bezárt, maga az épület azonban túlélte a II. világháborút. A kereskedelmi terekbe 1945 után költözött vissza az élet, először felfelezhetően kabaré, majd később étterem működött az épületben. Az 1950-es években a Bécsi utcai homlokzat központi portálját látványos boltívvel lezáró cégéren a korábbi áruházi reklám helyén már az Irodagép Ipari Vállalt felirat díszeleg.  Az épület számos sérülést szerezhetett az 1956-os forradalom idején is, s ezzel valamiképpen meg is indult az enyészet útján. A korabeli, mívesen kialakított, szecesszióba hajló portálokat jellegtelen dobozportálokra cserélték, az utcafronton azonban nem tudott már úgy pezsegni a kereskedelem, mint korábban, sűrűn változtak a bérlők és funkciók, hosszútávra nem tudott gyökeret verni semmilyen üzlet vagy vendéglátóhely. Utoljára a Varig, brazil nemzeti légitársaság irodája és a már szintén múlté lett Media Nova kiadó könyvesboltja várta ügyfeleit.

Az épület az ezredforduló tájékán teljesen kiürült, és elhagyatottan várta sorsa jobbra fordulását. Néhány évet kellett csak várni, hogy az állóvízbe egy hatalmas sziklát hajítson a kerület és a főváros vezetése, valamint Csipak Péter vállalkozó. Az Európai Uniós csatlakozással lelkes vállalkozók komolyabb tőkét igyekeztek bevonni az országba és lépten nyomon nagyszabású építkezésekbe kívántak kezdeni, ezek közül többet meg is valósítottak. A főváros komolyabb átfogó rendezési terv és arculati elképzelések híján csak kullogott a dömping után, az egyes beavatkozások pedig egyedi elbírálás alapján kaptak zöld utat vagy időnként tilos jelzést. A Bécsi utcában ekkor egy, a Belváros léptékéhez mérve gigantikus tervet tett le az asztalra a Fashion Street koncepciót már egy ideje dédelgető vállalkozó: a páros oldalon öt épület bontásával egy hatalmas divat plázát készített volna elő, aminek megtervezésére a londoni sztárépítész iroda a Foster + Partners kapott megbízást. Fosterék, annak rendje és módja szerint most sem aprózták el az építészeti víziót: a hatalmas, szinte színtiszta üveghomlokzatú tömbbel és az annak tetején kialakítandó elnyúlt formájú – vélték azt szivarnak, vagy Zeppelin léghajónak egyaránt –  panorámás tetőkerttel és elegáns vendéglátóhelyekkel reflektált volna a Finta József-féle Kempinski Szálloda tömbjére. Az üvegezett tetőkiképzés átívelt volna a Deák Ferenc utcán is, így jelentős új tömeget, kontúrt alakított volna ki. A nagyszabású elképzeléshez áldozatul esett volna az említett Fischer-féle áruház mellett a Kallina Mór által tervezett lakóház a Bécsi utca 8.szám alatt ( amelyet 1884-ben eredetileg kétszintesre terveztek, majd négyszintessé bővítették, végül az idők során többszörösen torzult a megjelenése), a Deák Ferenc utca két oldalán álló, II. világháború utáni irodaházak és a Kristóf térrel határos keskeny, eklektikus bérház (tervező: Bukovics Gyula, 1873-75) is.

A napvilágra került tervek és a nagymértékű bontási elképzelések óriási szakmai és civil vitát robbantottak ki. A projekt támogatói – közöttük ismert építészek és urbanisztikai szakemberek, sőt városvédők is akadtak – az építészeti felfrissülést, egy nemzetközi szinten is jelentős építményt vizionáltak a Bécsi utcába, szinte néhány lépésre a szintén megújulásra váró Szervita tértől, amelyhez Zaha Hadid is készített rajzokat. A projekt ellenzői részben a meglévő épületeket féltették, részben az újonnan létrejövő hatalmas tömböt túlzottnak, illetve tájidegennek tartották, amely hozzájárulna az amúgy is szűkös utcahálózat további terheléséhez. Az öt egymástól alapvetően eltérő, de a maga korát jól reprezentáló épület együttes megmaradása mellett sokan kardoskodtak: nem csak a Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula tervezte sarokház került előtérbe, hanem sokan vették védelmükbe a Deák Ferenc utca sarkán álló, Gulyás Zoltán tervezte korabeli Chemolimpex irodaházat is, mint az 1960-as évek hazai építészetének kiemelt darabját. A vele szemben álló, eredetileg eklektikus lakóház megsérült szerkezetét felhasználó, 1949-ben átadott irodaházat – amely később az Iparterv székházaként is funkcionált – sem engedte volna el a szakma.

A Zeppelin névvel elhíresült, új városközpontnak, avagy a Belváros szívének megálmodott projekt végül hosszas vita után, de zöld utat kapott a tervtanácson, a beruházást párthovatartozástól függetlenül támogatta a főváros és a kerület vezetése egyaránt. A döntés és az elvi építési engedély kiadása ellen a Budapest Világörökségéért Alapítvány bírósági eljárást indított arra hivatkozva, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal nem vonta be szakhatóságot, azaz az akkor még működő Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH), noha az egész ötödik kerület műemléki jelentőségű területté volt nyilvánítva. A KÖK mellett az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezetének, az ICOMOS-nak magyarországi irodája is beszállt a perbe, hiszen véleményük szerint: „a pesti Bécsi utcában, a Harmincad és a Deák Ferenc utca között tervezett radikális bontás és a tervezett új épület nincs tekintettel a történeti településszerkezet védelmére, az ott álló épületek értékére, és így a világörökségi terület látványának védelmére sem". Közel egy évvel a tervtanácsi pozitív döntés után a bíróság 2011 májusában megsemmisítette a projektre kiadott elvi építési engedélyt, ezzel a Zeppelin tervei egy csapásra elszálltak.

A vihar elülni látszik, a status quo azonban változatlan maradt. A ponyváról lekerültek a látványtervek, valamint a dinamikusan fejlődő V. kerületet magasztaló molinók. A projekt egyelőre legnagyobb vesztese a megtépázott ponyvák mögött rejtőzködő, de folyamatosan pusztuló két épület, a Bécsi utca 8. és 10. Míg a sarokházon semmi nyoma nincs az életnek, feltételezhető tulajdonosnak, addig a közbülső ház földszintjén, a ponyvák takarásában vidáman működik egy libanoni étterem, s a hozzá tartotó cég neve, mint egyetlen „lakó", még a fantomház kaputelefonján is szerepel. A csoport többi épülete azonban igyekszik tovább élni életét: a már egyszer kiürített irodaházba bérlőket toboroznak, a földszinteken ilyen-olyan vendéglátóhelyek próbálják kihasználni az átmeneti időszakot a Belváros Főutcájában. Az elhagyatott épületek sorához azonban nemrég csatlakozott a brit nagykövetség kiköltözésével megürült, az 1990-es években szépen felújított egykori Hazai Bank székháza is, ami kívülről egyelőre szerencsére még teljes pompájában élvezhető.

Bán Dávid

Újonnan induló, „Úgy maradt…" című sorozatunkban akut urbanisztikai problémákat, visszatérő építészeti gondolattorzókat és elátkozottnak tűnő helyszíneket veszünk sorra a 21. század Magyarországán. A sorozat első része a budapesti központi pályaudvarral foglalkozott. Témafelvetéseket örömmel fogadunk!