Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ (V. Petőfi S. u. 5.)
Megnyitó: 2011. október 26. 18:00. A kiállítás 2001. november 15-ig látogatható.
Az építészet az építészeti fotó révén kerül be kollektív emlékezetünkbe. A kiállítóterek alaprajza a klasszikus tükörreflexes fényképezőgép „alaprajzára” emlékeztet. A kiállítás az ismert memóriajáték logikájára van felépítve: 33 meghatározott épületről készült képpár, vagyis 66 különböző – 40×40 cm-es formátumú, alumíniumra kasírozott – kép kerül a falakra. Nincsenek megfordítva, ahogy a játékban, de az összetartozó párok nem egymás mellé vannak elhelyezve. A néző a megépült épületeket vizsgálva egyrészt megérti az épületfotózást mint a dokumentáción túl mutató művészetet, másrészt mint önálló szakmát.
Memory of architecture
Története során a fotóművészet jó néhány metaforát/hasonlatot életre hívott, nevezték már „ezüst tükörnek”, „simulákrumnak”, de még „Vera Ikonnak” is1. Ezek után egészen szerény megfogalmazásnak tűnik a fényképészetet „emlékezetnek” vagy az „emlékképek tárolójának” nevezni. Mindenesetre a fényképészeti leképzésre vonatkozó ilyen hivatkozás összefügg a gyakorlattal. Elég csak a családi fényképalbumra utalni, amely alatt nem jól komponált képek vagy figyelemfelkeltő perspektívák gyűjteményét értjük, hanem elsődlegesen meghatározott pillanatokra kell emlékeztetnie és ezzel lehetőség szerint az „időhöz való neurotikus viszonyt” javítani.2 Egyébként is szokásos - már a 19. század óta - a képi formátumú emlékeknél „fotografikus emlékezetről” beszélni. Az a tény, hogy a fényképezést már a kezdetektől fogva „emlékezet”-ként kezelték, az építészeti fotózás jobban mutatja, mint bármi más, úttörőinek elsősorban az volt fontos, hogy a jelentős és figyelemreméltó épületeket rögzítsék és a kollektív emlékezet részeként az utókor számára megőrizzék.3 Az építészeti fotózás ezek után hamarosan forradalmasította a műemlékvédelmet, az építészeti tanulmányokat és a gyakorlatot, a művészettörténetet és a régészetet is.
Paul Ott fényképészeti projektje, a „Memory” (lefordíthatatlan többjelentésű szó) éppen az ezzel megnyíló problémakör közepébe talál és egy széles körben közismert játékkal kísérletezik. A Memory nevű kártyajáték a Ravensburgertől a kiadó szerint a legnagyobb sikere volt. A fotósorozat négyzetes képformátuma és a vékony fehér kerete az említett memóriajátékra emlékeztet. Mindkettőnél két motívum egy pár. Az egyezések a játék és a fotósorozat képei között itt véget is érnek.
Ottnál a kártyák alumínium lapra kasírozott képekké váltak. Így egyértelmű, hogy ezzel a memória ügyességi játék másképpen működik, mint a klasszikus játéknál. Ott fotói a képpel látható oldalukra fordítva lógnak a falon, mégis érdekes a képeket összepárosítani. Ezek ugyanis nem egyszerűen két teljesen egyforma motívumot mutatnak, hanem csak ugyanazt az építészeti objektumot ábrázolják, de eltérő módokon különböznek egymástól: hol a nézőpont más, vagy a fókusz, esetleg a felvétel ideje, de összekötő kapocs lehet a külső és belső nézet is. Néha a párok egyes tagjai csak apró részletekben térnek el egymástól. Máskor a színek segítenek eldönteni, melyek tartoznak össze. Gyakran ismerni kell az ábrázolt építészeti alkotást ahhoz, hogy a helyes párosítás elvégezhető legyen. Ott memóriajátéka ezzel többet ad, mint csupán egy rövid áttekintés egy elismert építészeti fotós munkáiból. Csak az a tény, hogy egy épület teljesen eltérő nézetei is egy párt alkothatnak, szabaddá teszi az építészetet a képi megjelenítéstől. Ezzel megerősítést nyer, hogy egyetlen épület sem azonosítható mindig ugyanazzal a fényképével, hanem sokkal inkább saját látásmódra van szükség ahhoz, hogy az építészetet megértsük. Kötetlenül kerül bemutatásra az építészeti fotózás szerepe az épített környezet „színpadra állításában”. Éppen ebben mutatkozik meg az építészeti fotózás kreatív képessége.
Ulrich Tragatschnig
A kiállításon bemutatott épületek
1: Bernd Stiegler: A fotográfia képei. Fényképészeti metaforák albuma, Frankfurt a. M., 2006.
2: Utóbbi szempontból Barry King vizsgálta a családi fényképezést: Barry King: Az emlékezés munkájáról. A tökéletes pillanat kereséséről: Herta Wolf (kiadó.): A fotózás és kritika párbeszéde a fényképészeti korszak végén, Frankfurt a. M., 2003, p. 173–214.
3: M. Christine Boyer: La Mission Héliographique: Architectural Photography, Collective Memory and the Partimony of France, 1851; Joan M. Schwartz, James R. Ryan (Hg.), Picturing Place. Photography and the Geographical Imagination, London/New York, 2003, p. 21–54.
Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ (V. Petőfi S. u. 5.)
Megnyitó: 2011. október 26. 18:00. A kiállítás 2001. november 15-ig látogatható.
Támogatók: Osztrák Kulturális Fórum, UNIQA, RE project development, Decor Floor, Vizi&Co, Archishade, MAPEI
Kapcsolódó oldalak: