Folytatni a megkezdett munkát… – Interjú Krizsán Andrással, a MÉSZ újraválasztott elnökével

Krizsán András lett ismét a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke. Ennek kapcsán beszélgettünk a MÉSZ feladatáról és küldetéséről. Zöldi Anna interjúja.

Zöldi Anna: Túl vagytok a tisztújításon, ahol a tagság ismét nagy többséggel bizalmat szavazott nektek. Jó alkalom ez arra, hogy kicsit összegezzük az elmúlt négy év történéseit, és felvázoljuk a Magyar Építőművészek Szövetségének lehetséges jövőképét. Mit tartasz a MÉSZ elnökeként a legfontosabb feladatnak?

Krizsán András: Négy éve, amikor a MÉSZ elnöke lettem, felállt egy olyan elnökség, amelynek határozott jövőképe volt a szövetség stratégiájáról. Három fogalom mentén alkottuk meg ezt a stratégiát: MINŐSÉG, JELENLÉT, EGYÜTTMŰKÖDÉS. Az 1902-ben Lechner Ödön, Komor Marcell és más kiválóságok által alapított MÉSZ az ország első számú szakmai közhasznú egyesülete. A rendszerváltásig egyetlen szakmai szervezetként működött, attól fogva azonban a szakmai, közéleti változások következtében versenyhelyzetbe került. Megalakultak a kamarák, később az MMA, sorra jöttek létre a civil szakmai kezdeményezések, szervezetek, a Kortárs Építészeti Központ, vagy éppen a kamarai működtetésű Fuga. A MÉSZ feladata, hogy ebben a megváltozott struktúrában megtalálja a helyét. Az elmúlt időszakban voltak erre próbálkozások, de be kell vallanunk, hogy a MÉSZ a rendszerváltást követően fokozatosan háttérbe szorult. Az új vezetőség ezen szeretett volna fordítani.

ZA: Mit takarnak a stratégiátok kulcsszavai?

KA: A MINŐSÉG elválaszthatatlan a MÉSZ lététől. Nálunk a tagság nem kötelező, sőt, hogy úgy mondjam, inkább kitüntetés. Ide kiemelkedő szakmai teljesítmény alapján kerülnek a tagok, életkortól függetlenül – tehetséges pályakezdők, vagy komoly életművel rendelkező alkotók.

ZA: Ti hívjátok meg a kollégákat, vagy jelentkezés útján zajlik a felvétel?

KA: Örömmel tudom mondani, hogy újra sikk MÉSZ-tagnak lenni. Nem volt mindig így: a korábbi évtizedekben fokozatosan morzsolódott le, illetve öregedett el a tagság, az elmúlt négy évben viszont majdnem 100 új tagot vettünk fel, zömében önként jelentkezőket. Vannak köztük pályázatokon nyertes fiatalok, és pályájuk csúcsán álló kollégák is.

ZA: Mit jelent a MÉSZ tagjának lenni?

KA: Elsősorban szakmai elismerést. Minden országban fontos egy ilyen jellegű szervezet. Stílusoktól függetlenül – legyen az modern vagy organikus – mindenkinek, aki a munkájában bizonyos minőséget képvisel, itt a helye ebben a szervezetben. Mi úgy gondoljuk, hogy az építészet, mint nemzeti kultúránk szerves része olyan kulturális médium, amit a MÉSZ-nek mindenkor meg kell jeleníteni. Minden generációnak feladata, hogy ápolja, megújítsa, ha kell, újra teremtse saját kultúráját. A MÉSZ-tagság feladata, hogy ezt a kultúrát életben tartsa és reprezentálja.

ZA: Hogyan történik ez a gyakorlatban?

KA: Az építészeti kultúra nem olyan, mint egy könyv, amit ha egyszer elolvas és megtanul az ember, onnantól már az övé. Az építészeti kultúrát nekünk, építészeknek minden időben újra és újra meg kell töltenünk minőséggel és produktummal, ahogy tették ezt az elődeink is. Ez egy folyton változó és megújuló kincs, ami kölcsönhatásban van a lokális és globális folyamatokkal. Folyamatos párbeszéd és együttgondolkodás, állandó kommunikáció szükséges ahhoz, hogy ezt az általunk megteremtett építészeti értékrendet közvetítsük akár a felhasználók, akár a döntéshozók felé.

ZA: Ez már átvezet a JELENLÉT fogalmához…

KA: Mi ezt úgy fogalmaztuk meg, hogy az építészet „PR-marketingjét" végezzük. A kultúraközvetítést pedig nem csak a hazai társadalom felé vagy a különböző generációk között tartjuk feladatunknak, hanem nemzetközi színtéren is. A magyar építészet példaértékű alkotásait külföldre is közvetítenünk kell, ez pedig már az EGYÜTTMŰKÖDÉS témaköre. A világ fejlett országaiban ma már általános gyakorlat, hogy országuk arculatának kialakításában mennyire fontos nemzeti építészetük bemutatása. Az építészeti alkotások ugyanis azzal az előnnyel rendelkeznek, hogy nincsenek nyelvi korlátaik. A magyar építészet közérthető és befogadható magyar nyelvtudás nélkül is, ami egy kis nyelv esetében, azt hiszem, nyilvánvaló pozitívum.

ZA: Milyen kezdeményezéseket honosított meg az általad vezetett szövetség?

KA: Rengeteg olyan rendezvényünk van, ami a szakmai jelenlétet szolgálja. Több mint 500 programot, kiállítást, konferenciát, épületlátogatást, városi sétát, díjátadót, alkotó tábort, előadást szerveztünk az elmúlt négy év során, amelyek reprezentálják a társadalom számára az építészet példaértékű alkotásait. Vizuális műfajról lévén szó, fontos a példa ereje. Nagyon sikeres és népszerű a Jössz-MÉSZ tematikus városnéző sétánk, ahol különböző korok és alkotások mentén mutatjuk be a legértékesebb és legérdekesebb épületeinket, városrészeinket. Ugyanilyen fontos, hogy az újonnan megszülető épületeket is bemutassuk az érdeklődőknek, ha lehet, első kézből a tervezők közreműködésével, nem csak a szakma számára. A gyakorló építészek munkásságának bemutatását azonban nem szűkítjük le szigorúan az építész tevékenységre, nagyon sok kolléga alkot más művészeti ágakban is, így a MÉSZ Kós Károly termében számtalan építész fotó- és képzőművészeti kiállítása kapott már helyet. Törekszünk arra is, hogy megszólítsuk a fiatalokat. Sok felsőoktatási intézménnyel kötöttünk már együttműködési megállapodást, hogy alkotó napokat, heteket rendezzünk számukra. Már jártak a székházunkban a BME, a MOME, az Ybl, és a Debreceni Egyetem hallgatói, volt, hogy az udvaron építettek installációt, szerveztek alkotó hetet.

ZA: Hogy tudtok reagálni a vírushelyzetre?

KA: Nem könnyen, hisz ezek a rendezvények személyes kapcsolatot feltételeznek. Szerencsére eleve nagy hangsúlyt fektettünk az online felületeink fejlesztésére: az elmúlt 4 év alatt pár száz főről indulva eljutottunk odáig, hogy ma már 4000 követője van a Facebook-oldalunknak. A korlátozások nyomán most elkezdtünk online előadásokat, webináriumokat is szervezni, hogy még több érdeklődőhöz juttassuk el programjainkat, rendezvényeinket. Például a MÉSZ Csütörtöki iskolájának legutóbbi alkalma már így zajlott, az előadó Erdélyből érkezett az online térbe. De említhetném a nemzetközi Gonda Emlékkonferenciánkat, a „Vándorokból Építőművészek" című kiállításmegnyitót, a „Nagyapám Háza" évzáró rendezvényét vagy a turizmus kortárs építészetét bemutató kiállításunkat is. Most tanuljuk, tapasztaljuk az online lehetőségeket. Akik figyelemmel kísérik a weboldalunkat, láthatják, hogy egyre több videóval, online rendezvénnyel jelentkezünk, és nem csak statikus képekkel mutatjuk be utólag az egyes eseményeket.

ZA: Az építészet leginkább akkor foglalkoztatja a nagyközönséget, ha valamiféle konfliktus kapcsolódik hozzá. A sokszínű MÉSZ mennyire tud hatékonyan állást foglalni a vitás kérdésekben?

KA: A MÉSZ minden olyan ügyben hallatja a hangját, amit belső értékrendjéből fakadóan hitelesnek és fontosnak tart. Így volt ez Virág Csaba teherelosztója ügyében, amikor a MÉSZ volt az első, és sajnos szinte az egyetlen szakmai szervezet az ICOMOS-on kívül, amely határozott állásfoglalást tett közzé. Sajnos az eredményt ismerjük… de legalább megtettük. Ezek az állásfoglalások vitában, szakmai együttgondolkodás során születnek. Ennek fontos részei a kerekasztal-beszélgetések, fórumok, „lánykori nevükön" MÉSZ-esték, amiket szintén folytatni akarunk.

ZA: A magam részéről én ezt különösen fontosnak tartanám, nagy szükség lenne a belső szakmai párbeszéd stimulálására. Milyen fórumai lehetnek ennek?

KA: A járványhelyzet sajnos nagyon érzékenyen érinti éppen ezt a fontos területet. Márciusban, még a járvány előtt sikerült Budapest újonnan megválasztott főépítészét és főtájépítészét meghívnunk egy nyilvános beszélgetésre. Túlzás nélkül mondhatom, hogy még a csilláron is lógtak. Ugyanígy meghívtuk Vitézy Dávidot is, ahol már a mikrofonok is be voltak állítva, mikor aznap bejelentették a vészhelyzetet.

ZA: Szerinted milyen irányba mozdul az építészeti kommunikáció, illetve merre kellene mozdulnia? 15 éves újságírói múlttal a hátam mögött én most zavart érzek az erőtérben; a Fuga körüli polémiára gondolok, de az Építészfórum főszerkesztői is távoztak nemrég, holott remekül beindult az oldal. Miért most változik minden? Generációváltásra van szükség? Struktúraváltásra?

KA: Én azt látom, hogy az X-Y-Z, vagy ki tudja már hányadik generációnak hihetetlenül pörög az élete, az elméje. Számukra természetes az a kommunikációs közeg, amely minden oldalról ontja, árasztja az információkat. Szinte válogatás nélkül fogyasztják ezeket a híreket. Nekünk ebben kell megtalálni azt a szeletet, ami egy ilyen hírözönben felkelti a figyelmet. Ugyanakkor meg kell őriznünk a szakmai hitelességet és minőséget is. A MÉSZ lapja, a Magyar Építőművészet a szövetség életében egyfajta állandóságot képvisel. Hiteles szakmai folyóirat ma is, nem tévedt el a bulvármédia irányába, de nem is vált egy szűk szakmai elit szócsövévé. Közérthető, bárki számára befogadható stabil médiafelület.

ZA: Az igazat megvallva nem nagyon látom a tömeges utánpótlást saját szakterületem, az építészeti kommunikáció vonatkozásában. A Magyar Építőművészek Szövetsége már majdnem 120 éves. Ti hogy kezelitek a megújulást?

KA: A MÉSZ elnöksége a folytonosság elvét követi, az elődeink által megteremtett értékek mentén igyekszünk tovább lépni. Ilyen a folyóirat, a székház, a könyvtár, illetve maga a szövetség, amely egy hiteles bázis. Ezeket az értékeket megtartva, megőrizve igyekszünk a szervezetet új tartalommal megtölteni. Az októberi tisztújítás nagy örömünkre meggyőző módon erősített meg minket ebben a törekvésünkben, ami azt jelenti, hogy a többség egyetért a célkitűzésinkkel. A 350 tagunkból 120-an vettek részt, és több mint 2/3 arányban szavaztak ránk, úgyhogy számunkra ez komoly bizalmat jelent. Ennek eredményeként egy erős, új elnökség állt fel, olyan kiváló építészekkel, akik már eddigi életútjukon is bizonyították tehetségüket és elköteleződésüket a minőségi építészet iránt.

ZA: Szerinted hol áll ma az építészet társadalmi megbecsültsége?

KA: A társadalmi megbecsültségét nem tartom rossznak. A társadalom nyitott és érdeklődő az építészet megnyilvánulásai iránt. Kevésbé vagyok derűlátó viszont az építészet szakmai megbecsültségével, az építészek érdekérvényesítésével kapcsolatban. Tudom, hogy elsősorban nem a MÉSZ dolga az érdekérvényesítés, de ezen a területen is igyekszünk megtenni a magunkét, és ahol tudunk, igyekszünk segíteni a kamara munkáját, növelni az építészet presztízsét. Mostanában például számtalan megkeresést kapunk kollégáinktól a tervpályázatok hiányával kapcsolatban. Ezt az ügyet komolyan felvállaltuk, és kidolgoztunk egy olyan programot, ahol a tervpályázatokat egyszerűen, professzionális módon elektronikus úton lehet majd lebonyolítani.

ZA: Megvan ehhez a politikai akarat?

KA: A politikai akaratot nem várhatjuk az irodában ülve. A tervpályázatokat senki nem fogja ránk erőltetni, ez fordítva működik. Nekünk kell az akaratot kinyilvánítani, a politikát pedig megfelelő szakmai állásponttal meggyőzni.

ZA: Nézzünk egy kicsit a határainkon túlra, milyen a MÉSZ nemzetközi kapcsolatrendszere?

KA: A nemzetközi kapcsolatainkkal elégedett vagyok. A visegrádi országokkal rég nem volt ilyen jó a viszonyunk. Személyesen nagyon jól ismerem a szlovák, a lengyel és a cseh építőművész szövetség elnökét és vezetőségét. Ennek eredményeként a magyar építőművészet stabilan jelen van a visegrádi országokban. Minden évben szerepelünk kiállításokon, konferenciákon, és meghívnak minket országaik építész pályázatainak bíráló bizottságaiba. A munkánknak ez az egyik legsikeresebb területe. A Visegrádi Négyek családi házainak kiállítását tavaly V4+ kiállítássá bővítettük, és elvittük egy ötödik országba is. Legutóbb így jutottunk el Bukarestbe, ahol kiegészült az anyag a román építészek munkáival. A visegrádi országokon túl, mint az UIA II. Régiójának tagja és hazánk képviselője aktív szerepet töltünk be a nemzetközi szakmai diplomáciában is. Hosszú évek után idén ismét Budapesten volt az UIA II. Régiójának elnöki találkozója, amit más régiók képviselői mellett megtisztelt jelenlétével a dél- amerikai régió elnöke Mexikóból, valamint az UIA elnöke és főtitkára is.

ZA: És mi a helyzet országon belül? Mennyire tudja a szövetség integrálni a vidéken működő kollégák tevekénységét?

KA: Az országon belüli kapcsolatépítést olyan aktív hálózat formájában képzeljük el, ami figyelembe veszi a hazai adottságokat. Tisztában vagyunk vele, hogy a területi kamarákban általában ugyanazok az emberek dolgoznak, akik korábban a MÉSZ megyei szervezeteinek tagjai voltak. Ugyan az a „80 huszár", akiket a szövetség életébe is be tudnánk vonni. Viszont nem lenne életszerű, ha kettős szerepben kellene megfelelniük, és tevékenykedniük. Ezért inkább együttműködési megállapodásokat kötöttünk a területi kamarákkal, és segítjük, támogatjuk egymás építészeti programjait a helyi kiállítások, események és pályázatok tekintetében. Úgy néz ki, hogy ez a rendszer jól alakul, és a helyi építészeti kultúra közvetítésében a MÉSZ komoly szakmai hátteret és támogatást tud biztosítani.

ZA: Mire fókuszál a szövetség a következő négyéves ciklusban?

KA: A MÉSZ életének nagyon fontos szakaszához érkezett. Az újraválasztott elnökséget most olyan elismert, saját praxissal rendelkező építészek alkotják, komoly irodákkal a hátuk mögött, akik belülről ismerik a szakmagyakorlás feltételeit, és hitelesen tudják képviselni a szakma értékeit. Nap mint nap, első kézből találkozunk a szakmánkat érintő ügyekkel. Ugyanúgy látjuk és érzékeljük a folyamatokat és a feladatokat, legyen szó környezetvédelemről, ingatlanfejlesztésről, történeti rekonstrukciókról, szociális kérdésekről, vagy urbanisztikáról. Ez a záloga annak, hogy koherens álláspontot tudjunk képviselni. Nyilván van vélemény- és hangsúlykülönbség, de mindnyájan közelről látjuk a szakmát – és ez az új helyzet nagyban hozzájárul ahhoz, hogy még több szakmai állásfoglalást, szakmai véleményt alakítsunk ki és közvetítsünk az ágazat szereplői felé. Bízom benne, hogy ezután is hitelesen és meggyőzően tudjuk majd artikulálni a szakma értékeit, reprezentálni az építészetet.

Szerk.: Hulesch Máté