Állványok mögött a Királyi Palota

Annyi bizonyos, hogy a 2020-as évszámot mindenki meg fogja jegyezni történelmünkben. Hogy gondolatainkkal azonban más területekre is evezhessünk, ki kell jelentenünk azt is, hogy ez az évszám a Budavári Palota históriájában is fordulópontot fog jelenni. Az év első napjaiban a Vár déli összekötő szárnyánál felhúzott állványzatok és a fel–felröppenő hírek is garanciát jelentenek minderre: a Nemzeti Hauszmann Program első ütemének keretében ugyanis már bőven elkezdődött az épületrész - és benne a Szent István-terem rekonstrukciója. 

A Királyi Palota a második világháborús pusztítások helyreállításával 1964 nyarára nyerte el mai külső formáját. Modern stílusú belső tereinek kialakítása további 20 évet vett igénybe, végül a Nemzeti Könyvtár 1985-ös megnyitásával zárult le – tehát immáron 35 éve. Most már bizonyos, hogy ez a háború után kialakult állapot hamarosan meg fog változni. 

Egy évtizede jelentek meg szélesebb nyilvánosság előtt az első hangok, melyek felvetették a háború előtti állapot (legalább részleges) visszaállításának lehetőségét. Ettől kezdve a helyreállítás módja körüli polémia változó intenzitással kísérte végig a 2010-es éveket a szakma berkein belül. Közben e vitafolyammal párhuzamosan a Palota közvetlen környezetében már lezajlott két projekt, melyek a fő épület kérdését még nem érintették, mégis sok szempontból tanulságosnak mondhatóak a témát tekintve. Az első a Várkert Bazár felújítása volt, ahol az Ybl Miklós tervezte épület helyreállítását tekintve még viszonylagos konszenzus állt fenn. Kisebb léptékben már ebből a projektből is kiolvasható volt az a helyreállítási irány, mely ezt követően tovább artikulálódott, és a Hauszmann Alajosról elnevezett programban öltött testet.

A Nemzeti Hauszmann Program keretében építették vissza a Királyi Palota két egykori melléképületét: a Főőrség épületét, és a Lovardát. Azonban már 2014 végén – a két épületmásolatról született döntéssel párhuzamosan – elhatározták, hogy rekonstruálják a Palota egyik gazdagon díszített történeti termét: a szimbolikus és iparművészettörténeti szempontból egyaránt kiemelkedő Szent István-termet is, mely szintén a háborúban pusztult el.

Az építészeti tervezés és a művészettörténeti kutatás hosszú előkészítési fázison ment keresztül, ez magyarázza, hogy csak idén év elején adhatták át a déli összekötő nyaktag átépítéséhez szükséges területet a kivitelezőnek. A Budavári Palota több tucatnyi egykori díszterme közül mérlegelni kellett, hogy melyiket érdemes, illetve lehetséges visszaállítani anélkül, hogy a jelenleg fennálló struktúrát alapvetően meg kelljen változtatni – s így belátható időn belül megvalósulhasson. Végül ama három helyiség közül, amiket a századfordulón jeles uralkodóink emlékére alakítottak ki, a Szent István-teremre esett a választás. A Hauszmann Alajos tervei alapján készült terem még a Palotában is egyedinek számító kidolgozottságával alkalmasnak látszott arra, hogy hűen megidézze az egykori enteriőrök miliőjét. Továbbá a képző- és iparművészeti alkotásokkal gazdagon ellátott terem jól dokumentáltnak számított a már korábban elvégzett kutatások alapján is. 

Kialakításában a legnagyobb hazai mesterek vettek részt, mint például Zsolnay Vilmos vagy a korszak egyik legismertebb bútorgyárosa, Thék Endre. A Palota főként barokk és neobarokk belső tereitől eltérően ennek a helyiségnek az architektúrája neoromán stílusú volt – mellyel a historizmus felfogása szerint államalapító királyunk korára utaltak (eszerint alakítottak ki Hunyadi termet neoreneszánsz, a Habsburg termet pedig neobarokk stílusban). A Szent István-terem enteriőrjét először az 1900-as párizsi világkiállítás magyar pavilonjában építették fel, ahol kiemelkedő sikert aratott, és nagydíjat nyert.

A tervezés előrehaladtával azonban kiderült, hogy a 60-as években készült felújítás még ezen a ponton is olyan elemeket tartalmaz, amelyek ellehetetlenítenék a terem maradéktalan újjáépítését. Leginkább a Gellért-hegy felé néző homlokzat jelentett gondot, ahol a háború után megváltoztatták az ablakok számát, így pont a Szent István-teremnek is eggyel több ablaka lett volna a kelleténél. Azon kívül vasbeton oszlopok álltak éppen azokon a pontokon, ahova az újjáépítendő terem közepe esett volna, ezért nem maradt más választás, mint a kérdéses elemek visszabontása. Mivel a termet eleve nem lehetett csak úgy önmagában újjáépíteni, hanem a körülötte lévő helyiségekhez is hozzá kellett nyúlni, adódott a lehetőség, hogy a Szent István-teremből közvetlen nyíló helyiségeket is helyre lehetne állítani – így egy kisebb, de egységes térsort lehet megidézni.

A hiteles rekonstrukcióhoz kitartó kutatói munkával sikerült elegendő forrást találni: ehhez például a Kiscelli Múzeumban meglévő archív tervek mellett a Műegyetem Építészettörténeti Tanszékén őrzött kiváló minőségű korabeli fotósorozat is hozzájárult, melynek részletgazdagsága kulcsfontosságúnak bizonyult  a neves szakemberekből álló kutatói gárda számára, melynek koordinálását Rostás Péter művészettörténész végzi. A terem fő képzőművészeti attrakcióit Szent István mellszobra, illetve Roskovics Ignác Árpádházi királyokat és szenteket ábrázoló (Zsolnay-féle pirogránitból készült) képei adják majd, melyek művészeti minősége a legszigorúbb zsűrizési folyamatnak köszönhetően igen magas színvonalat ért el – nyomatékosítva az építészeti rekonstrukció hitelességét. Megvalósulhat a kitűzött cél, miszerint a terem kifogástalan illúziót fog nyújtani a majdan belépő látogatónak.

A terem mellett egykor futó folyosónak is tervezik a hiteles helyreállítását. Fából készült falburkolatának terve fennmaradt, míg a parketta mintázatát, a mennyezeti stukkókat, falikarokat és csillárokat az épület egyéb tereiből ismert analógiák alapján készítik el. A kevesebb fellelt forrás ellenére is részlegesen helyreállítható a BTM oldala felől csatlakozó négyzet alakú előterem. Egy archív fotón például jól látható a csillár, és az architektúra egy része; a tervek szerint így e tér kialakítása is történeti formáját fogja idézni. A könyvtár területén állt egykori Cercle-termet eredetileg neobarokk stukkó és zöld selyemtapéta díszítette. Ennek helyreállítása a háború után lecsökkentett belmagasság miatt egyelőre nem valósítható meg.  Így ezen a részen kiállítótér lesz  kortárs kialakítással, melyben csupán a Szent István-terem felé nyíló ajtót készítik el újra történeti formájában. E tér fontossága abban is rejlik, hogy a Szent István-teremnek ad mellékteret, ugyanis ha ezt a helyiséget nem csatolnák a beruházás területéhez, akkor a Szent István-terem OSZK felőli oldalán vakajtót kellene építeni.

Az első emeleti helyiségsor alatt a földszinten is változások lesznek, újjáépül a csehsüveg boltozatos kapualj kőoszlopokkal, mely egyúttal a BTM új főbejárati érkező terévé válik. Az ebből nyíló kávézó, múzeumshop és ruhatári helyiségek visszafogott kortárs terekként jelennek majd meg. Még lejjebb, a földszinti bejárati terek alatti pincében régészeti bemutatótér keletkezik az egykori gépészeti tér helyett, melyen át betekintést nyerthetünk a Palota középkori állapotára is, illetve közvetlen összeköttetés keletkezik a déli várkertekkel. Figyelemre méltó mindezeken kívül még a Szent István-terem szintje felett a második emeleten kialakítandó tér, ahol a Királyi Palota különböző építési korszakainak rétegei válnak egyazon térben láthatóvá egy-egy töredék formájában.

A tavalyi év végén a Szent István-terem mellett volt folyosó falain eredeti stukkódíszítések maradványai kerültek elő a déli összekötő szárny falkutatása során. Leglátványosabb ezek közül a közlekedőtér főpárkányának palmettás fríze, amely egy hosszabb összefüggő szakaszon került elő épen az 1960-as évekbeli falburkolat eltávolítása után. A rekonstrukciós tervezési folyamat eredményeit igazolja, hogy az eredeti tervek alapján kiszerkesztett formák szinte teljesen megegyeztek a helyszínen találtakkal.   

A földszinti bontások során a bejárati kapu két oldalán 1-1 eredeti oszlop került elő teljes épségben, ezeket eredetileg a fal síkjába vájt fülkékbe helyezték el, így a háború utáni helyreállításkor pusztán eltakarták őket a kőlap burkolattal. E két oszlopnak, a mögöttük szinte teljesen épen maradt falzugnak és a csatlakozó falfelületeken megtalált stukkómaradványoknak köszönhetően a helyreállítandó kapualj tere részben anyagában is eredeti lehet majd. Továbbá a második emeleten előkerültek még a korábbi korszakok apró nyomai is: látható például, hogy a török kiűzése után középkori törmeléket építettek a barokk falba, vagy az, hogy a századfordulón miként nyúltak hozzá a már akkor is 150 éves barokk épülethez. Sőt az 50-es évek elején elkezdett, ám végül félbehagyott építkezési hullám néhány elkészült, de a 60-as években aztán eltakart eleme is napvilágra került. 

Bár most a Palotának csak egy rövid szakasza alakul át teljesen, annak tanulságai vélhetőleg kihatnak az egész épület jövőjének alakulására is. A csak ezen a szárnyon kicserélt ablakok még nyilvánvalóbbá teszik majd a többi modern forgóablak stílustörő mivoltát. A fellelt töredékek fényében joggal feltételezhetjük, hogy további díszítőelemek is megmaradhattak eredeti helyükön – a modern burkolatok alatt. Ha folytatódik a rekonstrukciós irány, miszerint az Ybl Miklós és Hauszmann Alajos vezetésével megalkotott állapot értékes elemei rekonstruálandóak, nekünk annyiban mindenképpen bölcsebbnek kell lennünk, hogy a háború utáni periódus értékeit gondos mérlegelés alá vesszük, és amit a bontandónak ítélünk, azt aprólékosan dokumentáljuk – ellentétben a 60-as évekbeli gyakorlattal. Eddig ez – szerencsésen – így is zajlott a mostani munkálatok megkezdése előtt. 

Az pedig még a jövő zenéje, hogy a Királyi Palota – vagy, ahogy magunk közt mondjuk: a „Vár" – Duna vizén visszatükröződő sziluettje hogyan fog kinézni 1-2 évtized múlva. Annyi biztosra vehető, hogy a mostani beavatkozás várható hatását még nehéz jelen korunkban megbecsülni.

Székely Márton
építész, doktorjelölt a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszékén,
kinek PhD kutatási területe a 19. század végi-20 század eleji historizáló építészet
résztvevő több műemléki rekonstrukció megtervezésében, illetve számos védett épület történeti kutatásában 

Szerk.: Pleskovics Viola