Egyszerűségről és világosságról – A Keresztes Nővérek felújított rendháza
A Keresztes Nővérek felújított rendháza egyszerre visszatalálás és megérkezés: egyrészt a nővérek életében, akik a kényszerű költözés után végre visszakapták egykori rendházukat, és méltó, nyugodalmas otthonra találtak, másrészt az épület történetében, amely Budapest egyik legrégebbi házaként megannyi átépítésen és méltatlan állapotromláson ment keresztül a 19. század óta. Egy hosszadalmas, több mint tíz éven keresztül nyúló folyamat végeztével elkészült a 3h építésziroda felújítása és bővítése, ami mindenekelőtt egyszerűségről és világosságról szól.
A Keresztes Nővérek pápai jogú, svájci központú női szerzetesrend tevékenységi körének központjában az ember áll. Mindennapjaikat így nem csak a rendházban töltik, hanem civil munkát is vállalnak, aminek kapcsán az emberi ínség enyhítése, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása vezérli őket, jellemzően az oktatás és az egészségügy területén. A nővérek egyszerű, hétköznapi ruhát viselnek, nyakukban saját, kifelé ívelő keresztjük függ, amely a megnyílást szimbolizálja Isten és emberek felé. Életrendjük az Assisi Szent Ferenc Szabályozott Harmadrendjének Regulájára épül a ferences egyszerűség fényében, puritán szemléletben, de jó hangulatban.
A 3H ezen értékek mentén tervezett egy emberközpontú, régi és új elemek harmonikus egységéből álló, letisztult épületegyüttest, amelyben a szerzetesi létet nem a lemondásokra fókuszáló, elidegenítő életformaként, hanem olyan nemes küldetésként értelmezik, amihez nyugodt lelki környezet szükséges.
A tervezési folyamat szoros egyeztetésben zajlott a nővérekkel, akik esztétikai szempontból szabad kezet adtak az építészeknek, ám a rendház tereinek praktikus, életvitelüknek és belső munkafolyamataiknak megfelelő szervezése szempontjából konkrét elképzelésekkel érkeztek. Ilyenformán a modern építészet funkcionális alapelvei alapján zajlott a tervezés, a használók pontos, pragmatikus igényeire szabva. A kihívást az jelentette, hogy mindez nem tiszta lappal indult, hanem egy meglévő, részben műemléki védettség alatt álló neogótikus-romantikus jegyeket hordozó épülethez kellett alkalmazkodni, megőrizve építészeti értékeit.
Az eredetileg lakóházként tervezett, karakteres halhólyag mérművel díszetett U-alakú épület 1857-ben készült el, Brein Ferenc építőmester tervei alapján egy pesti pékmester megrendelésére. A hosszú évek során számos tulajdonosváltáson és átalakításon ment keresztül, orvosok, mérnökök és gyárosok mellett többek között Árkay Bertalan és Pogány Móric építészek is éltek falai között. Utóbbi alkotó 1930-ban jelentős változtatásokat eszközölt: emeletet húzott az utcafronti szárnyra, átalakította a belső tereket és módosította az udvari homlokzat csúcsíves nyílásait is, felborítva az épület eredeti arányait. Később Budapest ostroma sem kímélte a házat, és bár 1949-ben a károk egy részét helyreállították, a déli szárnyat részlegesen elbontották, amely még inkább kibillentette egyensúlyából. Ebben az időben került a Keresztes Nővérek kezébe az ingatlan, akik új központjukat szerették volna itt kialakítani, de nem maradhattak sokáig. 1950 őszén, a rendek feloszlatásakor menekülniük kellett.
A szocializmus időszaka tovább súlyosbította a ház állapotát: nyolc lakóegységre szabdalták, rózsa keresztjeit és vakolatát jogtalanul leverték. Sorsa a rendszerváltás után fordult csak jobbra, amikor a Keresztes Nővérek visszaigényelték, a kérelmük pedig pár évvel később sikerrel járt. Az épület ezen a ponton már teljeskörű felújítást igényelt, így landolt 2012-ben a 3H tervezőasztalán. Az építészek elsődleges célja az volt, hogy megszabadítsák az épületet a hosszú évek alatt rárakódott rétegeitől és sallangjaitól, kihangsúlyozzák értékeit, majd vonzó, a rend szellemiségét tükröző, kortárs élettérré alakítsák a nővérek és vendégeik számára.
A hosszadalmas egyeztetések során több tervváltozat is felmerült, például egy kerengővel körbezárt kolostor szerkezet, amelyet a műemlékvédelem arra hivatkozva utasított el, hogy eltakarná a hátsó kertet. Végül a hagyományos beépítési rendhez igazodva, két fehér színű, kortárs toldással hosszabbították meg hátrafelé az eredeti struktúrát. A hátsó traktusokban helyezkednek el az intim funkciók: a déli szárnyban a nővérek lakóegységei, a nyugati, tűzfalat eltakaró részben az irodák és a szállások, míg az északi szárnyban a közösségi terek és a kápolna kaptak helyet, ami így a korábbi helyére került vissza. A műemléki rész korábbi sárga színe helyett a falkutatás során felfedezett halványzöld árnyalatot kapott, amely elkülönül ugyan, de harmonizál a fehér részekkel. A színpaletta a békés, világos és tiszta atmoszférát erősíti.
Az új, monolitikus fehér elemek finoman ráolvadnak a régi épületszerkezetre, lezárva annak csonka végeit. Íveikkel, finom töréseikkel a környezetük szabálytalanságait tükrözik vissza, miközben barátságossá és megközelíthetővé teszik az összképet. Méretükben követik és tiszteletben tartják a műemléki részt, formájukban viszont szándékosan elkülönülnek, mint két kortárs szobor. A szobor-analógia mentén a homlokzat és a tetőszerkezet egységes fehér anyagból készült, amit változatosan elhelyezett bevilágítók törnek meg. Ezek bőséges fényt engednek az épület belsejébe, és változatos fény-árnyék játékokat hoznak létre a nap különböző szakaszaiban.
A nyugati szárny udvari részén megmaradt egy csúcsíves kapu is, amely ilyen formán átjáróként szolgál múlt és jelen között. Míg azonban kívül markánsan elkülönül a régi és az új, belül a terek átmenet nélkül folynak egymásba, világos, egyszerű belsőépítészeti koncepcióval, a fehér alapszín mellett néha felbukkanó ferencesekre utaló barna árnyalattal és fa felületekkel. Ennek egyik oka, hogy az épület belsejében nem voltak műemléki értékű részek, és a megviselt állapotok miatt nem is maradt semmi, amit érdemes lett volna megőrizni.
A minimalista kápolna az épület fénypontja és konceptuális kiindulópontja volt. Az építészek az eredetileg nem szakrális célra tervezett teret úgy alakították át, hogy betöltse emelkedett, vallásos funkcióját, miközben elkerülték a díszítettséget és a túlzott grandiózusságot. Ehhez megnyitották a mennyezetet és Fra Angelico "Angyali Üdvözlet" festményének perspektivikus térsorolásából merítettek ihletet. A szentély hátfala sorolt, háromosztatú térszerkezetének hátsó megvilágítása didaktikus képek és szobrok használata nélkül teremt transzcendens mélységet. Magában hordozza a feltámadás és a szentháromság szimbolikáját, de formai szempontból értelmezhető a gótikus ablakok íveinek kortárs átirataként, vagy fényességet adó lángokként is. Az oltárban megjelenik a Nővérek ívelt keresztje, ami a fa székek kialakításában is visszaköszön. Ez a megoldás alapvetően az ergonomikus ülést biztosítja a hosszú szertartások alatt, de a tér vizuális harmóniáját is erősíti.
A térsorolás az egész épületkomplexumot áthatja. A régi épület mögött új épületszárnyak kapcsolódnak egymáshoz, a belső udvar felett pedig egy felső kert helyezkedik el. Itt, a helyreállított medence mellett két pavilon áll egymással szemben: egy hagyományos kő filagória és egy modern, fából készült meditációs tér folytat egymással párbeszédet, teret adva az elvonuláshoz.
A Keresztes Nővérek felújított rendházában a múlt értékei, a szerzetesi élet egyszerűsége és a kortárs építészet emberközpontú eszköztára találkozik. A végeredmény pedig olyan nyugodtságot sugároz, hogy nehéz elhinni, hogy az épület valaha történelem viharának volt kitéve, és csupán pár utcára található a Széll Kálmán tér zajos forgatagától.
Gollob Lilla
Szerk.: Hulesch Máté
