ANTitecture - Épített disztópiák

„Ez egy jelentés nélküli építészet, az eredetiség és különlegesség minden darabkájától megfosztott építészet. Ez az Új Világ építészete." Írta Koolhaas a felhőkarcolók építészetéről már a korai ’90-es években, ennek ellenére építészek tucatjai tesznek úgy azóta is, mintha gomba módra szaporodó toronyházaik rendre valami újat, valami formabontót tudnának felmutatni a 19. század vége óta töretlenül tomboló felhőkarcoló versenyben.

Azonban valójában a séma már több, mint száz éve változatlan: a lehető legfunkcionálisabb alaprajz szinte végtelen ismétlése, amelynek egyedül az anyagi és fizikai korlátok szabnak határt. Tehát végül is mi egy magasház koncepciója? Lehet egyáltalán egy felhőkarcoló esetében bármilyen koncepcióról beszélni? Klasszikus értelemben valószínűleg csupán egy jöhet szóba: legyen a lehető legmagasabb. De ha jobban megnézzük, ez viszont teljesen független bármiféle építészeti megfontolástól, ez csupán az anyagi lehetőségeink nyers demonstrációja. Minél több, annál jobb.

A funkcionális modul véletlenszerű és végtelen ismétlése nem igényel építészt. Egy emberi lény egyetlen feladata ebben a műveletben, hogy létrehozza azt az egy funkcionális részletet, aminek a sokszorozásából végül összeáll a megrendelő által követelt működésnek megfelelő alapmodul. A sokszorozás már csak egy motorikus feladat, amit egyelőre még emberi erőforrások felhasználásával végzünk. Ezt a közreműködőt nevezzük úgymond „építésznek", aki (amennyire magabiztos, sőt, szinte öntelt) motorikus tevékenysége végzése közben azzal áltatja magát, hogy mindezzel valami újszerűt, különlegeset és formabontót hoz létre. A legnagyobb irodák pedig szégyentelenül licitálnak egymásra ebben a végtelenül álszent versenyben, túlértékelve saját magukat és a produktumot is, ami végeredményben még annyira sem egyedi vagy személyes, mint a világ bármely favelájának bármelyik viskója.

A tervünkkel elsősorban az a célunk, hogy rámutassunk: ehhez a feladathoz a tömegesen foglalkoztatott biodroidok és büszke vezetőik (az úgynevezett „sztárépítészek") teljesen feleslegesek. Ugyanis a feladatot egy szerény hangya is képes elvégezni. Ráadásul teljesen egyedül. A tervünk a bizonyíték rá, hogy egy egyszerű algoritmus is fel tudja venni a versenyt bármely nagy építészirodával. Végtelen számú egyedinek tűnő és a valóságban is teljesen különböző változatot képes létrehozni másodpercek alatt úgy, hogy csupán egy előre elkészített alapmodult és az épületburkot alkotó szerkezeti részletmegoldást használ fel a megadott paraméterek szerint véletlenszerűen. Bármekkora magasságban, bármekkora alapterülettel, bármilyen funkcionális programra, bárhol és bármikor. Ez a hírhedt globális építészeti trend végső megkoronázása: biztosítani a felhőkarcoló építészet összes illúzióját, porig rombolva a legnagyobbat: az építész feladatát mindebben. A disztópia világos, de ami a legfájdalmasabb: valóságos. És létezik. Ez az ANTitecture projekt legfőbb üzenete.

Helyszín

A toronyházunk elméleti helyszínéül Budapest szívét választottuk. A város a maga meglévő szövetével egyébként éppen a toronyház központi üzenetére reflektál, nem kevésbé disztópikus környezetet teremtve a torony számára. Úgy illik gondolni, hogy Budapest jórészt érintetlenül megmaradt, összefüggő, 19. század végi belvárosi szövete egy egyedi, jó minőségű és gazdag építészeti környezetet alkot, valójában azonban ez tévedés. A budapesti belváros legnagyobb része nem egyéb, mint a kor spekulatív tömeges lakásépítésének gyenge minőségben kivitelezett terméke, nagy mennyiségben előregyártott gipszstukkó díszítésbe csomagolva, egyen sémára készült (szinte modulos) alaprajzokkal, végtelenszámban sokszorozva nem csak a fővárosban, de a több nemzetiségű, több kultúrájú Habsburg Birodalom minden szegletében. A városszövet eredetétől függetlenül mindez ma mégis valami különlegeset és egyedit képvisel, olyan értéket, amelyet mindenáron meg kell védelmezni a globalista építészet minden aljas támadásától (mint Zaha Hadid vagy Norman Foster irodái, akik korábban már mindketten vereséget szenvedtek a belvárost foggal-körömmel védő erőkkel szemben), vagy legújabb ellenségétől, a város félreeső egykori iparterületen épített első „magas" házától, egy mindössze 120 (!) méteres toronytól. Toronyházunkat ennek az egyedinek tűnő, történeti városszövetnek a közepében képzeljük el, ott, ahol a kérlelhetetlen, neokonzervatív városvédő attitűd álszentsége a leginkább kézzelfogható: ott, ahol az „egyedi" és „kiemelkedően értékes" (mégis szinte homogénnek tetsző) homlokzatokat és házakat szégyentelen mértékben borítják a reklámhálókról pajzánul kacsintgató, dús keblű hölgyek és kockáshasú urak.

A tervünk könnyedén tűnhet cinikus viccnek (talán valahol az is) a magyar főváros szívében, de ezzel együtt reflexió is a korai ’30-as évek belvárosi toronyház építési törekvéseire, amelyek legnagyszerűbb tervei a Városháza új szárnya és tornya kapcsán születtek. Ezek az érvek együttesen hatottak a helyszínválasztásra, még akkor is, ha éppen annak nyíltan felvállalt hiperglobalista és szándékosan személytelen karakteréből fakadóan valójában semmi szüksége nem lenne konkrét helyszínre.

Épület

Az épület kizárólag előregyártott elemekből épül fel. A torony alapelme egy 5 x 5 x 5 m befoglaló méretű, merev szerkezet, a torony magjában ez foglalja magába a közlekedő- és gépészeti magot, de ugyanez szolgál a lakó- vagy irodamodulok alapjaként is. A cél ennek az egységnek a kialakításakor a lehető legnagyobb flexibilitás elérése volt, bármiféle speciális karaktertől a lehető legszabadabban. Ugyanez volt a helyzet a függönyfal homlokzat alapmoduljának meghatározásakor is. A lehető legsemlegesebb megoldást választottuk, ami lehetővé tette számunkra, hogy az épületet megtisztítsuk további jelentésektől vagy ideológiáktól, létrehozva ezzel a legmegfelelőbb alapot egy hiperglobalista, algoritmus generált építészet számára.

Az út, amin keresztülmentünk nem új, nem is formabontó és legfőképp nem egyedi. Pontosan ugyanazt tettük, mint bárki más, aki az elmúlt 100 év során toronyházat tervezett. Az egyetlen különbség, hogy ezt mi egy rövid algoritmus segítségével tettük, anélkül, hogy egy, a világ minden pontján ezreket foglalkoztató multinacionális cég erőforrásait hónapokra lekötöttük volna.