A 14. Velencei Építészeti Biennále orosz pavilonja
Oroszország múltja a mi jelenünk, ezzel foglalták össze a kiállítás fő mondanivalóját, miszerint az elmúlt századok eredményei megtartják értéküket a jelenkorban is, csak meg kell érteni őket, és máris a jövő alapjául szolgálnak. Édelmayer Zsófia írása.
Az orosz pavilon a Fair Enough elnevezésű – az angol kifejezés magyar fordítása Megfelelő - kiállítással válaszolt a 14. Velencei Biennálé főkurátora, Rem Koolhaas által kezdeményezett nemzeti pavilonok témájára, az Absorbing Modernity: 1914-2014-re. Rem Koolhass szerint a Befogadott Modernitás 1914-2014 elnevezésű tematikán keresztül bemutatható az a feltételezés, hogy a modernizmus és globalizáció elterjedése megszüntette a nemzetek egyéni építészeti karaktereit és a helyükbe egy különbségek nélküli, határokon átívelő, nemzetközi építészeti formanyelv lépett.
Az orosz pavilon ahelyett, hogy bebizonyította vagy éppen megcáfolta volna Rem Koolhaas gondolatait, azt mutatta be, hogy hogyan jelenik meg a modernizmus és a globalizáció az építészetben. Reagálni akartak arra a közegre, amelyben a kortárs építészet jelen van, egy olyan világra, ahol a kereskedelem és a reklám mindent behálóz, egy világpiacra, ahol azok a technológiák, eszközök és termékek cseréje folyik, amelyek megteremtették a modern építészet egyöntetűségét.
A moszkvai Strelka Intézet által megálmodott kiállítás sokkal inkább hasonlított egy nemzetközi vásárra, mintsem egy építészeti kiállításra. Az orosz modernizmus fejlődésének időrendi bemutatása helyett, a tervezők koncepciója egy valódi expo létrehozása volt. Egy piac, ahol az orosz építészet elképzeléseiből válogathattunk. A pavilon kurátorai, Anton Kalgaev, Daria Paramonova és Nadia Beard, mindent megtettek annak érdekében, hogy a nemzetközi piacot imitáló kiállítás minél életszerűbb legyen, illetve, hogy az idelátogatókat a kereskedelem és a marketing nyelvén szólítsák meg. A pavilon ez által mutatta be azt a fajta globalizált világot, ahol a mai építészet és design helyet foglal, ahol meg kell felelni az egyének, a média, és a társadalom elvárásainak. A kereskedelmi világpiacon a kortárs építészet, mint termék van jelen. Elfogadva ezt a megállapítást, enyhe iróniával mutatták be az orosz, illetve a volt szovjet építészet 100 évnyi történetét.
A pavilonon belül az építészek megteremtették a szabad piaci környezet hangulatát. Az előtérben csinos hostess-ek fogadták a látogatókat, majd kísérték őket a tulajdonképpeni kiállítás helyszínére, ahol hófehér, gyorsan összeállítható, majd szétszerelhető, típustervű pultok sorakoztak. Itt külön személyzet plakátok, szórólapok és reklámanyagok segítségével interaktív módon hozta közelebb a kiállított anyagokat az érdeklődőkhöz. A cél azonban ezek értékesítése volt, melyek viszont nem kézzel fogható, elvihető tárgyak, hanem építészeti elképzelések, koncepciók, tervek. Expo of Ideas, az Ötletek kiállítása!
Az orosz pavilon hivatalos katalógusa szerint 1914-ben Oroszország kikiáltotta magát a világ legnagyobb és legradikálisabb városfejlesztőjének. Több évtizednyi kísérletezés és kutatás után szinte minden demográfiai problémára sikerült megoldást találniuk és minden szociális szükségletet ki tudtak elégíteni építészeti eszközökkel. A Biennálén ezekkel a megoldásokkal ismerkedhettünk meg.
A kurátorok felkértek 20 céget, hogy az elmúlt 100 évben keletkezett terveket újragondolva, késztermékként árusítsák. Az ötletek közül akadt, amely értékes, kedvelt, nem utolsó sorban jó megoldásra jutott, némelyik viszont látszólag elavult, vagy hibás elképzelésre épített. Közös volt bennük, hogy mindegyikük mérföldkövei az orosz modernizmusnak, és alapjai a kortárs törekvéseknek. A terveket lebontották a lényegi koncepciókig, és a mai közegbe emelték őket, hogy jelentőségük még szembetűnőbb legyen. A történelmi megismertetésen kívül cél volt, hogy az emberek felfedezzenek a projektekben olyan elemeket, amelyek átültethetőek a kortárs építészeti, művészeti, vagy szociális környezetbe.
A kiállításon újragondolták az elmúlt évszázadra jellemző orosz tömegformálásokat, részletképzéseket, a világháborúk és egyéb katasztrófák után felmerülő lakhatási problémák megoldásának javaslatait, vagy egyéb szociális érzékenységre figyelmet fordító terveket. Néhány ötlet feszegette a fenntarthatóság és környezettudatosság kérdéseit, a nagyfokú digitalizáció építészetre gyakorolt hatását, de akadt olyan is, amely csak egy fiktív jövőkép volt.
A kurátorok elmondása szerint a legfontosabb célkitűzésük az orosz építészet jelenlegi helyzetének és lehetőségeinek megértetése volt. Ennek érdekében félretették nemzeti építészetük dicséretét, ehelyett a jelen, a múlt és a jövő kapcsolatára koncentráltak, de egyáltalán nem nosztalgikus hangvételben. A Rem Koolhaas által kiírt témakör feldolgozására szokatlan formanyelvet választottak. Az orosz modernista építészet bemutatását a jelenlegi társadalom kritikáján keresztül valósították meg.
Az urbanisztikai terveket felvonultató expo, mint egy építészeti kiállítás kerete nem csak a globalizált világot, hanem magát a Velencei Biennálét is finom humorral bírálta. Miről is szólna egy 2 évente megrendezésre kerülő nemzetközi építészeti kiállítás, mintsem arról, hogy a különböző országok pavilonjai versenyeznek egymással, melyik mutat be nagyobb érdeklődésre számot tartó kiállítást, melyik kapja a legtöbb médiafelületet, visszajelzést, vagy nyeri el a zsűri tetszését. A világkereskedelmi piac kerettörténete, újszerűségéhez képest, mégis tetszett a nagyközönségnek, ugyanakkor kivívta a szakma elismerését is. A Biennálé zsűrije a 6 díj egyikét Oroszország pavilonjának adományozta, a francia és a kanadai kiállítók mellett különdíjban részesítette.
Édelmayer Zsófia
