Korabeli templomokhoz hozzányúlni mindig kényes kérdés. A már funkciójukat vesztett régebbi templomokat új tartalommal megtölteni szintén gondos odafigyelést igényel. Arról pedig pláne nincs közmegegyezés, miként álljunk hozzá a soha meg nem épült, fel nem szentelt egyházi épületekhez.
Ennek egyik példája a nemrég kortárs kiegészítőt kapott horvát Crekvina, azaz a Fiumétől alig néhány kilométerre fekvő Kastav kisváros impozáns dombján álló, de soha ki nem épült Nagyboldogasszony templom. A minőségi zenei fesztiváljairól is ismert, közkedvelt turistacélpont határában a jezsuiták a 18. században kezdtek templomépítésbe. A munka azonban sosem fejeződhetett be.
A fel nem szentelt templomfalakat 1750-ben, majd négy évvel később földrengés rongálta meg, ezután állapotuk egyre súlyosbodott. Másfél évtized múlva egy újabb földrengést követően az építők végül feladták a munkálatokat. A szerkezet köveit elkezdték széthordani, sokat belőlük a szomszédos Szent Ilona plébániatemplom felújításához használtak fel. A megmaradt romokat a 20. század első felében igyekeztek rendezni. Az ebben az időszakban tett kutatások kimutatták, hogy a helyszínen már korábban is állhatott Szűz Mária tiszteletére emelt templom.
A terület és a romok romantikája sok sétálót, kirándulót vonzott ide, a városszéli dombra, ahonnan kiránduló útvonal is indul észak felé. A kisebb, pompás panorámájú fennsíkon parkolót is kiképeztek, újabban pedig bekapcsolódott a város zenei fesztiválhelyszíneinek sorába. A megmaradt és a múlt század elején rendbe hozott falak közötti és előtti térség ideális helyszín lett a nyári zenei fesztivál egyes koncertjei számára. A zágrábi székhelyű Nenad Fabijanić irodája egy olyan konstrukciót tervezett a templom megmaradt kápolnafalai közé, amely határozottan kiválik az eredeti közegéből, de valamelyest igyekszik tiszteletben tartani a régészeti romok világát.
Egy kettős funkciójú építményt emeltek ide, amely nyáron színpadként szolgálhat a koncertek számára, az év többi részében pedig bárki felmászhat a nagyjából kétemeletes magasságban levő teraszra és onnan megemlkedett perspektívából élvezheti a tenger és a környező dombok, hegyek panorámáját.
A kívülről hatalmas konténernek ható, robosztus dobozszerű építmény lényegesen kiemelkedik a korabeli templom tervezett és valószínűleg csak részben megvalósult oldalhajójából, de annak tetejét olyan módon fonják körbe a magasabb templomfalak, hogy azok remek hátteret és feltételezhetően jó akusztikát nyújtanak a zenei eseményekhez.
Az építmény igyekszik tiszteletben tartani a régészeti feltárásokat és az építmény múltját. Szervesen nem kapcsolódik a falakhoz, így bármikor könnyen kibontható onnan. A régészeti elképzelést annyiban próbálja erősíteni, hogy egyfajta – igaz jól leválasztható – elemet képez a félbemaradt hajóban, ezáltal érzékelteti, hogy milyen magasságokat, tömeget képviseltek volna az elkészült falak.
A tervezők elképzelése szerint ez a kiemelkedés, de még inkább a látogató feljutása az építményben elhelyezett szűkös csigalépcsőn nem csak fizikai, hanem szellemi értelemben is egyfajta felemelkedő érzést okozna.
Anyaghasználatában határozottan leválik a kőfalaktól az a rusztikus corten acél szerkezet, amely közelebbről inkább ipari hatást kölcsönöz az építménynek. Ezzel szemben a belső kiszolgáló helyiségeket – az előadásokhoz hátteret nyújtó öltözőket, raktárakat és vizesblokkokat – puritán egyszerűséggel, de mégis egy kellemes, a külsőhöz is kapcsolódó színvilággal, melegebb hatásúra sikerült kialakítani.
A hatalmas doboz a romok felől közelítve valamelyest megszelídül, az egyik megmaradt kapunyílásba elhelyezett időtlennek ható rácsos kapuhoz finoman kapcsolódik, díszletszerűen hat. A különböző anyagok ütköztetésével sokat játszó Nenad Fabijanić itt is éles határok mentén találkoztatja a múlt köveit, a mostani betonnal és acéllal.
Azon lehet vitatkozni, hogy mennyire állja meg a helyét egy ilyen, ideiglenes hatású konstrukció egy egyértelműen templomnak alapot nyújtó épülettorzóban, ugyanakkor mindez felfogható kísérletként is, egyfajta játéknak az elemekkel. Az építmény azon az építészeti kettősségen próbál egyensúlyozni, hogy – mint a mesebeli okos lány, aki hozott is, meg nem is – bele is nyúlt az eredeti, kezdetektől csonkán maradt konstrukcióba, meg nem is.
Bán Dávid