Az alsózsolcai református templom egy négyéves felújítási procedúra után ismét megnyitotta kapuit a helyi gyülekezet számára – a természetes fényárban úszó elegáns, restaurált tereket a pünkösdi Istentisztelet során avatták fel.
A templom belső tereinek megtervezésével Bunyik Emese belsőépítészt bízták meg, aki korábban a szomszédos Hernádkak község református templomának felújítási munkálatai során szerzett gyakorlatot a műfajban. Az átalakítás folyamata teljes harmóniában telt, a gördülékeny kommunikációs stratégiának és szakértelemnek köszönhetően, amelyhez a belsőépítész mellett Alexa Gábor lelkipásztor, valamint Bársony-Sipos Edit műszaki előkészítő is jelentősen hozzájárult, mindezt a gyülekezet érdekeit, valamint az értékmegőrzés és költséghatékonyság szempontjait is szem előtt tartva. „A tervezői kihívás nem a klasszikus értelemben vett építészeti tervezésben rejlett, hanem sokkal inkább a szakmai vélemények és szubjektív vélemények összeegyeztetésében mutatkozott meg. A feladat szakmai hátterét a restaurátori kutatások, míg az érzelmi hátterét a közösség igényei és elképzelései képezték" – mondta Bunyik Emese.
Mivel az alsózsolcai épület homlokzata tíz évvel korábban nagyobb rekonstrukción esett át, így a korai tervezési fázisban kizárólag a belső terek helyreállítására került a hangsúly. A koncepcióterv elkészítését a pályázat benyújtása követte, majd a támogatás elnyerése után rövid idővel jelentős kár keletkezett a homlokzaton: az egyik párkánytagozat lehullott az épületről. A harangtorony felújításánál a teljes bádogozást szakszerűtlenül hajtották végre, a párkánytagozat sérülését a munkálatok során tévesen alkalmazott anyaghasználat okozta. Mivel a pályázat benyújtásakor a koncepciótervben még nem szerepelt a külső architektúra rekonstrukciója, ezáltal a költségvetés sem tartalmazta a többmilliós extra tételt, a belső tér helyreállítását kompromisszumok sora indította el.
Az engedélyeztetési folyamatok képezték a felújítási munkálatok oroszlánrészét, a megyei kormányhivatalnál három teljes évig húzódott a négykörös adminisztrációs procedúra. Az engedélyeztetéssel párhuzamosan kezdetét vette az ukrajnai háború, beindult az infláció, az állapotfelmérés során észlelt károk helyreállításának összege jelentősen eltért az eredeti költségkalkulációtól. A statikus szakértők megállapították, hogy a sérült tagozat, a rossz esővíz-elvezetési konstrukció, valamint a befelé lejtő betonjárda miatt az épület belül felázott, amely a templom süllyedését, valamint a 90 cm vastag fal felrepedését eredményezte, így a második műemlékvédelmi engedélyeztetési körben a falak varrása került fókuszba. A folyamatot a bonyolult pénzügyi körülmények miatt a gazdaságos megoldások és a megvalósíthatóság szempontja, valamint a rendelkezésre álló technológiai eszköztár irányította.
A falak varrása után megkezdődtek az örökségvédelmi engedélyeztetési folyamatok a restaurátori feltárással kapcsolatban – a kutatóablakok elhelyezéséről és a kutatás módszeréről előzetes tervet nyújtottak be. A festő-, kő-, valamint farestaurátorok többoldalas, laboreredménnyel alátámasztott dokumentációban ismertették a feltárás eredményeit: a festészeti kutatás során kiderült, hogy a templomot az 1790-es évek óta mindössze két alkalommal festették ki. Az eredmény kiválóan példázza, milyen nagy gonddal és szeretettel kezelte a gyülekezet a templomot az épület több mint két évszázados fennállása óta.
A tervezési folyamat meglehetősen egyszerűnek bizonyult, ugyanis az épület korábbi tulajdonságai biztos alapként szolgáltak. Ugyan a padokat az eredeti faanyagig kívánták helyreállítani, az évek során felhalmozódott vastag zománcréteg megakadályozta az átalakulást. Mivel az eredeti állapot visszanyeréséhez 4 méter hosszú fürdetőkádak építésére és rendkívül költséges, speciális anyagokra lett volna szükség, elvetették az ötletet. Helyette izolálóréteget, majd újabb festékréteget helyeztek a padozatra, amely lehetővé teszi, hogy később (amint rendelkezésre állnak újabb erőforrások), végrehajtsák a teljes restaurátori felújítást, valamint jóval költséghatékonyabb az eredeti koncepcióhoz képest. A fa erezetét reprodukáló flóderezés metódusát a szigorú pénzügyi keretekre való tekintettel elengedték, a padozat végül homogén felületet kapott, amely káprázatos színharmóniát eredményezett a térben.
Korábban a padokat új, kevéssé cizellált padsorokkal egészítették ki, amelyek kisebb vastagságú alapanyagokból épültek, több alátámasztással, és sajnos kényelmetlenek is voltak. A kedvezőtlen kialakítás miatt nem fértek el a hívek az Úrvacsoránál, illetve a kiegészítő padsorok „beszöktek" a szószék területe alá, így az utólagosan behelyezett egységek elbontását, valamint újabb közlekedőfolyosókat elhelyezését tervezték, amely elősegítette volna a fal szellőzését, valamint egy optimálisabb, szellősebb, elegánsabb elrendezést eredményezett volna. Végül az örökségvédelem nem engedélyezte a szélső közlekedők kialakítását, ugyanis a padok végeinek átalakítása az épület csonkításának minősülne.
A prioritások listázásakor egybehangzó döntés született a szószék rekonstrukciójával kapcsolatban. A kőből készült szószéket korábban magasfényű zománcfestékkel mázolták három különböző árnyalatban, amely olyan vastag rétegben fedte a teljes felületet, hogy komoly kihívást jelentett az eredeti felületek meghatározása. A restaurátori kutatás során kék és arany színeket állapítottak meg, és mivel a gyülekezet már a kezdetek óta a kék árnyalatot támogatta, a színválasztás hálás találatnak bizonyult. A zománcréteg vastagsága ellehetetlenítette, hogy az eredeti árnyalatokig feltárják a felületet, így a padozathoz hasonlóan a szószék is izolálóréteget kapott, majd a kutatási eredményhez igazítva, a mai kornak megfelelő árnyalatban visszaállították a kék és arany tónust. A szószékhez és padozathoz hasonlóan a Mózes széke, valamint a bejárati-és oldalkapuk is teljes izolálást és új színt kaptak. A kilincsek kiváló állapotban voltak, így nem volt szükség utógyártásra, a vasalatokkal együtt felcsiszolták, majd védőréteggel kezelték őket.
Korábban a padok alatti területet faburkolat fedte, míg két mezőben 12 cm vastagságban salakkal és betonnal emelték ki a padozatot. A restaurátori feltárásnál a járómezőben, valamint a közlekedőrészeknél levélmintás, világos-és sötétszürke cementlapra bukkantak, amely kiválóan rezonált a falak kutatásánál felfedezett szürke árnyalattal. Ennek megfelelően a cementlapot megőrizték, felcsiszolták, majd impregnálták, a padok alatti padozatnál pedig elbontották a betont és visszakerült a hagyományos rétegrend. A Iamart cementlap és terrazzo manufaktúra kiselemes terrazzo lapburkolatot gyártott a templom meglévő és restaurált burkolatához.
Világítás tekintetében (részben a költségek megszorítása miatt) megőrizték az eredeti csillárt, valamint nagyobb átmérőjű zártbúrás lámpákat helyeztek a falra, és formailag megegyező, kisebb árnyalatú világítóegységek kerültek a kisebb boltívekhez, szószékhez, illetve az orgonához. További ellipszoid lámpatesteket installáltak (az alsó mezőben, 220 cm-es magasságban), amelyek minden irányba szórják a fényt, a felső mezőben lógó csillár pedig finoman deríti a teret, ezáltal egy finom, bensőséges, visszafogott, mégis funkcionális világítási koncepció született a korábbi kedvezőtlen feltételek helyett. A további bontás és vésés elkerülése, valamint az eredeti állapot megőrzése érdekében a vadonatújra cserélt vezetékeket a padok lábazatánál vezették el.
Végül a pénzügyi nehézségek és váratlan meglepetések ellenére (a kiváló művezetésnek, illetve a bravúros kompromisszumos megoldásoknak köszönhetően) sikeresen belefértek a szűk költségkeretbe – az izoláló anyagra helyezett festékrétegek pedig megteremtik a további feltárások és hiteles rekonstrukciós munkálatok lehetőségét.
Cselőtei Boglárka