Az eltűnt makett nyomában

Talán nem érdektelen bemutatni, hogy mi volt a budai várnegyedben a Szent György tértől nyugatra eső terület és a várfal menti kétszintes sétány 2001-es koncepciója, tekintve, hogy a Várkapitányság 2020 decemberében bemutatta annak a József főhercegi palota-„replikának" a látványterveit, amely érvényteleníti ezt a koncepciót, és elbontani tervezi annak megépült részeit.

Ez a makett körülbelül 180x70x50 centiméteres volt, világos, natúr fa; ez a szín azóta már feltehetőleg beérett, tekintve, hogy 2001-ben, közel húsz éve készült; Polyák György építész készítette, 1:200-as léptékben. Az ilyen szerződésre készített maketteket, a tervezők – ha épp nem ők készítik, mint esetünkben – sokszor csak órákra birtokolhatják, mert ketyeg a határidő, és csak arra van idejük, hogy kicsomagolják, és készítsenek róla néhány fotót, hogy legalább annyi maradjon belőle. Abban volt különleges, hogy tömbönként be lehetett illeszteni a háztömegeket, így több építési fázist ábrázolt: az ideiglenest, és a teljes kiépítését. Testére, azaz a térből absztrakt módon kimetszett föld- és sziklatömeget ábrázoló alap-hasáb oldalára felcsavarozható volt az ugyancsak egy anyagú védőburkolat.

A megrendelő a Budai Várgondnokság KHT. volt. Azzal az engedélyezési tervvel együtt készült, amely a Szent György utca és tér nyugati oldalán a várfalig tartó terület telkeinek ideiglenes, és közterületeinek végleges rendezését tette volna lehetővé. Az engedélyezési terv és a makett elkészítését megelőzte egy koncepciós tervi és egy tanulmánytervi fázis, a műemlékvédelmi és az országos tervtanács. 2001 januárjában az NKÖM (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma) megbízásából a területet gondozó Budai Várgondnokság KHT. ügyvezető igazgatója, Szamkó Katalin megbízott három műemlékes kutatásban és tervezésben dolgozó építészirodát[i], hogy egymástól függetlenül készítsen a terület rövid és hosszútávú beépítésére egy-egy koncepciós tervet. A felkért opponensek a háromból azt a koncepciót választották, melyet a tárgyalt makett és a csatolt tervrajzok is ábrázolnak.

A területet az akkor érvényes építési szabályozás az 1902-ig meglévő két kis utca, köz rekonstrukciójával rendelte három tömbre osztani. A déli épülettömb szabályozása nem célozta megépíteni a királyi istállók háború előtti terjedelmét, miután a Szent György tér déli határán feltárásra és bemutatásra került a középkori Koldus kapu és a hozzá csatlakozó északi palotafal, melyet az úgynevezett Cortina-fal folytat a mélyebben fekvő Karakas pasa tornyáig. A középső tömb a Teleki-palota 18. századi körvonalát veszi alapul, tehát nem a lényegesen kiterjedtebb Habsburg József főhercegi utódépületét (!). Az északi tömb is visszatér a főhercegi átépítések előtti – és a régészeti kutatásban feltárt – polgárházak kiterjedéséhez. Észak felől ez az épülettömb hajdan egybeépült a Fehérvári kapu belső tornyával, így a beépítésnek észak felől is határt szabott a meglévő közterület realitása – nem számolhattunk a kapu visszaépítésével. A szabályozási terv kétemeletes, magastetős tömegeket írt elő, és ez ma is érvényben van. Annyi változott, hogy időközben a tömbök kontúrját és a közterületi részeket hozzáigazították ehhez a tárgyalt, engedélyezett, és részben megépült koncepcióhoz. Eszerint a középső tömb redukált építménymagasságú, még a hajdan itt álló Teleki-palota történelmi magasságához képest is. Az volt ugyanis a területre vonatkozó urbanisztikai elv, hogy a Sándor-palota, amelynek akkor javában folyt a rekonstrukciója, megtarthassa a téren betöltött súlyát, méltóságát[ii].

De mi is volt a terület rendezésének és beépítésének a koncepciója, melyet makettünk ábrázolt?

A háborús pusztítások, valamint a hatvanas években történt bontások után, a 90-es években a hatalmas területen három régész (Magyar Károly, Nyékhelyi Dóra és Végh András – Budapesti Történeti Múzeum) irányításával párhuzamosan végeztek kutatásokat, a leírt tömbök szerinti megosztásban. Rendelkezésre állt egy hatalmas, többszintes geodéziai felmérés (a rá vetített szabályozási tervi tömb-kontúrokkal), melyet az ő munkájuk nyomán periodizációs jelöléssel láthattunk el. Ez megmutatta, hogy a három különböző korú városfal és pincerendszer milyen struktúrákat alkot, illetve, milyen tereket hoz létre az egyes szakaszokon. És egyben egy értéksorrendet is adott, hogy területről területre mi a fontos, megtartandó, és mi az, amelynek bontása lehetővé teszi, hogy épp az értékesebb falrészek értelmezhetőek, konzerválhatóak és bemutathatóak legyenek. A feladatot bonyolította a helyenként több szintes pincerendszer és meglévő vagy tervezett funkcionális elemek, mint például északon a távfűtés bekötése, vagy a várfal alatt tervezett mélygarázsok liftjeinek, lépcsőinek elhelyezése.

További nehézség volt a beépítés megtervezésénél, hogy bármiféle új raszter, struktúra, teherátadás, sőt maga a kivitelezési munka is kárt okozhat a feltárt falazatokban. A várnegyed speciális, rétegzett kőzetszerkezete ezen a déli, alacsonyabb területen már mállott, töredezett és kevésbé teherbíró. Jól tudjuk, hogy a budai várnegyed többszintes pincerendszere északabbra is milyen veszélyben van, fokozott figyelmet és gondozást, közlekedési súlykorlátozásokat igényel.

 Az épületszerkezettani, statikai koncepció az volt ezért, hogy ott vannak ezek a nagyon komoly méretű, stabil és a korábbi terhelés miatt már konszolidálódott alap- és pincefalazatok, tehát építsünk ezekre, kis elemekkel, nagyjából akkora tömegeket, mint amelyeket már hordoztak. A régészeti kutatás – a városfalakon és tornyokon kívül – sok történelmi teret, pincerendszert, több kutat-ciszternát is feltárt, és feladat volt ezek bemutatása. Ilyen volt például az északi tömbben a hajdani Raguzai-ház oldalágakkal bővített, a városfal alatt, az elé kivezetett mélypincéje, vagy a legkorábbi, Árpád-kori városhoz tartozó mikve bemutatása[iii], de ezek mind szépen bekapcsolhatók voltak az illető épület kapualjaihoz, lépcsőházaihoz. A déli tömbben előkerült az a fal és liván-íves vakárkádsora, mely az 1687-es, Joseph de Hauÿ-féle helyszínrajz is ábrázolt, és amely falazata ferdén átvágja a déli tömb udvarát.

A koncepció másik fontos elgondolása a közterületek és a közforgalom számára megnyitott területek rendezése. A várfal mentén kialakuló, viszonylag széles sáv lehetővé teszi egy felső sétány kialakítását, amely folytatását képezi a budai vár, sőt a város egyik legnépszerűbb közterületének, a Tóth Árpád sétánynak. Ezt a felső sétányt párhuzamosan kíséri egy ugyancsak végigjárható, süllyesztett kert-sorozat, annak a feltárt, több építési periódusú városfalnak a bemutatására, amely a fő eredménye volt a régészek munkájának, és segíthet megérteni, hogy milyen volt és hogyan fejlődött a budai vár IV. Béla idejétől a visszafoglalás utáni, újkori újjáépítésekig. Ezeknek a zárható, de több ponton lépcsőkkel bekötött kerteknek a létesítése nem új ötlet. Ez volt Gerő László jól kimunkált megoldása arra, hogy hogyan lehet a feltárt középkori, és a felszíni újkori palotával sokszor ellentmondásos viszonyban lévő romos faltömegeket mélyudvarokban egy szép, modern, de laikusok által is értelmezhető kompozícióba foglalni. Ez a megoldás attól modern, hogy az ellentmondásos elemek sajátos, kollázs-szerű viszonyba kerülnek, és ennek a viszonynak fontos harmadik összetevője a növényzet[iv]. A feltárt romok közt előkerült az Árpád-kori – azaz IV. Béla uralkodása alatt, a tatárjárás után épített – városfal és tornyai, és kívül ezen az Anjou-kori, későbbi városfal belső, támpilléreken nyugvó ívsoros szerkezete. Ez a két falazat hol közelít, hol távolodik egymástól, a későbbire jórészt ráépült az újkori téglaszerkezetű várfal. Az Árpád-kori városfal négyzetes tornya épp arra a területre esik, amelyet a Teleki-palota József főhercegi bővítése elfedett. Ezen bővítményi traktus alapfalainak a lebontása tehát nem volt kérdéses, ez tenné lehetővé a sétány és a süllyesztett kert átjárhatóságát. A kiemelt sétány és a süllyesztett kert a két közbülső kis utcánál és a végpontokon is összeköttetésbe kerül a Szent György utca és tér területével. Továbbá lépcsők és rámpák biztosítják a sétány és a kert járható kapcsolatát is, oly módon, hogy a kert éjszakára zárható legyen. A déli közben megépült az a lift-pár és lépcső-rendszer, amelyen a várfalat mindkét irányban áttörve gyalogos kapcsolat létesült a déli várudvar, valamint a nyugati várfal előtti vároldal közt – sőt a falszorosban már elkészült mélygarázs felé. A terv még egy liftcsoport létesítésével számolt: az északi és a középső tömb közötti köznél, a tervezett másik mélygarázs megközelítésére.

A megbízó nem határozta meg azt, hogy mi kerüljön a tömbökbe a majdani kiépítés során. Ez a terv sem kívánta ezt a kérdést szigorúan eldönteni. Egyfelől a tervezett (és részben azután megépített) mélygarázsok biztosították azt, hogy ezek az új funkciók – legyenek azok lakó- vagy irodai célúak, egyformán beépíthetők legyenek a várnegyedbe, anélkül, hogy további gépjármű forgalmat okoznának. Jóllehet a tanulmány szelleméből az sugárzott, hogy ezek a tömbök civil jellegűek (különösen az északi) és ez a lakónegyedhez köti őket, ugyanakkor az ezredfordulón volt egy érezhető nyomás arra, hogy esetleg irodai, vagy valamifajta hivatali funkcióra is alkalmas kell legyen ez a tervezett új beépítés.

A tanulmány nem jutott el – a műfaja és az időkorlátok miatt nem is juthatott el – odáig, hogy a felépítmények építészeti megjelenését kidolgozza. Maga a modell tulajdonképpen a meglévő szabályozásból következő tömegek ábrázolása, azokkal a kisebb változtatásokkal, amelyeket javasoltunk, és amelyek aztán át is kerültek a jelenleg is érvényes szabályozásba (lásd kerületi HÉSZ). Ez jelzés akart lenni arra, hogy adott esetben az egyes telkekre más-más építész, különböző karakterű, de a szigorú szabályozás miatt mégis egymással harmonizáló épületeket tervezhet majd. Akkor viszonylag friss volt az egyesített Berlin belvárosának új beépítése (Friedrichstrasse, Gendarmenmarkt, Pariser Platz, Leipziger Platz…). Ott is egy szigorú szabályozás tette lehetővé, hogy kialakuljon egy olyan modern építés, amelyben egy koherens városrekonstrukció szempontjai is érvényre jutottak[v]. És minta volt természetesen a vári modern foghíjbeépítések második sorozata, amelyben a korábbi, úgynevezett „Nikotex-stílusú"[vi], semlegesebb, a szocreállal párhuzamos és a száraz, háború utáni, német városrekonstrukciók mintájára épített foghíjbeépítéseket felváltotta egy igazi, kortárs modern építészet[vii].

Nem tudni tehát, hogy megvan-e még, vagy hol kallódik ez a makett. Az a véleményem, hogy legalábbis egy múzeumban volna a helye, ha már nem befolyásolhat befektetőket-döntéshozókat abban, hogy mi is épüljön a területen, illetve, hogy laikusok számára is bemutassa, hogy mi az értelme a sétány – kertészeti részek nélkül(!) – megvalósult két ütemének[viii], továbbá hogy volna olyan beépítés, amely szerves folytatást képez a vári lakónegyeddel, behegeszti azt a sebet, és jók az arányai a várfalhoz képest. Mivel a makett közpénzből készült, akárcsak a megvalósult ütemek, kiselejtezése legalábbis megkérdőjelezhető!

Bujdosó Győző

[i] ÁMRK. (Deák Zoltán), SZAKRA Kkt. (Szabó Zoltán, Kralovánszky Réka) és BONOPUS BT. (Bujdosó Győző) – az utóbbi koncepció kiválasztása után a munkát Molnos Attila, Kamarás Bálint és Nóbik Orsolya építészekkel (TAAT Kft.) és szaktervezőkkel folytattam, a közreműködők névsorát lásd a tárgyi korábbi Építészfórum cikkben;

[ii] Egy 1953-ban a KÖZTI-ben készült tudományos dokumentációjában Czagány István, Weidinger György és Csemegi József a romos palota késő barokk állapotának a visszaállításáért harcolt, miután a Korb- és Giergl-féle hatalmas, neobarokk tömeget senki sem akarta megtartani, sőt általános volt a vélemény a teljes bontásról. – Farbaky Péter: A budai Teleki-palota átalakítása főhercegi rezidenciává, In: Romantikus kastély: tanulmányok Komárik Dénes tiszteletére, Budapest, 2004., Hild-Ybl Alapítvány;

[iii] Az első városban a királyi központ egyes feltételezések szerint a Táncsics Mihály utca környékén lehetett, míg a zsidó telkek itt, a Szent György utcában, és feltehetőleg a kettő később „helyet cserélt", mivel a déli terület jobban biztosította a királyi udvar helyigényét és elkülönülését.

[iv] A növényzetnek ez a hatalma már akkor feltűnt, amikor a lezárt romterületen igyekeztem értelmezni a különféle falazatokat a régészeti rajzok és új felmérések segítségével. Spontán előtört ugyanis mindenhonnan, a természetes növényzet, olyan gazdagságban, mint a védett Sas-hegyen.

[v] Dr. Hans Stimmann előbb építési szenátor, majd a városfejlesztési hivatal államtitkára, végül főépítész volt ennek a megalkotója, de Berlinben nagy múltja van annak, hogyan lehet különböző építészek munkáit úgy koordinálni, hogy az eredmény túlmutasson az egyes épületek színvonalán: INTERBAU, IBA;

[vi] Nikotex: a korabeli építész szakzsargon pejoratív kifejezése erre az építészetre – a Nikotex egy nikotin-mentes cigaretta volt. Az új vári beépítésekről lásd még: Szanyi József: „Műemlékvédelem a budai várnegyedben", in: Magyar Műemlékvédelen 1971-72.;

[vii] „Alázat és valami fehér izzás" ahogyan Reimholz Péter fogalmaz, Farkasdy Zoltán, Jánossy György, Gulyás Zoltán, Sedlmayr János és Virág Csaba épületeire utalva, a (Csomay Zsófiával tervezett) saját Fortuna utca 8. HAPIMAG apartmanháza átadását követő írásában. Új Magyar Építőművészet;

[viii] További megvalósult ütem az északi tömb területére eső pincék ideiglenes hasznosítása, ennek tervezője Szabó Zoltán és Kralovánszky Réka építészek (SZAKRA Kkt. )

Szerk.: Winkler Márk