A "Szrogh"
Mátrai Péter építész megnyitó beszéde a HAP Galériában 2012. december 11-én nyílt Szrogh György életmű-kiállításon.
A "Szrogh" /jegyzetek Szrogh György életmű-kiállítása elé/ -
1.
"A legfontosabb elv, hogy mindenki oly irányban tervezzen, amilyenhez kedve és adottsága van; kimondott iránya a tanszéknek nincs - ilyen csak a tanszemélyzet tagjainak lehet (és kell is lennie), de másokat a saját felfogásukra rákényszeríteni nem szabad. Úgy kell a tervezést tanítani, hogy a hallgatókban szunnyadozó építészi-építőművészi hajlam a saját vonalában kifejlődhessék és kibontakozhassék, anélkül, hogy az eredeti iránytól eltérülne; nekünk csak a vágányokat kell részükre lefektetni azokon a területeken, amelyeken haladni kívánnak."
Szrogh György idézte fel ezt a két mondatot 1998-ban, nem sokkal halála előtt, egykori atyai mesterének, id. Kotsis Ivánnak ars poetikájából, a Műegyetem kertjében, Kotsis professzor szobrának avatásakor. Majd - már saját gondolataival - eképp folytatta: "Az építészet és művelője, az építész - sokszor volt már magányos. De most az a veszély leselkedik, hogy feleslegessé válik. Mintha szerepe csak a pénz+technika ötvözetének, mint rentábilis produktumnak a dekorálására, kikézimunkázására (valamiféle 'látványtervezésre') redukálódna. Valamilyen felékszerezésére egy technikai szobor-alakzatnak. Mintha mindaz, ami humánum és humánusan értelmes és így, csakis így Szép, nem lenne ideál többé? Egy épület esztétikai mérlegelésénél nem annak formai felfogását kell mérlegelni, hanem a belőle kisugárzó művészetet. Az alkotás, így az építészeti alkotás egységes harmonikus egész, amelyben a technika, a funkció, a téri világ, a tömegképzés és a szépség - akár a kézműves, akár az intellektuális - harmonikusan sugárzó egysége a döntő."
Fontosnak éreztem, hogy sok év múltán itt, az én egykori mesterem, Szrogh György kiállításán ismét elhangozzanak ezek a gondolatok. Hogy az itt végre együtt szemlélhető tervek és a házak építészmesterének szellemisége e szövegek segítségével is felidéződjék.
2.
Pontosan 45 éve, az Iparművészeti Főiskola hófehér zugligeti épületében, az Építészeti Tanszéken találkozhattam először Gyurival (akkor persze még a Tanár Úrral). Izguló felvételizőként, a tanszéki tanárok gyűrűjében láttam meg először apró, fehérköpenyes alakját, a bíztatón fürkésző melegbarna szempárt s felette a két hatalmas szemöldököt. Micsoda Tanszék, micsoda építészek adattak meg nekünk ott és akkor, a hatvanas évek végefelé! Szrogh, Jánossy, Jurcsik, Vámossy, s az ifjú tanársegéd-titánok Borz Kovács, Csíkszentmihályi és Rubik. Ráadásul mindez Pogány Frigyes rektorátusa alatt.
3.
A Tanár Úr - építőmesterként - másodévben lépett elénk "kisépszerk" elnevezésű tárgyával. A fagyhatártól a kúpcserépig (akár az életben) hétről-hétre, Vele együtt "húztuk fel" a HÁZAT, életünk első épületét.
Ő krétával a táblán, mi skiccpauszon szerkesztve. Ő mindannyiunkat mesternek szólított: Árkay mester, Ferencz mester, Forster mester, Szenes mester,...Mátrai mester. Nekünk Ő volt a "SZROGH".
4.
Néhányunknak megadatott, hogy pár év múlva diplomatervünk korrektorának választhassuk Őt. Én is egyikük lehettem. Szinte látom a Vele töltött órákat, tanakodásainkat a dipával borított tanszéki rajzasztal felett, ahogyan apránként átengedi magát gondolataimnak, ahogyan mindössze egy-egy megjegyzésével - "csak JEL legyen" - megértőn hagyja, hogy mániákus ötletemet, a földbe rejtett szabadidő központot, saját elképzeléseim szerint alakítsam. Ahogyan az Kotsis professzor is tette volna.
5.
Néhány év múlva - a kockával épp Japánban turnézó Rubik Ernőt helyettesítendő - Szrogh György és Reimholz Péter tanártársa lehettem a "Főiskolán". Egész közelről tapasztalhattam meg kettejük vibráló - s mennyire különböző - szellemiségét, lassan-lassan meglelve saját, tanítói hangomat e trióban (akkor még nem sejtettem, hogy ebből a féléves "kalandból" egy egész életre szóló elkötelezettség lesz).
6.
Halála évében, az utolsóelőtti pillanatban rendezte Madzin Attila építészbarátom a Róla készült portréfilmet. A film éppoly eszköztelen, mint alanya. Gyuri - hűséges, sokzsebes kekiszín dzsekijében, s az elmaradhatatlan selyem nyaksállal - egyetlen kameraállásból látható rajzasztalánál. Bölcs tűnődéssel, csillogó szemmel vall pályafutásáról (beszélgetőtársa - kit nem látunk, nem hallunk - Pazár Béla építész volt).
Én lehettem a film zeneszerzője. Nagy izgalommal láttam a feladathoz, házainak újbóli értelmezéséhez - a zene által. Nagy kihívás volt megtalálni azokat a szerény zenei alakzatokat, melyek méltók a művekhez és a filmben elhangzó, műveihez és az építészet mibenlétéhez fűzött, gondolataihoz, sommázataihoz, melyekből most néhányat ideidézek:
"Az építészet intellektuális szépség - az anyagok szorításában."
"A teret materiális határai határozzák meg."
Sztálinvárosról: "Nagy kár, hogy az időt nem építhettük bele!"
Piszkésről: "Pihenő állat - az ugrás előtti feszültségben."
A körszállóról: "Egyetlen jelet letűzni, egy karcsú, hengeres jelet, melyen körbeér a tekintet".
"Az építészeti minőséget ott lelem, ahol benne van a költészet is."
"Az építészet hasonlatos a drámaíráshoz: építkezik."
"A kézművesség lehet, hogy elveszett - de a művesség nem! (Az 1 cm2-re eső gondolat - ahogyan Jánossy fogalmazott egyszer)."
"Az építészet: minden emberi dolgok tudása (Prouvet)."
Ekkor találkoztunk utoljára...
7.
Beke Pál Méltóságkereső című kötetében így ír:
"Szrogh. Toleráns, érdeklődő, pajkos, jó humorú, független, elveihez ragaszkodó - de azt nem dobra verő - értelmiségi. Alkalmazkodni muszájból, de legbelül önmagunk maradni, ez a mérce - vallotta."
Hát így őrzöm én is Őt - őrizzük együtt!
Budapest, 2012. december 11.
Mátrai Péter
