Valóban szükség van az újra? – beszélgetés Hans Hammink holland építésszel

Az anyagok újrahasználatára épülő tervezés modell öt év alatt a tervezés új modelljévé vált. A körkörösségen alapuló építészeti tervezésről és az ezzel járó szemléletváltásról Hans Hamminkkal, a tervezési modell gyakorlati alkalmazásának úttörőjével, Bán Dávid beszélgetett.

Hans Hammink az amszterdami Cie. építésziroda egyik társalapítója, vezető tervezője öt évvel ezelőtt építette meg első olyan épületét, ami a körkörösség elvén alapult. Az ABN AMRO Bank számára készült Circl közösségi és üzleti találkozóhely azóta modellértékűvé vált: az épületben nagyon nagy arányban építettek be máshonnan kibontott építőanyagokat, vagy ötletesen használtak fel egyéb anyagokat, például kidobott farmernadrágokat. Az üzemeltetés is a fenntarthatóságra törekszik, de az épület teljes életciklusát is úgy tervezték meg, hogy annak, a tervezéstől, felépítésétől kezdve, a működtetésen át, egészen az esetleges elbontásig a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja maga után. Az épület ugyan új, de a felhasznált anyagok nagy részét nem emiatt kellett kitermelni és remélhetőleg a bontás után sem a szeméttelepen fogják végezni. Éppen ezért úgy állították össze, hogy minden eleme anyagonként szétválasztható legyen.

Hans Hammink a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület  (HuGBC) és a Holland Nagykövetség meghívására, az idei Green Future Konferenciára érkezett Budapestre, ott beszélt a körkörösségen alapuló építészet gyakorlati megvalósításáról, bemutatva a Circl mintaprojektet, valamint az azóta megépült, vagy tervezés alatt álló, hasonló szellemiségben épülő házait.

Bán Dávid: Számos hagyományos tervezésű nagy volumenű projekt után szinte véletlenszerűen csöppentek bele a körkörösségen alapuló tervezésbe. Hogyan kezdődött?

Hans Hammink: Az ABN AMRO Bank felkért minket, hogy az amszterdami üzleti negyedben található székházuk előtti térségbe tervezzünk egy olyan pavilont, amely helyszíne lesz az üzleti tárgyalásoknak, ugyanakkor a közönség számára is nyitott lehet, azaz kávézókkal, kiállítóterekkel, közösségi helyiségekkel vendégeket fogad. A megbízó egy minél jobban fenntartható épület létesítését kérte és amikor letettük eléjük az első terveket, úgy érzették, hogy lehetne azokon még mozdítani a fenntarthatóság irányába. A második tervkészítési körben megint azt mondták, hogy még mindig nem lenne elég fenntartható az épület. Egy idő után a tervezés megakadt, egy adott ponton túl nem tudtunk továbbmenni a fenntarthatóság irányába. Ekkor jött az ötlet, hogy az épületben valósítsuk meg a körkörösség elvét az építészeti gyakorlatban is. Ebben pedig a megrendelő is partner volt, de ez nekünk egy teljesen új területet jelentett. Mi viszont úgy értékeltük, hogy egy olyan lehetőséget kaptunk, amellyel mindenképpen élni kellett. Megragadtuk ezt a lehetőséget és igyekeztük maximálisan kihasználni.

B.D.: Mindez öt évvel ezelőtt történt. Voltak ekkor már használható hasonló példák és eredmények Hollandiában vagy a világ más részein?

H.H.: Nem, ez egy teljesen új terület volt akkor. Természetesen utánanéztünk, hogy milyen hasonló példák léteztek, de semmit sem találtunk. Láttunk egy tervet, ami épp akkor valósult meg, jóformán kész is volt már és az valamilyen szinten használta a körkörösség elvét, de nem olyan mélységben, ahogy azt mi szerettük volna.  Nem volt tehát megfelelő előkép, de építészként ez számunkra különösen szórakoztató volt. Persze volt benne kockázat, számos nehézség, de ennek ellenére nagyon érdekes kihívás volt.

B.D.: Amiről beszél, az tehát nem volt más, mint a csinálva tanulás?

H.H.: Pontosan, ez számunkra valóban maga volt a csinálva tanulás, de mindenképp ki kell emelni azt is, hogy a megrendelő nagyon bátor volt, ahogy a projekt mögé állt. Nagyon magas standardokat állított és igen kritikus is volt. Ugyanakkor teljes szabadságot adtak számunkra, hogy bármilyen javaslattal előállhassunk. Nem is akartunk korlátot szabni a felmerülő ötleteknek, ami eleinte nem ment ugyan egyszerűen, de utána rájöttünk, hogy milyen lehetőségeket rejt magában. Ezért egy teljes mértékben rugalmas épületet terveztünk nekik. Az ötletek széleskörű halmazát igyekeztünk az épület előnyére fordítani. Így maga a tervezési folyamat is jelentősen különbözött attól, amit korábban műveltünk. A hátrányból kívántunk erényt kovácsolni, egy újfajta esztétikai alapot próbáltunk megteremteni, hiszen az anyaghasználat nagyban függött az éppen elérhető, bontott építési anyagoktól, a beszállítóktól. A Circl épület esetében az acélgerendák helyett, ahol lehetett fát használtunk, a hangszigetelő rétegek kiképzését 16.000 régi és eldobott farmernadrágból oldottuk meg, a belső burkolásokhoz újrahasznosított faanyagot építettünk be, olyat, amivel, megkaptuk a Bölcsőtől a bölcsőig (C2C) minősítést, a külső homlokzatra is újrafelhasznált burkolópaneleket szereltünk fel. A padlólapok, textíliák, üvegtáblák mind már egy korábbi használat után kerültek ide – például a szőnyegpadlót halászhálókból készítettük –, de az új építőanyagoknál is, amit lehetett fenntartható forrásból szereztünk be: sok bambuszt használtunk, vagy újrahasznosított műanyagból készült csöveket használtunk. Minden elemet úgy építettünk az épületbe, hogy azokat szükség esetén könnyen ki lehessen bontani, az anyagokat ismét szétválasztani. Az épület energiaellátását is optimalizálni kívántuk, a homlokzaton futnak körbe a napelemek, amik a toronyházakkal árnyékolt területen minden napszakban kellő energiát tudnak juttatni az egyenárammal ellátott rendszerbe, a zöldtető tartja meg a szürke vizet. Az üzemeltetésnél is igyekszünk mintát mutatni, az étterem a körzetben megtermelt, szezonális alapanyagokból dolgozik, a beépített felvonókat pedig a gyártótól béreljük.

B.D.: Hogyan képzeljük el a körkörösségre épülő tervezés folyamatát a gyakorlatban, ha – ahogy említette – ez ennyire a rugalmasságra épül? Ha a tervezési fázis elején, sőt még közben sem tudja pontosan a tervező, hogy a kivitelezés során milyen alapanyagok állnak majd a rendelkezésre. Az előadásában említett eindhoveni bicikliparkoló esetében már a tartószerkezet, de maga a homlokzat is nagyon esetlegesnek tűnik azáltal, hogy éppen mit tudnak beszerezni.

H.H.: Ez pontosan így van. Ezek mind komoly akadályoknak tűnhetnek, de mi másként gondolunk minderre. Az említett eindhoveni projekt kezdetekor három dolgot ismertünk: a tárolandó biciklik számát, a költségvetés keretszámait és az elhelyezést. Az első javaslatunk az volt, hogy a megrendelő elképzelése ellenére ne készítsünk betonalapozást az építményhez. Ugyan nagyon sok bicikliparkolónak betonból készül az alapozása, de azért javasoltuk, hogy itt ne így legyen, mert ha egy ilyen alap egyszer elkészül, akkor azt már sosem bontják el onnan. Lehetőleg minden legyen könnyűszerkezetes, bármikor elmozdítható. Ez volt az elsődleges szempontunk. Ehhez jött hozzá az a tervezési elképzelés, hogy minden legyen a lehető legegyszerűbb. Ez pedig komoly kihívást jelentett. Mert ugyan első ránézésre egyszerű feladatnak tűnne, de 5000 bicikli tárolására megoldást találni valójában igen nehéz feladat. Mi mégis szerettük volna az egyszerűséget megtartani és egyben a lehető legnagyobb arányban használni az újrahasznosuló anyagokat. Tudtam azt is, hogy egy vonzó megjelenésű épületet várnak tőlünk. Ekkor találtam ki, hogy mindenképpen szeretnék lekerekített vonatablakokat használni, mert nagyon jól mutatnak, régóta tetszenek, de még sosem volt rá alkalmam, hogy kipróbáljam azokat. Úgy gondolom, hogy az elképzelt zikkurat formához jól illenének a vonatablakok a homlokzatra. Nekem is meg kellett erősítsem magamat, hogy meg tudjam győzni a megrendelőt, hogy higgye el, ez a megoldás sikeres lesz. Most tartunk abban a fázisban, hogy szerződést kössünk a kivitelezővel és a megrendelő megkérdezte, ha ők egy ennél is jobb anyagot találnak, akkor engedem-e, hogy az jelenjen meg az épületen? Persze, hogy bele fogok egyezni, mert épp ez a lényege a körkörösségen alapuló tervezésnek. Ha találok egy jó anyagot, ha megtalálom a helyét az épületben és ha sikerül mindezt a városképi bizottsággal is elfogadtatnom – ami egy tipikus holland intézmény, minden épület tervének zöld utat kell kapnia a városképi bizottságtól az építés előtt –, akkor igen, mindez működhet. Ugyan nagyon fontos a rugalmasság a részemről, de mégis vannak pillanatok, amikor arról kell meggyőznöm az ügyfelet, hogy amit javasol, az nem fog működni. Ha a megrendelő a terveken beleszeret – jelen esetben – mondjuk a vonatablakokba, akkor ahhoz ragaszkodni is fog a kivitelezés során és pont. A bicikliparkolók nagyon fontos jelenségek Hollandiában, általában remekül meg is tervezik azokat, kis világító jelzések mutatják például, hol találhatóak még szabad helyek. Nálam azonban nincsenek ilyen beépített extra elemek, mert mindent igyekszem a lehető legegyszerűbbnek megtartani. Emellett az is fontos, hogy egy tervezőnek,  akár egy jó igazgatónak, legyenek stratégiai elképzelései, hogy a lehető legtöbb irányba szabad legyen a folyamatban az út. Másként kell hozzáállni, gondolkozni egy ilyen munkában, mint a megszokott tervezési folyamtok esetében. Szorosabb közös munkát igényel, éppen ezért én is hónapokat együtt dolgozom a megrendelővel, mire ki tudjuk választani a kivitelezőt. Egyenrangúnak kell tekinteni minden szereplőt, napi szinten konzultálni velük, ez a folyamat legfontosabb része. Nagyon sok figyelmet igényel a színfalak mögött.

B.D.: Mennyire terjedhet el a jövőben a körkörösségen alapuló építészet, ha ennyire sok benne a változó, kiszámíthatatlan elem? Gondolom igen komoly szemléletváltásra lesz szükség ahhoz, hogy rugalmasak lehessünk az anyaghasználatban, vagy adott esetben a megjelenésben. Ez mennyire valósulhat meg a mai megrendelői és építészeti elképzelések mellett?

H.H.: Erre egy furcsa válasz lehet az, hogy mindez nagyban függ a politikától, például, hogy az adórendszer mennyire lesz támogató ebben az irányban. Ugyanakkor természetesen idő kell ahhoz is, hogy hozzászokjunk ehhez a más személetű tervezési– és munkafolyamathoz. Viszont azt látom, hogy a helyzet néhány év alatt lényegesen jobb lett. Ez persze egy tanulási folyamat: minden aktornak meg kell tanulnia, hogyan álljon hozzá ehhez az új helyzethez, miként adaptálja mindezt. Az emberek, úgy érzem, szerencsére gyorsan tanulnak.  Azt is hozzá kell tennem, hogy mindez ma már beépült az építésügyi szabályzatunkba is. Ahhoz, hogy építési engedélyt kapjunk, ki kell tölteni egy részletes űrlapot arról, milyen anyagokat kívánunk felhasználni és ebben már helye van az újrahasznált anyagoknak. Azt persze nehéz megmondani, hogy mikor érjük el azt, hogy 100%-ban újrahasznált anyagokkal dolgozzunk, de az biztos, hogy az elkövetkezendő években nagy nyomás lesz azon, ez az arány egyre jobb legyen. Ha akarjuk, ha nem, mindenképp változásnak kell bekövetkeznie.

B.D.: Szintén ma hallattam egy előadásban, hogy a körkörösségen alapuló gazdaság és ezen belül az építőipar pusztán a gazdasági érdekek miatt is fejlődni fog ,s  kevésbé játszik szerepet benne az a fenntarthatóságra való törekvés, amit például az ENSZ összes tagállama által elfogadott Agenda 2030-ban, azaz a Fenntartható Fejlődési Célokban is megfogalmaztak (különös tekintettel a 9, 11, 12-es célokra).  Ez a gazdasági szemléletű hozzáállás ugyan ellentétes a fenntarthatóságival, de talán az elérendő cél mégis ugyanaz?

H.H.: Nem tudom, mennyire tudok megválaszolni az ön kérdésére, de annyit elmondhatok, hogy a mi irodánkat egyértelműen érdekli a körkörösségen alapuló tervezés, mert hiszünk abban, hogy ez a jövő. Nagy piac elé néz a terület, amire szeretnénk felkészülve belépni, hogy elmondhassuk az ügyfeleinknek, jöjjenek hozzánk, mi tudjuk, hogyan kell ezt csinálni.  Fel kell készülnünk azokra az időkre is, amikor megáll majd a növekedés. Ez mindenképpen be fog következni. Ma mindent a fejlődésre, a növekedésre alapoznak, ami egyértelműen nem tartható nem csak hosszú távon, hanem akár már most sem. Ez a folyamat különböző intenzitással fog végbemenni. Persze az is kérdés, hogy miként győzhető meg a megrendelő arról, hogy ezt az építkezési modellt válassza. Nagyon nehéz megtalálni az ilyen ügyfeleket. De nme lehetetlen. Nekünk sikerült. Vannak olyan befektetők, akik éppen így akarják magukat megkülönböztetni a piac többi szereplőjétől. Ha valaki azzal áll elő, hogy egy olyan irodaházat építtet, amiben érvényesül a körkörösségen alapuló tervezés, ez új ügyfélkört vonzhat: számukra ez pénzt és hasznot jelent. Az is az üzlet része, hogy az ilyen befektető olyat csinál, amit mások nem. Vannak tehát a magán megrendelők és befektetők, és persze jelen van az állami szektor is: különösen az önkormányzatok számára nagyon fontos, hogy a fenntarthatóság üzenetét közvetítsék. Muszáj a körkörösségben gondolkozniuk és ezt a gyakorlatban is megvalósítaniuk. Nálunk minden állami és önkormányzati építészeti pályázatra beérkező tervben igazolni kell az újrahasznosított anyagok arányát. Ha visszanézek, hogy mi volt a helyzet Hollandiában három évvel ezelőtt, azt látom, hogy mára óriási pozitív változásokon mentünk keresztül. Ugyan gazdaságilag ma még nem biztos, hogy megéri a körkörösségben gondolkozni, mégis csak a mi irodánkban három ilyen terven dolgozunk párhuzamosan. Egyelőre csak kevés iroda foglalkozik ezzel, még nem lett belőle tömeges tervezés, de ne felejtsük el, öt évvel ezelőtt ez a szemlélet még egyáltalán nem is létezett. Számomra azonban ez már a valóság.

B.D.: Mennyire holland jelenség ez, vagy másutt is látott rá példákat?

H.H.: Belgium nyugati részén már nagyon lelkesek ettől a lehetőségtől. Jártam az északi országokban, főleg Norvégiában és Finnországban ott is nagy az érdeklődés. Sokan sok mindenen dolgoznak, de elkészült eredményeket még nem láttam. Hallottam, hogy Japánban és Tajvanban is foglalkoznak a témával. Érezhetően terjed a jelenség. És örömmel látom, hogy Magyarországon sem ismeretlen a körkörösség az építőiparban.

B.D.: Egy dolog nem hagy nyugodni. Ha a körkörösségben gondolkozunk és közben köztudott, hogy mindenfelé tele vagyunk használaton kívüli, annak idején jó minőségben megépített épülettel, miért hagyjuk azokat veszni, vagy bontjuk el egy új miatt, miért nem a régi épületek újrahasznosításával, újra használatával kezdjük a folyamatot? Miért nem azokkal mutatunk elsődlegesen példát?

H.H.: Ez pontosan így van, egyetértek önnel. Az irodánk tagja a holland épületfelújító platformnak és azt tapasztalom, hogy ez a téma nagyon élénken foglalkoztatja a tagokat. Sokat beszélünk róla. Nagyon nehéz meghúzni a határt a régi épületek megújulása és a körkörösségen alapuló tervezés között, ezek eléggé összemosódnak. Ez pedig szerintem egy jó hozzáállás. Elsőként mindig fel kell tenni a kérdést, hogy valóban szükségem van-e egy új épületre, vagy nem.  Alapot tud-e nyújtani a már meglévő régi? Számomra ez nagyon logikus. Ha a meglévő épületemet egy praktikus, okos átalakítással meg tudom újítani, szerintem ezzel sokkal jobbat teszek. Az első nagyon fontos kérdés, amit őszintén meg kell válaszolni, hogy valóban szükség van-e az újra? Ha a válasz nem, akkor egyáltalán ne építsünk újat! Remélem ez lesz az alapvetése a növekedés utáni gazdaságnak. Személy szerint nagyon hiszek ebben. Rajongója vagyok a körkörösségen alapuló tervezésnek. Nekem is vannak gyerekeim, akik számára jobb jövőt szeretnék hátrahagyni. Éppen ezért is élvezem nagyon ezt a megközelítést, mert teljesen egybeesik a személyes hozzáállásommal és céljaimmal.