A méhek Zónájában – az AU Műhely kaptárháza

Ezt a krízishelyzetet a pandémia még inkább kiélezte. A természettel való kapcsolat (legyen az akár csak egy terasz, erkély, a közeli park vagy hosszabb kirándulás) a karantén ideje alatt felértékelődött. A mindennapok monotonitása az eddiginél is elviselhetetlenebbé vált, mind többen vágytak az el- és kiszabadulás lehetőségére.

Felmerülhet a kérdés, hogy e kétségkívül releváns, de temérdek módon feldolgozott, és éppen ezért közhelyeket vonzó témában mégis mi maradandót nyújthat egy parányi, fémből épített kabin?

Első látogatásomkor még én sem tudhattam erre a választ, hiszen akkor a tervezőkkel együtt érkeztem az eldugott helyre. A kaptárház már ekkor is elragadó látványt nyújtott a vihar előtti fényben, de egyedül is vissza szerettem volna jönni arra az egy órára. Végül közel két óra hosszát ücsörögtem a kaptár alatt, talán párszor el is bóbiskoltam. Lehetséges, hogy a karantén hosszú bezártsága is hozzájárult, de felejthetetlen élmény volt.

Eleinte nem tudtam pontosan, hogyan fog eltelni ennyi idő, de pár perc után magával ragadott a szituáció. A fából készült szék kicsit kijárt háromszög alakú helyéből, és nyikorgott is. Ez első látásra hibának tűnt, de megvolt a jó oldala, ugyanis a csend teljes mozdulatlanságot követelt. Arra is hamar rájöttem, hogy a szememnek nem veszem sok hasznát. Egyrészt a velem szemközti méhviasz ablak is mintha ezt üzente volna, másrészt a kis lyukakon keresztül pont annyira mosódott el a külvilág, hogy a konkrét helyszín jelentéktelenné vált. A rozsda miatt narancssárgás-lilás árnyalatú fémlemezeken megcsillanó napfény is csak rövid ideig kötötte le figyelmemet.

Szemeimet becsukva már teljesen át tudtam magamat adni az épület teremtette körülményeknek. Környezetem történéseiről csak a természet zörejeiből tájékozódtam. A madarak csiripelését, a bogarak zúgását, a magas fű és a lombok susogását és a méhek zümmögését először külön-külön vettem észre, majd fokozatosan összefüggő háttérzajjá váltak, amit csak ritkán szakított meg a közelben legelésző lovak nyerítése és a hidegkúti kakasok kukorékolása. Mindeközben – bár a nyár eddigi egyik legmelegebb napja volt – nagyon jól éreztem magam.

A kaptárház az ember legalapvetőbb igényeit szolgálja ki. A vékony lemezek, valamint a talajtól való kb. 20 centis elemelés pont olyan mértékben választanak el a környezettől, ami már kellő komfortérzetet ad, de még lehetővé teszi a külvilág közvetlen érzékelését. A városi ember számára zavaró körülményeket kiküszöbölve, minden porcikánkkal a természetre és saját belső világunkra fókuszálhatunk.

Andrej Tarkovszkij 1979-es Sztalker című filmjének azon jelenetei jutnak itt eszembe, mikor a szereplők a magas fűbe heveredve, egyfajta meditatív állapotba kerülnek, és szinte egybeolvadnak környezetükkel. Nem tudhatjuk, hogy a kísérteties Zóna földöntúli ereje igézi meg őket, vagy egyszerűen csak szürke hétköznapjaikat és az emberi civilizáció béklyóit hagyják maguk mögött, először tapasztalva meg életük során a háborítatlan természet varázsát.

Megmosolyogtató, hogy míg Sztalkerék a vizes-saras földre feküdtek, addig én a kaptárházban relatíve kényelmesen ültem, elzárva a közvetlen fizikai ingerektől. De első lépésnek talán ez is megteszi. Túrázásaim során egy méhkaptárt minden bizonnyal tisztes távolságban elkerülnék, itt azonban e lenyűgöző rovarok mindössze egy méterrel a fejem felett szorgoskodtak. Kitartóan hordták vissza a nektárt és a virágport, hogy továbbépíthessék otthonukat. Ügyet sem vetettek rám, pedig biztosan érzékelték jelenlétemet.

Kevesen tudják, hogy a 20. és 21. században a méhek élettere is fokozatosan korlátok mögé szorult. A szakértők vitatják, hogy Nyugat-Európában egyáltalán léteznek-e még vadon élő méhcsaládok, és ha igen, mennyi ideig képesek túlélni az emberek által átformált környezetben. Vajon áldás vagy csapás, hogy míg egyikünk tudatlanul, munkájába feledkezve küzd a túlélésért, a másik talán a kaptárban sem tudja maga mögött hagyni a mindennapok apró-cseprő problémáit? Akik a jövőben útba ejtik az AU Műhely kaptárházát, talán erre a kérdésre is választ kaphatnak.

Winkler Márk