Csak pár doboz? – Az Intramuros budaörsi buszpályaudvara

Mi adja egy buszpályaudvar jelentőségét? A megformált épület karakterén túl a városi környezettel való viszonya, az a kapcsolatrendszer, amit az adott helyen kialakít, ahogyan szervezi maga körül az életet. Dobos Botond és Kurucz Olívia munkájáról városépítészeti szempontokat is mérlegelve írt kritikát Fenes Tamás építész. 

Számos sváb eredetű településsel találkozhatunk a budai agglomerációban, amelyek közül abból a szempontból is kiemelkedik Budaörs, hogy talán itt esik legjobban szét az a kistelepülési karakter, amely leginkább jellemző lehetne. A hetvenes években megjelenő tízemeletes panelek szétfeszítették a közeget, túlzott hangsúlyuk és a léptékbeli heterogenitás bárminemű folyamatosságot különösen nehézzé tett.  A budaörsi lakótelep peremén már nem érzékelhető a múlt: a páremeletes sorházak, a házgyári panelek, az autópálya közelségében megjelenő dobozáruházak és az ezredfordulós irodaházak nem tudnak érdemi kapcsolatot teremteni a nőtt városszövet kisléptékű épületállományával. A terület foltszerűen változó karakterű, de többszörös léptékváltások figyelhetőek meg a terület pár száz méteres környezetében is.

A lakótelep és a bevásárlóközpontok közé ékelődik egy tömegközlekedési csomópont, ami pozíciójából adódóan széles réteget szolgál ki. Ez egy jelentős gyalogos fókuszpont, mivel az áruházak láncolatából kiérkező gyalogos tengely és a lakótelep járdái itt futnak össze. Emellett innen indulnak a belváros felé a területet kiszolgáló buszok is.

Budaörs esetében kiemelten fontos a tömegközlekedés megújulása. A reggeli végeláthatatlan dugók csillapítását szolgálná egy jól működő közösségi közlekedési hálózat. Ehhez a jármű és vonalhálózati struktúrán felül elengedhetetlenül fontosak azok a pontszerű létesítmények, amelyekkel elsődlegesen találkozik az utas a reggeli és délutáni rutin során.

A területen korábban álló korszerűtlenné váló állomásépület funkcionálisan és karakterében egyaránt elavult. A 80-as évek végi, magastetős lakótelepi formai megújulás nyomát őrző épület szándéka ellenére kiesett az idők során a morfológiai kontinuitásból. Egyetlen kapcsolódási pontja a sarkon álló magastetős étteremépület volt. Az idővel bekövetkező környezeti változások azonban felülírták ennek a formaadási szándéknak a létjogosultságát. Ez az összetett környezet bármilyen új alakítás esetében nehézséget jelent, nehezen található olyan igazodási pont, mely könnyen kommunikálható lenne a közösség felé.  

Az új épület nem a közvetlen illeszkedés stratégiáját választja, helyette a funkcióból eredő szükségletekhez igazodik. Valamiféle alárendelt szerepet keres, a környezetét nem harsogja túl: egyszerű, elnyújtott pavilon, tetővel és kiszolgáló funkciókkal.  Pont annyi, amennyire szükség van. A buszmegálló műfaj banalitásán és a műtárgyszerűségen túlmutat a hozzáadott építészeti minőség. Más rétegek válnak hangsúlyossá, a felületi vizualitás és a használói környezetbe való kapcsolódás válik fontossá. A külső héjat adó alu-hab táblák egyszerre homogenizálják a testet zajszerű fényelnyelő mintázatukkal, és egyidejűleg – az alapanyag újrafeldolgozhatósága révén – ökológiailag újszerűvé teszik azt.

A külső optikai héj alatt az intenzív használathoz kötődő emberközeli helyzetekben színes felületképzés jelenik meg a dobozokon. Egyszerre mutat befelé forduló gesztust és egyúttal válik irányítottá az áthaladás. A színek mellett az egyes megállókat jól elkülönítik a méretes számok, de a hagyományos taktilis sávok szintén segítik a használatot.

A forgalmi iroda mellett helyet kapó büfé és trafik lehetőséget biztosít arra, hogy a folyamatos használat révén kevésbé tudjanak kialakulni gazdátlan helyzetek. A tető alatti kapuhelyzetek szorosan kapcsolnak ahhoz az alapelvhez, ami a gyalogosközlekedést a legpraktikusabb, de egyben legbiztonságosabb úton irányítja a megállóba. Ezek az áttörési pontok elemi szinten szükségesek a normális használathoz, így hosszútávon elkerülhetővé teszik a tető alatti területek utólagos beépítését. Az alkotói szándék persze nem képes megvédeni az épületet az utólagos eróziótól, de csökkentheti annak esélyét.

A most látható új állomás csak az első eleme egy komponált térbeli helyzetnek. A tervezői szándék szerint további három elem kerül az épület mellé, azzal szoros összefüggésben. A többi elem funkcionálisan sokkal egyszerűbb, mégis fontosak. A tervezett kiegészítő beállókkal együtt létrejövő – területhatárokra kifeszített keretszerű beépítés – egy saját, zárt, mégis jól átjárható belsőt hoz létre. Tisztán elkülönül a kerítéssel elhatárolt, családiház-szerűen viselkedő sarki étteremtől. Nem felülírja a meglévő buszpályaudvart egy korszerű formálással, hanem tudatosan új minőségeket hoz létre. Ezekre alapvetően szükség van egy olyan korszerű végállomás épületnél, amely kezelni akarja a közvetlen közeget, amiben áll.

A tervezők nem hagyják magára az épület szűkebb értelemben vett környezetét sem. A lakótelep peremén lévő köztes maradékterületeket szintén moderálják: plasztikus zöldfelületi elemekkel, melyek kiemelései a külső peremen megfelelő irányba terelik a használókat, a belső forgalomtechnikai szigettől pedig távol tartják az embereket. Ez a szándékosság fontos a megálló üzemi működése szempontjából is, valamint a tudatos eszközhasználattal elkerülhetővé vált az általános esetben szükséges, embereket terelő gyalogos ’korlát-kígyók’ elhelyezése.  A létrehozott másodlagos elemekre szintén kiterjed a gondosság, így a tájépítészeti részletek, a plusz tetőbeállók és utcabútorok megfelelően (építészeti eszközrendszerrel) segítik a területen átközlekedők irányítását. 

Ezt erősíti az épülethez tervezett egyedi pad-sorozat, amely egyszerre időtálló a monolitikus műkő tömbök miatt, de egyúttal a padok ülőfelületei komfortosabbak a már megszokott betontermékekhez képest. Az itt használt színek a korábbi megállókat jelölő színsor kibővített skálájából kerülnek ki, melynek diffúz hatása az épülettel együtt egységes képet mutat. 

Ez a fajta tudatosság pont azt az alapvető tervezői szándékot hozza előtérbe, amely nem az egyszerű termék-választás, hanem a végiggondolt döntések és az ebből fakadó egyszerű megoldások összességét adja. Azaz nem azért gondolhatjuk izgalmasnak az épületet, mert űrhajó-burkolatot kapott, hanem mert ügyesen egyensúlyoz a szükségszerűség határán, egy erősen visszafogott vezetővonal mentén. 

Nemcsak a közízlés általános alakításában előremutató ez a fajta megközelítés, de bízhatunk benne, hogy a minőségi mintaadás befolyásolni fogja a közlekedési hálózat más elemeit is.

Fenes Tamás

Szerk.: Somogyi Krisztina

Az Építészfórum megjelenő kritikák elkészítését a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.