A Molnár Péter-emlékdíj kitüntetettjei 2004
Első alkalommal Mónus János, a kuratórium elnöke Sugár Péter építésznek és Hübner Teodóra grafikus-tipográfusnak, több építészeti tárgyú kiadvány tervezőjének nyújtotta át a díjat.
Molnár Péter építész, kinek munkásságát leginkább a debreceni Hajdú Bihar megyei Tanács Irodaháza, a budapesti Széchenyi rakpart 1. alatti lakóház, a Kontrax Irodaház és a siófoki Meteorológiai Állomás alkotójaként ismerhetjük, igényességével, pontos és átgondolt alkotásaival beírta nevét a modern magyar építészet történetébe. A művész özvegye, Baló Borbála és Winkler Barnabás, a HAP galéria tulajdonosa Molnár Péter-emlékdíjat alapított, melyet első alkalommal 2004. október 7-én, Molnár Péter emlékkiállításának megnyitóján adtak át a HAP galériában (II. Margit krt. 24).
Az alapítók szándéka szerint az építészet kiváló alkotóinak, az építészeti kultúra széles körű terjesztőinek tevékenységét elismerő kitüntetést évente ítélhetik oda az arra érdemeseknek.
Első alkalommal Mónus János, a kuratórium elnöke Sugár Péter építésznek és Hübner Teodóra grafikus-tipográfusnak, több építészeti tárgyú kiadvány tervezőjének nyújtotta át a díjat.
Mónus János beszéde a Molnár Péter-emlékdíj átadása kapcsán. Elhangzott 2004. október 7-én a HAP Galériában.
”Winkler Barna a kiállítás házigazdájaként, a könyvkiadási szándék életben tartójaként, díjat is alapított: Molnár Péter díjat.
A díjak átadásakor a díjazottról szokás hosszan beszélni, érdemeit felsorolni. Általában a személy, akire az aktuskor hivatkozni lehet, már a ködbe vész; így csak az élő, a mai kitüntetett kerülhet a gyújtópontba.
Esetünkben ez másként van. Péter még mindig Péter, a díj számomra abszurditás, úgy, mint az állítás is, hogy a szakma tudja, hogy ki volt ő, s ezért kell használni a nevét. Jelentem: a szakma nem tudja, ki volt ő. A szakma általában azokról tud bizonyosat, akik nem az építészet lényegéből, belülről fakadón, hanem máshonnan vett ideológiákkal terhelik magukat, építészeti munkásságukat - mintegy fedve az űrt.
Ezeket az alkotóféléket aztán könnyű felismerni, nevén nevezni, sőt közvetíteni a köz felé. A köz aztán hálásan befogad, egy csapásra ”értővé” válik (pedig értetlensége ez által csak fokozódik).
A bonyolultabb utat járók nem ilyen sikeresek. Ők általában nem kapnak Kossuth díjat, újabb házasságukról nem tudósít a média. Az ő pillantásuk általában fürkésző és merengő - nem biztos, hogy rajongásig szeretetre méltók. Inkább félve tisztelik őket, ha muszáj, ha nem muszáj, akkor sehogy. Viszont van szellemiségük.
Nem formajegyeik, s nem imafüzéren mormolható téziseik miatt maradnak közöttünk (pedig már nincsenek közöttünk).
Kundera írja egy régi könyvében: ”Jakab és az ura” színdarabjának, 1980-ban írt előszavában, hogy ő bizony nem szereti Dosztojevszkij Félkegyelműjét, mert az érzelmet az érték, az igazság szintjére emelte. Az idő Kunderát igazolja: értékeink, igazságaink hiányát egyre inkább érzelmekkel kíséreljük meg pótolni, új világunkban.
Nos, természetében érzelmes Molnár műveiben inkább Kundera volt. Péter építészete építészet. A forrás és beömlés ugyanott. Nincsenek kerülőutak, ködfoltok - építészet. Nincs elfoglalva saját kondíciójával, körülményeivel, hanem konkrét, célzott - építészet. Ennek ellenére nem tudja a szakma, hogy ki volt ő. Viszont bizonyos idő múlva meg fogja tudni.
Ehhez az egyik út a díj alapítása, odaítélése.
A mi (mármint a kuratóriumé) módszerünk az volt, hogy keresünk valakit, aki vele kapcsolatba hozható. Nem tudományos módszerekkel, hanem empátiával. Mivel az illető (választottunk) még fiatalnak számít (hisz nincs 50 éves), s lesz még alkalma tervezni, ezért díjunkkal csapdába kerül.
A továbbiakban már nem hagyhatja figyelmen kívül Pétert. Ezzel ő is közelebb visz majd minket Molnárhoz. A létező a nem létezőhöz.
S mivel ezt most kimondtam, pályatársam már nem menekülhet. Inkább terhet kap most, nem díjat.
Neve: Sugár Péter. Gratulálok!
Volt egy másik törekvésünk is. Nem csak a kultúra megteremtőinek, hanem terjesztőinek is hódoljunk (annak tudatában, hogy saját műfajukban ők is kultúrateremtők). Molnár számára nem volt közömbös, hogy épület-elképzelései (tervei), gondolatai (tervmagyarázatai) milyen formában jelennek meg. Kézírásában is tipográfus volt.
Az elmúlt évek építészeti könyvkiadásának érdemes termékei mind egy könyvtervezőhöz kapcsolódnak, függetlenül a könyvek tárgyától, kiadójától. Ezeknek a könyveknek tárgya rendszerint jó építészet, mely a nem túl rózsás átlagot színesíti.
Hogy ez a hazai ”színes” hogyan viszonyul a nemzetközi ”színes”-hez, azt nem tudom, de a megjelenés tálalása, azt biztosan tudom: nemzetközi. Ez a könyvtervező, aki minket, építészeket lépten-nyomon igyekszik fajsúlyosabbá tenni, mint amilyenek vagyunk is valójában:
Hübner Teodóra.
Ő másik kitüntetettünk, gratulálok!”
