Áttört bronzkorona - az elfogadás múzeuma

Helyszín: Washington DC, Egyesült Államok. Évszázados vita és viharos küzdelem után nemrég megnyílhatott az amerikai főváros Afroamerikai Történelem és Kultúra Nemzeti Múzeuma. A megépült ikonikus épület kulturális összetartó szerepével elnyerte a Beazley Design of the Year elismerést. Tervezők: Philip Freelon, David Adjaye, valamint Davis Brody Bond és a SmithGroup. Bán Dávid írása.

Ismerve a világ mai szellemi állapotát, nem lehet elégszer ismételni, hogy az ismeretlenség, a fél- vagy éppen teljes dezinformációk hatása és a tájékozatlanság könnyen lehet melegágya a szélsőséges, sztereotípiákon nyugvó, legtöbb esetben torz nézeteknek. Világszerte ezért is küzd számos kulturális intézmény – legyen az múzeum, színház vagy film – a velünk együtt élő kultúrák megismertetéséért.

Mindez kényes téma, de jó pár tematikus múzeum igen komoly szellemi energiát és pontos tervezési munkát fektetett be azért, hogy a közös előzetes tervezéstől kezdve, az építészeten, a kiállításrendezésen keresztül, az állandó kísérőprogramokig, pedagógiai- és kutatószolgálatokig minden egységesen a megismerést, a megértést szolgálja. A hely ne csak emlékhely legyen, mint ahogy ezen a ponton – ha látványos elemek felhasználásával is, de – sajnálatosan megragadt a budapesti Holokauszt Emlékközpont vagy a Terror Háza is. A közösségi emlékezet és az élő közeg segítségével történő ismeretátadás, érzékenyítés, válaszkeresés a kortárs problémákra, vagy eleve kérdések megfogalmazása lett számos mai intézmény fő feladata, ilyenből azonban itthon még nem sokkal találkozhatunk. Érdemes megnézni, milyen építészeti megoldások segítik az ilyen missziót felvállaló múzeumokat világszerte. Nemrég az Építészfórumon is foglalkoztunk a nyugat-dán tengerparti bunker mellé, a dűnébe vájt második világháborús emlékmúzeummal, amely a természet és a közösség történetét kapcsolta össze a háborúval. Vagy igen szép példa a francia Péronne városkájának első világháborús múzeuma, ami a harcokban szereplő nemzeteket párhuzamba állítva, leginkább a háttér, a társadalom felől közelít.

Az épületével üzen számos holokauszt emlékhely Berlintől Varsón keresztül Jeruzsálemig, de ugyanígy szintén egy komoly és szimbolikus jelet kíván hagyni építészeti megjelenésével a 2016-ban átadott washingtoni Afroamerikai Történelem és Kultúra Nemzeti Múzeuma.

Ahogyan az afroamerikai populáció történetének útja igen rögös volt az Újvilágban, és az elfogadás szintje még ma is távol áll az ideálistól, ugyanúgy a 40 milliós közösség történetét és kultúráját bemutató múzeum is hosszú utat járt be a megnyitásig. Az intézményalapítás gondolata egészen 1915-ig nyúlik vissza, azonban csak az 1970-es években tették meg az első határozott lépéseket. Ahhoz is újabb két évtizednek kellett eltelnie, hogy az Egyesült Államok legjelentősebb múzeumi intézménye, a kvázi nemzeti múzeumi rangban levő Smithsonian felállítson egy testületet, amely kidolgozza a múzeum koncepcióját. Végül 2001-ben született kormányhatározat a múzeumalapításról és újabb öt év telt el, mire kijelölték a hatalmas kulturális és tudományos, illetve jelentős reprezentatív funkcióval bíró washingtoni National Mall nemzeti parkban az építkezés impozáns helyszínét. A Washington Emlékmű és a Smithsonian Amerikai Történeti Múzeum közé kerülő új létesítmény építészeti pályázatának kiírásában egy igen komplex problémára keresték a választ. Egy olyan épületet kellett létesíteni, amely egyrészt jól reagál a kiemelt jelentőségű építészeti és tájképi környezetére, ugyanakkor önmagában is üzenetet hordoz, meg tudja fogalmazni az afroamerikai történelem sötét oldalát, de leginkább pozitív, optimista jövőképet mutat.

A meghívásos pályázatra több száz nemzetközi építésziroda adta be munkáját, végül a Philip Freelon, David Frank Adjaye – aki jelenleg a rigai Lett Művészeti Múzeum kivitelezésén dolgozik –, valamint a New York-i Szeptember 11. Emlékművet is jegyző Davis Brody Bond iroda és a SmithGroup alkotta konzorcium nyerte el a megbízást. A kiállítótermek mellett különböző kulturális eseményeknek is helyet kell biztosítania az új létesítménynek, így abba a kisebb előadó- és pedagógiai helyiségek mellett egy komolyabb színházterem is került. Az épületnek megfelelően kell harmonizálnia a Mall parkos jellegéve és további kiemelkedő múzeumépületeivel, valamint a térség középpontjában, az új létesítmény tőszomszédságában álló Washington Emlékművel. Ugyanakkor egyedi arcot is kellett, hogy kapjon, mégpedig olyat, amelyben megfogalmazódik az afroamerikai kultúra és történelem. Az építészeti koncepció végül három sarokpontot jelölt meg: az épület „korona” formáját, a környező tájképhez való aktív kapcsolódást és a finoman áttört, bronz burkolatot.

A 29.000 négyzetméteres, felszín alatt három, felette pedig öt szintet számláló múzeumépület legdominánsabb eleme, a három hatalmas, fordított piramist formáló finoman, csillogóan burkolt sávja. A belső terek árnyékolását is szolgáló, jóformán egy második héjként álló, gondosan csipkézett külső homlokzati burkolat mintázatában erőteljesen utal az afroamerikai kézműves hagyományokra. A burkolat fémes és átlyukasztott kiképzése nem csak játékos tükröződését engedi a környező vízfelületeknek, hanem emellett egyfajta speciális mikroklímát is kialakított, megkönnyítve a friss légáramlást és kellő árnyékot is biztosítva a napsütötte időszakokban. A külső ornamentika árnyékoló képessége a nap erejétől függően szabályozható is. A csipkézett homlokzatot minden szinten, szinte random módon töri meg egy-egy kiszakítás, amely részben utal a töredezett történetiségre, másrészt pedig jól elhelyezett kilátópontokként szolgálnak, ahonnan a Mall történelmi emlékhelyeire és múzeumaira nyílik panoráma. Az alsó szint még a sötétbe burkolózik, majd a felfelé szélesedő épület csillogó bronzfelületei egyre több fényt és világosságot adva jutnak el a tetőteraszig. A történelmi hányadtatások felől egy remélhetőleg optimista jövőkép irányába törekszik maga az épület is, amelynek belső terébe is könnyedén hatol be a természetes fény, s a pillérek hiánya miatt nő a tér átláthatósága és flexibilitása.

Az intézmény egy jelentős része a felszín alatt található, ide telepítettek több kiállítótermet és itt található a színház is. A további kiállítótermeket, valamint a múzeum működésének tereit: az irodákat, raktárakat, műhelyeket pedig az épület felszín feletti részében szétszórva helyezték el. Magát a tervet, majd az abban bekövetkező változásokat sokan igen élesen kritizálták, de mint David Adjaye vezetőtervező később nyilatkozta, az elképzeléseik végül 90 százalékban megvalósulhattak, „ami az építészetben fene remek dolog” – tette hozzá. Az elhúzódó építkezés és a sokakban visszás hatást keltett terv végül 2016-ban formálódott épületté, majd egy évvel később elnyerte a londoni Design Museum szervezésében kiosztásra kerülő, Beazley Design of the Year elismerést. Az építészeti teljesítmény mellett azonban azt a hosszú és küzdelmes időszakot is díjazták, amely során az ellentéteket, a politikai vitákat is leküzdve születhetett meg egy kiemelkedő létesítmény. Hiszen maga az elkészült épület is vitáknak, diskurzusnak ad helyszínt, önmagában is egy jelképként szolgál, ezzel is segítve a megismerést és az elfogadást.

Bán Dávid