A nemzetközi verseny középületeket és köztereket felvonultató kategóriájának finalistája lett a pátyi Szent II. János Pál pápa-templom épülete. A több mint egy évtiezedes munka után megvalósult architektúrára a közönség is szavazhat szeptember közepéig.
A THE PLAN AWARDS 2020 Public Space kategóriában találjuk a Robert Gutowski Architects pátyi művét, amely nemrég az A + Award finalistái között is szerepelt. A The Plan megmérettetései és díjazásai még 2014-ben indultak, amely unikális éíptészeti, urbanisztikai és belsőépítészeti munkákat azóta ismer el évenként és nyújt számukra széleskörű platformot. Ebben az évben több mint 1000 pályázó volt, amelyet majd 450 építészeti stúdió indított el szerte a világból.
A kortárs alkotás saját mezőnyében olyan látványos és már elkészült munkák között állja meg a helyét, mint a pármai Piazza della Pace rehabilitációja az EFA Studio Di Architettura-tól, egy mexikói templom San Juan Cosalában a Ricardo Yslas Gámez Arquitector-tól, és a Diller Scofidio + Renfro Zaryadye Parkja Moszkvából.
Az olvasók véleménye és szavazata e verseny esetében is számít, a közönségdíjra így ezen a linken, regisztráció útján lehet szavazni szeptember 13-ig!
A templomot az Építészfórumon Vass Norbert írásával mutattuk be idén áprilisban.