A betonhajó legendája

Ásványráró település közelében megfeneklett egy uszály, amely ma védett műtárgy. Az áradásoktól függően hol szárazon van, hol teljesen ellepi a víz. Vajon mihez kezdhetünk ezzel a titokzatos és fokozatosan eltűnő tárggyal? A résztvevők eseménybeszámolója.

A BME Szilárdságtani Tanszékén évek óta kutatják a ferrobeton technológiát. Részt vesznek az évente megrendezésre kerülő egyetemek közötti betonkenu versenyen is. Ennek kapcsán terelődött figyelmünk a Szigetközben megfeneklett II. világháborús betonuszályra, amelynek anyaga illetve szerkezete ezzel a speciális technológiával készült.

A hallgatói workshop keretében első lépésként körbejártuk a hajót és környezetét. Öt, jelentősen eltérő irányból közelítettünk hozzá (térkép, analízis, vízjelek, legenda, anyagszabotázs). Ezen vizsgálatok egy következő lépésben történő esetleges hasznosítás kiindulópontját jelenthetik.

Legenda

Ásványrárón minden mese a Talizmán Tekeklubban kezdődik. Tudniillik a Titán söntése csak délben nyit, fröccsöt viszont reggel is kell néha inni, olykor kettesével. Persze amikor az elveszett betonhajó legendája kezdődött, még nem volt se Talizmán, se megye hármas tekebajnokság, Pálma diszkó meg még annyira sem. Egy biztos: sötét viharos este volt 1944 október 13-án, egyesek szerint a második, Károly szerint viszont az első világháború idején. Károly valószínűleg téved, mind a történelemkönyvek, mind kebelbarátja, Géza őt cáfolja.

Géza láthatóan pontosan tudja, hogyan történt, ám sajnos nem a szavak embere hanem a titkoké. Elnéző, szinte túlvilági mosollyal kémleli a horizontot két fejjel a faragatlan kocsmatöltelékek fölött. Nála csak Ernő bácsi ismerhetné pontosabban az igazán hiteles történetet, de Ernő bácsi ez időtájt a német fronton töltötte idejét, úriember pedig olyan történeteket, amiknek bizonyosságáról nem győződött meg személyesen, sosem mesél.

Sötét és viharos este volt tehát, de ezen kívül semmi sem biztos. A hajó rendeltetését illetően több elmélet kering közszájon, mint ahány Nagy Sándor van a faluban. Egyébként négy és fél: az agyas, a gázos, a Szasza, negyedik Sándor és a kis Nagy Sándor, aki még nem elég nagy, így csak ultrahangfelvételen látszik.

Szóval például Stefi bácsi közepesen ingerült, becsületsértésnek is beillő mordulással adja tudtunkra: a hajónak el kellett süllyednie. Hisz azért építették, ez maga az olasz gátépítő csoda, ha jó helyen robbantod fel, már kész is a zárás. Zátony és hajó és hajótörés, az út és a cél, zen harmónia egyetlen mérnöki bravúrban. Stefi persze a lelke mélyén érzőszívű poéta. Ez a verzió viszont még a Talizmánban sem tekinthetjük konszenzuson alapulónak: "Balf@&ság!" - kiálltja a Vadász, gázos Nagy Sándor csak bólint erre, mint Charles Bronson a Bosszú angyalában. Korábbi kutatásokra, valamint Ernő bácsira (aki ott sem volt) hivatkozva esküdnek meg rá, hogy bizony csupán egy sebesült-szállító hajóról van szó.

Ha viszont átmégy a Presszóba (törzsvendégeknek csak Pretyi!), és ezekkel a mesékkel jössz, körberöhögnek. Alapvetően persze itt sem tud senki semmit, de délután a képzelőerő már elevenebb, és lássuk be, egy bombákkal megrakott betonuszály legendája a korábbi dajkamesékhez képest már mégiscsak valami. Ha van egy príma betonhajód, amire nem ragadnak amerikaiak alattomos mágnes-aknái, tuti te is ebben szállítanád a lőszert. Ezek után hülye vagy, ha nem csinálsz kapásból radar-biztos repülőt is vasbetonból.

A józan ész diktál, és ezt érzed, ha figyelsz arra is, hogy Szasza mit szövegel - ennyi sütnivalóval az egyetemen is taníthatna. Ha a csak a vasmacskát le lehetne fűrészelni, abból egy új kisbusz ára is kijönne. Lángvágóval semmiség, de hát műemlék, az meg olyan szent, mint a Hédervár elleni rangadó minden évben. Állítólag 300-an is kimennek olyankor a meccsre, de a számokat fenntartásokkal kell kezelni Ásványrárón: Szasza lazán megeteti a tudós pestiekkel, hogy van még két betonhajó a közelben, pár velociraptor, esetleg a vízben úszó hullák. 2 sörért ki is visznek Gabival, nem mennek többel a gáton mint százhúsz. Itt mindenki vízügyes vagy gátőr, vagy a vízügyes unokája vagy a gátőr fia, úgyhogy betartják a sebességkorlátozást.

Viharos és sötét este volt, ezt mindenki leszögezi, és volt idő, mikor a hajó még nem volt ott. Akkoriban, az idők kezdetén minden más volt, kivéve, hogy a sört már akkor sem szerette senki nézni csak. Ernő bácsinak például még jó volt a lába, ma már csak az esze fog, épp mint egykor. Akkor még működött a Szürke Gém kocsma, bár Szőke Gémnek hívták. A falubeliek kijártak a partra fürdeni, nem ritkán százan is, mert a vízben akár, nem túlzás, 8 méterre is le lehetett látni, olyan tiszta volt. Akkor egy merítéssel harminc halat is fogott a halász, ma harminc merítéssel jó ha egyet.

Acél viszont kevés volt, ezért betonból csinálták a hajókat, ilyen azóta sincs, csak néha valami tudós idejön, és felfedezi a hajót, mintha nem tudna róla rajta kívül senki. És viharosabbak és sötétebbek voltak az esték is. Csak így lehetett, hogy egy virágzó cseresznyefákkal megrakott uszályt a hullámok a töltésen túlra sodortak egy októberi éjjelen.

Csak így lehetett, vagy esetleg picit máshogy is. Egy biztos, a betonhajó állítólag létezik, és az idő, a kopás és a felejtés épp oly jól áll a legendáknak, mint a roncsnak. Aki nem hiszi, az járjon utána…

szerzők: Csiha András, Deli Brigitta, Gacsályi Kinga, Megyesi Gabriella, Kukucska Gergely, Kronavetter Péter

Köszönjük a Magyar Művészeti Akadémia támogatását, mely lehetővé tette a program megszervezését.

Résztvevők:
Alkér Katalin, Bakonyi Judit, Bartha András Márk, Csiha András, Deli Brigitta, Dombrovszky Zsófia, Fekete Tünde, Gacsályi Kinga, Gáspár Orsolya, Gonda Nóra, Gyulovics István, Karádi Dániel Tamás, Kardos Anita Gabriella, Kiss Benedek, Kiss Márta, Kovács Zsófia, Kronavetter Péter, Kukucska Gergely, Kulik Benedek, Máthé Virág, Megyesi Gabriella, Mihály Eszter, Miskolczi Lilla, Pelle Zita, Sajtos István, Vass Réka