A műemlékvédelem törvényi és intézményi kerete Vajdaságban

Azt, hogy Szerbiában mit tekinthetünk műemléknek, vagyis kulturális örökségnek, a kulturális javakról szóló, 1994-ben kiadott, számos pontján már elavult, de még mindig hatályban lévő törvény határozza meg¹. A törvény szerint a kulturális javak a tárgyi és a szellemi kultúra azon elemei, amelyek jelentősek a közösségi érdek szempontjából, és amelyek külön védelmet élveznek a fent említett törvény értelmében. A kulturális értékek két csoportját különböztetik meg, az ingó és az ingatlan javakat. További vizsgálódásunk szempontjából az ingatlan kulturális javak lehetnek érdekesek, hiszen az épített örökség is ide tartozik. Az ingatlan kulturális javakat a szakemberek négy csoportba osztották:

1.    műemlék
2.    kultúrtörténeti együttes
3.    régészeti lelőhely
4.    emlékhely.

Annak ellenére, hogy a Vajdaság területén számos olyan régészeti lelőhely és emlékhely van, amelyeknek magyar vonatkozása (is) van, ha az épített környezetet és annak örökségét kívánjuk elemezni, számunkra a műemlékek és a kultúrtörténeti együttesek bírnak jelentőséggel. A műemlék olyan építészeti emlék, amelynek különleges kulturális vagy történeti jelentősége van, ahogy a közvetlen környezetének is; népi építészeti emlék; más épület, épületrészlet vagy egy együttes eleme, amely az adott környezethez kapcsolódik. A kultúrtörténeti együttes olyan városi vagy falusi település, vagy azok egy része, vagy több épületből álló együttes, amely kiemelt kulturális és történeti jelentőséggel bír¹.

A kulturális javakat jelentőségüktől függően három kategóriába sorolják: kulturális, nagy jelentőségű kulturális és kiemelt jelentőségű kulturális javak. 

Az ingatlan kulturális javak központi nyilvántartása a Belgrádban székelő Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet hatáskörébe tartozik. Hozzájuk érkeznek be a védetté nyilvánítási javaslatok, amelyeket a Szerb Képviselőház elé terjeszt, a Művelődési Minisztérium közbenjárására. A védett javak dokumentációjának egy része itt található, a teljes dokumentáció viszont a regionális műemlékvédelmi intézetnél, amelynek területén az adott örökség található, és aki védelemre javasolta az adott emléket. Vajdaság területén öt ilyen intézet található (Újvidék, Szabadka, Nagybecskerek, Pancsova, Szávaszentdemeter), mindegyikhez eltérő nagyságú terület tartozik. Ezeket a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet fogja össze, amelynek szintén külön területe van, de amely a vajdasági műemlékek esetében hasonló feladatokat lát el, mint az országos intézet Szerbia szintjén, ezt azonban a jogszabályok nem pontosítják².

A fent ismertetett intézményi rendszer lényege, hogy az esetek és folyamatok helyi szinten dőlnek el, csak a nagy vagy a kiemelt jelentőségű műemlékek esetében kell bevonni a tartományi, valamint az országos intézményt, minden más, azaz a kulturális javak felújítása a helyi műemlékvédelmi szakemberek lelkiismeretességén, szakmaiságán és buzgóságán áll vagy bukik.

A szerbiai műemlékvédelem, így a vajdasági is a Művelődési Minisztérium és a Tartományi Művelődési Titkárság hatáskörébe tartozik. A felújításokra a keretösszeg főként ezektől az intézményektől igényelhető, valamint a települési önkormányzatok is bekapcsolódnak, erőforrásaikhoz mérten. Itt ki is merül a lehetőségek tárháza, hiszen kevés az olyan eset, amikor külföldi pályázatokon nyert pénzekből újulnak meg az épületek (kivétel pl. a nagybecskereki zárda, vagy a szabadkai zsinagóga). Ennek oka főként az, hogy a műemlékek állami vagy köztulajdonban vannak, és igen bonyolult az eljárás. Az az eset sem mindig szerencsés, amikor az épület magántulajdonban van, hiszen egy műemlék szakszerű felújítása nem kevés pénzbe kerül, amit a tulajdonosok általában nem tudnak megengedni maguknak. Kivételeket azonban mégis találunk, mint például az óléci Botka-kastély példája, ahol az új, tehetős tulajdonos a műemléki elvekkel összhangban újította fel az épületet.

Nem ritka az olyan eset sem, ahol a parciális, helyi célok, valamint a befektetők érdekei nemhogy háttérbe szorítják az adott épület vagy együttes védelmét, de akár teljes egészében el is tüntetik azokat. Példaként hozhatjuk fel a szabadkai színház esetét, ahol a felújítás során szinte eltűnt az egész épület, majd lassanként újjáépültek egyes részei, szebb lett, és talán régebbi is, mint az eredeti. De számos más lakóház eltűnését is végigkövethettük a városban, főleg a városmagban, ahol a beruházók nyomására és befolyásának köszönhetően több épület is eltűnt, akár kultúrtörténeti együttesek részeként is, és így a városkép szinte teljesen átalakult³. Újvidék sem mentes ilyen átalakulásoktól, például egyik napról a másikra tűntek el a védett nádfedeles házak⁴, a szintén műemléki védelem alatt álló Kommunális bank épülete, a századfordulós, és a két világháború közötti ipari emlékek, és még sorolhatnám.

Mi a vajdasági magyar épített örökség?

A magyar építészeti emlékek esetében, a 2009-ben kiadott nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény rendelkezéseit is figyelembe kell vennünk, amely szerint a nemzeti tanácsok a kulturális javakkal kapcsolatban a következő intézkedéseket tehetik: meghatározhatja a nemzeti kisebbség szempontjából kiemelt jelentőségű ingó és ingatlan kulturális javakat; a hatáskörében illetékes szerv vagy intézmény előtt eljárást indíthat annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbség szempontjából kiemelt jelentőségű ingó és ingatlan kulturális javakat törvényben védetté nyilvánítsák; a kulturális javak védelmét, szanálását és újjáépítését célzó intézkedéseket javasolhat⁵.

A Vajdasági magyar kulturális stratégiában megfogalmazták, hogy mely az a védett épített örökség a Vajdaság területén, amely a magyarság számára kiemelt jelentőséggel bír², valamint javaslatokat tettek a műemlékvédelmi intézeteknek, hogy az elkövetkező időszakban, melyik, a területükön lévő, magyar vonatkozású műemlékeknek szenteljenek úgymond nagyobb figyelmet. A stratégiában csaknem 140 ilyen, a magyarság szempontjából jelentős műemléket, kultúrtörténeti együttest, régészeti lelőhelyet vagy emlékhelyet jelöltek. 

Az azonban, hogy valójában mit tekinthetünk magyar épített örökségnek, mitől lesz egy épület magyar vagy a magyaroknak jelentős, az már nehezebb kérdés. Általánosan elfogadott tény az, hogy magyar az, ami 1918 előtt, vagyis az ún. „magyar időkben" épült. A Vajdaság területén főként a török háborúk utáni épített örökség maradt fenn, ez az, amit igazán magyarnak érzünk, lehet azonban, hogy mégsem az. Mert mi a vajdasági magyar épített örökség? Az, amelynek magyar kultúrtörténeti vonatkozása van, amelyet magyar megrendelőnek építettek, amelyet magyar építész tervezett, amelynek formanyelvében felismerhetők a magyar hagyományok? Ezek bármelyike. 

A Vajdaság területén vannak jelentős középkori emlékek is, mint például az aracsi templomrom, a dombói középkori monostor romjai, a bácsi vár, a redneki torony, stb., ezek évszázados, vagy inkább ezeréves ittlétünket hirdetik. Az első katonai felmérés térképén még feltűnik számos olyan középkori emlék, amelyeket napjainkban már csak a régészeti feltárások után tudnánk bemutatni, ezek azonban nem védett emlékek, így feltárásuk is várat magára (ilyen például a Magyarcsernye határában lévő középkori, feltehetően földvár, amit a térkép Királyhalomként jelöl).

A török kor után létrejött, és máig megmaradt építészeti örökség az, ami a tömeges magyar épített hagyatékot képviseli. Ezek között találunk barokk, klasszicista, eklektikus és szecessziós emlékeket, amelyek jószerével még ma is a településképek meghatározó elemei, mint a péterváradi vár vagy éppen a szabadkai városháza. A 140 kiemelt magyar vonatkozású műemlék között zömmel vallási épületeket fordulnak elő, de szép számmal vannak jelen az egykori középületek is, elvétve pedig egy-egy kastély vagy palota is megjelenik. Azt, hogy a felsoroltak közül melyik a színmagyar építészeti örökség, nehéz megmondani, hiszen minden itt élő nép harcol az örökségért, valós vagy vélt történelmi tényeket állítva bizonyítékul. 

A kulturális javakról szóló törvény szerint védetté az 50 évnél idősebb épületek nyilváníthatók. Ennek alapján a szocialista időszakban létrejött építészeti emlékek egy része is ide tartozik már. A gyakorlatban azonban ezek védelme még gyermekcipőben jár. A legnagyobb gondot ezen épületek valorizációja jelenti, vagyis annak megfogalmazása, hogy mi az épület értéke és miért is kell védeni. E kérdéskör tárgyalása során azonban fel sem merül, hogy egy-egy, a második világháború után épült házat magyar épített örökségnek nevezzünk. Pedig akadnak szép számmal olyanok, amelyeket magyar építészek építettek, és nem csak Szabadkán vagy a környékbeli kisvárosokban, hanem Újvidéken is. Kelemen Sándor⁶, a Bajsáról származó építész például számos középületet és lakóházat tervezett a tartományi székvárosban, amelyeknek napjainkban is városkép meghatározó szerepük van, csakúgy, mint Molnár György tervezte városházának és a Mária neve római katolikus templomnak, vagy Baumhorn Lipót zsinagógájának is. Vagy mondjuk megfordul-e bárkinek is fejében az, hogy az újvidéki vasútállomás épületét magyarnak tartsa, hiszen az egy magyar, Farkas Imre építészmérnök remekműve⁷. De nem csak ezért, azért is, mert a különleges teteje fő inspirációjául a vajdasági parasztházak oromzata szolgált. Ami szintén magyar építészeti örökség (is).

A szerbiai törvények nem definiálják a helyi örökséget és annak védelmét, ezért a vajdasági magyar településeken nem is ismerték ezt a fogalmat, ebből kifolyólag nem is határozták meg azt, hogy mely az az örökség, amely fontos a helytörténet és a helyi identitás szempontjából. Ezen változtatott a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság megalakulása, amelynek helyi képviselői megfogalmazták a helyi kulturális javakat, mind tárgyi, mind pedig szellemi kultúrális tekintetben. Ezek az értékek bekerülnek a vajdasági magyar értéktárba, és ez igen nagy lépés azok megőrzése és átörökítése felé⁸.

Az elmúlt években, ezen intézkedéseknek köszönhetően, a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Értéktár megalakulása óta, sokat javult a helyzet a magyar örökség védelme terén. Az első lépés az volt, hogy az illetékesek ráirányították a figyelmet arra, hogy mi a mi örökségünk, melyek azok az épületek, amelyekhez ragaszkodnunk kell, hiszen a magyarság számára fontos kultúrtörténeti jelentőséggel bírnak, még akkor is, ha ezek valójában más itt élő népekhez is tartoztak és tartoznak. 

Eredmények - A vajdasági magyar építészeti emlékek felújítása és kutatása

A számunkra jelentőséggel bíró értékek meghatározása után, második lépésként számos, a vajdasági magyarság számára fontos építészeti emlék újult meg az utóbbi időben, főként magyarországi támogatásból, és ez a folyamat a mai napig tart. Ezen pozitív események jelentősége abban rejlik, hogy bizonyítják, és nyomatékosítják a magyarok múltban való szerepét a Vajdaság területén, és erősítik identitástudatukat, az adott helyhez való kötődésüket.

A felújított épületek, védett műemlékek mindegyike ma fontos színtere a vajdasági magyar közösségi életnek: Szabadkán az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara, a szabadkai zsinagóga épülete, a nagybecskereki egykori zárda épülete⁹, a szabadkai Szent Teréz székesegyház, a szabadkai Donát Mór-féle ház felújítása és a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ létrehozása, a zombori egykori magyar polgári kaszinó felújítása.

A védett építészeti emlékek mellett egy helyi értéket képviselő épület is megújult az elmúlt években, szintén szülőföldi támogatásból. Bányai János irodalomtörténész, akadémikus szülőházának felújítása és könyvtár, múzeumként, valamint kultúrotthonként való újrahasznosítása jó példa arra, hogy egy kisebb környezetben hogyan lehet megmenteni a lokális jelentőséggel bíró értékeket, és hogyan állíthatjuk azokat a mai kor használatába.

A tényleges felújítások mellett az elmúlt években két átfogó kutatás is történt, amelyek szintén a magyar érdekszférába tartozó épületeket vették szemügyre. Az egyik ilyen az ipari örökség mellett legveszélyeztetettebb típust célozta meg: a népi építészeti emlékeket. Egy határon átívelő pályázat keretében a szegedi nagytáj építészeti sajátosságait vizsgálták, Bánát és Bácska szinte egész területén, 76 magyarlakta településen. A kutatás jelentősége, hogy az eredményeként létrejött kiadvány nemcsak a jelen állapotokat rögzíti, hanem javaslatokat tesz annak megőrzésére és átörökítésére¹⁰. Talán ez egyik előfutára lehet a magyarországi Népi Építészeti Program Vajdaság területére való kiterjesztésének.

A másik, egész Vajdaság területére kiterjedő kutatás az itt lévő, és a már nem lévő kastélyok, kúriák vagy azok egykori helyének feltérképezése. A területen több mint száz ilyen épületet azonosítottunk be, amelyek jó része, sokszor ugyan rom formájában, de még mindig áll, és a dicső múltról tanúskodik. A kutatás eredményeit a Magyar Kastélylexikon vajdasági kötetében publikálják majd, valamint megkezdődött, az egyik védett épület, a horgosi Kárász-kastély felújításának előkészítése is. 

A vajdasági magyar épített örökség továbbélése

Az utóbbi évtizedben nagy előrelépés történt annak érdekében, hogy megpróbáljuk meghatározni, hogy mi is a magyar épített örökség a Vajdaságban, vagyis melyek azok az értékek, amelyek valamilyen módon kötődnek a magyar kultúrtörténethez is ezen a vidéken. Ezek számbavétele nem maradt meg az elmélet szintjén, az elmúlt években történt felújítások bizonyítják, hogy összefogással és kellő szakértelemmel kis és néha kissé nagyobb lépésekkel haladva megőrizhetjük múltunk egy-egy morzsáját. 

Dr. Szilágyi Mária

A szerző építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának Építészeti és Várostervezési Tanszékének oktatója.
Az Építészfórum határon túli magyar építészettel kapcsolatos összeállítása a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre. Az összeállítást Kovács Dániel szerkesztette.

Felhasznált irodalom

1.    Zakon o kulturnim dobarima, 1994.
2.    Vajdasági magyar kulturális stratégia, 2012-2018.
3.    Jövőre teljesen lerombolják Szabadka történelmi belvárosát
4.    Ugrožena baština
5.    Törvény a nemzeti kissebbségek nemzeti tanácsairól, 2009.
6.    Mitrović, 1999
7.    Mitrović, 2010 
8.    Vajdasági Magyar Értéktár
9.    Szilágyi Mária (szerk.): A nagybecskereki zárda felújítása. FTN–SPES, Novi Sad, 2020.
10.    Szilágyi Mária – Kerner Gábor: NEWTRAD: A szegedi nagytáj építészeti útmutatója. NEWTRAD: Arhitektonski vodič Segedinskog regiona. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet–Móra Ferenc Múzeum Szeged, Zenta–Szeged, 2019.

Pokrajinski zavod za zaštitu spomenika kulture
Zavod za zaštitu spomenika kulture Grada Novog Sada
Zavod za zaštitu spomenika kulture Pančevo
Zavod za zaštitu spomenika kulture Sremska Mitrovica
Zavod za zaštitu spomenika kulture Zrenjanin
Magyar Összefogás - Eredményeink
Községközi Műemlékvédelmi Intézet Szabadka
Mitrović, Vladimir: Aleksandar Kelemen Šaca – Tabakovićeva nagrada za arhitekturu. DaNS, Novi Sad, 1999.
Mitrović, Vladimir: Arhitektura XX veka u Vojvodini. Muzej savremene umetnosti Vojvodine–Akademska knjiga, 2010.
Örökségvédelem. Közésgközi Műemlékvédelmi Intézet, Szabadka, 2013.
Dömötör Gábor: A holdleány álma: Építészet és műemlékvédelem. Életjel, Szabadka, 2011.