Építészet barlangtól a tájig, a legkisebbeknek – Zöldike Tagbölcsőde Budafokon
Az ARCHIKON az elmúlt évtizedben számtalan óvodát és bölcsődét épített, ezek közül több számos díjat nyert. Szakértői a témának, amit kutatásokkal és az átadott épületek működéséről szerzett tapasztalatokkal gazdagítanak tovább. Legújabb bölcsődéjük a budafoki fennsík tetején, a Terv utcában készült el, ahova 2022 szeptemberétől érkeznek az első csöppségek. Somogyi Krisztina írása.
Ha arról kezdeményeznénk beszélgetést, mi jellemez egy középületet, elsőként talán a monumentalitásnak valamiféle fizikai vagy szimbolikus megjelenítése kerülne szóba, környezetéből kiemelkedő épületként keresgélnénk jelentéseit. A Budatétényen lévő bölcsőde bár rangos középület, de fizikai értelemben mégsem emelkedik ki a házak közül, másképpen mutatkozik meg benne a közintézményhez méltó építészeti minőség. Így az épület nem magaslati ponton áll, hanem éppen ellenkezőleg, visszahúzódik az utcától, a telek mélyéből indít, onnan tekergőzik a völgy felé. A Terv utca túloldaláról szemlélve a földszintes épületet, a tetők inkább tűnnek ide-oda billent földlemezeknek, a rátelepített növényzet a rekkenő nyári hőségben és szárazságban felégett, mintha csak egy újabb rétege lenne a kitikkadt tájnak. (Az idei szélsőséges szárazság ellenére ez a kép arcunkba nyomja a valóságot: vajon a zöldtetőkbe vetett hitünket, az ökologikusabb építészet és általában a fenntarthatóság iránt tett gesztusaink hatását nem szükséges-e felülbírálni az elmúlt években megváltozott klímának köszönhetően?)
A forgalmas úthoz nagy füves telekkel csatlakozik a bölcsőde, a telek mélyén az épületnek csak a bütüje látszik, keleti irányba a gazdasági bejárattal, nyugati irányba az első csoportblokk szárnyával. A szép zöld gyepen, karakteres, átlyuggatott kürtők – talán pöttyös tornyocskáknak hívják majd az odajáró szülők és gyerekek – szúrják át a földet. A betonszellőzők szokatlansága felhívja az elhaladó figyelmét arra, hogy azon a területen valami más van, valami szokatlan történik ott. Ezek a látványelemek nem öncélúak, nem blickfangként kerültek oda, hanem lényegiek: a föld alatti világgal tartanak természetes kapcsolatot. A hegy ugyanis Budafokon egy évezred óta rejt pincerendszert: már a római korban Promontor néven létesült település is a hegy gyomrából élt. Az a hatalmas mészkővonulat, ami a Dunát kíséri végig a Gellérthegytől egészen messze Dunaföldvárig, római katonáknak, gyümölcs és szőlőtermesztőknek, kőbányákban dolgozóknak és a kapcsolódó szakmáknak adott munkát évszázadokon át. Az emberek életmódjára sokáig jellemző racionalitás a helyi adottságok kettősségből – a kőtárnákból és a szőlészetekből – csinált karaktert: az itt lakók először építettek pincét maguknak, csak utána jött a családi ház. És voltak, akik barlanglakásokban éltek, mivel a kemény mészkő tárnákban alátámasztás nélkül is biztosan lehetett menedéket találni. A filoxéria vész, a gazdasági válságok, világháborúk, az állami borászatok korszaka jelentős nyomot hagyott persze ezen a vidéken is, megzilálta a harmonikus kapcsolatokat, de Budafok és Budatétény mégis megtartotta viszonyát a tájjal. A közelmúltig. Addig, amíg a Budapestről kimenekülő lakosság nem terjedt szét futótűzként az agglomerációban.
A környék múltját nem ok nélkül taglalom tehát ilyen hosszan. Amíg a hegy dunai oldalán, a Nagytétényi úton a pincészetek kultúrája még megmaradt, addig ott a platón a jelenkor mintha leradírozta volna ezt a múltat, a jellegtelen szuburbiából közismert lakótelep mintha egyáltalán nem venne tudomást se pincéről, se gyümölcsöskertről, se építészeti karakterről. Mementóként csak egy kicsi kápolna árválkodik a bölcsi telkével szemben: a Wolf-kripta műemlék. Ez a helyi kőből épült bájos épület emlékeztet arra, hogy milyen míves lehetett errefelé az élet. Kis kutakodás után kiderül, hogy ez az emlék a helyiek számára fontos kapaszkodó a múlthoz, már egy ideje civil aktivitás tartja rendben az épületet és környezetét. A vágy megvan tehát a helyhez való kötődésre és ennek része a helytörténethez való kapcsolódás. Milyen nagy kár, hogy erről az ingatlanberuházók nem vesznek tudomást. Számomra meglepő információ volt az, hogy a pincék nem is a felettük, a felszínen lévő telkekhez tartoznak, hanem önálló tulajdonban vannak. Ma nagyrészt a gombatermesztést szolgálják. Elvált egymástól a felszín és a mély. Külön életet élnek. És ez általában nem szokott jó eredményhez vezetni.
A Zöldike bölcsőde tervezői, az ARCHIKON kreatív csapata sem ezen a tulajdonosi struktúrán, sem a környék általános építészeti jellegtelenségén nem tud változtatni, viszont lehetőségük volt arra – és éltek is vele –, hogy felvillantsanak egy olyan építészeti szemléletmódot, amely máshogy viszonyul hegyhez, barlanghoz, tájhoz, emberhez. Az adottságokra való odafigyelés nagyban befolyásolta a tervezésüket, így az alapozásához olyan geológiai tanulmány készült, amely pontosan jelölte a tárnákat, az épületet a terepre mozgatták rá, intimitást és védelmet pedig belső udvarok létrehozásával alakítottak ki a kicsik számára. Az említett karakteres kürtők a meglévő szellőzők kiosztását követik, de ennél sokkal többet tesznek, felnagyítják őket, így jellé válnak: emlékeztetik a helyben élőket arra, ami a mélyben, alattuk van. Ismerve a tervezők korábbi óvodáinak bátor színhasználatát, kissé meglepő, hogy a kürtők nem színesek, de így is beteljesítik figyelemfelkeltő szerepüket.
Az épület megjelenésén érzékelhető a helyhez való kötődés szándéka, a vakolt, de megjelenésében a mészkőhöz hasonló színárnyalatú falak is visszautalnak a hegy karakterére. Valahol azért elgondolkodtató, hogy a nemes anyagok, így a kőhasználat a 21. század beruházásainál nem elérhetők a homlokzaton, ugyanakkor a jelenkor gazdasági környezetében arányos döntés a belső térben használni a drágább természetes anyagokat. Az épület méretét az utcáról felmérni nem lehet, csak a tört vonalú utak mentén haladva tárul fel a három keresztszárny: mindegyikben két-két csoportszoba kapott helyet. Barátságos, emberléptékű ez a megérkezés, a cikk-cakkos levezető út egyrészt az akadálymentes közlekedés szempontjából fontos, másrészt felfedezendővé teszi az épület teljes hosszán végigvezető külső utat. A szülők és gyerekek a külső világból fokozatosan zsilipelnek át a számukra megjelölt „házba". A picik számára feltehetően ez a saját mikrovilág lesz az, amit meg(fel)ismernek majd, ezért szép döntés, hogy az épület kisebb egységekre bomlik szét.
A csoportszobák belső világa harmonikus, visszafogott, jól átlátható. A tervezők pasztellszínekkel operálnak, a finom tapintású, természetes fával burkolt felületek látványra és tapintásra is barátságos környezetet teremtenek. A tér minden eleme jól átgondolt, a használat praktikumait támogató. Így a fal itt-ott tárlókat rejt, amelyek jól segítik a napi rutinokat, pl. a sorolható ágyak elhelyezését, máshol személyes kis kuckók, barlangocskák öblösödnek benne, ahova visszahúzódhat egy csöppség. A blokkokban lévő két csoportszoba egymásba nyílik, ennek részben oka, hogy egy dadus látja el a két csoportot. Mindkettő az északi, magaslati irányba az üvegfallal elválasztott mosdókhoz és a megérkezés tereihez kapcsol. Ott is minden apró részlet a helyén van, az összkép nyugalmához hozzátartozik, hogy az akasztóktól a műanyag poharakig minden pasztellszínben tartott. Persze pár napja megérkeztek a bölcsibe a gyerekek saját tárgyaikkal, ez majd felülírja a nyugodt rendet, de éppen ez a lényeg, a felkészített tér a nyugalom, a beköltöző élet a szín, ami megeleveníti a bölcsődét.
Az ideális tájolásra, a déli, dél-keleti irányba belső udvarok nyílnak a csoportszobákból, amelynek fény-árnyék állapotait sokáig vizsgálták a tervezők annak érdekében, hogy a téli és nyári benapozás minél optimálisabb legyen; a jelentősen túlfutó tető a tervezők szándéka szerint egyfajta tornác átiratként is értelmezhető. A belső udvarok világa védett és játékos, ennek kedves eszköze a változó magasságú simított lábazat, amelyben elszórtan vannak a nyílások. A változó méretű és pozíciójú ablakok közül azokat, amelyeket a csöppségek is elérnek a lábazati festés körbeöleli.
A családok számára létrehozott megközelítéssel ellentétes oldalon található a gazdasági bejárat. A keresztszárnyakat hosszú, belső folyosó fogja ott egybe, amelyről az oldalhatár irányába a konyhák és irodák nyílnak, alján az építészek érvelése és helytakarékos téralakításának köszönhetően sószoba és a korai fejlesztő is helyet kaphatott. Ez a folyosó a csoportszobák felé betekintő ablakokkal tart kapcsolatot, a széles, lejtős közlekedőn a látogatónak kedve lenne önfeledten rohanni, játszani. De ez nem játéktér, hanem főleg a dolgozóké – ezért kissé különös a rózsaszín uralkodó jelenléte. De mielőtt teljesen eluralkodna a Hello Kitty világ, a korlátok piros színe és a falakra már most kikerülő képek és kreatív foglalkoztató játékok szerencsésen áthangolják a helyet.
Ivan Furlan: Az emberi környezet pedagógiai felhasználása című könyvében már 1978-ban megfogalmazta, hogy a terek minőségükkel is értékszemléletet közvetítenek, ilyen értelemben alakítanak. A szintén akkortájt megszülető környezetpszichológia kutatásai is rendre visszaigazolják, hogy az épített világ értékei és jelentései nemcsak a jelenre hatnak, hanem komoly szerepet játszanak az ember fejlődésben. Egy bölcsőde nem megőrző, nem csak játéktér vagy fejlesztő és nem is csak az egészség vagy a biztonság szempontjából fontos környezet, hanem olyan komplex élmény, amely tudva vagy tudat alatt, de egy embert egész életen át elkísér. A Zöldike bölcsőde viszonyrendszerében gazdag, kapcsolataiban kiegyensúlyozott, megnyugtató világot kerít a gyerekek köré. Ezt viszik majd magukkal élményként tovább. És mivel a bölcsibe a gyerekeket a környéken élő szüleik hozzák, talán az ott megtapasztalt minőség még őket is átformálja, mást gondolnak majd az magas építészetről, mikorra gyerekeik innen távoznak.
Somogyi Krisztina
Szerk.: Hulesch Máté
