Az építész mint vevő

Ritka közöttünk az olyan öntörvényű alkotó, aki álmai megépítéséhez nemzetközi tenderen versenyezteti a beruházókat, hogy valóra váltsák azokat. Pedig talán ezt kellene tennünk.
Sánta Gábor írása.

Mi alkotó, tervező építészek általában úgy gondolunk magunkra, mint szolgáltatóra, aki megbízója érdekében dolgozik – azaz gondolatait bocsátja áruba.

Ritka közöttünk az olyan öntörvényű alkotó, aki álmai megépítéséhez nemzetközi tenderen versenyezteti a beruházókat, hogy valóra váltsák azokat. Pedig talán ezt kellene tennünk.

Jelenleg a pénzügyi világ hatalmasainak álmai határozzák meg földgolyónk építészeti közéletét. Végeztem egy egészen egyszerű számítást. Egy kétszáz ágyas szálloda ára Ázsiában nagyjából 33 milló euró. A várható bevétel egy éjszakára számítva nagyjából 300 euró, 50 százalékos telítettséggel és 30 százalékos haszonkulccsal kalkulálva az éves nyereség 3 millió euró. A megtérülési idő 11 év.

Sok ez nekünk, vagy kevés?

Az építés mindig is üzenethordozó volt, az is marad, amíg csak civilizációnk fennmarad. Kérdés, mikor mit üzenjen? A Napkirály dicsőségét örökítse meg, Firenze bankárainak adjon halhatatlan hírnevet, Nagy Péter cár elszántságát hirdesse észak Velencéjének megépítésével?

A jezsuiták rendjének jelmondatával válaszolok: Mindent Isten nagyobb dicsőségére!

Lek Bunnag úr április közepén kilépett a mauritiusi Sofitel Eternity szálló tervezéséből. Ezzel attól tartok elég komoly anyagi előnyökről mondott le, viszont egyértelmű üzenetet küldött megbízóinak – az Ő számára sajnos nem elég jók. Döntése gyors volt és végleges. Két hét alatt a teljes három éves munkáját összefoglaló dokumentációt eljuttatta Párizsba és Mauritiusra, a dolog üzleti részének lezárását pedig átadta menedzserének, Louisa Bunnagnak.

Lek Bunnaggal csak egyszer találkoztam, közvetlenül ideérkezésem után. Páratlan az elevensége és – ami egy sztárépítésznél nélkülözhetetlen – a színészi tehetsége. Hófehér ruhában érkezett, felesége, Louisa ugyancsak. Kísérőjük, Asnee Tasnaruangrong tetőtől talpig feketében. A három napos munkaprogram minden percét uralta, vezette, meghatározta Lek Bunnag jelenlétének intenzitása. Nem tagadon, lenyűgözött.

Vajon hogyan jutottak odáig a dolgok hogy egy látszólag sikeresnek igérkező építkezés előkészítési folyamatából a főszereplő, a tervező építész váratlanul kiszáll? Kicsit olyan szituáció, mint Woody Allen filmjében, A Kairó bíbor rózsájában az önálló életre kelt szerepek, szereplők abszurd helyzete. Ki vezet kit, a producer a rendezőt, a rendező a szinészeket, vagy inkább a főszereplő az egész művet?

A dolog lényege éppen úgy, mint a szerelemben – a ritmus. Idő kell minden igazán jó dologhoz.

A beruházó cég, egy francia tőkekezelő csoport úgy döntött, hogy ennek a szállónak jövő év szeptemberében meg kell nyitnia kapuit akkor is, ha cigánygyerekek potyognak az égből. Bunnag úr három éve dolgozik már ezen a terven, szerintük már rég készen kellene lennie. Tavaly novemberben lezajlott a tender a kivitelezésre, március végére kiválasztották a generálkivitelezőt, májusban meg kell kezdeni az építést. PONT.

Április közepén nyilvánvalóvá vált, hogy Lek Bunnag és az ACCOR hivatalnokai más-más idődimenzióban élnek.

Májusban megindultak a munkagépek, cégünk átvette Bunnag úr hagyatékát és igyekszünk úgy tenni, mintha kiviteli tervek nékül is meg lehetne építeni egy 33 millió értékű beruházást. Illetve igyekszünk úgy tenni, mintha lenne kiviteli tervdokumentációnk. Vagy nem is tudom?

Érdekes, kaotikus helyzet. Éppen mint otthon.

Amikor feleségem és szép lányom idelátogattak júniusban, megnéztük együtt Bunnag úr tíz éve épült szállodáját, az Oberoit. Nagy élmény volt.  

Ez a Bunnag-ház amin most magam is dolgozom, a Sofitel Eternity - hordozza az Oberoi Hotel minden erényét és az eltelt tíz év sikeres üzletembereinek életkori összetételét is figyelembe véve kifejezetten a yuppie életstílus számára ad majd festői hátteret. Egy gyönyörű gép belsejére emlékeztető, a haragos tengerre nyíló szobában a laptopját és a hatalmas franciaágyat felváltva használó, még pihenés közben is aktív, sikeres üzletemberek köre a leendő célközönség. Az európai tőke hivatalnokai nem nagyon tudnak más álmot álmodni, mint ahogyan ők saját maguknak a menyországot elképzelik.

Hogy ne unatkozzak, Gaetan Siew úr arra kért, készítsek egy vázlattervet Port Louis legfrekventáltabb pontjára, a lóversenyek helyszínéül szolgáló Mars mező feletti Marannon-hegy oldalára. Szálloda, konferenciaközpont, lakások, irodaház  és egy a ló és az ember együttélését bemutató múzeum egy tagolt tömegű épületben. A tervezési programban kedvencem a japán golf. Ez a hagyományos golf félig-meddig virtuális változata. Az épület fölé a hegy gerincére helyeztem a játékteret, a panoráma irányába ütik el a résztvevők a digitális labdát, ami aztán egy képernyőn megmutatja, elütötték-e vajon a kikötőben horgonyzó hajó fedélzetén lévő virtuális 20. lyukig, vagy csak a közeli Garden Tower ablakait zúzták be vele.

Pontosan egy hetem volt arra hogy egy húszezer négyzetméteres programtervet összerakjak. Az ügyfél tetszését úgy tűnik, elnyerte a tervem. Mielőtt megindul az építkezés, szeretném még majd csiszolgatni egy kicsit.

Így élek Mauritiuson. Érdekes, kalandos élet.

Flic en Flac, 2009. július 26.                        

Sánta Gábor